Úszó kertek Bécsben

Februárban kezdődtek a Duna-csatornán lebegő úszó "szigetek" átalakítási munkálatai. A zöldített területek most elkészültek, így 1500 négyzetméteren új kikapcsolódási és nyáron hűsölési pont áll a bécsiek rendelkezésére, ami ráadásul műemlékvédelem alatt áll.

Október elsején adták át a bécsi Duna-csatornán az "úszó kerteket", amelyek mintájául a párizsi Szajnán lebegő hasonló építmények szolgáltak.

A csatorna Kaiserbadschleuse nevű részét egykor városi kikötőnek szánták, ezért építették a vízbe a hatalmas betontömböket. Ezt a tervet azonban később elvetették, a beton viszont ott maradt. Hogy funkciója is legyen, Bécs Városa kikapcsolódásra alkalmas terület létrehozásáról és az építmény zöldítéséről döntött.

A jogi akadályok elhárulása után idén februárban megkezdődtek az átépítési munkálatok, mivel azonban a terület műemlékvédelem alatt áll, a kivitelezőknek kreatív megoldásokhoz kellett folyamodniuk. Kihívást jelentett az is, hogy a hely nehezen hozzáférhető és a környékbeli bicikliutak használatát sem akarták korlátozni erre az időre. Ennek érdekében dunai hajók segítségét is igénybe vették az építkezésénél.

A bécsi tervezők keze nyomán az építmény Otto Wagner épületeire hasonlító axiális szimmetriájú kialakítást kapott. A betonsivatag 1500 négyzetméternyi, fákkal és növényekkel beültetett, ülő- és fekvőalkalmatosságokkal felszerelt, ingyenesen hozzáférhető pihenőhellyé változott, ahonnan remek kilátás nyílik a Dunára és a túlpartra.

A Kaiserbadschleuse környékén sok a betonfelület, ezért a beruházás méginkább hiánypótló. A zöldítés elősegíti a hűvös levegő gyorsabb és intenzívebb áramlását, így a városi hősziget-jelenség is csökkenthető.

 

 


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.