Egyelőre sem Kijev, sem Tbiliszi nem számíthat vízummentességre 

Közzétette pénteken az Európai Bizottság az Ukrajna és Grúzia vízumliberalizációs akciótervéről készült jelentéseket, amelyek alapján egyelőre egyik ország sem számíthat arra, hogy a rigai Keleti Partnerség csúcstalálkozón döntés születhet a vízummentes utazásról.

Ukrajna Hévízévé fejlesztik Hajdúszoboszlót 

A KSH adatai szerint tavaly az észak-magyarországi régióban 38,9 százalékkal nőtt az ukrán turisták száma és 24,6 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a térségben, mint egy évvel korábban – hangzott el Egerben egy szakmai fórumon. Ezért az érdekeltek fontosnak tartják, hogy felmérjék a régióban, mit jelent az ukrán piaci potenciál.
Átszervezés: megfelezi az ukrajnai útvonalak számát a Wizz Air

Átszervezés: megfelezi az ukrajnai útvonalak számát a Wizz Air 

Az eddigi 16 útvonal helyett csupán 8 útvonalon fog közlekedni a Wizz Air Ukrajnába, a Wizz Air Ukraine megszűnik, helyét a Wizz Air Hungary veszi át.

A lelőtt maláj gép tragédiája rázta meg Hollandiát 2014-ben 

A Hollandiával kapcsolatos legfontosabb - egyben legszörnyűségesebb - idei esemény nem Hollandiában történt: július 17-én délután Ukrajna légterében - a harcok dúlta kelet-ukrajnai terület fölött - valakik lelőtték a maláj légitársaság repülőgépét, amely Amszterdamból tartott Kuala Lumpurba. Az MH127-es járat fedélzetén 298-an voltak, köztük 193 holland állampolgár. A gép roncsai Donyeck megye szakadárok kezén lévő részében szóródtak szét, a tragédiát senki nem élte túl.

Nem engedik a drónokat a szakadárok a maláj repülőgép-katasztrófa helyszínére 

Nem engedték meg a kelet-ukrajnai szakadárok vasárnap a maláj utasszállító katasztrófájának helyszínén dolgozó ausztrál szakértőknek, hogy drónnal, azaz pilóta nélküli repülőgéppel kutassák át a területet, ahol szerteszét szóródtak a gép roncsai, az áldozatok testi maradványai és személyes tárgyai.

Háborús turizmus Ukrajnában 

Az eTurboNews portál cikke szerint Ukrajnában utakat szerveznek a szakadár területekre, ahol a jól fizető turista páncélozott járműből figyelheti meg a szakadárok lelövését.

Nem jutnak el az illetékesek a maláj gép roncsaihoz 

Biztonsági okok miatt nem tudott eljutni a maláj utasszállító repülőgép katasztrófájának a helyszínére az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szakértői csoportja, de a holland és ausztrál rendőrökből, illetve törvényszéki szakértőkből álló küldöttség sem.

Ausztrál rendőrök érkeznek Ukrajnába 

Ausztrália ötven rendőrt indított útnak csütörtökön Ukrajnába, a maláj utasszállító repülőgép katasztrófájának helyszínére a nyomok biztosítása végett - közölte csütörtökön Ausztrália miniszterelnöke - írja az AustraloPORT.hu.

Ne aggódjon, ha Oroszországba foglalt utat! 

Az odatartó gépek elkerülik az ukrán légteret - nyugtatott az orosz piac egy nehézsúlyú hazai szereplője.

Az ICAO vizsgálódik a maláj gép ügyében 

Már Ukrajnában vannak a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) szakértői.

Az ukrán turisták elkerülik a Krím-félszigetet 

A Krím-félsziget nyugati részén fekvő Jevpatorijából "eltűntek" az ukrajnai turisták, csak orosz vendégek vannak - erről számolt be csütörtök este a helyi Krím24 hírtelevízió.

Megtorpanhat Európa turizmusa a krími helyzet miatt? 

Az Európai Turisztikai Bizottság (European Travel Commission, ETC) Kutatói Munkacsoportja (Market Intelligence Group, MIG) március 12. és 14. között, Reykjavíkban tartotta 28. éves közgyűlését.

Előzetes bejelentkezéssel gyorsabb lehet a buszos határátkelés 

Előzetesen is bejelenthetik határátlépési szándékukat az autóbusszal utazók a magyar-ukrán határon.

Két orosz légitársaság is megkerüli Ukrajna légterét 

Az Aeroflot és a Transzaero orosz légitársaságok járatai csütörtöktől megváltoztatták útvonalukat: megkerülik Ukrajna légterét.

Krím-félsziget: kérdések és válaszok 

A történelemben és a külpolitikában egyformán jártas Fotelkalandor három blogbejegyzésben magyarázza el nekünk, mi történik most a Krím-félszigeten és miért. 

Eddig is komoly volt, de most már végképp nem tréfa az ukrajnai helyzet 

A Krímbe vezető utak mentén géppisztolyokkal felfegyverzett ismeretlenek ellenőrzőpontokat állítottak fel Csanga és Armjanszke falvak körzetében, a Perekopi-földszoroson, s átvizsgálják szárazföldről a félszigetre érkező járműveket - jelentette pénteken hajnalban az Unian hírügynökség az ukrán TSzN hírcsatornára hivatkozva.

Magyarországról nem indulnak szervezett utak Kijevbe 

A magyarországi utazási irodák jellemzően nem szerveznek csoportos utakat Kijevbe, gyakoribbak a határ menti utazások, többségükben nyugdíjasoknak, de ezek száma sem jelentős - mondta el Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) szóvivője szerdán.

Fizethetünk az ukrán vízumért? 

Az USA, Kanada és az EU tagországok állampolgárainak mintegy 40 dollárt kell fizetniük azért, hogy beutazhassanak Ukrajnába, legalábbis ezen a határozaton dolgozott Azarov kormánya – írja a Vestire hivatkozva a Kárpátinfo.

Budapest-Donyeck járatot indít a Wizz Air 

A Wizz Airbejelentette, hogy új járatot indít Budapestről Doneckbe, Ukrajnába 2014. április 30-tól.

Nem tetszik a fejed, felgyújtom a kocsid! 

Több mint száz üzletember, hivatalnok és politikus autóját gyújtották fel az elmúlt két évben Kárpátalján, ahol kedden egy munkácsi vállalkozó, egy nappal korábban pedig egy ungvári közéleti szereplő személygépkocsiját lobbantották lángra ismeretlen elkövetők.

Lenin-szobrot döntöttek Kijevben 

Az Ukrajna EU-s csatlakozási szándékát megvétózó kormánydöntés után kitört tüntetés következtében Kijev utolsó Lenin-szobra is eltűnt az ukrán főváros turisták által közkedvelt főteréről. 

Így lesz Ukrajnában népszerű a harkányi gyógyvíz 

A Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház is képviseltette magát a kelet-európai régió legjelentősebb egészségturisztikai szakkiállításán Kijevben.

Kígyók lepték el Kijev környékét 

Idén ősszel rendkívül sok a kígyó Kijev környékén, de már a városban is egyre több bukkan fel - írta kedden a Vzgljad című ukrán napilap.

Bedurvultak az ukrán rockerek 

Tömegverekedés tört ki egy ukrajnai rock fesztiválon, több tucat ember megsérült, köztük az egyik fellépő együttes, az Affecting Dissent basszusgitárosa is - adta hírül szerdán az ukrán média.

40%-kal több vízum ukránoknak 

Erősödnek a magyar-ukrán turisztikai kapcsolatok, az idén eddig 40 százalékkal több vízumot adtak ki ukrán állampolgároknak, mint tavaly ilyenkor - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.

Új határátkelőhelyek nyílnak Kárpátalján 

Az ukrán külügyminisztérium támogatja hét új határátkelőhelynek a megnyitását Kárpátalján, köztük három létesítését az ukrán-magyar határon - közölte szerdán a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) sajtószolgálata.

Júniusig torlódás várható Záhonyban 

Felújítási munkálatok miatt torlódás várható a záhonyi határállomáson június végéig.

Bakuba, Jerevánba és Dubaiba repülne a Wizz air 

A fapados légitársaság Kijevből 18 új nemzetközi útvonalra kért engedélyt az ukrán légügyi hatóságoktól. 

A világ legrosszabjai között az ukrán utak minősége 

Ukrajna bekerült a világ tíz legrosszabb minőségű útjaival rendelkező ország közé, egy nemzetközi felmérés szerint jelenleg egy szinten van a nyugat-afrikai Gabonnal - írta hétfőn az ukrán internetes média.

Ukrán utazásszervezők látogattak Orosháza-Gyopárosfürdőre 

A Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága és az ukrán külképviselet közös szervezésében február 15-én ukrán utazásszervezőket láttak vendégül Orosháza-Gyopárosfürdőn.

Az Aerosvit teljes nemzetközi járathálózatát átveszi az UIA 

Átszervezési fázisba jutott a tavaly december végi csődkérelem után az ukrán AeroSvit légitársaság, amelynek keretében szinte teljes nemzetközi járathálózatát az ukrán UIA (Ukraine International Airlines) veszi át - írja a CAPA Centre for Aviation szakmai hírportál.

1800 főt épít le az Aerosvit 

Átszervezésre hivatkozva az ukrán Aerosvit légitársaság 2500 dolgozójából 1800-at elbocsát - közölte hétfőn a Szevodnya című ukrán napilap az állami légi szolgálatra hivatkozva.

Újabb járatokat nyit a Wizz Air Kijevbe 

A kijevi Boriszpol Nemzetközi Repülőtérről 15 járatot törölt január 9-én az Aerosvit, derül ki a reptér oldaláról. Mindeközben a Wizz Air újabb kijevi járatok nyitását jelentette be. Az ukrán légitársaság közlemény szerint továbbra is igyekszik folytatni működését.

Csak fújják a füstöt 

Az ukrán kávézók, éttermek és bárok 10 %-a nem tartja be a dohánytilalomról szóló törvényt – közölték a Dohányfüstmentes Ukrajna projekt aktivistái.

Leáll az ukrán légitársaság? (Frissítve) 

A Budapest Airport értesülései szerint rövid időn belül leállhat az Aerosvit ukrán légitársaság. A cég honlapján később megjelent közlemény szerint azonban mégsem állnak le!

Új kapukat nyit Ukrajna 

Hat új nemzetközi - köztük négy ukrán-magyar - határátkelőhely megnyitását kérte pénteki ungvári ülésén a Kárpátalja megyei tanács az ukrán kormánytól.

TDM-ek összefogása az Észak-Alföldön 

A Hajdúszoboszlói Turisztikai Nonprofit Kft és a Magyar Turizmus Zrt ukrán külképviseletének szervezésében ukrán utazási irodák képviselőiből álló studytour érkezett 2012. november 9-11 között az Észak-Alföldi régióba.

Hazánk is részt vett Ukrajna rangos turisztikai vásárán 

Október 11-13-án került megrendezésre Ukrajna második legnagyobb turisztikai vására, a kijevi Ukraine-ITM Turisztikai Szalon, melyen 42 ország 637 képviselője vett részt, közölte lapunkkal a Magyar Turizmus Zrt.

Megkapta a Malév repülési jogait a Wizz Air 

A Népszabadság információi szerint a Wizz Air többet is megkapott a Malév repülési jogaiból.

A Marriott első szállodáját nyitja Ukrajnában 

2013 közepén nyitja meg első ukrajnai szállodáját a Marriott. 

LOT együttműködés az UEFA-val 

A LOT Lengyel Légitársaság szorosabbra kötötte az együttműködést az UEFA-val, a Lengyelországban és Ukrajnában megrendezendő 2012-es Labdarúgó Európa Bajnokság szervezőjével. 

Komplett hülye vagyok - eltörtem az EURO 2012 labdát 

Pellengére állítottak két férfit Ukrajnában, akik részegen megrongálták egy bevásárlóközpont focilabdaszobrát.

Magyarország Ukrajna legnagyobb turisztikai vásárán 

Múlt hét végén került megrendezésre Ukrajna legnagyobb turisztikai vására, a kijevi UITT kiállítás.

Elkezdődött a beszkidi vasúti alagút építése az Ukrán-Kárpátokban 

A Lvivi Vasút megkezdte egy közel két kilométer hosszú új alagút építését az Ukrán-Kárpátok Beszkid-hegységében, a munkálatok a tervek szerint 2015-ben fejeződnek be.

Tavaly nőtt az utazási szakma reklámköltése 

Jelentősen nőtt tavaly a turisztikai cégek listaáras reklámköltése Magyarországon, volt olyan hirdető, amely három-négyszer többet fordított erre a célra, mint egy évvel korábban.

Meccsmenetrend a foci EB-re 

Megvan a nyári labdarúgó Európa-bajnokság meccsmenetrendje. Nálunk elolvashatja, mikor és hol játszik egymással Hollandia és Dánia, vagy Spanyolország és Írország. 

Hatalmas üdülőváros épül Ukrajnában 

Nagyszabású projektet indít az ukrán kormány a Fekete-tenger mellett, hogy az infrastruktúrát és a turisztikai szolgáltatások minőségét javítsa.

Ukrán orvosok és utazásszervezők ismerték meg hazánk egészségturisztikai kínálatát 

A Magyar Turizmus Zrt. meghívására 13 fős ukrán csoport ismerkedett meg Magyarország egészségturisztikai kínálatával december 8- 12. között. A résztvevők között utazásszervezők és orvosok egyaránt voltak. A csoportot Kabish Szvetlána, az MT Zrt. ukrán külképviselője is elkísérte.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!