Ingyenes tanácsadással várják a bringásokat az Intersportnál 

A világ legnagyobb sportkereskedőjének számító Intersportnál Magyarországon is a „Kerékpározás éve“ a 2017-es esztendő. Az áruházlánc csatlakozott a BikeSafe programhoz és ingyenes tanácsadással is segíti a kerékpárosok tavaszi felkészülését.
I Bike Budapest új útvonalon

I Bike Budapest új útvonalon 

Új starthellyel és új városrészek érintésével rendezi meg a tavaszi nagy bringás felvonulást a Magyar Kerékpárosklub. Az I Bike Budapest április 22-én délután 4-kor a Szabadság térről indul, érinti a rakpartokat, a Móricz Zsigmond körteret, a Bartók Béla utat, majd az Alagút, a Lánchíd és az Andrássy út érintésével a városligeti Királydombon ér véget. A felvonulás célja, hogy mindenkit bringára ültessen, és a várható tízezres tömegével a hiányzó kerékpáros fejlesztések fontosságát mutassa meg.
Kezdődik a tavasz a Bubinál

Kezdődik a tavasz a Bubinál 

Szerdán véget ér a MOL Bubi téli üzeme, az átvizsgálás és a szükséges javítások elvégzése után ismét üzembe áll a 112 gyűjtőállomásos rendszer 1286 kerékpárja - közölte a BKK.

Itt épülhetnek új kerékpárutak az országban 

Két év alatt 473 kilométernyi kerékpárút épülhet körülbelül 23,81 milliárd forintból.
Terepbringázás nagyvárosban? Bécsben ez is lehetséges!

Terepbringázás nagyvárosban? Bécsben ez is lehetséges! 

Legyen szó enyhe lankás terepről vagy nehéz hegyi emelkedőről, Bécsben és környékén minden terepkerékpáros megtalálja a saját igényeinek megfelelő pályát. A kerékpárútvonalak mindegyike - Neuwaldeggtől a Kahlenbergig - érinti a híres „Bécsi erdőt“ is. De bármelyik pályát választjuk is, néhány dologra érdemes odafigyelni.  

A budapesti városvezetésnek segít a Magyar Kerékpárosklub 

2026-ig megvalósítható kerékpáros fejlesztési programot rakott le Budapest főpolgármester-helyettesének az asztalára a Magyar Kerékpárosklub.
"A Tour de Hongrie feltárja Magyarország gazdagságát, szépségeit"

"A Tour de Hongrie feltárja Magyarország gazdagságát, szépségeit" 

A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie idén június 28-án Szombathelyen rajtol, 32 országból érkező kerékpáros 6 nap alatt 740 kilométert tesz meg, hogy július 3-án kora délután elérje a célt, amelyet ebben az évben is Budapesten, a Várkert Bazár előtt állítanak fel.

A Csepel-szigeten jelöltek ki új biciklis túraútvonalat 

Összetekerünk! címmel regionális zöld turizmusfejlesztési programot indított a Magyar Kerékpárosklub. 

Négy év alatt 1500 kilométerrel bővülhet a hazai kerékpárút-hálózat 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Kerékpáros Magyarország Szövetség kedden Esztergomban meghirdette a Kerékpárosbarát település és Kerékpárosbarát munkahely 2016 pályázatot.

A bringásokat vizsgáztatnák, a futóversenyeket megfeleznék Budapesten 

December 21-én lesz a miniszterelnök és a főpolgármester között egy „hosszú egyeztetés”– jelentette be szokásos pénteki sajtótájékoztatóján, a Budapestinfón Tarlós István, hozzátéve, hogy nemcsak a BKV hosszú távú finanszírozásáról, hanem minden, Budapest előtt álló feladatról szó fog esni, például a kerékpárutakról és a kerékpárosok viselkedéséről, de a "forgalomzavaró" futóversenyekről is.

Nagykanizsán is indul a közbringarendszer 

Elsőként 80 kerékpár beszerzésével és tíz helyszínen dokkolóállomások létesítésével alakítanak ki kerékpárkölcsönző-hálózatot Nagykanizsán, több mint 200 millió forintos beruházással - közölte szerdai sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

Az üzleti találkozókhoz nem igazán illik a bukósisak 

Az osztrák autóklub, az ÖAMTC felmérést készített a bécsi biciklisek bukósisak viselési szokásairól. Noha nem kötelező, 28 százalékuk hord fejvédőt kerekezéskor - tájékoztatott Bécs Város Képviseleti Irodája.

Hét hónap alatt biciklizte körbe a Földet egy brit tinédzser 

A világ minden bizonnyal legfiatalabb kerékpárosaként kerülte meg a Földet egy brit tinédzser, aki csaknem 60 ezer fontot (26,5 millió forintot) gyűjtött össze jótékony célokra.

Boldogok a boldogi biciklisták 

Kerékpárút épült a Zagyva mentén, Hatvan és Boldog község között, a hatvani Szúnyog-szigeten pedig biciklis kalandparkot avattak, ahol még kerékpáros lombkoronasétányt is kialakítottak.  

Jó üzletet kínál a bringás turizmus Észak-Magyarországon 

Ahhoz, hogy az észak-magyarországi régióban tovább növeljék a vendégéjszakák számát, szükség lesz arra, hogy még jobban kihasználják az aktív turizmusban rejlő potenciált – hangsúlyozta Molnár Anita, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Régió Marketing Igazgatóságának vezetője. Az adottságokat figyelembe véve ennek megvannak a lehetőségei a kerékpáros turizmus fejlesztésében is.

Már nem Hollandia a leginkább kerékpáros-barát ország Európában 

Hollandia elvesztette első helyét a leginkább kerékpáros-barát országok listáján, átadva helyét a rangsor élén Dániának - derült ki az Európai Kerékpár Szövetség jelentéséből, amelyet az NOS holland közszolgálati rádió ismertetett.

Bringára pattannak a rendőrök a nyári szezonban 

A lovas, a kutyás, a gyalogos és a gépkocsizó járőrszolgálatok mellett a nyáron kerékpáros rendőrök is szolgálatot teljesítenek a turisták által leginkább látogatott helyszíneken - erről Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten, a Városligetben.

Épül a kerékpáros centrum Tiszafüreden 

Egy csaknem egymilliárd forintos fejlesztési program részeként Magyarország legnagyobb kerékpáros centruma épül meg október végéig Tiszafüreden.

Lassan nálunk is annyian bringáznak, mint Dániában 

Dobogós helyen állnak a magyarok kerékpárhasználatban az Eurobarometer nemrégiben publikált közlekedési felmérése szerint. Magyarország a harmadik helyet érdemelte ki Hollandia és Dánia mögött a mindennapos kerékpáros közlekedésben.

Az extrém sportok nívódíjas mátrai hírvivői 

A Gyöngyös gazdaságáért végzett munkája elismeréseként nívódíjjal tüntette ki a város önkormányzati képviselőtestülete a mátrafüredi Mátra Túrakerékpár és Segway Klub Sportegyesületet. A klub immár több éve nemcsak a környezettudatos magatartásért és az erdő megóvásáért munkálkodik, hanem gazdaságélénkítő hatása a turizmusban, a vendéglátásban is javulást eredményezett.

Összefüggő európai kerékpárút-hálózatra van szükség 

A kormány elkötelezetten dolgozik azon, hogy a kerékpározás biztonságos, kényelmes, akadálymentes és egyre népszerűbb legyen Magyarországon – jelentette ki Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár a Mohácson megrendezett nemzetközi kerékpár-turisztikai konferencián, 2014. november 28-án. A tanácskozáson a hazai kerékpáros turizmus fejlesztési lehetőségeiről és az EuroVelo projekt eddigi eredményeiről számoltak be a szakemberek.

Jelentős beruházásokkal támogatják a kerékpározás térnyerését 

Újabb jelentős beruházások segítik a kerékpározás térnyerését a 2020-ig tartó fejlesztési időszakban; az EuroVelo 6 Rajka–Budapest szakasza és a Balatoni Bringakör komplex minőségi fejlesztése, valamint regionális és térségi kerékpáros létesítmények telepítése, bővítése mellett lehetőség nyílik települések, településrészek kerékpárosbarát átalakítására is.

Huszonegy gyűjtőállomással bővülhet a Mol Bubi rendszer 

Huszonegy gyűjtőállomással és ötven új kerékpárral bővülhet a Mol Bubi közbringarendszer. A javaslatról jövő szerdán dönthet a Fővárosi Közgyűlés.

Kikötői és kerékpáros fejlesztések 4,4 milliárd forintból 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közelmúltbéli döntéseinek köszönhetően további 25 kikötői és 15 kerékpáros beruházás valósulhat meg 2015 végéig. A fejlesztések végrehajtását összesen mintegy 4 milliárd forint uniós és hazai támogatás segíti.

Önmagát lakatolja le az ellophatatlan kerékpár 

Három chilei mérnökhallgató kalapoz pénzt a Kickstarteren, hogy megalkothassák az ellophatatlan biciklit - írja az Adweek.

Bubitesztelőket keresnek 

Elindította a Mol BuBi (Budapest Bicikli) közösségi kerékpáros rendszer nyilvános próbaüzemét a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), amelyhez tesztelőket keresnek.

Tiszakécskén lesz a veterán kerékpárok világtalálkozója 

Tiszakécske ad otthont 2014. június 25-29. között a 34. Történelmi Kerékpárok Világtalálkozójának és Versenyének, melynek megrendezésére minden országnak legalább 10 évet kell várnia. Az idei világtalálkozóra 18 országból mintegy 150 külföldi, továbbá számos magyarországi versenyző jelentkezett. 

Egy térképen a világ összes bringás útvonala 

Az egyik legnépszerűbb okostelefonos alkalmazás a Strava, amelynek használói rögzíthetik az általuk megtett túrákat, a programot futók is ugyanígy használhatják.

Kerékpárszállító hajójárat indul a Balatonon 

Május 1- június 6. illetve szeptember 13 – 28. között hétvégenként, a Balatongyörök – Balatonmáriafürdő – Szigliget útvonalon.

Több bringa a vonatokon és kerékpáros túrajegy a MÁV-nál 

Az április 6-tól érvényes egyes változások a kerékpárszállítást is érintik.

Zöld, gurul és bárki használhatja Budapest utcáin: mi az? 

Közeleg az április, gyűlnek a Bubi dokkolók Budapesten!

1000 napja biciklizik a világjáró magyar házaspár 

Zita és Árpád csupán napi 2.735 forintból élnek és utaznak a világ körül, de nagyon gazdagnak és szerencsésnek érzik magukat. Félúton járnak az Egyenlítő és a Déli-sark között, és hamarosan időutazók lesznek.

Két kerékkel két határon 

Egy határaikon átívelő projektbe vág bele idén a Kelet-stájerországi turisztikai szervezet (Oststeiermark Tourismus) – és ennek programjáról tájékoztatja az érdeklődőket az Utazás Kiállításon Pataki Éva üzletvezető - akik Natur-Kulinárium programjukon belül mostantól nemcsak saját régiójukon belüli kerékpározásra invitálják vendégeiket, hanem a négy napos túra során el lehet látogatni Bécsbe, valamint ősztől Magyarországra is – a Nyugat-Dunántúl kiemelt zöld pontjaira, kertjeibe, kulináris érdekes helyeire.

Csak lesz valami a budapesti közbringából 

Elkezdődött a MOL Bubi közbringarendszer kerékpárjainak összeszerelése a Csepelnél - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Egyre jobban látszunk, ha bringán rakjuk 

A kerékpárral közlekedők többsége jól látható sötétben is: országosan 75 százalékuk, Budapesten 80 százalékuk elől és hátul is jól látható lámpát használ. Három év alatt immár hatodik alkalommal mérte fel a magyarországi kerékpáros közösség a biciklivel közlekedők kivilágítottsági arányát - tájékoztatott a Magyar Kerékpárosklub.

Mostantól nincs lopott kerékpár? 

Ha erre nem is vennénk mérget, az biztos, hogy a tolvajok dolga nehezebbé válik.: országos online kerékpár nyilvántartási rendszer indult.

Kerékpáros áttörés az Európai Parlamentben 

Az Európai Kerékpáros Szövetség, az ECF hosszan tartó kampányát követően a múlt heti strasbourgi plenáris ülésen nagy többséggel elfogadták a TEN-T (transzeurópai közlekedési hálózat, Trans-European Transport Network, TEN-T) irányelveket. Első alkalommal említik meg ezekben az irányelvekben a kerékpározást és az EuroVelo-t - tájékoztatott a Magyar Kerékpárosklub.

Bringaszervíz a Vérmezőn svéd támogatással 

A Svéd Fenntarthatósági Program keretében idén a Vérmező északi sarkánál környezettudatos szellemben, svéd összefogással, valamint Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával megépült Budapest első kerékpáros szerviz-, információs és találkozópontja.

Rekordszámú kerékpáros Budapesten 

Idén október 23-ig rekordszámú, félmillió kerékpáros tekert el a budapesti Múzeum körúton található kerékpárszámláló alatt, ami 10 százalékkal haladja meg a tavaly egész évben mért számot - közölte csütörtökön a Magyar Kerékpárosklub az MTI-vel.

Ráültek a márkák a bringadivatra 

Egyre divatosabb a biciklizés, ezért az underground divatmárkák mellett a nagy cégek is megpróbálnak ráülni a hullámra. Ki, mit tesz, hogy bicajosabb legyen?

Ökoturisztikai központ épül Tatán 

A tatai Öreg-tó melletti kajakház területén ökoturisztikai központ építése kezdődik.

Minden negyedik budapesti kerékpárral járt szeptemberben 

Budapesten a megkérdezettek minden eddiginél magasabb aránya, mintegy egyharmada kerékpározott szeptemberben, és minden negyedik budapesti válaszadó használta kerékpárját közlekedésre*. 

Kerékpáros paradicsommá válik Nyíregyháza 

Uniós támogatással, csaknem 540 millió forintos összköltségből megkezdődött Nyíregyháza belvárosi kerékpárútjainak bővítése és hálózattá fejlesztése - közölte a nyírségi város önkormányzata az MTI-vel.

A biciklista is viselheti majd a lámpát  

Új előírások vonatkozhatnak a kerékpárosokra saját biztonságuk érdekében. A kormány rendelettervezete szerint: a biciklista is viselhetné az első és a hátsó lámpát, továbbá megengednék a villogó lámpa használatát is.

A velocipédtől a fotelbringáig 

Számos – főleg brit – biciklirajongónak köszönhető, hogy már a XIX. század végére kialakult a kerékpár alapmodellje, amit ma is milliók tekernek.

Nemzeti Kerékpáros Chartát írtak alá 

Nemzeti Kerékpáros Chartát írt alá kedden a Kerékpáros Kerekasztalhoz tartozó hét hazai kerékpáros civil szervezet, ebben egyebek mellett megfogalmazták: az úthálózat kiépítéséhez, és a kerékpározás elterjedtségének növeléséhez 120 milliárdos befektetésre van szükség 2020-ig.

Bringával buszon, villamoson és trolin 

2013. szeptember 16-ától a Budapesti Közlekedési Központ több felszíni járatán egy éven keresztül tesztjelleggel biztosítja a kerékpárok szállításának lehetőségét. 

Idén is szervez "bebiciklizést" a Magyar Kerékpárosklub 

2013-as Európai Mobilitási hét alatt a Magyar Kerékpárosklub Budapesten ismét megszervezi népszerű kezdeményezését, a BEBICIKLIZÉST. A 2-2.5 órás ingyenes program keretében a résztvevők elméleti és gyakorlati oktatást kapnak, melynek eredményeként nagyobb magabiztossággal tudnak a későbbiekben a gépjárműforgalomban kerékpárral közlekedni.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!