30 centis járda a Margit híd alatt 

Aránytalan a gépjármű-, kerékpáros-, illetve gyalogos forgalom számára kialakított infrastruktúra a Margit hídon a Magyar Kerékpárosklub szerint - olvasható a szervezet honlapján.

Kerékpárutak váltják a felszámolt vasúti szárnyvonalakat? 

A szlovák vasúttársaság elemzéseket készíttet arról, hogy a lezárt vagy teljesen felszámolt vasúti szárnyvonalak nyomvonalán kerékpárutakat építsenek.

Új kerékpárutat adtak át Szombathelyen 

Hatvanhétmillió forintos beruházással épült meg egy 941 méter hosszú kerékpárút és gyalogút Szombathelyen, amelynek költségeiből 57 millió forintot a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében nyert el az önkormányzat - tájékoztatta a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség az MTI-t pénteken.

Bemutatták az első brit bambuszbiciklit 

Bemutatták az első, Angliában készült bambuszbiciklit egy brit kerékpár-kiállításon.
Spiegel.online: Magyarország érdekes kerékpáros desztináció

Spiegel.online: Magyarország érdekes kerékpáros desztináció 

A magyarországi kerékpározási lehetőségekről számos napilap után ezúttal Németország vezető internetes magazinja, a mintegy 141 millió látogatót és 809 millió oldallehívást számláló Spiegel Online számolt be egyik szeptember végi számában.

Kerékpárút vezet a komlói kistérségben 

Ünnepélyes keretek között adták át a Sikonda, Magyarszék, Mecsekpölöske és Komló között megépült kerékpárutat. A 218 milliós beruházás 196 millió pályázati forrás felhasználásával valósult meg.

Bírság a tilosban parkoló bringáknak 

Októbertől a tilosban parkoló kerékpárokat is megbírságolják a Milánó közeli Cernusco sul Naviglio utcáin. A nem fizetők járműveit megsemmisítik.
"Bubi" Lille-ben is

"Bubi" Lille-ben is 

A hétvégén indult el az észak-franciaországi Lille városának „BuBi”-ja, vagyis közösségi kerékpárkölcsönző rendszere. A V’lille-nek két fontos specialitása van a hasonló, Párizsból, Bécsből vagy Barcelonából ismert kerékpárkölcsönzésekhez képest. Az egyik maga a kerékpár; a Decathlon sportáruházakról ismert, az Oxylane csoport által gyártott b’Twin Velo50 modell, vagyis egy városi kerékpármárka speciális kiadásának használata. A másik a hosszú- és rövidtávú kerékpárbérlés egy rendszeren belüli alkalmazása; rövid távra terminálokon csere-rendszerben, hosszú távra pedig otthon, munkahelyen vagy egyszerűen az utcán tárolhatják a fix, „lízingelt” kerékpárokat.

Kerékpárra pattannak az önkormányzati dolgozók 

Kétkerékre próbál átállni Bologna városa és példamutatást az önkormányzat dolgozóitól várnak. A polgármestertől a hivatalnokig egyre többen közlekedjenek kerékpárral és ehhez anyagi segítséget is ad a város.

Ingyenes kerékpárszállítás a Mobilitási Héten 

A 2011. szeptember 16-22. között megrendezésre kerülő Európai Mobilitási Héten a MÁV-START Zrt. ingyenesen biztosítja a kerékpárszállítás lehetőségét a személyszállító vonatokon, tájékoztatta lapunkat a társaság.

Kerékpárút épült Szolnok és Martfű között 

Befejeződött a Szolnok és Martfű közötti kerékpárút teljes kiépítése, hétfőn átadták a nyáron elkészült eddig hiányzó két szakaszt. A turizmusélénkítő beruházásra a három érintett település - Rákóczifalva, Rákócziújfalu és Martfű - önkormányzata európai uniós forrásból 175 millió forint támogatást nyert.

Átadták, most már tényleg 

2011. szeptember 12-én délelőtt a hatósági bejárásokat követően forgalomba helyezték a Margit híd budai parti pillérén átvezetett kerékpáros alagutat, tudta meg a TurizmusOnline.

Benzingőzös időutazás 

Most élesben is nekivágnak a ferde pálya meghódításának a veterán csodák. Kerékpárok, motorok és autók találkoznak a több mint 100 éves Velodrom Millenáris betonján 2011. szeptember 17-én, szombaton. 

Éjszakai kerékpáros élménytúra Budapesten 

Különleges városnéző program indul Budapesten: az éjszakai biciklis élménytúrára azokat a vállalkozó kedvű magyar és külföldi turistákat várják, akik a szokottól eltérő módon szeretnék felfedezni a várost.

Lassan lezárul a Margit híd-saga 

A felújítás mostani állása szerint szeptember első hetében birtokba vehetik a gyalogosok és a kerékpárosok a Margit hidat. A műszaki átadás-átvétel is szeptember elején kezdődik, a hivatalos átadás várhatóan októberig is elhúzódhat, a műemléki restaurálásról és parképítésről nem is szólva. Az eredeti véghatáridő fél évvel korábban, március 31-én volt, írja az Index.

Több mint három kilométernyi kerékpárút készült el Dunakeszin 

Új, összesen 3,14 kilométer hosszú kerékpárutat vehettek birtokukba a Dunakeszin és környékén élők, miután befejeződtek a Fő úton és a Liget utcában az építési munkálatok - közölte Berényi Éva, a helyi önkormányzat projektmenedzsere az MTI-vel.

Szeptemberben vigye magával a bringát is! 

A MÁV-START Zrt. népszerű szolgáltatását, a kerékpárszállítást évről évre több utas veszi igénybe.

Sokszázan tekertek idén is a Virágkarneválra 

A korábbiaknál nagyobb számban és ötletesebb virágkompozíciókkal érkeztek a kerékpárosok augusztus 20-án az immár harmadik alkalommal szervezett Tekerj a Virágkarneválra! rendezvényre. A felvonulást idén is különféle kerékpáros és családi programok követték a Békás-tónál.

Bringa a BKV-n, gyaloghíd, BUBI 

és még egyéb elképzelések, melyek nem csupán a kerékpáros hivatásforgalmat erősítik Budapesten, hanem a turizmust is. Munkatársunktól

Vasárnap megostromolják a Salgó várat 

Vasárnap kerékpárosok "ostromolhatják" a Salgó várat egyéni indítású hegyi időfutamon.

Budapest: hálózatba szervezett bringautak 

Vége a semmiből a semmibe vezető kerékpárutak korának Budapesten. Ezt is megértük; végre valaki hivatalos, városvezetési szintről mondta ezt ki. Munkatársunktól

Indul a Trans Hungária Maraton 

Szerda reggel Nagymarosról elrajtol Magyarország legnagyobb hegyi kerékpáros versenye.

Kerékpáros nyomot festenek fel az útra 

Hamarosan megoldódik a biciklis közlekedés Budapesten, a Thököly út és a Hungária körút kereszteződésében: a forgalmas csomópontban úgynevezett kerékpáros nyomot festenek fel az útra, és új, a kerékpárforgalmat irányító jelzőlámpákat is kihelyeznek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap az MTI-vel.

Fokozottan ellenőrzik a bicikliseket Bécsben 

Július eleje óta fokozottan ellenőrzik a kerékpárosokat az osztrák fővárosban, ahol hamarosan kerékpáros közlekedési megbízott is munkába áll.

Harckocsival a bringaúton parkolók ellen 

Kemény fellépést sugalló akcióval üzent hadat az illegálisan pakolóknak a litván főváros polgármestere - számolt be a Kerékagy.hu.

Drótszamárral a Velencei-tó körül 

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára ünnepélyes keretek között vágta át szombaton délelőtt Pákozdon, a Katonai Emlékparkban az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló kerékpárút átadását jelképező szalagot. Munkatársunktól

Kerékpáron az osztrák határig 

A kivitelezésre kiírt közbeszerzés nyertesével, a Magyar Aszfalt Kft.-vel csütörtökön aláírták a megbízási szerződést; ezzel hivatalosan is megkezdődött a Mosonmagyaróvárt az osztrák határral összekötő kerékpárút építése.

Vonatozzon ingyen! 

A MÁV-START Zrt. ingyenes kerékpárjegyet biztosít bármely belföldi állomásról Mezőberény és Békéscsaba állomásokra a napokban zajló 41. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó és II. Békési Kerékpáros Fesztiválra utazóknak - közölte a Turizmus Online-nal a MÁV-Start Zrt.

Telekocsi és bringa: Irány a Bánkitó Fesztivál! 

Az alapvetően kerékpáros rendezvényre megosztva a fuvart telekocsival is el lehet jutni. Munkatársunktól

Ingyenes kerékpárszerviz a bécsi strandokon 

Egy akció keretében augusztus 28-ig ingyenesen átvizsgálják a biciklivel a strandra érkező fürdővendégek kerékpárját Bécsben. A kisebb hibákat egyből meg is javítják.

Fontos szakasszal bővült a balatoni bicikliút 

A hét elején hivatalosan is átadták a használóknak a balatoni bicikliúthálózat egyik legszebb szakaszát, ami a Tihanyi-félsziget előtt elhaladó bringakörutat köti össze a diósi elágazótól a hajóállomással.

Útvonaltervező kerékpárosoknak 

A hazai biciklisek életét megkönnyítő Kétkerék kerékpáros útvonaltervezőt fejlesztett ki a Telenor Magyarország Zrt. Az alkalmazás tartalmának kialakításához a Magyar Turizmus Zrt. is hozzájárult.

MÁV: kerékpárral a Tisza-tóhoz 

A MÁV-START Zrt. népszerű szolgáltatását, a kerékpárszállítást évről évre egyre több utas veszi igénybe.

Fekvőkerékpáron járja be a magyar házaspár a Földet 

Egy fiatal, magyar házaspár nem kisebb útra vállalkozik, mint hogy fekvőkerékpárral járja be a Földet. Zárug Zita és Harkányi Árpád Budapestről indulva akár három évig is úton lehet, mire végig kerekezik a bolygót. Munkatársunktól

Kerékpáron a Vasfüggöny mentén 

Legkésőbb 2020-ig teljes hosszában bejárható lesz az egykori kelet-nyugati határvonal mezsgyéjén európai uniós támogatással kiépülő kerékpárút a német kerékpáros klub (ADFC) információi szerint.

Kerékpárosklub: Megcsináljuk magunk! 

Miközben a kerékpárral közlekedők száma Budapesten évről évre növekszik, 5 közgyűlési határozat és számtalan ígéret ellenére sem épülnek a beígért kerékpáros létesítmények.

Besokalltak a pesti bringások 

Már a napjára sem emlékszem, mikor kezdődött a felújítás a Margit-hídon. A munka most is gőzerővel folyik, de közben mind a gyalogos, mind a kerékpáros-közlekedés problémás a hídon. A Magyar Kerékpárosklub besokallt, holnap demonstrálnak.

Köszönjük, Hollandia! 

A világ legnagyobb Critical Mass mozgalma sosem valósult volna meg Hollandia, az elsőszámú kerékpáros ország példája nélkül - tájékoztatták a szervezők a Turizmus Online-t.

Az eddigi legnagyobb örömbiciklizés Budapesten 

Legfőbb célja elérését ünnepli a kerékpáros mozgalom. Tavaszi felvonulásán minden eddiginél nagyobb létszámú örömbiciklizést tervez a Critical Mass (CM) - tájékoztatták a Turizmus Online-t a szevezők. Szolgálati közlemény

Ingyen reggeli a Batthyány téren 

..nincs, csak bringás reggeli, annak, aki kerékpárral közlekedik Budapesten kedden, vagy teszi több hazai városban. Félidejéhez érkezik a tavaszi Bringázz a munkába! kampány. Ebből az alkalomból április 19-én kedden az ország 12 pontján bringás reggelivel várják a szervezők kerékpárral közlekedőket.

Májusban új bicikliút Tihanyban 

Várhatóan május közepére elkészül a tihanyi kerékpárút hálózat második szakasza, ha az időjárás nem romlik el az eddigihez képest, jelentette ki a munkák mai állása alapján Tósoki Imre polgármester egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

Újra Bringázz a munkába! 

A Magyar Kerékpárosklub és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szervezésében, valamint a Magyar Turizmus Zrt. szakmai együttműködésével 2011. április 4 és május 8. között ismét megrendezik a Bringázz a munkába! kampányt.

Hegyimazsolák köröznek Szentendrén 

Mielőtt bárki valami sosemvolt állatra gondolna, leszögezzük: erről szó sincs!

Ingyenebéd a GYSEV-nél... 

Március 1 óta érhető el a GYSEV utazóközönsége számára a cég 17 személykocsijában az ingyenes, GSM hálózaton keresztüli, vezeték nélküli internet szolgáltatás. Munkatársunktól

Határon átívelő kerékpárút Békésben 

A békéscsabai önkormányzat támogatásával újabb kerékpárút megépítését tervezi a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület. A fejlesztés tervezett összköltségvetése 500 ezer euró.

Bringán ment fel a szálloda legfelső emeletére 

Kerékpáron hódította meg egy lengyel férfi Európa legmagasabb hoteljét: összesen 921 lépcsőfokon pattogott fel kétkerekűjével.

Fehér biciklik Afrikának 

Az Air France-KLM Cargo ezen a héten 220 fehér biciklit szállított a De Hoge Veluwe Nemzeti Parkból Kenyába. Az Air France-KLM Cargo és a De Hoge Veluwe Nemzeti Park összefogásukkal támogatják a Cycling out of Poverty (“kibiciklizünk a nyomorból”) alapítányt - tájékoztatta a Turizmus Online-t az Air France-KLM.

Közép-Európa leghosszabb gyalogos és kerékpáros hídja 

Hiszik vagy nem, Magyarországon van; pénteken adták át Szolnokon - tájékoztatta a Turizmus Online-t a szolnoki önkormányzat.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!