Megtisztítják a kerozin-szennyezéstől a Kis-Balaton környékét 

A Sármellék és Zalavár között található, volt szovjet katonai repülőtér kerozinnal, benzin és gázolaj származékokkal szennyeződött területének kármentesítésére 226 millió forint uniós támogatást nyert el a két település önkormányzata.

Egy magyar a legbefolyásosabb brit éttermesek között 

Rónay Egont a brit éttermi szakemberek beválasztották a szigetország legbefolyásosabb éttermi személyiségei közé.

Hitel még nincs, szennyvízcsatorna-hálózat már van a Balatonringen 

Gázvezeték kiváltás, csatornázás, szennyvíztelep építés, most pedig a földmunka. Rövid összegzése az eddigi sávolyi munkáknak, melyek a MotoGP pálya építését viszik előre. Bár a banki hitelszerződésre még nem került pont, a spanyol befektető saját költségén elindította a munkagépeket.

40 centis kilátó épült 40 millióért Bodrogkeresztúron 

Mindössze 40 centiméteres kilátó épült Bodrogkeresztúron, amelynek megépítésére majdnem 40 millió forintot nyert az önkormányzat - számolt be az RTL Híradó. Az alpolgármester elismerte, hogy az építmény egy kicsit alacsony lett, de azt mondta, hogy a pénzből, csak ennyire futotta.

Péntek óta újra közlekedik a JAT 

A JAT Airways a pénteki nap folyamán újra indította járatait, miután megállapodott a karbantartó céggel, amely a kifizetetlen számlák miatt leállította a szervízelést, és ezért a JAT gépei múlt kedd este óta nem repültek - jelentette be a szerb légitársaság pénteken.

16 százalékkal kevesebb külföldi Romániában 

Tizenhat százalékkal csökkent a Romániába látogató külföldi turisták száma az év első nyolc hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához képest - derül ki a román statisztikai intézet pénteken közzétett adataiból.

Fölényesen nyert Rio: övé az első dél-amerikai olimpia 2016-ban 

"Rio de Janeiro meggyőző volt, magabiztosan nyert" - jelentette ki az MTI-nek Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja azon szavazás után, amelyen eldőlt, hogy a brazil metropolisz rendezi a 2016-os nyári ötkarikás játékokat.

Rio rendezi az első dél-amerikai olimpiát 2016-ban 

Rio de Janeiro pályázatának pénteki sikerével 2016-ban először kerül sor nyári olimpiára a dél-amerikai földrészen.

Klímavédelem: beszállás előtt könnyítsen magán! 

A földi illemhely használatára buzdítja utasait a beszállás előtt egy légitársaság Japánban, mivel így kisebb súlyt cipel a repülőgép, és kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe.

Folytatódott a visszaesés, de kisebb mértékben 

Augusztus hónapban is – akár az első hét hónap mindegyikében – alacsonyabb vendégforgalmat regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyek, mint 2008-ban. A szálláshely-szolgáltatási piacon a 2009 elején megkezdődött visszaesés folytatódik, a trendforduló egyelőre – annak ellenére, hogy az augusztusi vendégforgalom élénkebb volt, mint a júliusi – nem következett be - derül ki a KSH legújabb jelentéséből.

Fájdalomdíjként ingyen kávé Chicagoban 

Az olimpia rendezési jogát Rio de Janeiro nyerte, a chicagoiaknak ingyen kévé jutott.

Idén először jótékonysági Hilton-kampány a Budapest WestEnd-ben is 

“Apró Pénz, Óriási Segítség” kampányt indít a Hilton Budapest WestEnd, idén először október, november és december hónapban. A kampány során a Hilton arra kéri vendégeit, hogy 1 Eurot vagy 270 Forintot ajánljanak fel a szállodában tartózkodásuk során.

Veszteséges a Coffeeheaven - nálunk mégis terjeszkednek 

A londoni AIM-en jegyzett Coffeeheaven 304 ezer dolláros veszteséggel zárta a márciusban lezárt pénzügyi évét, szemben a megelőző évben elért 840 ezer dolláros nettó profittal. Mindezt annak ellenére, hogy a kávézóláncot üzemeltető cég 25-ről 38 millió dollárra tudta növelni árbevételeit.

Egy magyar a legbefolyásosabb brit éttermesek között 

Rónay Egont a brit éttermi szakemberek beválasztották a szigetország legbefolyásosabb éttermi személyiségei közé.

Főzős reality a Paprika TV-n 

„Casting” címmel indított főzős realityt a TV Paprika.

Roadshow-n a Kubai Turisztikai Minisztérium 

Több állomást érintő közép-európai körútja során, október 2-án, pénteken Budapestre látogatott kubai utazásszervezők és szállodaláncok kíséretében a Kubai Köztársaság Turisztikai Minisztériuma (Mintur).

A zöld turisták szívét dobogtatja meg Budapest új internetes térképe  

A fenntarthatóságot szem előtt tartó budapestiek és az idelátogató turisták számára elkészült a főváros zöld térképe - hangzott el egy pénteki sajtótájékoztatón.

Légikartell után nyomoz az EU 

Az Európai Bizottság a trösztellenes szabályok megsértésével vádol három európai légitársaságot. A testület feltételezése szerint a Oneworld légi szövetségben tömörült British Airways, az American Airlines és az Iberia együttműködése a transzatlanti járatokon kartellezésnek minősülhet, és hátrányos helyzetbe hozhatja a versenytársakat.

2010-től indul a borturizmus Mórahalmon 

A csongrádi borvidék nedűit, azon belül a homokháti borokat kóstolhatják meg hamarosan a turisták a mórhalmi Borházban. A százhúsz millió forintból megépülő szőlészeti, borászati bemutató- és kóstolóhelynek, amely a Dél-alföldi Regionális Operatív Program támogatásával valósul meg, pénteken tették le az alapkövét.

Programajánlatok Bécsből 

Az osztrák főváros aktuális programkínálatát mutatta be csütörtök este Budapesten a Bécsi Idegenforgalmi Hivatal.

Növekedtek a turizmusból származó devizabevételek 

Kedvezően alakultak Magyarország számára a beutazó turizmusból származó bevételek 2009 második negyedévében – derül ki a Magyar Nemzeti Bank által a napokban közzétett fizetési mérleg adatokból.

Budapest-Közép-Dunavidék az Utazás 2010-en 

A 2010. március 4. és március 7. között megrendezésre kerülő Utazás 2010 kiállításon a Budapest-Közép-dunavidéki Regionális Marketing Igazgatóság a 2009. évi részvétel sikerére való tekintettel ismét 200 nm alapterületű standon jelenik meg.

Nyugaton terjeszkedik a Corinthia 

A Közép-Kelet-Európában és Afrikában már számos piacon jelenlévő felsőkategóriás szállodalánc a világ “boldogabbik” felének meghódítására készül.

Új haditurisztikai vonzerő épül Kárpátalján  

Kárpátalja Ökörmezői (Mizshirjai) járásában helyreállítják a második világháború idején a Kárpátokban védelmi rendszerként épült Árpád-vonal egy részét.

Titkok turistaösvénye a Retyezátban 

"Titokzatos" turistaösvényt épített ki Romániában a Retyezát Nemzeti Park a magyarországi kőolajipari cég és a csíkszeredai Partnerségért Alapítvány támogatásával.

Újra Lengyel Napok a Nagycsarnokban 

A korábbi évek sikerei után ismét Lengyel Turisztikai Napokat rendeznek a Nagycsarnokban október 8 - 10 között.

Az Európai Turisztikai Bizottság ismét hazánkba látogat  

A 39 európai ország nemzeti turisztikai hivatalait tömörítő Európai Turisztikai Bizottság (European Travel Commission, ETC) 2010-ben ismét hazánkba látogat. A Kutatási Igazgatók Éves Ülésére (Annual Meeting of the Market Intelligence Group) 2010 februárjában Budapesten kerül sor.

Ausztriában tárt karokkal várják a magyar turisztikai vállalkozókat? 

Építőipari, turisztikai és speciális hazai termékeket forgalmazó magyar cégeknek érdemes leginkább Ausztriában vállalkozni - derült ki a magyar és osztrák befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökség közös budapesti rendezvényén 2009. szeptember 30-án.

40 százalékkal nőtt a Gyenesdiás kártya forgalma 

A Gyenesdiási Turisztikai Egyesület gondozásában tavaly bevezetett - aktív és családbarát turizmust ösztönző - Gyenesdiás Kártya forgalma a várakozásoknak megfelelően alakult.

Elkészült az első kínai Cessna 

Kínában elkészült az első L 162-es típusú amerikai-kínai fejlesztésű sportrepülőgép az északkelet-kínai Senjangban (Shenyang) – jelentette be pénteken az amerikai Cessna kínai partnere, a Senjang Repülőgépgyár Részvénytársaság (SAC).

Több száz kutatót hoz jövőre Magyarországra az egészségturizmus 

Jövőre először ad otthont fővárosunk a turizmuskutatás egyik legnevesebb szakmai szervezete, a TTRA közgyűlésének.

Idén először jótékonysági Hilton-kampány a Budapest WestEnd-ben is 

“Apró Pénz, Óriási Segítség” kampányt indít a Hilton Budapest WestEnd, idén először október, november és december hónapban. A kampány során a Hilton arra kéri vendégeit, hogy 1 Eurot vagy 270 Forintot ajánljanak fel a szállodában tartózkodásuk során.

Duplázza az egyre sikeresebb sportturizmusnak járó támogatást Málta 

Mario de Marco máltai Turisztikai és Clyde Puli Ifjusági és Sport államtitkár a napokban tartotta közös sajtótájékoztatóját mintegy 22 máltai sportszövetség részvételével.

Málta a 3. leggazdaságosabb európai úticél 

Nyár elején a Brit Posta kiadta évi rendszeres üdülési költség előrejelzését. A 18 kedvelt és az eurózónán belül elhelyezkedő úti cél rangsorában Málta a 3. helyen végzett.

Kis mértékben, de drágulnak a síbérletek Ausztriában 

Az idei téli szezonban átlagosan három százalékkal kerülnek majd többe a síbérletek Ausztriában a tavalyinál - közölték csütörtökön az osztrák gazdasági kamaránál (WKÖ) a felvonó társaságok megkérdezése alapján.

76 szellemi kulturális örökség kapott UNESCO védettséget  

Teljessé vált az ENSZ Nevelésügyi Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Abu Dzabiban tartott tanácskozásán tárgyalt lista, amely a világ szellemi kulturális örökségeit tartalmazza. A kormányközi bizottság összesen 76 hagyományt - köztük a magyar busójárást - nyilvánított védetté.

Szállodaipari szakklub nyílik az interneten 

Hamarosan elindul egy olyan portál, ahol a nap 24 órájában informálódhatnak és véleményt formálhatnak a szállodaipar legérdekesebb témáiban vendégek, vendéglátók, szakemberek és tanulni vágyók egyaránt.

Borhamisításon kapták az év bortermelőjét, Vincze Bélát 

Hozzáadott glicerint találtak a 2005-ben az év bortermelőjének választott Vincze Béla egy exportra szánt borában - adta hírül a csütörtöki HVG.

Blumenthal bocsánatot kér, de tagadja a felelősséget 

Heston Blumenthal, a három Michelin csillaggal rendelkező The Fat Duck tulajdonosa magánlevélben kért elnézést attól a mintegy ötszáz vendégétől, akik februárban ételmérgezést szenvedtek a világ talán leghíresebb éttermében.

Új marketing igazgató a Heinekennél 

Makkay János személyében új személy tölti be a Heineken Hungária marketingigazgatói posztját.

A világ legdrágább málnalikőrje 

A Chambord-ház különleges palackkal rukkolt elő a most kezdődő London Fashion Weekre: felkérték a neves brit ékszerészt, Donald Edge-t, aki brit királyi család ékszerésze is, hogy alkossa meg a világ legdrágább likőrösüvegét, a klasszikus Chambord gömbüvegből.

Francia sztárszakácsok Budapesten 

A jövő héten megrendezésre kerülő Hoventa alkalmából a világ élvonalába tartozó francia csúcsséfek érkeznek Magyarországra.

Elindult az Air France jegyárverése a rászoruló gyerekek javára 

Az Air France október 1-jével árverésre bocsátotta az A380 Airbus gépekkel közlekedő új járatain foglalható helyeket a nehéz sorsú gyerekek javára.

OrangeWays-ügy: időt kért a minisztérium 

Időt kért a minisztérium az OrangeWays ügyében. Azt jelezték a fapados busztársaságnak, hogy indokoltnak tartják a helyközi buszjáratok korszerűsítését, de további 30 napra van szükségük a járatindítás engedélyezésének kivizsgálására.

Szállodaipari szakklub nyílik az interneten 

Hamarosan elindul egy olyan portál, ahol a nap 24 órájában informálódhatnak és véleményt formálhatnak a szállodaipar legérdekesebb témáiban vendégek, vendéglátók, szakemberek és tanulni vágyók egyaránt.

Még az idén átadják a paksi Erzsébet Szállót 

Még idén megtartják a paksi atomerőmű beruházásában felújított Erzsébet Szálló műszaki átadását - tájékoztatott Süli János vezérigazgató.

A Wizz Air ismét megmentő szerepben  

A Wizz Air diszkont légitársaság bejelentette, hogy alternatív útvonalakat és speciális árakat kínál a szerb JAT utasainak. Mint ismeretes, a szerb nemzeti légitársaság szerda óta nem üzemel.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!