Turizmus Online cikkei

Ez az erdélyi falu felkerült a világ turisztikai térképére
Bizonyára sokan meglepődnek rajta, miszerint bárki pihenhet a most megkoronázott brit uralkodó erdélyi vendégházában – adja hírül az amerikai Travel and Leisure. Várhatóan sok tengerentúli érdeklődik majd a lehetőség iránt.

Hatalmas fénypark Budapest új téli attrakciója
Több mint száz színes LED-figura várja a látogatókat péntek estétől Budapest új téli turisztikai attrakciójában, a Lumina Parkban. A kiállítást a Palatinus fürdőben hozták létre, az ötlet pedig Lengyelországból érkezett, ahol hasonló fényparkokban már több százezer vendég fordult meg.

Óriáshotel épül ebben a népszerű síparadicsomban
A síterep második legnagyobb szállodájának az építése kezdődött meg a közelmúltban - írja a Síelők.hu.

Sikeres világrekord a világ legszebb vasútvonalán
A Rhätische Bahn (RhB) vasúttársaság Guinness-rekordot döntött az UNESCO világörökségnek számító alpesi szakaszon - írja a GD Consulting.

Elkészült a Villányi Borvidék himnusza
A mű megszületésében valamelyest a sors keze is közrejátszott.

Igazi kulturális megmerítkezést ígér ez a novemberi éjszaka
Nyolc budapesti helyszínen, bárokban és kávézókban huszonhat ingyenes minikoncertet adnak a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) kamaraformációi és Fischer Annie-ösztöndíjas ifjú tehetségek november 17-én, A zene éjszakáján.

Felavatták Tokaj felújított városközpontját
A térségben zajló fejlesztések célja, hogy Tokaj-Hegyalja az egyik legkedveltebb turisztikai célpontja legyen az országnak - írja a boon.hu.

A WIZZ beizzítja járatait az "örök tavasz szigetére"
Október 30-án indították útnak első járatukat Madeira szigetére.

30 éve sikertörténet a Kistücsök
Novemberben ünnepli 30. születésnapját a balatonszemesi Kistücsök Food & Room****. A jeles évforduló apropóján gasztronómiai programsorozattal készül az étterem csapata.

Még nem késte le a Múzeumok Őszi Fesztiválját
Hazánk turisztikai termékei közül kiemelten fontos a kulturális turizmus. Ebből a célból évente 4,5 millió vendég érkezik, akik 13 millió vendégéjszakát töltenek el Magyarországon.
Luxusmárkát épít a BDPST Csoport
A BDPST Group 5 belföldi és 3 külföldi szállodája mellé hamarosan további létesítményeket nyit. A vállalat azt tervezi, hogy prémium kategóriás házait a BOTANIQ márkanév alatt fogja össze.
Sikeresen debütált a felújított Andrássy Kúria & Spa
A teljeskörűen felújított és kibővített tarcali ötcsillagos ház grand openingjének sajtóeseményén jártunk. Nem csodálkoznánk, ha a ház újrabrandelt étterme, a Bobajka hamarosan bezsebelne néhány rangos elismerést...
Harmincéves a Kistücsök
Novemberben ünnepli 30. születésnapját a balatonszemesi Kistücsök Food & Room****. A jeles évforduló apropóján gasztronómiai programsorozattal készül az étterem csapata - tájékoztatta szerkesztőségünket az étterem.
Komoly szakmai díjat zsebelt be a turai Clarisse
A BOTANIQ Turai Kastély étterme elnyerte a „Magyarország legjobb fine-dining éttermének” járó díjat az International Dining Awards versenyén. Az étterem, amely a szakmai zsűri és a közönségszavazatok alapján is legjobbnak bizonyult kategóriájában, kimagasló gasztronómiai élményekkel várja vendégeit a Pesthez közeli Turán.
Elstartolt a téli menetrend 106 úti céllal Budapestről
A nemrég nyilvánossá vált két kínai úti céllal 106-ra bővült a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kínálata a téli menetrendi időszakra, de több nagy légitársaság is csökkentette a járatszámait a korábban tervezetthez képest - írja az AIRportal.hu.
Az MTÜ Kiemelt Partnere a Dean’s College Hotel
A Dean’s College Hotel sikeres pályázat benyújtást követően elnyerte az Magyar Turisztikai Ügynökség Kiemelt Partner státuszát a ’Szálloda és Szállodalánc’ kategóriában - tájékoztatta lapunkat a szálloda.
Indul a Nyitott Balaton kampány
Ezen a hétvégén indul és november végéig tart a Nyitott Balaton akció, amellyel a kerékpáros útvonalak mentén egész évben nyitva tartó cukrászdákat népszerűsítik - áll a Balatoni Turizmus Szövetség szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Amíg megérkezik a kőtestvér, egy LEGO-oroszlán őrzi a Lánchidat
Csütörtökre virradóra egy titokzatos oroszlán jelent meg a felújítás alatt álló Lánchídnál.
A Care Park a turizmus szolgálatában
A világszerte több mint 450 parkolóházat működtető cég Budapest belvárosában a főbb turisztikai látványosságok közelében segíti az autósokat.
Helycsere a szállodaszövetség keleti régiójában
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége régióülés-sorozatának következő állomása a Mercure Debrecen szálloda volt, ahol a keleti régió tagjai üléseztek.
Reszkessetek, világhírű festmények!
A holland rendőrség őrizetbe vett három környezetvédő aktivistát egy hágai múzeumban, mert az olajfelhasználás azonnali leállítását követelő tüntetők tönkre akarták tenni Jan Vermeer van Delft holland festő Leány gyöngy fülbevalóval című festményét - jelentette a Dutch News című angol nyelvű holland hírportál csütörtökön.
Az élményfürdő és több hotel is bezár Nyíregyházán
Több szállodát már idén bezárnak Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn, az élményfürdőt pedig majd jövő év elején - írja a Termál Online.
Feloldja a napi utasszám korlátozását a Heathrow
London fő repülőtere 60-62 millió utassal zárhatja az idei évet, de a forgalom még évekig nem éri el a járvány előtti szintet, az üzemeltető október 30-án viszont feloldja a napi utasszámra szóló korlátozást - írja az AIRportal.hu.
Megnyílt az El Greco-kiállítás a Szépművészetiben
Magyarországon először nyílt kiállítás El Greco (Domenikosz Theotokopulosz) életművéből csütörtökön a Szépművészeti Múzeumban, ahol a 16-17. századi krétai-spanyol festő több mint félszáz alkotásával találkozhat a nagyközönség péntektől.
Önkormányzati cég veszi át a tamási termálfürdő üzemeltetését
Az Aquaplus Kft. helyett az önkormányzati tulajdonú Tamási Vagyongazdálkodó Kft. üzemelteti a jövő év januárjától a helyi termálfürdőt, ahol tavaly novemberben egy tűzeset miatt jelentős kár keletkezett - közölte a város polgármestere csütörtökön az MTI-vel.
Új, hazai innováció a termálkinccsel való takarékoskodásért
Költséghatékony termálvíz-visszasajtolási technológiát fejlesztett cégekkel közösen a Pécsi Tudományegyetem, az európai uniós támogatással megvalósult projekt a fenntartható geotermikus energiatermelést támogatja - közölte a Pécsi Tudományegyetem csütörtökön az MTI-vel.
A Balatoni Bringakör több mint fele már megújult
A 205 kilométer hosszú Balatoni Bringakör több mint fele már megújult, ősztől 114 kilométeren korszerűbb úton lehet kerékpározni a Balaton körül - ismerteti a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
A METRO lépései az élelmiszerpazarlás ellen
Szomorú tény, hogy a világon megtermelt élelmiszerek 30%-a a kukában végzi – ezzel a légkörbe kerülő üvegházhatású gázokhoz akár 8%-kal is hozzájárulva, miközben ez az élelmiszermennyiség – ha a nélkülözők számát és a hasznosítás lehetőségeit nézzük – cseppet sem lenne felesleges. Ismerjék meg, hogy a METRO Magyarország milyen lépéseket tesz az élelmiszerhulladék kezelése érdekében!
Tunéziai fellépő a Magyar Zene Házában
A januárban átadott Magyar Zene Háza egy őszi programsorozat keretében izgalmas szakrális koncertre invitálja a tunéziai zene rajongóit. 2022. november 5-én szombat este Ghalia Benali művésznő segítségével bepillantást nyerhetünk egy röpke időre az arab zene rejtelmeibe.
Szlovénia 2023 egyik top úti célja
A National Geographic globális szerkesztősége a "Természet" kategóriában a 25 legkülönlegesebb hely és közösség közé sorolta Szlovéniát. Délnyugati szomszédunk egyike annak a nyolc európai úti célnak, amely felkerült a listára.
Hogy lehet fenntartható egy rendezvény?
A nemzetközi konferencia- és üzleti rendezvények fenntarthatóvá alakításának fontos lépéseit tették meg külföldi szakemberek közreműködésével a szektor hazai képviselői a Hungarian & Budapest Convention Bureau által szervezett edukációs workshopon. Az eseményen egy zöldebb és élhetőbb jövő egyik motorjaként nevesítették a turizmust, és a nagy lábnyomot hagyó rendezvény iparágat. Az adatok és mérhetőség jelentőségét hangsúlyozva jelentették be a GDS-Index rangsorán idén először elindított desztinációs eredményeinket, melyeket 2022. novemberi ICCA kongresszus kapcsán publikálnak majd hivatalosan.
Lesz csokifesztivál Opatijában, csak másik időpontban
November második hétvégéjén Opatija három napra csokoládéba öltözik, ahol kifejezetten erre az eseményre tervezett különleges kínálat várja a vendégeket.
A Wizz Air nagyon belehúzott a toborzásba
2022 első 9 hónapjában 2500 új légiutas-kísérőt vett fel a WIZZ.
Az airBaltic születésnapján dolgozóit ünnepli
Idén októberben a lett légitársaság fennállásának 27. évfordulója alkalmával különleges videót készített, amelynek a középpontjában a légitársaság alkalmazottai állnak.
Azonnali utalásokat szorgalmaz az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság (EB) olyan jogalkotási javaslatot fogadott el, amelynek célja, hogy az euróban történő átutalások az unióban bankszámlával rendelkező valamennyi polgár és vállalkozás számára azonnal elérhetővé váljanak.
5 tipp a gazdasági szakértőtől nehéz idők esetén
Takarékossági kisokos: az előfizetések optimalizálásától a pénzvisszafizetési rendszerekig.
Újabb villamosokat vesz Budapest
Húsz új alacsonypadlós, légkondicionált CAF-villamost vesz Budapest, döntött erről a Fővárosi Közgyűlés a szerdai ülésen.
Hajdúszoboszlón eddig jól alakulnak a vendégéjszakaszámok
Helyi szolgáltatók, szállásadók, és a város vezetői köszöntötték az idei egymilliomodik vendégéjszakát eltöltő vendéget Hajdúszoboszlón szerdán.
Idén nem lesz ünnepi díszkivilágítás Budapesten
Idén nem teszik fei a karácsonyi díszítővilágítást a fővárosi önkormányzat az általa kezelt helyeken a jelenlegi gazdasági helyzetre tekintettel, ez a döntés született a Fővárosi Közgyűlésen.
Kihagyhatatlan városi fesztiválnak ígérkezik a Budapest Essentials
Egy kulturálisan pulzáló világváros esszenciájába csöppenhetünk november 17-19 között, az ismét jelentkező Budapest Essentials (BPES) egyedi hangulatú „városi fesztiválján", melynek a főváros kultikus terei adják a diszletét, és amit nemzetközi fellépők és hazai zenei csemegék töltenek meg tartalommal. Olyan nevek érkeznek, mint a „digitális szupersztár", Beardyman, a Beatbox Loopstation 2018-as világbajnoka, Saro, az egyszerre rejtélyes és groovy Yubik, az Egyesült Királyság dance szcénájának egyik legfontosabb alakja, Greg Wilson, valamint hazánkban itt látható először a világ számos pontján már nagy sikert aratott Youngr.
Várakozáson felül nő a nemzetközi előfoglalások száma
A Magyar Turisztikai Ügynökség nagyszabású őszi forgalomélénkítő kampányt indított szeptemberben, amelynek a fókuszában az épített örökség, a bor és gasztronómia, valamint a kulturális programok állnak. Az adatvezérelt kampány első négy hete után az előzetes várakozáshoz képest jelentősen nőtt a nemzetközi előfoglalások száma, különösen látványos az emelkedés az Egyesült Államokból, Spanyolországból és az Egyesült Királyságból.
Horvát szakmai workshop hazai utazásszervezőknek
A Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviselete 2022. november 22-én workshopot rendez, amelyre ezúton hívja meg az érdeklődő magyar utazásszervezőket és utazási irodákat.
Fenntartható kerozint használ az Air France-KLM
Az Air France-KLM Csoport 2030-ra kerozinigényének 10 százalékát fenntartható forrásból származó üzemanyaggal (SAF) elégíti ki, ennek elérése érdekében két kötelező érvényű szerződést írta alá a Neste és DG Fuels vállalatokkal, amelyek 1,6 millió tonna üzemanyagot szállítanak a légitársasági csoportnak.
Szallas.hu: Ha hosszú hétvége, akkor felkerekedik a magyar
Kiemelkedő forgalmat hoz a négynapos hosszú hétvége a Szallas.hu foglalási adatai szerint. Eger, Gyula, Budapest, Hajdúszoboszló és Pécs vezetik jelenleg a legkeresettebb úti célok listáját.
Íme, a világ legnagyobb óceánjáró hajója
Mutatjuk, hogy néz ki a Royal Caribbean Icon of the Seas nevű vadonatúj úszómonstruma.
Téli újdonságok a Tátrában
Örülhetnek azok, akik Szlovákiában terveznek idén síelni: a Tátrában megújul az infrastruktúra, és a szolgáltatások terén is kapnak újat a vendégek.
Így újult meg a Zsindelyes Dobogókőn
Jelentősen kibővült és korszerűsödött a Visegrádi-hegység emblematikus vendéglátóhelye.
Új vezető a szállodaszövetség balatoni régiójában
A tisztújító régióülésre Balatonfüreden a nemrég nyitott LUA Resort szállodában került sor.