Turizmus Online cikkei
Tőlünk tanulna országimázs-építést Macedónia
Macedónia fővárosában, Szkopjéban a magyarországi hungarikumtörvénnyel kapcsolatos tapasztalatok átadásáról, az országimázs-építésben rejlő lehetőségekről folytatott tárgyalásokat a Földművelésügyi Minisztérium képviseletében Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár.
Napi járatot indít az Iberia Budapest és Madrid között
A spanyol turizmus felpörgésével igazi nyári szenzációnak ígérkeznek az Iberia járatai 2017-ben. Jövőre már áprilistól egészen októberig repülhetünk Budapestről Spanyolországba az Iberiával, a menetrend pedig végig leköveti a fokozatosan fellendülő nyaralási szezont és a kora őszi utazási szokásokat.
Tizenhatan távoztak, ugyanannyian érkeztek
Az MSZÉSZ idei közgyűlése, november 24-én, csütörtök reggel a társult tagok szekcióülésével kezdődött.
Beveszik Kubát az amerikai légitársaságok
Hétfőn újraindult a rendszeres légi forgalom az Egyesült Államok és Kuba között.
Még nincs vége a Lufthansa-sztrájknak
A Lufthansa német légitársaság pilótának szakszervezete keddre és szerdára újabb sztrájkot hirdetett.
14 ezer forintért megnézheti Ceausescu palotáját és bunkerét
Megnyitják a látogatók előtt Nicolae Ceausescu, az utolsó román kommunista diktátor egyik bukaresti bunkerét, amely egykori otthona, a Primaverii (Tavasz) palota alatt, tíz méteres mélységben található - közölte szombaton a Mediafax hírügynökség, amely elsőként fotózhatta le a titkos létesítményt.
Három magyar szálloda részesült elismerésben
A Nemzetközi Ingatlan Szövetség (FIABCI) Magyar Tagozata 1997 óta évente megrendezi a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot. Ennek egyik célja, hogy elősegítse a magyarországi ingatlanfejlesztők részvételét a FIABCI Prix d'Excellence elnevezésű nemzetközi ingatlanfejlesztési pályázatán. Ezen 2011-ben a Continental Zara a Hotel Kategória I. díját érdemelte ki.
Felavatták a bükfürdői Caramell Premium Resortot
November 25-én felavatták Magyarország exkluzív wellness-, konferencia- és élményközpontját, a Caramell Premium Resortot Bükfürdőn. A hotel fő témái: holisztika, slow turizmus és konferenciák. A bükfürdői, új szárnnyal most felavatott háztól azt remélik magyar tulajdonosai és a régió vezetése, hogy évente 100 000 vendégéjszakát generál.
Ön szerint is ilyen a tipikus magyar utazó?
A tipikus magyar utazó belföldön érzi magát elemében, s inkább a luxust, kényeztetést, valamint a bőséges étkezéseket részesíti előnyben a visszafogottsággal és egészséges táplálkozással szemben. Ha pedig mindennel elégedett, szívesen jattol – derült ki a Szallas.hu rendhagyó kutatásából.
A Lufthansa szerint a legjobban keresők veszélyeztetik a többiek munkahelyét
A Lufthansa-csoport szerint pont azok veszélyeztetik 20 százalékos béremelési igényükkel a többi, mintegy 120 ezer dolgozó munkahelyét, akik a legjobban keresnek a német légitársasági csoportnál.
Nyíregyháza a Krakkói Prémium Napon
Nyíregyháza is bemutatkozott a Magyar Turisztikai Ügynökség Egészségturizmusért felelős igazgatóság Alföld SPA projektje kapcsán 2016. november 22-én megrendezésre került turisztikai termékekre fókuszáló Krakkói Prémium Napon.
Elfogták, majd szabadon engedték az elmaradt utazást szervező tanárnőt
Bilincsben vitték a nyomozók a Kecskeméti Járásbíróságra azt a 46 éves tanárnőt, aki a gyanú szerint 130 embert csapott be egy párizsi út meséjével, összesen 6 millió forinttal. A nő végül szabad emberként hagyhatta el a tárgyalótermet - olvasható a Kecskemét Online oldalán.
Szálloda és reptéri ingatlan átadását kéri Nyíregyháza az államtól
Állami tulajdonban lévő ingatlanok térítésmentes átadását kéri Nyíregyháza önkormányzata repülőterének bővítéséhez, a településhez tartozó Sóstógyógyfürdő és a Jósa András Múzeum fejlesztéséhez - erről csütörtöki ülésén döntött a város közgyűlése.
Budapest testvérvárosa lett Székelyudvarhely
Testvérvárosi szerződést kötött csütörtökön Budapest és Székelyudvarhely - közölte a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóosztálya. A dokumentumot a székelyudvarhelyi önkormányzati testület ünnepi, rendkívüli ülésén írta alá Tarlós István, Budapest főpolgármestere, és Gálfi Árpád Székelyudvarhely polgármestere.
Korcsolyázott már az Eiffel-toronyban?
Párizs a csodák városa. A francia főváros a tél beköszöntével egyedülálló hangulattal várja az odalátogatókat. A Budapest Airport közvetlen járataival könnyen és gyorsan elérhető város kiváló meglepetés lehet szeretteinknek egy ünnepi hosszúhétvégéhez, a szikrázó napsütéses téli időben, de akár a borúsabb napokon is.
Ünnepi díszbe öltözött Bécs
Már a hivatalos megnyitó előtt megrohamozták az érdeklődők a Christkindlmarktot, a Bécsi Városháza előtti mesevilágot. Az osztrák főváros legnépszerűbb karácsonyi rendezvénye Bécsi Karácsonyi Álom néven újult meg. Idén összesen 19 karácsonyi vásárban tankolhatnak ünnepi hangulatot a műfaj szerelmesei.
Ismét pénzbüntetéssel sújtotta a GVH a Kaland Travelt
A tavaly decemberi, 1,3 millió forintos büntetés után idén ismét pénzbírsággal sújtotta a Gazdasági Versenyhivatal a Kaland Travel Kft.-t megtévesztő hirdetés miatt.
Teljes megújulás a repjegy.hu-nál
A repjegy.hu amellett, hogy nemrégiben teljesen megújította megjelenését, sikeresen integrálta rendszerébe a Travelport Universal API szolgáltatását és ezzel egyidejűleg a hazai repülőjegy értékesítői piacon egyedülálló lehetőségeket kínál felhasználóinak.
Megújul a Gusto magazin
Új design és új főszerkesztő, erősebb lesz a gasztrokultúra irány.
Egyesült Arab Emirátusok: csillogó varázs a Premio Travellel
A körutazásokat szervező Premio Travel meghívta néhány partnerét egy tanulmányútra, ahol bemutatta az Egyesült Arab Emirátusokba szervezett megújult programját. A 6 napos utazás során a vendégek megtekintették a legjelentősebb látnivalókat, illetve néhány kiemelt szállodát is végigjártak, hogy utasaik részére a lehető legpontosabb információkkal szolgálhassanak.
Milyen lesz az új cafeteria-rendszer?
Az Országgyűlés megszavazta az őszi adócsomagot, amely a jövő év elejétől lép hatályba. Ennek az egyik nagyon fontos eleme az új cafeteria-rendszer, ami szinte köszönő viszonyban sincs az eddigivel - írja a Pénzcentrum.
Felfüggesztette egy péküzem működését a NÉBIH
Egy budapesti pékségben tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Az üzemben súlyos higiéniai problémákat, rovarokkal szennyezett alapanyagokat és félkész termékeket is találtak az ellenőrök. Az akció során több mint 500 kg, többek között jelöletlen, szennyezett, illetve lejárt élelmiszert vontak ki a forgalomból és a már kiszállított termékek visszahívását is elrendelték a szakemberek. Az üzem működését, a hibák kijavításáig, azonnali hatállyal felfüggesztette a NÉBIH.
Oda idén a diós beigli!
A diótermesztők az átlagos termés felét sem tudták betakarítani az idén, a rossz terméshozamért elsősorban a késő tavaszi fagyok a felelősek, de emellett egy rovarfaj is károsította a megmaradt termést - tájékoztatott a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. (MKSZN) csütörtökön.
A Szállodaszövetség stratégiai társult tagja lett a BFTK
Régóta és ténylegesen fennálló stratégiai partnerségét erősítette meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal (BFTK Nonprofit Kft.). A felek az együttműködés feltételeit és céljait rögzítő megállapodást ünnepélyes keretek között az MSZÉSZ bükfürdői közgyűlésén írták alá 2016. november 24-én. Egyúttal 2017. januárjától a BFTK a Szállodaszövetség stratégiai társult tagjává válik.
Budapest olimpiai pályázatát népszerűsíti a Wizz Air új festése
A Wizz Air a Budapest Airporttal és Budapest 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázatával közösen egy Budapest olimpiai és paralimpiai pályázatát népszerűsítő festéssel ellátott repülőgépet mutatott be.
360 fokos filmek mutatják be a Danubius-szállodákat
Új szelek fújnak, a VHS, a CD és lassan a DVD is már a múlté, a virtuális valóság, azaz a VR korszakába léptünk. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már a mesék világában is megjelent az új technológia és új élményekkel ajándékozza meg az arra legfogékonyabbakat, a gyerekeket.
21 étterem érdemelte ki a Michelin-csillagot Spanyolországban
Spanyolország 21 étterme kapott Michelin-csillagot; egy háromcsillagos, öt kétcsillagos és tizenöt egycsillagos minősítéssel bővült a világhírű gasztronómiai elismeréssel büszkélkedő spanyol éttermek köre.
Legyünk zöldek!
Egyre gyakrabban találkozunk környezet- és egészségtudatos felhívásokkal, melyekre pozitívan gondolunk, de vajon a valóságban mennyit teszünk környezetünk védelme érdekében?
25 ezer emberrel ünnepelheti együtt Siófok születésnapját
Köszöntött már születésnapot 25 ezer emberrel együtt? Ha még nem, akkor a hétvégén irány Siófok, ahol alkalomhoz méltó rendezvénnyel ünnepli születésnapját a város, egyúttal megnyílik az Aranycsengő Adventi Vásár is.
5-ből 1-en facebookozunk munkaidőben
Míg a szabadidőnkben nem tudunk kikapcsolódni.
A hó és fagy birodalma: különleges igluk és jéghotelek Európában
Az időjárás ugyan egyelőre nem adott rá okot, de lassan ideje ráhangolódni a télre; közeleg a korcsolyázás, hólapátolás, az ünnepi fények és a forralt bor időszaka. A Trivago.hu összegyűjtött 5 különleges szálláshelyet, ahol a vendégeknek jeges téli élményben lehet részük.
Európa legnagyobb gyertyainstallációja a Várkert Bazárban
Az adventi időszakban, vagyis november 27-től Európa legnagyobb gyertyainstallációjával, kulturális, családi és gyermekprogramokkal várja a Várkert Bazár a látogatókat: Omega-koncert, Miklósa Erika és a Magyar Virtuózok Kamarazenekar estje, Csipkerózsika táncjáték, Régi korok karácsonyát idéző kiállítás, népművészeti karácsonyi vásár, street food ínyencségek, műjégpálya és interaktív gyermekjátszó december 24-ig.
Hatalmas fejlesztési támogatásban részesülnek egyes belgiumi repülőterek
A márciusi brüsszeli terrortámadások idején mutatkozott hiányosságokból okulva továbbfejlesztik a sürgősségi segélyhívó és biztonsági szolgáltatások kommunikációs hálózatát Belgiumban, és erre a célra az illetékes hatóságok 117 millió eurós (mintegy 36,3 milliárd forint) támogatást irányoztak elő a következő évekre - írta a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön.
Télköszöntő madárfesztivál: ismét vadludak ezrei repülnek ki Tatán
A tatai Öreg-tónál pihenőhelyet talált harmincezer vadlúd reggeli csapatos kirepülésével kezdődik szombaton a Tatai Vadlúd Sokadalom.
Pénteken is folytatódik a Lufthansa-sztrájk
Péntekre is egész napos sztrájkot hirdetett a Lufthansa német légitársaság pilótáinak szakszervezete (Vereinigung Cockpit - VC).
Így ünnepelte a Gundel-díjasokat az MVI
Mintegy 150 vendég volt jelen az MVI Gálaebédjén az Öböl Rendezvényközpontban, ahol átadták az idei két Gundel Károly életműdíjat. Az idei díjazottak,Vomberg Frigyes és posztumusz Czubor János, akinek a díját Kóbor Zoltán, a Gundel Károly Szakképző Iskola jelenlegi igazgatója vette át.
A fiatal utazókat célozza meg a Budapesten épülő Meininger Hotel
Magyarországon épít szállodát a kifejezetten fiatal utazókra specializálódott Meininger szállodalánc. Az Egyesült Királyság, Németország, Belgium, Hollandia és Ausztria után az első budapesti szállodával Magyarország is csatlakozik a társaság nemzetközi hálózatához. A hazai egység ezzel a hotellánc legkeletibb tagjaként várja majd a vendégeket.
A Szekszárdi borvidék új arca - és ami mögötte van
A Szekszárdi borvidék pályázat keretében választotta ki új arculatát. A friss és modern, de a hagyományokat is tiszteletben tartó terv nyertesét a borvidék képviselői és a pályázatot lebonyolító ArtHungry.com által felkért zsűri közösen választották ki.
Szombathely is Európa Kulturális Fővárosa lehet
Szombathely is pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre - mondta el szerdán a vasi megyeszékhely kultúráért felelős alpolgármestere.
Együttműködik a MÁV-START és a miskolci turisztikai hivatal
A MÁV-START Zrt. és a MIDMAR Nonprofit Kft. hosszú távú partneri megállapodást kötött, amellyel a résztvevők szándéka – a vasúton Miskolc térségébe látogatók szabadidejének színvonalas eltöltése érdekében - megkönnyíteni a Miskolc Pass turisztikai kártyákhoz való hozzájutást.
Egy évig biztos nem viszi vissza járatait a Wizz Air Marosvásárhelyre
Mivel a munkálatok egy évig is elhúzódhatnak, legkevesebb ennyi időre költözött el a WizzAir a marosvásárhelyi repülőtérről, a kifutópálya korszerűsítésének időtartama alatt a kolozsvári repülőtérről (CLJ) működteti marosvásárhelyi járatait is a társaság.
Komoly sikert arattak a magyar borok Ázsia legnagyobb borászati kiállításán
Jól szerepeltek a magyar borok Ázsia legnagyobb borászati kiállításán, a Dél-Koreában megrendezett Asia Wine Trophy-n (AWT) - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) miniszteri biztosa.
Végre elfogták a 20 éve tevékenykedő reptéri tolvajt Spanyolországban
Több mint 20 éve, főként repülőtereken és pályaudvarokon tevékenykedő tolvajt fogott el a spanyol rendőrség Madridban, a férfi legutóbbi akcióival két nap alatt 11 ezer eurót (3,3 millió forint) zsákmányolt - írta az El País című spanyol napilap szerdán.
Távozik a MOB marketing és kommunikációs igazgatója
Távozik a Magyar Olimpiai Bizottságtól (MOB) Siklós Erik marketing és kommunikációs igazgató.
Akkus bérautó-hálózat épül Budapesten
A Greengo 45 elektromos autóval indul, de 500-at szeretnének, amellyel 10 ezer fővárosit szolgálnának ki a jövőben, írja a Forbes online kiadása.
Rapbandával kampányol a MÁV
A szpotokban a Hősök zenekar tagjai hívják fel a figyelmet a szabálytalan vasúti átkelés veszélyeire. A koncepciót Network 360 dolgozta ki.
Fesztiválhangulat a Viberen: itt vannak a Sziget-matricák
A Sziget Fesztivál és a Telenor Magyarországon elsőként mutatta be Viber-matricacsomagját.
Meghosszabbították a Lufthansa-pilóták sztrájkját
Csütörtök éjfélig meghosszabbították a Lufthansa német légitársaság pilótáit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit - VC) szerda hajnalban kezdett sztrájkját. A munkabeszüntetés budapesti járatokat is érint.