MSZÉSZ: A szálláshelyek kötelesek elkérni a védettségi igazolványt 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a következő közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe.
MSZÉSZ: miért kéne védettségi igazolvány szállodai tartózkodáshoz?

MSZÉSZ: miért kéne védettségi igazolvány szállodai tartózkodáshoz? 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a következő állásfogalást juttatta el szerkesztőségünkbe, amelyet most szó szerint közlünk.
Csődhullám fenyegeti a magyar szállodaipart

Csődhullám fenyegeti a magyar szállodaipart 

A november óta országos járványzár alatt lévő szálláshelyek májusi újranyitásával kezdené a belföldi szezont a szállodaszövetség, amely úgy látja, hogy a maratoni bizonytalanság akár csődhullámot, a nyár elejére pedig tömeges munkaerő-elvándorlást is okozhat – közölte Baldauf Csaba általános alelnök a Magyar Nemzettel. Mint mondta, több régióban a korlátozások kijátszásával bonyolítanak telt házas hétvégéket a szobakiadók, a szabályszerűen zárva tartó hotelek másutt viszont halmozzák a veszteségeket. A szakmabeliek szerint ugyanakkor turistacsalogató lehet külföldön, hogy az unióban kiemelkedően alakul a magyar lakosság átoltottsága.
Sikeres volt az MSZÉSZ webinar sorozata

Sikeres volt az MSZÉSZ webinar sorozata 

Az MSZÉSZ 2021 januárjában indított webinar sorozatot annak érdekében, hogy hozzájáruljon a sikeres újrainduláshoz, a munkavállalók szakmai tudásának bővítéséhez, frissítéséhez, s a nehéz időszakban történő motiváláshoz.
Megjelent az MSZÉSZ januári Trendriportja

Megjelent az MSZÉSZ januári Trendriportja 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége részletes elemzést jelentetett meg a 2021 januári kereskedelmi szálláshely-adatokról.
Szállodaszövetség: a védettek mehessenek étterembe, szállodába!

Szállodaszövetség: a védettek mehessenek étterembe, szállodába! 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szeretné elérni, hogy azok, akik védettek a vírussal szemben, mehessenek étterembe, szállodába - mondta Flesch Tamás, a Szállodaszövetség elnöke az MTI-nek pénteken.
Itt az MSZÉSZ Trendriportja 2020-ról

Itt az MSZÉSZ Trendriportja 2020-ról 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége így látja a 2020-as vendégforgalmi adatokat.
Séfek jelentkezését várja új akciójához a HotelHero

Séfek jelentkezését várja új akciójához a HotelHero 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége CSR szekciója karácsony elmúltával is gondol azokra, akiknek nem adatott meg egy tál meleg étel a vasárnapi ebéd alkalmával.

Cáfol a Kormányzati Tájékoztatási Központ, az MSZÉSZ visszavonulót fúj 

A hétfőn kiadott szakmai tájékoztatásra reagált kedden mindkét fél.
Még így is mi voltunk a legvidámabb barakk novemberben?

Még így is mi voltunk a legvidámabb barakk novemberben? 

Az STR adatai szerint tavaly novemberben a magyar, illetve a budapesti szállodák REVPAR mutatója volt a legmagasabb a régióban. Sovány vigasz ennyi nyitva tartó házra. Az MSZÉSZ új Trend Riportja.

Ez kéne az újrainduláshoz 

Egységes nemzetközi szabályokra és legalább az uniós szintű feltételek mielőbbi kidolgozására van szükség a turizmusban a szakértők szerint annak érdekében, hogy a vállalkozások felkészülhessenek az újraindulásra - írja a Világgazdaság.

Minél kisebb veszteségekkel éljen túl a hazai szállodaipar 

Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége 2021-ben az érvényben lévő tagdíjakat 20%-kal csökkenti azon Társult tagok esetében, melyek 2020-ban is tagjai voltak már a Szövetségnek. 

A szakmai szervezetek üdvözlik a meghosszabbított bértámogatást 

A turisztikai, vendéglátóipari és idegenforgalmi érdekképviseletek egyemberként üdvözölték, hogy a kormány jövő februárig meghosszabbította, és a szállodákra, valamint az utazásszervezőkre visszamenőlegesen is kiterjesztette az 50 százalékos bértámogatást. Az MSZÉSZ, a VIMOSZ és a MUISZ tartozik az elégedett szervezetek körébe.

9 új szálloda nyitott idén októberig 

A házak közül hármat a fővárosban, a többit vidéken adták át, derül ki az MSZÉSZ trendriportjából.

Világszerte mélyrepülésben a szobaárak és a foglaltság  

Megjelent a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) a hazai és nemzetközi szállodaipar októberi teljesítményéről szóló trendriportja. Cikkünkben a nemzetközi szállodai szektor helyzetéről olvashat.

Padlóra került a vendégéjszakák száma októberben 

Megjelent a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) a hazai és nemzetközi szállodaipar októberi teljesítményéről szóló trendriportja. Cikkünkben a hazai szállodai szektor teljesítményéről olvashat.

Ezek a legújabb hazai zöld szállodák 

Az MSZÉSZ idei „Zöld Szálloda 2021-22” pályázatán 25 arany, 17 ezüst és 2 bronz fokozatot adományozott a háromtagú zsűri a pontszámok alapján. A díjakat és a sorrendet a 2021. első negyedévre halasztott MSZÉSZ-közgyűlésen jelentik be.

HotelHero: karácsonyi ruhagyűjtés 

Karácsony közeledtével a szállodai és vendéglátóipari szakmában dolgozó kollégák, üzleti partnerek és beszállítók összefogására számít a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének CSR szekciója.

Itt az idei Termék Innovációs Díj shortlistesei 

Kihirdették a döntőbe került pályázókat. Bemutatjuk, mely pályázatok kerültek shortlistre.

MSZÉSZ: őszi közgyűlés elhalasztva 

A tegnap megjelent rendelet és a járványügyi helyzet miatt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a 2020. november 19-én 10 órára összehívott közgyűlését ebben az időpontban nem tudja megtartani.

A szállodákon aligha segít a kormány mentőöve, az éttermeken talán 

Felemásra sikerült a kormány szálloda- és vendéglátóiparra bejelentett első mentőcsomagja – véli Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, amely persze azért még látni szeretné a részletes szabályozást, illetve további kedvezményekért is harcolna.

Ezt olvassa ki az MSZÉSZ a vendégforgalmi adatokból  

A KSH adatainak részletes elemzése szállodás szemmel. Megjelent az MSZÉSZ szeptemberi Trendriportja.

Budapest után a Balatonon is bezár több szálloda 

Megfelezte a kereskedelmi szálláshelyek első kilenchavi bevételét a pandémia, és még nincs vége a tragikus évnek, a novemberi és decemberi előfoglalások alapján semmi jóra nem számíthatnak a piaci szereplők - írja a Világgazdaság.

Ma kell támogatás a szállodásoknak, vendéglátósoknak, hogy legyen holnapjuk 

Bemutatjuk dr. Deák Imrét, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöki pozíciójáért induló jelöltet. Aki nem egyedül indul majd a 2020. november 18-i zajló elnökválasztó közgyűlésen az elnöki székért, hiszen idén van kihívója, Nagy-Szász István személyében, akinek programját már korábban megismerhettük.

Én is indulok az MSZÉSZ elnöki pozíciójáért 

Ezzel keresett meg Nagy-Szász István (45), aki a cseh érdekeltségbe tartozó (CPI Hotels) budapesti Mamaison Hotels & Residences General Managere. Fiatal kora ellenére már végigjárta a szállodás szakma lépcsőfokait – így jutott fel az igazgatói székbe -, most pedig úgy döntött, beszáll a szállodások legnagyobb érdekképviseleti szervezetének elnöki tisztjéért induló választási küzdelembe.  

Már lehet jelentkezni az MSZÉSZ novemberi közgyűlésére 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége 2020. november 19-én, csütörtökön a Budapesti Kongresszusi Központban/Novotel City Hotelben rendezi meg őszi, tisztújító Közgyűlését.

MSZÉSZ: Régióülés Harkányban 

Magas részvételi aránnyal, pozitív hangvételű beszámolókkal végződött a Dél-dunántúli régióülés október 7-én, Harkányban.

Így látja az augusztust az MSZÉSZ 

A koronavírusnak köszönhetően a szállodákban realizálódott vendégéjszakák száma 2020. augusztusban - az élénk belföldi kereslet ellenére is - 35,9%-kal elmaradt a tavalyitól. A külföldi vendégéjszakák száma 75,3%-kal volt alacsonyabb a tavaly augusztusi adatokhoz képest. A belföldi vendégéjszakák száma kismértékben (2,8%-kal) felülmúlta a tavalyit.

Tisztújítás a MSZÉSZ Dél-alföldi régiójában 

Az MSZÉSZ Dél-alföldi régióülése 2020. október 6-án a kecskeméti Four Points By Sheraton Kecskemét Hotel És Konferencia Központ ban került megrendezésre, melyen a szakmai előadások mellett panelbeszélgetés formájában a biztonságos vendégfogadásról és a best practice-ekről tájékoztatták a beszélgetőpartnerek a résztvevőket.

Tisztújítások az MSZÉSZ-nél 

Ezekben a hetekben zajlanak a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének régiós ülései. A tisztségekre új tagokat is választottak a régiókban.

„Sokan még nem hiszik el, hogy csődbe fognak menni” 

A Szarvason zajló 24. Országos TDM Konferencia  során a szakmai szövetségek képviselői is bejelentkeztek az online térben, hogy képet adjanak tagjaik jelenlegi helyzetéről és kilátásairól. Ez a mondat is elhangzott a fórumon.

Országos szállodapiaci felmérés covid-témában 

Látványos különbségek a budapesti és vidéki szállodások kilátásai között. Akár több év is lehet a visszaépülés. Létfontosságú az állami segítség az ágazat megmentéséhez. 

Bréking - Hamarosan jöhet az újabb bértámogatási csomag 

,A turisztikai szakmai szövetségek elnökei megalapozottan hisznek ebben, a politikai döntéshozókkal folytatott tárgyalások alapján - közölte szerkesztőségünkkel az MSZÉSZ. 

„A 24. óra után vagyunk!” 

Komoly bizalmi válság a politikai döntéshozók irányában és kevés derűlátás – talán ezzel írható le leginkább a szakmabeliek lelkiállapota, amelyről a csütörtöki Power of Live Events konferencián kaphattak képet a résztvevők a szakmai szövetségek képviselőinek kerekasztal-beszélgetésén.

Állami segítségnyújtás nélkül végképp ellehetetlenül a turizmus 

Szerdán ismét összeült öt szakmai szervezet, hogy arról egyeztessenek, hogy újból a kormányhoz forduljanak segítségért.

Ez lehet a kitörési pont a budapesti szállodáknak 

A járvány miatt az emberek többsége amellett döntött, hogy idén belföldön nyaral. A legnépszerűbb úti cél egyértelműen a Balaton, a legnagyobb veszteségeket pedig jelenleg Budapest szenvedi el. A főváros pont ezért sosem látott kedvezményekkel várja a turistákat, a szállodák és a szakmai szervezetek összefogásának eredményeként sokkal olcsóbb 2020-ban Budapesten nyaralni, mint a Balatonnál.

Júliusban pótolja tavaszi közgyűlését az MSZÉSZ 

Az MSZÉSZ tájékoztatása:

Ingyenes webinár: hogyan hódítsunk belföldi vendéget? 

Mások mellett Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke és Bogár Zoltán, a Danubius Zrt. Központi üzletfejlesztési igazgatója is tanácsaival segíti a turizmus és a szállodaipar hazai szereplőit.

A szállodák sem számítanak már idén szervezett utasokra 

Nem nagyon tartják be a vendégek a higiéniai előírásokat a hazai szállodákban, a tavalyi szint 25 százalékát, ha eléri a budapesti hotelek teljesítménye 2020-ban. Egyebek között ezeket tudtuk meg csütörtökön a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnökétől, Flesch Tamástól egy szakmai webináriumon, amelyet a Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviselete szervezett.

Szállodai szekcióülések online 

Az MSZÉSZ a jelenlegi helyzetben még inkább nélkülözhetetlennek tartja tagjai részére a szekcióülések megszervezését.

Kommunikációs fejlesztés az MSZÉSZ-nél 

Új szolgáltatás könnyíti meg a kommunikációt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével.

Kampányt indít az átfoglalásért az MSZÉSZ 

A közösségi oldalakon buzdítja a szövetség a felhasználókat, hogy ne mondják le szobafoglalásaikat, csak halasszák el azokat. A hűséget jutalmazzák is a tagszállodák.

Flesch: lassan indul majd újra a turizmus 

A hazai ágazat helyzetét Flesch Tamással, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnökével tekintettük át - írja az Index.

Útmutató munkáltatók részére az MSZÉSZ kérésére 

Megjelent az MSZÉSZ stratégiai partnere, a Deloitte összefoglaló munkajogi anyaga. Az anyagban található információk általános, tájékoztató jellegűek, egyedi jogi tanácsadásként nem értelmezhetők. Az egyes egyedi kérdések teljeskörű értékeléséhez komplex jogi elemzés és vizsgálat szükséges külön állásfoglalás keretében.

Kongó házak a hazai szállodaiparban 

Budapesten hamarosan üresen állnak majd a szállodák – véli a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Mozgalom a turisztikai munkahelyek megmentéséért 

Az AKOMO a vendégek felé is indított egy kezdeményezést, #nemonddleaszállásod néven, amely már több tízezer emberhez jutott el, és a Szállodaszövetség is aktív ebben.

Frissített az MSZÉSZ a koronavírussal kapcsolatos ajánlásán 

A Szállodaszövetség új ajánlásában részletezi a lemondásokkal és a karanténnal kapcsolatos teendőket. 

Nemzetközileg is kiemelkedő a magyar szállodák teljesítménye 

Nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő évet zártak a magyarországi szállodák tavaly: a kelet-közép-európai régióban a második legmagasabb volt az egy kiadható szobára jutó nettó szobaár-bevétel (Revpar) mutatója Ausztria után - tudatta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) hétfői közleményében.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!