Uniós kuffervizit a Google-nél az utazási szolgáltatások miatt

Az Európai Bizottság arra szólította fel hétfőn a Google-t, hogy az uniós jogszabályoknak megfelelően tegye átláthatóvá keresőprogramja működési elvét a keresési találatok sorrendjének meghatározása terén; különben az amerikai internetes szolgáltató szankciók bevezetésével nézhet szembe - tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn - írja a napi.hu.

Az európai fogyasztóknak tudniuk kell, hogy az internetes szolgáltató milyen szempontok alapján rangsorolja a keresőmotorja által kiadott keresési eredményeket, és azt, hogy az online fizetési műveletek befolyásolhatják-e a találati sorrendet - írta Didier Reynders igazságügyi biztos közleményében.

Az Európai Bizottság azt várja a Google-tól, hogy a keresőmotorja által közölt repülőjáratok és szállodák árai esetében a végleges, valóban kifizetni köteles összeget mutassa, és a találatok tartalmazzák az előre kiszámítható egyéb díjakat vagy adókat is.



A cégnek továbbá felül kell vizsgálnia a Google Store általános feltételeit, ugyanis "egyes esetekben a kereskedő és a fogyasztó között a jogok jelentős egyensúlyhiánya áll fenn az utóbbi kárára" - közölte a biztos. A programnak kerülnie kell a területi alapú tartalomkorlátozást (geo-blocking) is. Ezenkívül, ha a fogyasztóvédelmi hatóságok a szabályokat sértő tartalomról számolnak be, a Google-nak gyorsabban kell reagálnia az észrevételre a jelzett tartalom azonnali eltávolításával vagy az azokhoz hozzáférés letiltásával.

Az EU fogyasztóit nem szabad félrevezetni, akkor sem, ha keresőmotorokat használnak a nyaralásuk megtervezéséhez. A fogyasztóknak átlátható és elfogulatlan információk alapján kell tudni meghozniuk döntéseiket - fogalmazott Reynders.

A Google-nak két hónap áll rendelkezésére, hogy választ adjon az Európai Bizottságnak, amelyben ismerteti, milyen változásokat kíván tenni a keresési találatok átláthatóvá tételére. Ha a Google kötelezettségvállalásait a brüsszeli testület nem tartja elégségesnek, párbeszéd kezdődik a felek között. Eredménytelensége esetén a nemzeti hatóságok szankciók bevezetéséről dönthetnek - tette hozzá az uniós biztos.

Forrás: napi.hu


Gyógyvizek és történelmi látnivalók: bemutatkozott a Nyitrai-régió

Gyógyvizek és történelmi látnivalók: bemutatkozott a Nyitrai-régió 

A termálvizek, történelmi emlékek, a borászatok és római kori maradványok mellett egyre népszerűbb a kerékpáros turizmus és a számos kiépített via ferrata útvonalnak köszönhetően a különböző adrenalin túrák.
Dubaj ősszel is a legjobb úti cél

Dubaj ősszel is a legjobb úti cél  

Az ősz beköszöntével számos szabadtéri programlehetőséget kínál Dubaj minden korosztály számára. 
Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor

Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor  

Munkaerőhiány, infrastruktúra, fenntarthatóság – ilyen szempontokra hívják fel a figyelmet szakértők a görög idegenforgalommal kapcsolatban. És erről, egy igencsak szokatlan módszerrel, a turistákat is tájékoztatják.
Az őszi szünet top 10-es úti cél listája

Az őszi szünet top 10-es úti cél listája 

A top 10 ország közé Törökország és az Amerikai Egyesült Államok is bekerült.
A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek

A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek 

Ausztria mutatós vendégszámainak alakulásához a magyarok téli sportok iránti vonzódása és a házigazdák vendégszeretete is hozzájárul.
Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife

Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife 

Agatha Christie nagykedvenc pihenőhelyén egy ideje komoly tüntetésekkel tiltakoznak az "őslakosok" a tömegturizmus ellen.
Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka

Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka 

David Nash újravizsgálta a Stonehenge-ből vett 1950-es mintákat, és nem várt bizonyítékokra bukkant a kövek származási helyét illetően.
Páratlan élmény Gömör szívében

Páratlan élmény Gömör szívében 

Megnyitották a nagyközönség előtt a még mindig élő magnezitbánya lenyűgöző folyosóit. Ez az egyedülálló élmény egy üdülési csomag része, amely bányászati témákat és Gömör felfedezetlen területeit mutatja be.
Heves esőzések és özönvíz Franciaországban

Heves esőzések és özönvíz Franciaországban 

Franciaországban hat megyére adták ki a vörös riasztást az áradások miatt többek között Cannes-ban és Lyonban.
Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba

Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba 

Az IBUSZ szervezésében.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.