Görögkatolikus érsekség alakult Debrecenben

Görögkatolikus érsekség alakult Debrecenben 

Ferenc pápa 2015 márciusában alapította meg a Hajdúdorogi Metropóliát a Magyarországon élő görögkatolikusoknak. Az érsekség székhelyének Debrecent jelölte ki. 
Több mint 3000-en a Debrecziner Gourmet-n

Több mint 3000-en a Debrecziner Gourmet-n 

A közönség és a szakma részéről egyaránt hatalmas várakozás előzte meg, majd óriási érdeklődés kísérte az idei Debrecziner Gourmet Fesztivált.
Újdonságok és nyári programok az Aquaticum SPA-ban

Újdonságok és nyári programok az Aquaticum SPA-ban 

Többek között új mászófallal, napozóágyakkal és programokkal várja a vendégeit az Aquaticum SPA. 
1 bázisrepülőgép, 6 útvonal, 800 000 utas

1 bázisrepülőgép, 6 útvonal, 800 000 utas 

Vasárnap ünnepelte 5. működési évét Debrecenben a Wizz Air. 
Öt méter magas óriástortát sütne az életműdíjas debreceni cukrász

Öt méter magas óriástortát sütne az életműdíjas debreceni cukrász 

Ötvenhét éve kezdte a cukrász szakmát az áprilisban életműdíjjal elismert Gara Gyula. Hetvenkét éves, de még ma is beáll az asztal mögé hétvégéken, esküvőkre besegíteni munkatársainak. Szakmájáról és a debreceni cukrászat 200 éves évfordulójának megünneplésére tervezett programjáról beszélt.
Erotika, japán babák és sok más Debrecenben a Múzeumok Éjszakáján

Erotika, japán babák és sok más Debrecenben a Múzeumok Éjszakáján 

Országszerte több száz intézmény csaknem kétezer programot kínál az idei, június 24-ére meghirdetett Múzeumok Éjszakájára. Debrecen kiemelt helyszíne, a „fővárosa” lesz a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatnak. A központi téma ebben az évben az értékőrzés.  
Bocskai és Báthory jelképek a Déri Múzeumban

Bocskai és Báthory jelképek a Déri Múzeumban 

Debrecen lesz az idei Múzeumok Éjszakája országos rendezvényeinek kiemelt helyszíne.  Az intézmény egy eddig kevesek által látott, kivételes jelentőségű uralkodói jelképpel készül június 24-re.

Hungarikum lehet a bakator 

A debreceni és a bihardiószegi önkormányzat borászokkal összefogva kezdeményezi a bakator szőlőfajta és a bakator bor hungarikumként történő elismerését - közölte Bihardiószeg polgármestere kedden Debrecenben, a cívisváros polgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatóján.
ETI-szezonkezdet: jöhet a Sharm el Sheikh-i járat és a Debrecen-Hurghada charter

ETI-szezonkezdet: jöhet a Sharm el Sheikh-i járat és a Debrecen-Hurghada charter 

Június közepétől két fontos újdonsággal rukkol elő az Express Travel International (ETI): nagy esély van arra, hogy sikerrel elrajtoljon jó pár év szünet után az első közvetlen charterjárat Sharm el Sheikh-re (dobbantás nélkül), illetve Debrecenből a szintén közvetlen Hurghada-járat. A részletekről Kerekes Gábor irodavezetőt kérdeztük.
Szállodát vásárolt a debreceni önkormányzat cége

Szállodát vásárolt a debreceni önkormányzat cége 

A debreceni vagyonkezelő 917 millió forintot adott a négycsillagos Hotel Lyciumért. Ezzel egy kézbe került a Kölcsey Központ teljes épületegyüttese.

Ingyenes wifi a debreceni villamosokon 

Ingyenesen használható wifi-hálózatot épített ki a Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) Zrt. a város villamosain - jelentette be a cég vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

Kulturális és turisztikai együttműködési megállapodást kötött nyolc magyar város 

Kulturális és turisztikai kapcsolataik erősítése érdekében írtak alá együttműködési megállapodást hétfőn Balatonfüred, Debrecen, Győr, Gyula, Kecskemét, Komárom, Szolnok és Vác vezetői a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Drónpilótákat képeznek Debrecenben 

A világon egyedülálló kutató- és képzési központ található Debrecenben, ahol egyesül az egyetemi szintű pilótaképzés, a speciális egészségügyi igényeket kiszolgáló laboratóriumi kutatás, a gyógyszerfejlesztés és az amatőr drónpilóta oktatás. A Pharma-flight Kft. ügyvezetőjével, Dr. Czirják Györggyel beszélgettünk az intézet munkájáról. 

Rekordforgalom a debreceni repülőtéren 

Jelentősen, 12 százalékkal nőtt az utasforgalom a debreceni repülőtéren áprilisban, egy hónap alatt 24.910-en vették igénybe Magyarország második legforgalmasabb repülőterét - közölte a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója.

Átadták a 3000. Digitálisan Felkészült Vállalkozás minősítést 

Debreceni turisztikai vállalkozás kapta meg a Modern Vállalkozások Programjának 3000. Digitálisan Felkészült Vállalkozás minősítő oklevelét, melyet a térség „Turisztikai Szezonnyitó 2017” rendezvényén ünnepélyes keretek között adtak át a Kerekerdő Élménypark képviselőjének.

Magyar-román fürdőháború a határ mentén 

Az elmúlt néhány évben több fürdőfejlesztés történt Románia határmenti vidékein. Annak jártunk utána, ezek a fejlesztések milyen módon befolyásolták a hajdú-bihari fürdők forgalmát. Kiderült: a strandok látogatottságát az időjárás mellett a külföldi konkurencia is befolyásolhatja. Öt Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fürdő vezetőjétől kértünk vendégforgalmi adatokat, és megtudakoltuk a legtöbbször odalátogató külföldi fürdővendégek nemzetiségét is.

Elindult a Debrecen - Tel-Aviv járat 

A Wizz Air március 26-án elindította Debrecen és Tel-Aviv közötti járatát, amely hetente kétszer repül, szerdán és vasárnap.

A turizmusban is előretör Debrecen 

A turisztikai ágazatban is a keleti régió központja akar lenni Debrecen - mondta a 27. debreceni utazási vásár megnyitóján a város alpolgármestere.

Így alakul át Debrecen közlekedési rendje 

A következő három évben teljesen átalakul Debrecen közlekedési rendje - jelentette be a város polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.

Így pályázik Debrecen az Európa Kulturális Fővárosa címre 

Debrecen célja a tehetség és az érdeklődők városba vonzása lesz, ha elnyeri a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címet. Nézze meg a nyertes arculattervezési pályázatot!

Maskarádé és tavaszi fesztivál Debrecenben 

A januári farsangi mulatozás, a dalidó után februárban a télbúcsúztató maskarádéval és a hagyományos tavaszi fesztivállal folytatódik az év eleji kulturális programsorozat Debrecenben - jelentették be a szervezők hétfőn a Kölcsey-központban.

Új keretek között fejlesztik tovább Debrecen turizmusát 

Debrecen egyre kedveltebb turisztikai célpont: tavaly a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma megközelítette a 388 ezret, ami az országos átlagot meghaladó, 10 százalékos növekedés az előző évhez képest - közölte a város turizmusért is felelős alpolgármestere kedden sajtótájékoztatón.

Debrecenben épít új gyárat a thyssenkrupp 

Mintegy 35 millió eurós beruházással Debrecenben épít új gyárat a német thyssenkrupp Springs & Stabilizers, 250 új munkahelyet létrehozva - jelentette be Marc De Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Presta Hungary Kft. ügyvezető igazgatója pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Turistáknak is szól Debrecen megújult weboldala 

Elindult Debrecen új honlapja, amely a helyi lakosok mellett a turistáknak és az üzletembereknek nyújt információkat, de megismerkedhetnek a honlap olvasói az Új Főnix Terv elnevezésű fejlesztési programmal is - közölte a megyei jogú város polgármestere hétfőn a városházán tartott sajtótájékoztatóján. 

Idén indul a pilótaképzés a Debreceni Egyetemen 

Megkezdődött az oktatók felkészítése a Debreceni Egyetem (DE) angol nyelvű hivatásos repülőgépvezető képzésére, amely várhatóan a 2017/18-as tanévben indulhat el - közölte az egyetem sajtóirodája.

A reformáció éve Debrecenben 

A reformáció 500 éves jubileuma alkalmából ünnepségsorozat helyszíne lesz Debrecen. A reformáció emlékévének tiszteletére már tavaly, advent első vasárnapján felállítottak a Nagytemplom előtt egy fából készült műalkotást, egy díszes, festett kaput. A kapun átlépve mintegy az emlékévbe léphet a látogató.

Bevásárol Debrecen az érmelléki borvidéken 

Mintegy egy hektáros szőlőbirtokot vásárol Debrecen az érmelléki borvidéken, s ezzel jelképesen is hozzájárul az egykor a város szőlőskertjének tekintett térség fejlesztéséhez - jelentette be a cívisváros polgármestere a Debrecen idei borait bemutató sajtótájékoztatón pénteken.

Lehet, hogy hamarosan Debrecenből Dublinba repülhetünk 

Dublinból érkezett Debrecenbe a Ryanair repülőgépe, könnyen lehet, hogy ez már az előszele a ír légitársaság debreceni járatindításának.

Egy buszbaleset következményei 

A debreceni Grand Tours Utazási Iroda 2016. december 17-i, halálos áldozatokkal és több tucat sérülttel járó közúti balesete kapcsán a szakmában újra felmerült az utazási irodai felelősségbiztosítás kérdése. Kérdéseink reagált a Grand Tours 2000 Kft. ügyvédje, az iroda tulajdonosa és a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke.

Nagy dobás a Wizz Airtől: indul a Debrecen - Tel-Aviv-járat 

Pénteken ünnepelte debreceni bázisa nyitásának egy éves évfordulóját a Wizz Air. Jövőre kelet felé is nyitni a légitársaság, új úti célra indulnak gépeik. Ez lesz a Wizz Air London, Eindhoven, Malmö, Milánó és Párizs mellett a hatodik debreceni útvonala.

1,3 milliárdos támogatás a debreceni légiforgalmi irányító szolgálatra 

A kormány 1,372 milliárd forint támogatást nyújt a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.-nek, amelyből légiforgalmi irányító szolgálatot építhet ki a debreceni nemzetközi repülőtéren - a kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.

Debrecen Londonban - ötödször is 

A Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület idén immár ötödik alkalommal vett részt november 7. és 9. között Londonban a világ legnagyobb turisztikai vásárán, a World Travel Marketen. A megjelenés apropóját az elmúlt öt évben következetesen folytatott piacépítés mellett az esemény előtt pár héttel megjelent hír is adta, miszerint a Lonely Planet Debrecent a legjobb tíz ár-érték arányú desztinációk között ajánlja az utazók figyelmébe 2017-re.

Az 5. lett Debrecen! 

A legjobb ár-érték arányú desztinációkról közölt egy tízes listát a Lonely Planet.

Ezek a 2017-es év legjobb úti céljai – köztük egy magyar város 

A Lonely Planet szerkesztői összeállították a 2017-es évre ajánlott legjobb desztinációk listáját. Külön lista készült a legizgalmasabb országokból, városokból, régiókból és a legjobb ár/érték arányú úti célokból. Egy magyar város is rákerült az utóbbi listára.

Több debreceni járatot indít a WizzAir karácsonykor 

Sűríti karácsonyi debreceni járatait a WizzAir légitársaság - közölte a debreceni repülőtér járatfejlesztési igazgatója.

A kézműipar és a turizmus új kapcsolódási pontjai 

„Új utak a kézműiparban és a turizmusban” címmel kétnapos nemzetközi konferenciát, kiállítást, vásárt, és gyermekprogramokat rendezett a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szeptember végén Debrecenben. 

Ilyen lesz a megújuló debreceni főpályaudvar 

A debreceni főpályaudvar fejlesztésére kötött együttműködési megállapodást a debreceni önkormányzat és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési (NIF) Zrt., a dokumentumot szerdán a városházán írta alá Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester és Nagy Róbert Attila, a NIF Zrt. vezérigazgatója.

Megújult zsinagógák, kóser vágoda, zarándokszállás Debrecenben 

A zsidó vallás debreceni és nagykállói épített örökségét fűzte egy fonalra a Debreceni Zsidó Hitközség a Zarándokút – utazás a zsidó örökségbe Észak-Alföldön nevű projekt keretében. Az eredeti pompájában felújított zsinagógák és a vallási élethez kapcsolódó épületek nyitva állnak a nagyközönség előtt.  A zsidónegyedben megtekinthető a holokauszt emlékhely is.

Szürkéből zöld lesz Debrecenben 

Több mint 200 milliárd forintból fejlesztheti az önkormányzat Debrecent az Új Főnix Terv keretében 2020-ig. A korszerűsítésre tervpályázatot írt ki, mely magában foglalta a Dósa nádor tér rendezését, a Csapó utcai tömb átépítését, és a gyalogos övezet kiterjesztését. Három pályaművet adtak be a tervezők, az értékelést bizottság végezte, munkájukat szakértők segítették.

Épületvetítés és örömünnep show a Virágkarneválon 

Az ötvenedik Virágkarneválban és közel száz kísérő rendezvényében gyönyörködhetnek az érdeklődők augusztus 13-21. között, a virágkarneváli héten Debrecenben.

Regionális turisztikai központtá tennék Debrecent 

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a rendelkezésére álló eszközeivel támogatja Debrecen fejlesztését és minél sikeresebb megjelenését a turisztikai piacon - közölte az MTÜ szerdán.

Debrecen nevezetességei a nagyerdei Ködszínházban 

Két új filmmel a harmadik évadát nyitotta meg a multimédiás Ködszínház hétfő este a debreceni Nagyerdőn. A régió büszkeségének nevezte Papp László polgármester az erdőt a filmbemutatók előtt, majd a két évvel ezelőtt befejezett turisztikai attrakcióról beszélt. A Csónakázó-tó, a Nagyerdei Szabadtéri Színpad, a Békás-tó és környéke megújulását eredményező fejlesztési programot nem kívánja befejezni a város, a következő évben kerül sor a strand megújítására. Jövőre az állatkert újul meg, és kibővül az az aktív pihenést, kikapcsolódást szolgáló szabadidő park is.

Nem repül tovább Debrecenből Malmöbe a Wizz Air 

Szeptember közepétől felfüggeszti Debrecen-Malmö járatát a Wizz Air, amely július végén bezárja a Debrecen-Brüsszel útvonalat is. 

Készpénzmentes lett a Campus fesztivál is 

A jövő héten nyitja meg kapuit a Campus Fesztivál a debreceni Nagyerdőn, a Stadion és a Víztorony környékén. Az idei újdonság a Debreceni Egyetem nagyszínpada, és a készpénzmentes fizetés.

Reptéri kirendeltséget nyit Debrecenben a Europcar 

A légijárat-fejlesztéssel párhuzamosan a földi kiszolgálást is folyamatosan bővítik a debreceni repülőtéren - mondta a légikikötőt működtető Xanga cégcsoport elnök-vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, ahol bejelentették, hogy stratégiai partnerségi megállapodást kötöttek a Europcar autókölcsönző céggel.

Debrecen lesz a 2017-es Múzeumok Éjszakája kiemelt helyszíne 

A kormányzat a kultúra decentralizálását fogalmazta meg, és ez eredményre vezetett. Az idei Múzeumok Éjszakáján egyensúly alakult ki a budapesti és a vidéki helyszínek között. Országosan 431 intézmény csatlakozott a rendezvényhez. A leglátogatottabb helyszín az idei kiemelt városban, Kecskeméten volt, a Bozsó gyűjteményt 8101 személy kereste fel. A második legnépszerűbb intézmény a debreceni Déri Múzeum volt 7567 látogatóval, és a harmadik szintén kecskeméti helyszín volt, a Cifra palota. Az épületet 7420 vendég kereste fel. 

Garantált városnéző séták indulnak Debrecenben 

A debreceni Tourinform iroda a nyári turistaszezonban városnéző sétákat indít. A program garantált időpontban, minden hét kedden és szombaton 10 órától indul a Tourinform iroda elől.

Darázsgarázs és békavár a Debreceni Egyetemen 

A madárvédelmi berendezések mellett békaszaporodó-helyet, madárfürdetőt és itatómedencét, denevérodút, darázsgarázst, fecskepelenkát, sünvárat is építettek a diákok a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ Arborétumában a Hallgatói Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottsága kezdeményezésére. Az országosan egyedülálló madárbarát mintakertet a környezet biológiai sokféleségének megőrzéséért hozták létre a hallgatók. A mintakertet május 10-én, a madarak és fák napján adták át rendeltetésének.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!