Az örökzöld Jalta 

A Krím-félsziget és különösen Jalta városa a rendszerváltozás előtt népszerű üdülőterület volt a magyarok körében.

Újdonságok Kőszegen, Debrecenben 

Idén januárban nyílt meg a kőszegi Hotel*** Írottkő wellness-részlege.

Ülésezett a moszkvai utazási irodák klubja 

Moszkvában május 15-én tartotta kibővített soros ülését a Magyarországot programozó moszkvai utazási irodák klubja.

Az olcsó repülőjegy a strandoknak is jól jön 

Elsősorban a helyi rendezvények, az új repterek és a szélesebb körben felhasználható üdülési csekk forgalomnövelő hatásában bíznak a vidéki fürdők.

MITF 2006 kiállítás 

Tavaly decemberben a Magyar Turizmus Zrt. oroszországi külképviselete és az Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság elindította közös projektjét a régió orosz piacon történő megismertetése céljából, ennek eredményeként a régió turisztikai kínálata egységesen jelent meg a moszkvai MITF 2006. kiállításon.

Új és törölt utazási irodák 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásába 2006. március 1. és 31. között az alábbi utazási irodák és ügynökségek kerültek bejegyzésre:

Ősztől jön a Cívis Air 

Gerd Weber, a második legrégebbi német légitársaság, az OLT vezetője hangsúlyozta, a debreceni járat későbbi üzemeltetésére 2006 őszétől az OLT és a Sky Alliance Rt. közös leányvállalatot alapít Cívis Air néven, amellyel lehetővé válik, hogy a gépek debreceni bázisrepülőtéren, magyar személyzettel és technikai háttérrel, magyar lajstromozással működjenek.

Menetrend szerint Debrecen és Ferihegy között 

Harmincnyolc év után újra belföldi járatot indít a Malév Budapest és Debrecen között, az OLT légitársaság együttműködésével.

Nyári újdonságok 

A turisztikai főszezon közeledtével számvetést végeztünk: hova utaztatnak, milyen újdonságokkal rukkolnak elő a legnagyobb forgalmú kiutaztatók. A tavalyihoz hasonlóan az idei szezonra is jellemző, hogy kevés az új charteres üdülődesztináció. Görög ajánlatokban dúskálhatnak idén az utasok, ráadásul számos olyan évtizedes múlttal rendelkező tour-operátor van, amely először programozza a hellén országot. Ugyanez a helyzet Bulgáriával és Mallorcával is. A regionális repülőterekről (Debrecen és Sármellék), és a határon túli légikikötőkből (Bécs, Kassa, Pozsony, Zólyom) induló charterek egyre nagyobb szerephez jutnak.

Új vezető a debreceni Aquaticum Termál- és Wellness Hotel élén 

A debreceni Aquaticum Termál- és Wellness Hotel**** szállodaigazgatója, Istók-Szerdi Zsuzsanna nyár elején anyai örömök elé néz, ezért 2006. május 1-jétől a szálloda vezetői feladatait a korábbi értékesítési vezető, Kárpáti Zoltán látja el.

Debreceni fejlesztések 

Február 24-én a Kölcsey Központ átadásával korántsem ért véget a város turisztikai infrastruktúrájának fejlődése.

Filmforgatás országszerte 

A Magyar Turizmus Zrt. oroszországi képviseletének szervezésében a moszkvai NTV televízió csatorna "Ihn Nravi" produkciója a húsvéti időszakban Magyarországon forgatott.

Szerviz Iroda: 2006-os kínálat 

A korábbi években megszokottnál egy hónappal korábban már megjelent a miskolci székhelyű Szerviz Iroda idei katalógusa.

A második hullám 

Harminchat év után ismét menetrend szerinti repülőjárat köti össze Debrecent és Budapestet – az OLT német légitársaság a Malév megbízásából hétköznapokon naponta kétszer repül a két város között.

Átadták az M35-ös út Debrecent elkerülő szakaszát 

Tegnap Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter átadta az M35-ös út Debrecent elkerülő új, 12,7 kilométeres szakaszát, a beruházás közel 22 milliárd forintba került.

MSZSZ: Budapesti régiós ülés 

A Magyar Szálloda Szövetség budapesti régiója tegnap tartott tavaszi ülésén Kopócsy Andrea, a Magyar Szálloda Szövetség elnöke beszámolt a szövetség választmányi ülésein történtekről.

Régiós mustra 

A tavalyi statisztikák alapján úgy tűnik, hogy a magyarországi turizmusban megmaradt a korábbi területi koncentráció: Budapest és a Közép-Duna-vidék tovább növelte, a Balaton megtartotta előnyét. Négy régióban nőtt, négyben csökkent, egyben szinten maradt a vendégéjszakák száma. A bevételek viszont nőttek.

Kutyaharapást szőrével 

A téli szezon vége felé megnéztük, milyen tendenciák jellemezték eddig a hazai kiutaztatást, és mi várható a küszöbön álló nyári szezonban. Az már most is látható, hogy a téli hónapokhoz hasonlóan a nyárra is bőséges kapacitásokat foglaltak le az utazásszervezők, így a potenciális utazók dúskálhatnak az ajánlatokban.

Megnyílt a debreceni Kölcsey Központ 

Február végén megnyílt hazánk második legnagyobb, de jelenleg legkorszerűbb konferencia- központja Debrecenben.

Szlovákiában terjeszkedik az Accor-Pannónia 

A következő két-három évben további terjeszkedést tervez Magyarországon és Szlovákiában, Pozsonyban az Accor-Pannónia szállodalánc.

Nyár, napfény, pihenés! 

A TOUREX Idegenforgalmi Szakkiállítást és Vásárt idén 13. alkalommal rendezi meg a County Press Rendezvényszervező Iroda Kecskeméten.

Charternaptár 

2006. nyári szezon

Belföldi járatot indít a Malév 

Harmincnyolc év után újra belföldi járatot indít a Malév az OLT légitársaság együttműködésével, Budapest és Debrecen között.

Ajánló 

Tisztelettel köszöntöm a Turizmus Trend olvasóit a Kölcsey Központ, Kelet- Magyarország legmodernebb konferenciaközpontja, Debrecen új kulturális centruma átadása alkalmából.

Idén növekvő érdeklődésre számítanak Spanyolországban 

Felix De Paz a Spanyol Idegenforgalmi Hivatal vezetője a spanyol turizmus tavalyi eredményeiről számolt be múlt héten, a Sofitelben megtartott tájékoztatón.

Észak-Magyarország: sikerek és tervek 

Lelkes lokálpatrióták, Észak-Magyarország turizmusának gondozói és fejlesztői számoltak be sikereikről és terveikről az UTAZÁS kiállításon.

Best Reisen: két charterújdonság a szezonra 

Tunézia, Egyiptom, Törökország, Szicília és Marokkó mellett újabb két charter úti céllal, Rodosszal és Mallorcával készült a nyári szezonra a Best Reisen Utazási Iroda.

Dinamikus fejlődés Debrecenben 

Február 24-én a Kölcsey Központ átadásával korántsem ért véget a város turisztikai infrastruktúrájának fejlődése.

Szerviz Iroda: 2006-os kínálat 

A korábbi években a megszokottnál egy hónappal korábban, a napokban már megjelent a miskolci székhelyű Szerviz Iroda idei katalógusa.

Tensi Holiday: siker úti célok és privát szigetek 

A Tensi Holiday 5 katalógust jelentetett meg a nyárra. Sláger úti céljaikról, Mallorcáról, Korfuról, Antalyáról programfüzetet adtak ki, a fennmaradó kettő katalógusban pedig a repülős, illetve autós utazásaik találhatók.

Kartago Tours: a terjeszkedés vége 

A forgalma alapján jelenleg hazánk második legnagyobb utazásszervező cégének számító, jelenleg 16 irodát működtető Kartago Tours a jövőben nem kívánja folytatni hazai terjeszkedését, elsődleges célja a forgalom stabilizálása – hangsúlyozta Adelinda Ben Selma ügyvezető a társaság katalógusait bemutató sajtótájékoztatón.

World of TUI: szezon előtti bővítés 

A századelő hangulatát idézte fel a World of TUI Magyarország hétfői exkluzív partyja és katalógusbemutatója a budapesti Európa hajón. Csákány Csaba, ügyvezető igazgató lapunknak arról számolt be, hogy cégük 30 százalékkal több utast utaztatott az idei téli szezonban, mint tavaly.

Soha ne mondd, hogy vége 

Az elmúlt években mást se lehetett hallani, mint hogy mennyire visszaesett a német vendégek száma Magyarországon. A kép, bár nem túl rózsás, ennél árnyaltabb, sőt még némi optimizmusra is okot adhat.

Megnyílt a Kölcsey Konferencia Központ 

Február 24-én hivatalosan is átadták Magyarország legmodernebb konferenciahelyszínét, a Kölcsey Konferencia Központot.

Neckermann: bővülő kapacitás, új úti célok 

“A Neckermann Magyarország a 2005/2006-os téli szezonban is megőrizte csaknem egy évtizedes piacvezető szerepét”– hangsúlyozta Békefi Veronika, ügyvezető igazgató nyári katalógusuk bemutatóján.

Új igazgató a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren 

A reptér tulajdonosa, a Debreceni Vagyonkezelő Rt. 2006. január elsejétől öt évre Virág Lászlót, a holding stratégiai igazgatóját bízta meg a reptér irányításával.

Tucatnyi vásár két hónap alatt 

A budapesti UTAZÁS kiállítás mellett az elmúlt évtized során kialakult és megerősödött a vidéki turisztikai vásárok sora.

Chartercsörte 

A 2006-os nyári szezonra vonatkozó chartertárgyalások nagy indulatokat váltottak ki az utazásszervezők egy részében. Többen bírálják a Malév üzletpolitikáját: a charterkapacitások csökkentését, és azt, hogy a magyar légitársaság egyre több klasszikus charterdesztinációba menetrend szerinti járatokat indít.

Welnessrészleggel bővült a debreceni Hotel Platán 

A szilveszterre érkező vendégek már igénybe vehették a debreceni Hotel Platán wellnessrészlegét, ahol 50 négyzetméteren infra- és finn szaunát, jacuzzit és hangulatos pihenőrészt alakítottak ki.

A legnépszerűbb hazai városok 2005-ben 

2005-ben is Budapest volt a legnépszerűbb magyarországi úti cél mind a külföldi, mind a magyar turisták körében, a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján.

Hamarosan átadják Debrecen konferenciaközpontját 

A múlt hét pénteken Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Makray Balázs, a Főnix Rendezvényszervező Kht. ügyvezetője a Kölcsey Központ közelgő átadásának ünnepségsorozatáról tartott sajtótájékoztatót.

Országos Tourinform Találkozó Miskolcon 

A Magyar Turizmus Rt. 2005 decemberében felhívást tett közzé a soron következő Országos Tourinform Találkozójának megrendezésére.

Business hotel Debrecenben 

Debrecen belvárosában a Nagytemplom közvetlen szomszédságában, a Kölcsey Központ épületegyüttesében új négycsillagos hotel épül.

Kedvelt konferenciahelyszín hazánk 

Mintegy öt százalékkal növekedett a Magyarországon rendezett konferenciák és az eseményen részt vevők száma 2005-ben.

Együttműködés az orosz piac megnyeréséért 

A Magyar Turizmus Rt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága és oroszországi külképviselete közös együttműködést indított a múlt év végén az orosz piac megnyerése érdekében.

Hajdúszoboszlói fürdőzés a MÁV Vándorral 

2005 második felében indult el a MÁV Vándor szolgáltatás, amelynek állomásai között Debrecen (Munkácsy-kiállítás és városnézés) és Eger (szüretelés, borkóstoló, ismerkedés a borvidékkel) mellett Bécs (múzeumlátogatás, adventi vásár, városnézés) is szerepelt.

Összegzés a 2005-ös tesztelésekről 

Az idei év során érdekes dolgokról kellett érdeklődniük kollégáinknak. Általában nem volt nehéz dolguk, mivel olyan feladattal bíztuk meg őket, amit magánemberként is bármikor elintéznének. A legnagyobb élvezettel az aquaparkokba és a balatoni strandokra mentek, de a Tourinform irodáknál is jó tapasztalatokkal gazdagodtak. A legjobb eredményt elért szállodáknak, utazási irodáknak, Tourinformoknak, strandoknak, aquaparkoknak ezúton gratulálunk. Jövőre új témákkal jelentkezünk, új helyszíneket tesztelünk.

Nagyberuházás előtt 

2002 és 2004 között két és félszeresére növelte szállodája árbevételét az eredetileg fizikus végzettségű ügyvezető igazgató.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!