MSZÉSZ cikkek
A szállodaszövetség megduplázná a turisztikai célelőirányzatot
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének levele Varga Mihály miniszter úr részére.
Íme a Gunst András Portásverseny díjazottjai
A III. Országos Gunst András Portásversenyen a három helyezett mellett hárman különdíjat is kaptak.
Aggódik az MSZÉSZ a SZÉP kártya adóterhei miatt
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége aggodalommal fogadta azt a múlt heti hírt, amely szerint a béren kívüli juttatások adóterhelése 2015 január 1-től az eddigi összesen 35,7%-ról 51,17%-ra emelkedne. Ez a Széchenyi Pihenőkártya esetében közel 16 százalékpontos emelkedést jelent.
Kedvező lesz az idei év a szállodáknak
A szállodaszövetség szerint az idén kedvező évet zárhatnak a magyarországi szállodák, a kedvező trend a belföldi fogalom növekedésével folytatódik - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSzÉSz) főtitkára az MTI érdeklődésére.
Ők a Gunst András Portásverseny döntősei
Az MSZÉSZ és az Aranykulcs szervezésében 2014 október 13-án a Budapest Hilton Szállodában került sor a III. Gunst András Országos Portásverseny elődöntőjére.
Meghívó az MSZÉSZ XLI. közgyűlésére és szemináriumára
Dr. Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke meghívja tagjait a szövetség XLI. közgyűlésére és az ahhoz kapcsolódó szemináriumra.
MLSZ-köszönet a szállodaszövetségnek
Levélben köszönte meg a Magyar Labdarúgó Szövetség a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének támogatását a 2020. évi UEFA-döntőkkel kapcsolatban.
Idén is csikket gyűjthetünk
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége nagy figyelmet fordít környezetünk védelmére. Az MSZÉSZ által szervezett Zöld Szálloda programhoz idén is 38 tagszálloda csatlakozott. A szövetség környezetvédelmi tevékenységéhez jól illeszkedik az alábbi kezdeményezés.
Örülnek a szállodások az UEFA döntésének
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége gratulál a Magyar Labdarúgó Szövetségnek és a pályázatot készítő KPMG-nek.
Ezek a szálláshelyek neveztek a Zöld Szálloda pályázatra
A vártnál több szállás jelentkezett a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének Zöld Szálloda pályázatára.
Jelentős mértékben nőtt az izraeli látogatók száma hazánkban
Bár júniusban 14,1%-kal csökkent az izraeliek által Magyarországon eltöltött szállodai vendégéjszakák száma, júliusban már 21,1%-os növekedést mutatott ez a szám. Azonban elmondható, hogy a belföldi utazások száma dinamikusabban növekedett a külföldi kereslethez képest – derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének Trendriportjából.
Szakdolgozatokat versenyeztet az MSZÉSZ
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a korábbi évek gyakorlatának megfelelően pályázatot hirdet – az MSZÉSZ-ben tag - oktatási intézmények számára a 2014. évi legszínvonalasabb, gyakorlatorientált szakdolgozatok versenyeztetésére. A pályázatra egy oktatási tagintézmény legfeljebb három értekezést nevezhet be.
Megvan az MSZÉSZ őszi közgyűlésének helyszíne
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének Választmánya a 2014. őszi Közgyűlésre beérkezett 3 pályázat (Hotel Lycium Debrecen, Hotel Palatinus City Center Pécs, Park Inn by Radisson Sárvár ) közül a debreceni Hotel Lycium - Aquaticum - Centrum Szállodák ajánlatát fogadta el egyhangú szavazással.
Meghosszabbított jelentkezési határidő a Gunst András Portásversenyre
Az MSZÉSZ tájékoztatja tagszállodáit, hogy a III. Országos Gunst András Portásverseny jelentkezési határidejét meghosszabbította 2014. szeptember 5-ig. A verseny kírását csatoljuk. Várják a további jelentkezéseket a kiírásban feltüntetett címre.
Kevesebb ukrán és izraeli szállt meg hazánkban
2014. első félévében a belföldi kereslet kiemelkedő javulása határozta meg szállodáink keresletét, azonban a külföldi kereslet csak enyhe emelkedést mutatott – tudtuk meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének Trendriportjából.
415 milliót ád a kormány turizmusra
Ennyivel toldja meg a Turisztikai Célelőirányzatot (TC) a Magyar Közlöny aktuális száma szerint.
Zöld szálloda pályázatot hirdet az MSZÉSZ
Már lehet jelentkezni a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének „Zöld szálloda 2015-16” elnevezésű pályázatára.
Felhívás a 2014. évi magyarországi „ÉV SZÁLLODÁJA” cím megszerzésére szóló jelentkezésre
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége az MT Zrt.-vel együttműködve meghirdeti az „ÉV SZÁLLODÁJA” pályázatát.
Jön a III. Országos Gunst András Portásverseny
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége mint kezdeményező, a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesületével együttműködve, 2014. őszén harmadik alkalommal ismét megrendezi az Országos Portásversenyt.
Felhívás az MSZÉSZ 2014. őszi közgyűlésének megrendezésére
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége 2014 őszi Közgyűlését az alábbi időpontokban és feltételekkel tervezi megrendezni, vidéki helyszínen.
Az EU-ból érkezők kevesebb, az ázsiaiak több vendégéjszakát hoztak
Évek óta először csökkent a magyarországi szállodákban a külföldi vendégéjszakák száma. Az EU tagországokból a visszaesés 0,3% volt, májusban pedig csökkenés történt az orosz és az ukrán piac esetében is – derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének trendriportjából.
Jobban teljesítenek idén az ötcsillagosok
Még mindig nagyon alacsonyak a magyarországi szállodai átlagárak a régió többi országával összevetve, ugyanakkor az idei év első négy hónapjában mind a kihasználtság, mind az egy kiadható szobára jutó árbevétel nőtt a magyar hotelekben. Különösen az ötcsillagos házak teljesítménye javult az idén – derül ki az MSZÉSZ trendriportjából.
Folytatódhat a növekedés a szállodaiparban
Tovább folytatódhat a növekedés a szállodaiparban a következő hónapokban a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szerint, az első négy hónap kedvező statisztikái alapján a forgalom 10 százalékos növekedését vetítik előre - mondta Kovács István főtitkár az MTI érdeklődésére kedden.
Szombatig lehet felhasználni a SZÉP kártyás összegeket
A Széchenyi Pihenőkártyákra 2012-ben utalt összegeket legkésőbb idén május 31-éig lehet elkölteni.
Márciusban csökkent a kereslet a hazai szállodák iránt
2014 márciusában úgy a belföldi, mint a külföldi kereslet csökkent szállodáink iránt – amit részben a Húsvéti ünnepek eltolódása okozott. A szállodai teljesítmények az ötcsillagos hotelek eredményei húzták magukkal. A Közép-Kelet-Európában vizsgált 5 főváros között a budapesti hotelek REVPAR mutatója javult a legnagyobb mértékben – derült ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének legutóbbi trendriportjából.
Bemutatkozik a HOTREC
Az ernyőszervezet fő tevékenysége az EU-ban kidolgozott, a szállodaipart, a vendéglátást érintő szabályozások figyelemmel kísérése, értékelése.
Egyre több az orosz és az ázsiai turista Magyarországon
A húzóerő változatlanul Budapest, de a belföldi vendégéjszakák növekedésének köszönhetően a balatoni régió forgalma is emelkedett a január-februári időszakban – derült ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének legutóbbi trendriportjából.
Vigyázat: nem létező cég csalna ki pénzt szállodásoktól, éttermesektől
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége figyelmezteti a szakmabelieket, hogy ne reagáljanak a nem létező "Magyar Kereskedelmi Nyilvántartási Intézet" levelére.
Felhívás: május 31-ig lehet felhasználni a SZÉP Kártyát
Mint ismeretes, a 2012-ben feltöltött SZÉP Kártya összegekből 3,5 milliárd Ft még nem került felhasználásra. A vonatkozó rendelet értelmében a kártyatulajdonosok a fel nem használt 2012-es keretüket ezév május 31-ig használhatják fel.
Szállodáink forgalma nő, de bevételben van hova fejlődni
2014 januárjában 2013-hoz hasonlóan tovább folytatódott a forgalom emelkedése a magyarországi szállodákban, azonban a szobaárak még mindig alacsonyak - derült ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének legutóbbi trendriportjából.
Megjelent az MSZÉSZ 2014-es Trend riportja
Korábban beszámoltunk a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) budapesti régiós üléséről, ahol többek között szó volt a régió szállodai teljesítményeiről, a kultúra és turizmus kapcsolódási pontjairól és az új Ptk.-ról is.
Konferenciaközpont és nemzeti légitársaság?
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) Budapesti régiós ülését kedden tartotta a Mercure Budapest City Centerben.
Haladék a szálláshelyek adatszolgáltatására
A határidő 2015. január 1. És ráér havonta jelenteni.
Hol tartja régiós üléseit a szállodaszövetség tavasszal?
Nyissa meg a hírt, és nem marad titok.
Alaposan belehúztak szállodáink az év végén
Megjelent a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének friss trendriportja, amely a nemzetközi és hazai szállodaipar tavalyi első 11 havi teljesítményét vizsgálja az STR Riport és a KSH adatainak tükrében.
Na, melyek lettek az év szállodái?
Kihirdette a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a 2013-as év szállodáit - közölte szombaton az MSZÉSZ.
Izraeli vendégdömping Magyarországon
Kiadta ehavi Trendriportját az MSZÉSZ, amiből kiderül, hogy nagymértékben nőtt az izraeli beutazók száma, és a budapesti REVPAR is biztató számokat mutat.
Újratervezés
A társult tagok megbeszélésével folytatódott második napján a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) közgyűlése, ahol az ismét megválasztott vezető, Takács Ferenc köszöntötte a megjelenteket, és Kovács István főtitkárral együtt a következő évtől érvényes változásokról számoltak be.
Anomáliák a budapesti IFA körül
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége – a 2014 évi költségvetés, az azzal kapcsolatos adózási jogszabályok néhány napon belül történő elfogadása előtt - ismételten felhívja a figyelmet a budapesti IFÁ-val kapcsolatos anomáliákra.
Kik az MSZÉSZ elnökjelöltjei a 2014-15-ös évre?
Az MSZÉSZ 2013 november 21-én a Gellért Szállodában tartja XL. Közgyűlését, ahol megválasztásra kerülnek a Szövetség tisztségviselői a 2014-15-ös évre.
Szakmai szervezetekkel lép partnerségre az NGM
A Nemzetgazdasági Minisztérium - nagyra értékelve a turizmus és vendéglátás területen végzett szakmai és érdekképviseleti munkájukat - öt szervezettel köt stratégiai megállapodást a jogszabályok előkészítésében való részvételről.
Áfacsökkentést, nagyobb marketingkeretet kér a szállodaszövetség
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége ismét elkészítette "A magyar szállodaipar helyzetének értékelése" című anyagát, amely bemutatja az ágazat 2011-12 évi, 2013. I-VII. havi teljesítményének alakulását, a megmutatkozó tendenciákat, a szállodai vállalkozások fenntartható működésére ható körülményeket, javaslatot tesz a hotelek teljesítményének javítására.
A turisztikai célelőirányzat emelését kérik a szállodások
A jövő évi költségvetésben tervezett turisztikai célelőirányzat felülvizsgálatát, illetve minimum az idei összegre való emelését javasolja a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ).
Meghívó a MSzÉSz közgyűlésére
Meghívó a MSzÉSz közgyűlésére
SZÉP Kártya: adómentességet javasolnak a szakmai szervezetek
A Magyar Fürdőszövetség, az MSZÉSZ és a FATOSZ közösen fogalmazta meg a jövő évre vonatkozó adójavaslatait a SZÉP Kártyával kapcsolatosan, melyet megküldött a kormányzat részére.
Nem emel árat jövőre az Artisjus
A vendéglátás és a turizmus négy meghatározó érdekképviseleti szervezete előzetes egyeztetést követően elfogadta az Artisjus 2014-re vonatkozó díjszabását. A zenei szerzők, előadók és kiadók vállalták, hogy nem emelnek jogdíjat, sőt, a háttér jellegű élőzene esetében 50 százalékos díjcsökkenés is várható. A megállapodást aláírók célja az átláthatóság növelése, és annak biztosítása, hogy a becsületes jogdíjfizetőket ne érje hátrány, közölte lapunkkal az Artisjus.
Teltházat hozott a Forma1 Budapestnek
A Magyar Hotel Monitor által rendelkezésre bocsátott adatok alapján a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) idén is vizsgálta, hogyan alakult a szállodák teljesítménye 2012-ben és 2013-ban a Forma 1 autóverseny hatására Budapesten, illetve mi a különbség a szállodák teljesítményében, ha ennek a 3 napnak a szállodai mutatószámait hasonlítjuk a teljes július hónap átlagához.
Pályázati felhívást írt ki a MSZÉSZ
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége pályázatot írt ki a 2013. őszi közgyűlésének megrendezésére.