Totális káosz – mégis nagy siker

Évek óta Közép-Európa egyik legjelentősebb vendéglátóipari beszállítói szakkiállítása az ötnapos salzburgi rendezvény, amelyen idén 730-an állítottak ki. És nemcsak hogy az utolsó négyzetmétert is kiárusították már jóval a kiállítás megnyitása előtt, hanem annyira sikeres ez a 47. alkalommal megrendezésre kerülő program, hogy új szereplő standot bérelni gyakorlatilag (és csúnyán fogalmazva) csak kihalásos alapon tud.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Igaz, idén a rendezők találtak még egy nyúlfarknyi területet, amelyet eddig nem vettek birtokukba a kiállítók: idén az első emelet egyik félreeső hallrészét is beépítették, és ide bulihangulatú standokat költöztettek.

Tehetségjegy, karrierlounge, bátor vendéglátás

Azt soha senki nem állította, hogy a salzburgi vásár a konkrét üzletkötések színhelye lenne. De hogy az öt nap során végig van lehetőség a hotel és a gasztronómia meghatározó szereplői között személyes kapcsolatok kialakítására, ismerkedésre és a következő üzleti szezon beszállítói ajánlatainak részletes feltérképezésére – az biztos. Ráadásul rengeteg olyan programot illesztettek az öt nap kínálatába a szervezők, amelyek mind előremutatóak, néhány meghökkentő is egyben. Idén például egyfajta tehetségjegyet (TalentTicket) hoztak létre, és a program középpontjába a gasztronómia utánpótlásának nemzedékét, a Z generációt állították, amihez egy működő gourme-konyhát is berendeztek a helyszínen.

A Karrierlounge lett az találkozópont, ahol a vendéglátósok, azaz a munkáltatói oldal megismerkedhet a tehetséges munkavállaló fiatalokkal. Ide többek között olyan nemzetközi cégeket is meghívtak, amilyen a Viking Cruises, az Europapark vagy az A-Rosa szállodalánc. Ösztönzésképpen pedig az öt nap alatt végig a vendéglátóipari szakképzések témájában szerveztek előadásokat a megszólított fiatal korosztálynak.

Tiszta asztal, bátor vendéglátás címmel a 10-es számú csarnok emeletének halljában jelenhettek meg idén tehát az új kiállítók, és ugyanitt dedikálta új könyvét a neves gasztroszerző, Günter W. Hager, aki 300 oldalon mutatja be a saját és a szakmából szerzett tapasztalatok alapján a vendéglátás mindennapi nehézségeit. Könyvének címét inkább nem fordítanánk le, az értelmezését ráhagyjuk az olvasóra: a Fucking Gastro, mi tagadás, a derék osztrákok körében elég nagy megrökönyödést keltett…

Élelmiszer-pazarlás, szakmai versenyek

Idén szintén az újdonságok közé tartozik, hogy a kiállítás ideje alatt megnövelték a prezentációs területeket (hogy miképp ezen a túlzsúfolt helyen, az maradjon az ő titkuk), ahol a helyi gasztronómiai szövetségek, szervezetek tartanak szakmai bemutatókat, versenyeket, valamint ugyanitt folyamatosan szakmai prezentációkat hallgathat a szakma az élelmiszer-pazarlás témájában, és megfelelő hulladékgazdálkodási ötletekkel is bombázzák a nagyérdeműt. Ugyanitt az osztrák gasztronómiai szövetség lehetőséget teremtett arra is, hogy a kiállítás ideje alatt a megromlott, nem friss vagy fel nem használt élelmiszer-hulladék leadható legyen, amelyet aztán adomány formájában juttatnak el a rászorulóknak.

A téma szerinti csoportosítás a legfőbb hiánycikk

A kiállítás látogatóinak egyöntetű véleménye szerint – és nincsenek kevesen, hiszen több mint 45 ezer szakmai látogató regisztrált belföldről és külföldről (főként az Alpok–Adria térségből, valamint a Duna vonala mellől) – kedvező változás lenne a salzburgi kiállítás szempontjából, ha téma szerint csoportosítanák a kiállítókat, vagyis egy-egy tömbben lehetne megtalálni a kilenc, egymáshoz fűzött pavilon valamelyikében a vendéglátóipari beszállítói oldal egy-egy képviselőjét. Nem lenne akkor gofriárus a bútorkereskedő mellett, vagy az IT-szektor képviselője a mirelit halkonzerves szomszédságában. Az öreg rókák szerint, akik régóta látogatják a salzburgi kiállítást, amúgy így is megtalálható bárki – hiszen a standok helye szinte kőbe vésett: minden cég és magánkiállító évtizedek óta ugyanazt a helyet kapja a tiroli Messe idején. Egy biztos: a salzburgi vendéglátós beszállítói kiállítást legalább egyszer látniuk kell a magyaroknak is, hogy képben legyenek a következő időszakra. És egy javaslat: ne egy-két órát szánjon a látogató a nézelődésre (Mozart városa megvár, a kiállítás viszont meghatározott ideig tart csak nyitva), hanem annál jóval többet.



Csak természetesen!
A salzburgi programra a Rauch Hungária Kft. hívta el szakmai partnereit, ahol a kiállítás látogatáson kívül alkalmat kerítettek arra is, hogy bemutassák legújabb gyümölcskészítményeiket és a legutolsó éttermi, vendéglátós trendeket. Az esemény rangját jelzi, hogy Jürgen Rauch, az osztrák családi tulajdonú cég ügyvezetője is jelen volt a programon. Egy német szakértő, Pierre Nierhaus mutatta be prezentációjában azokat a gasztrotrendeket, amelyeket a világban jártában-keltében látott, és figyelemre méltónak talált. Ilyen például a mindig tömött Chicago-i Aviary bár, ahol a hosszú pultnál 6-7 bártender készít természetes alapanyagú koktélokat, vagy a világhírű koppenhágai Noma, ahol a 450 eurós menük mellé gyakran ajánlanak biodzsúzokat kísérőnek. Ugyanitt tartotta említésre méltónak az előadó, hogy a dán Noma filozófiájának egyik eleme: zöldségek, növények leveleit használják nemcsak díszítésre, hanem ételeket is készítenek belőlük. Szintén a bio-irányzatot erősíti a New York-i ShakeShack-lánc, ahol a siker egyik oka, hogy burger kínálatukat kizárólag organikus alapanyagokból készítik. 

Forrás: Vendég&Hotel Online


Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.
Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre

Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre 

A bledi várnál szerdán súlyosan megsérült magyar kisfiút hosszú ideig nem találták a mentők.
A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban

A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban  

Maga alá temetve embereket.
    A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált

A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált 

Egy magyar gyerek ugyanis súlyosan megsérült a vár kilátójánál.
Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban

Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban 

Arról a fedett folyosóról van szó, amelyet Raffaello tervei alapján 1517 és 1519 között a festő tanítványai valósítottak meg.
Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál

Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál 

A híres üdülőhely nyári programsorozata szerdán kezdődik és szeptember 13-ig tart.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.