Vége a maszkolásnak a bécsi tömegközlekedési eszközökön

Márciustól már nem kötelező a maszkviselés a bécsi közösségi közlekedésben. 

Szakértőkkel való egyeztetés után Michael Ludwig polgármester jelentette be: nincs többé maszk a közösségi közlekedési eszközökön, nem szükséges friss PCR-teszt a kórházak és ápolási intézmények látogatásához, és az egészségügyi dolgozók rendszeres tesztelésének is vége.

„A bécsiek többsége következetesen betartotta az előírásokat”, méltatta a fegyelmezett városlakókat a polgármester, aki az új fejleményeket a fertőzöttségi adatok kedvező alakulásával indokolta. A gyakorlatban a döntés többek között azt jelenti, hogy márciustól megszűnik a kötelező maszkviselés a közlekedési eszközökön és patikákban. További lazítást jelent, hogy a kórházi és bentlakásos intézetben ápoltak az eddigi napi három helyett márciustól újra korlátlan számú látogatót fogadhatnak, akik immár friss negatív PCR-teszt bemutatása nélkül is beléphetnek az egészségügyi intézményekbe. Az egészségügyi dolgozókat sem fogják rendszeresen tesztelni", mondta a polgármester.

Az osztrák kormány egy hete, február 1-jén jelentette be, hogy júniusig több lépcsőben minden koronavírus-korlátozás véget ér Ausztriában. Június 30-tól minden korlátozást feloldanak, például nem kell már bejelenteni a koronavírusos megbetegedéseket. Mindenki maga dönthet tehát arról, hova megy és kivel találkozik betegsége alatt. Az oltás és a koronavírus tesztek továbbra is ingyenesek lesznek.

 

Forrás: Bécs Város Külképviseleti Irodája, Eurocomm-PR Budapest


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.