Változás romániai utazás esetén

December 20-tól kezdődően a Romániába utazóknak is ki kell költeniük a más európai uniós országok által is bevezetett PLF (Passenger Locator Form) digitális járványügyi adatlapot.

A nagy utasforgalommal járó ünnepek közeledtével és az omikron vírusvariáns gyors terjedésével indokolta kormány az adatlap használatának bevezetését. Az adatlap növeli a kontaktkutatás hatékonyságát, és ezáltal a lakosság egészségének védelmét szolgálja, a tisztiorvosi szolgálat ugyanis a rendelkezésére bocsátott adatok segítségével könnyebben beazonosíthatja és figyelmeztetheti a fertőzöttekkel az utazás során kapcsolatba került személyeket.

 

A bukaresti kormány közleménye szerint a plf.gov.ro honlapon elérhető digitális adatlapot az utazás megkezdése előtt legalább 24 órával minden olyan utasnak ki kell töltenie, aki valamilyen - légi, vasúti, közúti, vízi - járművel érkezik az országba. A PLF-ben az utas nevére, személyazonosítójára, elérhetőségére, az utazás során érintett országokra, Románián belüli úti célja címére, a járműre, a belépés napjára és az esetleges útitársakra vonatkozó információkat kell megadni.
Az e-mail cím alapján működő regisztráció után az adatlapot számítógépen, táblagépen vagy telefonon is ki lehet tölteni, és nem szükséges kinyomtatni, az úti okmányok ellenérzése során ugyanis a határrendőrség informatikai rendszerében már megjelenik, hogy az adatlapot kitöltötték.
Akik nem töltötték ki utazás előtt az adatlapot, azokat a határon arra figyelmeztetik, hogy 24 órán belül meg kell ezt tenniük, ellenkező esetben 3000 lejig (225 ezer forintig) terjedő bírsággal sújtják őket. Az együtt utazó családok esetében elegendő, ha egyetlen felnőtt családtag tölti ki az adatlapot.
    

Forrás: MTI


Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.