Újra nyitva egy híres velencei látványosság

Közel ötéves, intenzív restaurációs munkálatokat követően, amit a neves építész, Sir David Chipperfield vezetett, megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt Velence egyik leghíresebb látványossága, a Procuratie Vecchie (Régi Prokurátus) épülete. Az újjászületett épület azonban nem csak régi fényét nyerte vissza, hanem új célt és küldetést is kapott - tájékoztatta lapunkat az épület tulajdonosa, a Generali biztosító.

Röviddel 1831-es trieszti megalakulása után a Generali biztosító megjelent Velencében is, a Procuratie Vecchie épületében. A társaság tanácsadói abban az időben nem csak Velence egyik legikonikusabb épületében dolgoztak, de megbecsült tagjai voltak a városi életnek. Így a város és a biztosító története üzleti és történelmi szempontból is összeforrt, sőt még logójuk is azonos: Szent Márk szárnyas oroszlánja. Az évek során a Procuratie Vecchie teljes mértékben a cég tulajdonába került, a társaság pedig új célt álmodott az épületnek: az ikonikus ingatlant úgy teszi a nyüzsgő és lüktető Velence elválaszthatatlan részévé, hogy abban biztosít helyet globális társadalmi felelősségvállalási mozgalmának.

A legsebezhetőbbek védelmében
A nagyközönség számára most először látogatható több mint 500 éves épület, mely a Szent Márk tér teljes északi oldalát meghatározza,  mostantól a The Human Safety Netnek ad otthont. A szervezet ma már a világ 23 országában tevékenykedik a hátrányos helyzetű csoportok és a helyi közösségek támogatása érdekében önkéntesek és partnerszervezetek közreműködésével. (A The Human Safety Net magyarországi programjának célja a koraszülöttek támogatása és a kisgyerekeket nevelő családok megsegítése annak érdeklében, hogy biztos alapokat tudjanak teremteni gyermekeik számára.)



A megújult épületben kiállítás is van
Az épület harmadik emeletén kapott helyet a „Lehetőségek világa" című kiállítás, amit Orna Cohen, a Dialogue Social Enterprise kurátora készített. A tárlat személyre szabott élményt nyújt a látogatóknak a The Human Safety Net céljáról és hátrányos helyzetű emberekkel 23 országban végzett munkájáról. A kiállítás emellett segít a látogatóknak abban is, hogy megismerjék saját potenciáljukat, feltárva jellembeli erősségeiket, miközben lehetővé teszi számukra, hogy meglássák a körülöttük lévő emberek legjobb tulajdonságait.

Az épület másik végében található a „The Hall": egy új, modern előadóterem, amely nemzetközi, fenntarthatósági eseményeknek ad otthont. Az új főlépcsőn Edoardo Tresoldi olasz szobrász installációja kapott helyet. A projekt az olasz kulturális és turisztikai minisztérium védnöksége alatt áll.



Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.
Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt

Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt 

Európa perzselő nyara – hol érzik a hőséget a legnagyobb mértékben a turisták?
Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében

Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében 

Az Amazon-alapító luxusesküvője nemcsak látványosság volt, hanem komoly bevételi forrás is, amelyet tüntetések és kritikus hangok kísértek.
Hőségriasztás Franciaországban

Hőségriasztás Franciaországban 

A legmagasabb szintű hőségriasztás lép életbe kedden Párizsban és környékén is.
Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!

Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!  

A Horvát Köztársaság Turisztikai és Sportminisztériuma, valamint a Horvát Idegenforgalmi Közösség óriási forgalomra figyelmeztet július 4-én, 5-én és 6-án.
Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak

Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak 

Egy új, most elindított nemzetközi kezdeményezés új szintre emeli a turisztikai promóciót.
Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca

Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca 

Az olasz főváros nevezetességei egymás után kapnak új díszkivilágítást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.