Mézeskalács Fesztivál Debrecenben 

Idén először rendezik meg augusztus 2-3-án Debrecenben a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum udvarán a Mézeskalács Fesztivált.

Ismét van Tourinform Hortobágyon 

Az idei szezonban ismét látható az ismert Tourinform tábla Hortobágyon is.

Nehéz időkben csak az összefogás segíthet 

„A szezon indulásakor tudtuk, hogy nem túl rózsás az ország gazdasági helyzete, de arra nem számítottunk, hogy a kerozin ára eléri a 150 dolláros rekordmagasságot. Az emelkedő repülőjegy-árak miatt pedig drágultak a nyaralások. Az áremelkedést persze részben ellensúlyozná az erős forintárfolyam, azonban az utazásszervezők többsége a korábbi árfolyammozgások hatásainak minimalizálása céljából határidős ügyletekkel igyekezett bebiztosítani magát, így most semmiféle pozitív hatását nem érzi a forint erősödésének. A beutaztatást viszont egyértelműen negatívan érinti a forint árfolyamának erősödése, és a mi utasaink egy része is a turizmushoz kapcsolódó területen dolgozik, így áttételesen mi is megérezzük a beutazó forgalom visszaesését” – emelte ki kérdésünkre Ali Hamrouni, a Best Reisen ügyvezetője.

Karya Tour: regionális terjeszkedés, téli tervek 

A Karya Tour hamarosan megjelenik a szlovák piacon is. Miután a közelmúltban megvásárolta a Pinguin Reisen nevű pozsonyi irodát, augusztus elsejével nevet vált és októberben piacra dobja szlovák nyelvű katalógusát a társaság – tájékoztatta lapunkat Tolga Deniz Sariyuce, a társaság magyarországi ügyvezetője.

Atlétákat támogat az UNIQA 

Az UNIQA Biztosító Zrt. elkötelezte magát az atlétika mellett.

Őrzött parkoló Debrecenben 

2008. július 2-től új szolgáltatást vezetett be a debreceni nemzetközi repülőtér.

Várják a debrecenieket a BalaTone-ra 

A július 24-27. között megrendezendő zánkai BalaTONE Fesztivál szervezői úgy döntöttek, hogy egy igazán vendégszerető hagyományt indítanak el, s eztán minden évben vendégül látnak egy-egy várost – az összes lakójával együtt. Az ötlet értelmében az adott település lakcímkártyájával rendelkezők INGYENESEN vehetnek részt a fesztiválon.

Egymilliomodik vendégét köszöntötte az Aquaticum 

A 2003 júniusában nyitott debreceni Aquaticum Mediterrán Élményfürdő 2006. március 17-én köszöntötte 500 ezredik vendégét, a napokban pedig egymilliomodik vendége lépte át a létesítmény kapuit.

Megújult a MaReSz elnöksége 

Június elején tartotta tisztújító Közgyűlését a Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetsége (MaReSz).

Zenés programok és nemzeti vacsoraestek Debrecenben 

A debreceni Vigadó Étterem 2008-ban is egész nyáron folyamatosan színvonalas zenei programokat és vacsoraesteket kínál vendégeinek. A tavalyi évhez hasonlóan minden hónapban fellép az Abrakazabra és havonta egy-egy nemzet ételspecialitásával készülnek a ház mesterszakácsai.

Észak-alföldi info-tour a légi partnerség jegyében 

A Magyar Turizmus Zrt. berlini külképviselete és az Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság szervezésében 2008. június 11-15. között tour-operatorok érkeztek Németországból – a tervek szerint jövőre induló – Berlin-Debrecen járat indítása kapcsán.

MÁV: internetes jegyvásárlás 

Június 16-ától elindult a MÁV-START Internetes Jegyértékesítési szolgáltatásának próbaüzeme.

Együttműködik a hajdúszoboszlói Hungarospa és a debreceni Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpont 

A Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Zrt. vezérigazgatója, Czeglédi Gyula 2008. június 17-én látta vendégül a Debreceni Gyógyfürdő Kft. ügyvezetőjét Fazekas Lajost és az Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpont vezetői csapatát.

Románia RoadExpo 2008 

A Román Turisztikai Információs és Promóciós Képviselet budapesti képviselete rendhagyó módon népszerûsíti Románia kulturális és természeti kincseit a magyar utazóközönség számára.

Célegyenesben a debreceni reptér vevőjelöltje? 

Papírforma szerint zajlott a debreceni közgyűlés zárt ülése, amelyen a képviselők a helyi repülőtér hasznosítására kiírt pályázatra beérkezett ajánlatokat értékelték és döntöttek a vevőjelöltek rangsorolásáról.

Régi-új munkatárs a debreceni Aquaticumban 

Szülési szabadságáról visszatérve Istók-Szerdi Zsuzsanna ismét aktív csapattagja a Debreceni Gyógyfürdő Kft.-nek. A szállodaipari szakember jelenlegi feladatkörében a fejlesztési tervek között szereplő új, 246 szobás szálloda megvalósításával és beindításával kapcsolatos projektvezetői feladatokat látja el.

10 éves az Aquaticum Termál és Wellness Hotel 

A négycsillagos debreceni Aquaticum Termál & Wellness Hotel 2008-ban ünnepli nyitásának 10. évfordulóját.

Sikeres évkezdet a Hotel Lyciumban 

A debreceni Hotel Lycium sikerrel kezdte az idei évet. 2008 január-áprilisában a szálloda kihasználtsága átlagosan 50 százalék feletti volt.

Fejlesztési tervek Debrecenben 

A 2008-2010-es időszakban a Debreceni Gyógyfürdő Kft. több egymással összefüggő beruházási projektet készít elő.

Tanulmányút német újságírók részére 

Április végén ismerkedett Magyarország turisztikai kínálatával egy 10 fős német - elsősorban szászországi - újságírókból álló csoport a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében és kíséretében.

Kilenc desztinációba indul járat Debrecenből 

Idén a tervek szerint 14 járat indul 9 desztinációba Debrecenből. A nyári charterjáratok mellett a régió turisztikai vonzerejére építve újabb beutaztató járatok indításáról és menetrend szerinti járatok indításáról is folynak tárgyalások.

Új ügyvezető a repülőtér élén 

A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. (DV) Igazgatóságának keddi ülésén tárgyalta a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető Airport-Debrecen Kft. ügyvezetőjének április 30-án lejáró megbízási szerződését.

Új dimenziót akar nyitni a magyar piacon 

Csaknem 200 utazási iroda képviselője volt kíváncsi egy új tour-operátor hazai bemutatkozására, a Karya Tour januári katalógusbemutatójára. Az 1999-ben alapított, az első öt török beutaztató cég között számon tartott Karya Tour ügyvezetője, Tolga Deniz lapunknak hangsúlyozta: hosszú távra terveznek, komoly befektetéssel új rendszert honosítanak meg a magyar piacon, és elsősorban nem versenytársaik részesedését szeretnék megszerezni.

Nyaralás a tévé előtt? 

A buszos utaztatók sem reménykednek kirobbanó szezonban, bár akad, akinek nincs oka panaszra. Egyik félelmük, hogy a nagy sportvilágesemények miatt sok család utazás helyett inkább otthon marad, különösen a jelenlegi gazdasági helyzetben.

Nyári szezon: biztos a bizonytalanság 

A tavalyi túlzott kapacitások után várhatóan az idén sem konszolidálódik a helyzet a nyári charterpiacon – derül ki körképünkből. A Malév és a Travel Service piacvezető szerepe felcserélődött, miközben egy új tour-operátor is feltűnt a színen. Több utazásszervező a prémiumszegmens felé próbál nyitni, és a klubüdülések kínálata is folyamatosan bővül. Az előfoglalás egyre népszerűbb, az eddigi tapasztalatok alapján azonban a kereslet csökken, így a szezonban újra akciózások várhatók.

Tradíció és modernitás 

Az egészségturisztikai piac hazai növekedése elsődlegesen a belföldi forgalom erősödésének köszönhető. Hévíz idegenforgalma azonban bizonyítja, hogy jól megfér egymás mellett a magyar vendég és a külföldi turista. Szerkesztőségünk az Utazás kiállításon új standdal, új arculattal megjelenő Hévíz város polgármesterét, Vértes Árpádot és a Hévíz Turizmus Marketing Egyesület elnökét, Könnyid Lászlót kérdezte az aktuális tervekről, valamint a modern arculatról.

Új ügyvezető a debreceni repülőtéren 

A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. (DV) Igazgatóságának április 25-i ülésén tárgyalták a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető AIRPORT-DEBRECEN Kft. ügyvezetőjének április 30-án lejáró megbízási szerződését.

Öt folyó és majd félszáz fürdő 

Különleges adottságokkal rendelkezik a Dél-Alföld, hiszen 505 hévízkút bugyog a térségben, és szinte minden jelentősebb településen találunk termál- vagy gyógyfürdőt. Ugyanakkor felszíni vizekben (Duna, Tisza, Körösök, Maros, holtágak és szikes tavak) is igen gazdag ez a vidék, ahol léptennyomon visszaköszön a folyószabályozások előtti végtelen vízi világ.

„Rabul ejtő szabadság” 

Az Észak-alföldi régió a 2008-as Vizek Éve kampány februári állomása, így ebben a hónapban a térség számos szálláshelyén négy éjszakát három áráért kínálnak. Az akció kedvezményes fürdőbérlettel is kiegészül.

Becsületes adakozók és potyautasok? 

Több mint 200 millió forintos büdzsével valószínűleg egy-két hónapon belül működni kezd a Légi Marketing Alap. Vannak, akik elégedettek az eredménnyel, mások azt mondják, akár 80 millió forinttal is nagyobb lehetne ez az összeg, ha nem tesz keresztbe a szűklátókörűség és a lustaság.

Vidéken sem csitul a szállodaépítési láz 

Lapunk előző, októberi számában bemutattuk a jelenleg Budapesten zajló új hotelberuházásokat, valamint a már meglévő szállodák fejlesztéséről, bővítéséről szóló terveket. Mostani cikkünkben átfogó körképet adunk a folyamatban lévő vidéki projektekről, régiós bontásban.

Légimarketing Kelet-Magyarországnak 

Négy önkormányzat (Debrecen, Hajdúszoboszló, Miskolc, Nyíregyháza) és a Magyar Turizmus Zrt. képviselői, valamint számos vállalkozó részvételével tanácskozást tartottak Debrecenben szeptember 17-én a kelet-magyarországi Légi Marketing Alap létrehozásáról.

Előtérben a komplex kampányok 

Vizek éve, Reneszánsz év, Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa felvezető kampány, magyar nemzeti parkok hete – csak néhány kulcsszó a Magyar Turizmus Zrt. (MT ZRt) minden eddiginél korábban elfogadott és a napokban bemutatott, több száz oldalas marketingtervéből.

Egységben az erő? 

Nem újdonság, hogy a globalizáció a gazdaság minden területén tetten érhető. A vállalati felvásárlások és egyesülések a turizmust sem kerülik el, gondoljunk csak a KLM–Air France fúzióra vagy a nagy szállodaláncok nemzetközi terjeszkedésére. Az európai tour-operátorok körében több jelentős fúzió is történt az utóbbi időben. Legtöbbször a költségcsökkentés, a hatékonyabb működés és a nagyobb nyereség elérése szolgál magyarázatul az összeolvadásokra.

Robinson Tours: sármelléki tervek 

Az utóbbi két évhez hasonlóan az idén télen is érkeznek charterjáratok Moszkvából a sármelléki Fly Balaton repülőtérre a Robinson Tours szervezésében – tájékoztatta lapunkat Jakócs Áron, a társaság egyik ügyvezetője.

MSZSZ: őszi közgyűlés 

„Szeretnénk a szakmával jó kapcsolatot ápolni”, mondta Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere köszöntőjében a Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) 2007 november 22–23-án tartott őszi közgyűlésének megnyitóján.

Új tour-operátor a láthatáron 

Hamarosan a hazai szakmai nyilvánosság elé lép a tíz éve Törökországban alapított, Oroszországban, Ukrajnában és Egyiptomban irodákat működtető Karya Tour utazásszervező Magyarországon bejegyzett leányvállalata.

Nemzetközi szállodalánc Debrecenben 

Tavasszal fejeződött be a debreceni Best Western Hotel Kálvin teljes körű felújítása.

Eger: Holló-képek a múzeumnak 

Újváry Zoltán a napokban ünnepélyes keretek között egy Holló László-kollekciót adományozott az Egri Vármúzeumnak.

Díjazott szakdolgozók 

Tavaly hetedik alkalommal hirdették meg Az év turisztikai témájú szakdolgozata pályázatot, amelynek ünnepélyes eredményhirdetését és díjátadóját április 16-án tartották a budapesti Symbol Étteremben.

Debreceni 3 próba 

Áprilistól indul a „Debreceni 3 próba” túramozgalom, amelyen a résztvevők megismerhetik a debreceni Tourinform szervezésében megjelent kétnyelvű túratérkép útvonalajánlatait.

„Európa Floridája” Velence és Trieszt között 

Az olasz csizma száránál fekvő, hozzánk legközelebb eső Friuli-Venezia-Giulia tartomány híres tengerparti üdülőhelye, Lignano Sabbiadoro, az Udinei Kereskedelmi Kamarával karöltve nagyszabású kampányt indít a magyar turisták megnyerésére. Április 7-én Budapesten indult a roadshow, amelyet debreceni és győri bemutatkozások követnek.

Kiemelt fejlesztések országszerte 

Komplex fürdőhelyi fejlesztés Hajdúszoboszlón, a Budai Várnegyed megújulása, a Szépművészeti Múzeum bővítése, a szentendrei skanzen fejlesztése, az esztergomi Bazilika alatti pincerendszer rendbetétele és a balatonfüredi történelmi városközpont revitalizálásának második üteme – néhány a legfontosabb turisztikai jellegű beruházásokból, amelyek kormánydöntés alapján pályáztatás nélkül jutnak komoly uniós forrásokhoz az elkövetkező években.  

O!porto! 

A világhírű, elegáns és tüzes portói bort kóstolgatni már önmagában is nagy élvezet. Különösen az, ha az UNESCO-világörökség listáján szerepelő Portóban vagy közelében, a Douro folyó völgyében nyílik erre lehetőségünk, ahol a borospincéken és kiváló éttermeken túl más különleges rendezvényhelyszínek közül is válogathatunk.  

Hajdúszoboszló "házhoz megy" 

A Romániából érkező vendégek számának növekedése, a romániai gazdaság elemzése és a Magyar Turizmus Zrt. kolozsvári képviseletvezetőjének, Bíró Gáspárnak múlt év végén Debrecenben tartott tájékoztatója alapján, Hajdúszoboszló Város Önkormányzata egy romániai bemutakozó kampány - road show - szervezése mellett döntött.

Összehangolt ellenőrzés 

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) kezdeményezésére összehangolt ellenőrzési akció indult július végén az ÁNTSZ, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a rendőrség részvételével Budapest idegenforgalmának javítása érdekében.  

Új igazgató az Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotelben 

Április 1-jétől új szállodaigazgató áll az Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotel**** élén.

Tavaszi külképviselői értekezlet 

A Magyar Turizmus Zrt. 21 országban működő 23 külképviseletének vezetői március 31. és április 4. között Magyarországon tartózkodnak, a hagyományos tavaszi külképviselői értekezlet alkalmából.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!