Több magyar Németországban augusztusig, mint tavaly egész évben

Németország továbbra is az első számú kulturális úti cél Európában. A magyar utazók térnek vissza a pandémia után, és a fenntarthatóság a legfontosabb kulcsszó az ország turisztikai népszerűsítésében.

Czeiszing Miklós, Német Turisztikai Hivatal budapesti képviseletének vezetője (DZT) a Magyar Utazási Irodák Szövetségével közösen rendezett pénteki szakmai eseményen elmondta, hogy Európában Németország még mindig az első számú úti cél számos ország számára: szomszédain túl például Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában és Törökországban is a legnépszerűbb fogadópiac. A tengerentúlról Kínából is Németországba utazik a legtöbb turista. 2021-ben a dobogó második fokán állt a legnépszerűbb európai célországok között 23 millió turistaérkezéssel. A világ összes országa közül Németország az ötödik legvonzóbb, ami a turisztikai kínálatot illeti, az országok imázsának rangsorában pedig az utóbbi egy-két évben 60 nemzet közül az 1. helyen áll megelőzve Kanadát és Japánt. A kulturális turizmus terén is klasszisnak számít. Első helyen szerepel az európai városi úti célok listáján, és tavaly Európában a legkedveltebb úti cél volt ebben a szegmensben 13 százalékos részesedéssel: a 61 millió vendégérkezésből 8 millióval részesült.

Jóval jobb az idei év, mint a tavalyi

A képviseletvezető a magyar piacra terelve a szót elmondta, hogy 1993 és 2019 között a magyarok kiutazása Németországba igazi sikersztoriszámba ment, a vendégéjszakák száma 159 százalékos növekedést mutatott, ami 55, 2 milliós reálinövekedésnek felel meg. Tavaly 344 ezer vendégéjszakát töltöttek el a magyarok a német szálláshelyeken, ami 2 százalékkal több mint 2020-ban. Idén viszont már az év első 8 hónapjában meghaladta a magyar vendégéjszakák száma a teljes tavalyi év eredményeit: augusztusig 386 ezret regisztráltak. De ha a 2019-es számokat tekintjük, jócskán van még hová visszatornáznia magát a magyar piacnak: 2019-ben 303 ezer magyar 843 ezer vendégéjszakát töltött el Németországban. A szakember hangsúlyozta, hogy a szeptember és október nagyon jó vendégforgalmat produkált, a november ahogy általában, idén sem tartozott a legforgalmasabb hónapok közé, a december sikere pedig egyelőre még kérdéses.

A magyarok 4. legkedveltebb úti célja
A képviseletvezető arra is rávilágított, hogy jelenleg a magyar lakosság számára a 4. legfontosabb külföldi úti cél Németország, ami nagy szó, hiszen a szomszédos Ausztria, és a két közeli, autóval is elérhető tengerparti desztináció, Horvátország és Olaszország előzi csak meg, még a rokoni kapcsolatok miatt jelentős 5. helyen álló Romániát is maga mögé parancsolja. A magyarok továbbra is egyharmad-egyharmad arányban keresik fel Németországot szabadidős, üzleti, illetve rokonlátogatási céllal. Bajorországot látogatják a leginkább, a magyar utazók  37,1 százaléka ide megy.

Mindent áthat a fenntarthatóság

A szakember arról is beszámolt, hogy ebben az évben három tematikus kampányuk is fut Magyarországon. Az átfogó German.Local.Culture. a városi élet iránti érdeklődést dolgozza fel regionális gyökerekkel, történelemmel és a jelenkor kulturális eseményeivel fűszerezve. Az Embrace German Nature akció célja, hogy tovább erősítse Németország pozícióját fenntartható úticélként a nemzetközi versenyben. A globális kampány a nemzeti természeti tájakat állítja középpontba. A Feel Good, pedig a német életérzést közvetíti, amely ugyancsak a fenntarthatóságot emeli a reflektorfénybe. A DZT Together we care logója a szélturbinával sok turisztikai terméken megjelenik, amely szintén a fenntartható szemléletet közvetíti, a szövetségi kormány pedig hangsúlyozta, hogy a pandémia után fejlesztenek mindent, ami a természet megőrzését és annak felelősségteljes bemutatását szolgálja. Mindez gazdaságilag is fenntartható irányvonalnak tűnik, ha azokat a globális trendeket vesszük alapul, hogy a világ utazóinak 63%-a szeretne távol maradni a túlzsúfolt turisztikai látványosságoktól, 51 százalékuk főszezonon kívül kíván utazni, és 48 százalékuk alternatív úti célokat keres, hogy elkerülje a tömegturizmust. Czeiszing Miklós azt is elmondta, hogy a társaságnál olyannyira komolyan veszik a fenntarthatóságot, hogy rendezvényük számára az Aranyszarvas étterem által összeállított menü is a minél kisebb ökológiai lábnyom jegyében született. A szakember rámutatott még arra, hogy azoknak az általuk megkérdezett magyaroknak, akik eddig is utaztak, több mint 65 százaléka tervez jövőre is utazást, ami jóval magasabb arány, mint a hozzánk hasonló országokban.

Ugyanannyi foglalás októberben, mint 2019-ben

A prezentáció után a képviseletvezető pódiumbeszélgetés keretében a MUISZ vezető kollégáival, utazásszervező cégek ügyvezetőivel (Drégely Ágnes/TourEast Tour, Füri Mihályné Boglárka/Kartago Tours, Erdei Bálint/Cityrama, Hóka Péter/Miki Travel, Komora Zoltán/IBUSZ) közösen értékelte a 2022-es évet és kitekintettek a 2023-as év kihívásaira. Abban egyetértett mindenki, hogy a kiutaztatók számára az év legnagyobb kihívásai az euró illetve dollár árfolyamának alakulása, a magas kerozinárak és a munkaerőhiány voltak. Az utasforgalom hirtelen szinte kezelhetetlenül megnőtt, ami jó is lehetett volna, de az időközben történt drasztikus áremelkedés miatt jelentősen csökkent az irodák árrése. A beutazás számára előnyös volt az árfolyamok változása, a szolgáltatói oldalon azonban szűkült a kínálat a pandémia hatására. Elhangzott az is, hogy a háború híre csak rövid időre vetette vissza a foglalásokat a kiutazásban. Abban mindenki egyetértett, hogy a folyton és gyorsan változó világban a dinamikus árazás elengedhetetlen, hogy jobban szükséges élni a technikákkal, amelyekkel az árfolyamkockázatot kezelni lehet, és fókuszba kell, hogy kerüljenek az utazási szerződések, amelyek az utas és az utazásszervező számára egyaránt rugalmas feltételeket kell, magukba foglaljanak. Drégely Ágnes arra buzdította a beutaztatókat, hogy állítsanak össze innovatív termékeket, mert azok piacra segítését kedvezményes vásári megjelenésekkel támogatja a Magyar Turisztikai Ügynökség. Komora Zoltán biztató trendekről számolt be azzal, hogy elmondta, az IBUSZ-nál az októberi foglalások meghaladták a 2019-es év azonos időszakának foglalásait. Ők az idei év utasszámának 90 százalékával terveznek jövőre, ami nem kis kapacitás, ha azt vesszük, hogy 40 százalékkal (!) volt több utasuk, mint az eddigi legjobb évben, 2019-ben . A Kartago Tours ugyanilyen volumenben gondolkodik.


Egykor romhalmaz volt, ma már aludhatunk is ebben a középkori szlovák várban

Egykor romhalmaz volt, ma már aludhatunk is ebben a középkori szlovák várban 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.