Friss
Indul a sármelléki repülőtér kármentesítése januárban
Megkezdődik a sármellék-zalavári repülőtér kármentesítése a két hónapja zajló előkészítő munkák után januárban, a csaknem három éven át tartó munkálatokra közel 4,5 milliárd forintot fordítanak - mondta el a projekt menedzsere szerdán, Sármelléken.
Kaposvár kéri a Rippl-Rónai örökséget
Kaposvár önkormányzata azt kéri, hogy a Rippl-Rónai örökség és a festőművész egykori kaposvári lakóhelye, a Róma-hegyi villa megyei tulajdonból ne állami, hanem közvetlenül városi tulajdonba kerüljön.
Az értékesítésig biztonságosan finanszírozható a Malév
A Kormány és a szaktárca egyértelműen elkötelezett a nemzeti légitársaság fenntartásában, a továbbiakban is minden szükséges intézkedést megtesz a Malév folyamatos és biztonságos működtetése érdekében. A szakmai befektetőkkel zajló tárgyalások eredményes lezárásáig így a vállalat zavartalan feladatellátása megoldott, partnerei, beszállítói és utasai érdekei nem sérülhetnek sem most, sem a jövőben. A megalapozatlan sajtóhírekkel szemben tehát a vállalat nincs csőd közeli helyzetben. A sikeres hatékonyságjavító intézkedéseknek köszönhetően a legutóbbi időszakban a Malév üzleti eredményei megörökölt terhei és a romló világgazdasági környezet ellenére is javulnak, írja kiadott közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Termálfürdő és szálloda épül a Vajdaságban
A vajdasági Óbecse község önkormányzata és a budapesti székhelyű Aquaprofit Zrt. képviselői vegyesvállalat létrehozásáról írtak alá szerdán Óbecsén megállapodást, amelynek alapján a Tisza parti városban néhány éven belül 30 millió eurós befektetetéssel termálfürdő és ehhez kapcsolódóan egy szálloda épül fel.
Látható lesz az EU-elnökég herendi vázája
A Gödöllői Grassalkovich Kastély állandó kiállításán látható hamarosan annak a csaknem egyméteres, Viktória–motívumokkal díszített herendi vázának a pontos másolata, melyet a világhírű porcelánmanufaktúra készített a magyar EU-elnökség tiszteletére.
Megújult Kőszeg belvárosa
Befejezéséhez közeledik a Jurisics-tér felújítása Kőszegen - mondta el az MTI érdeklődésére szerdán Rimányi Krisztina projektmenedzser.

Nehéz hónapok előtt állnak az európai szállodaláncok
Kiadta az európai szállodaláncok piacának októberi eredményeiről készült jelentését a TRI Hospitality Consulting.
Az első PLUS-os magyar BW hotel
Az első PLUS-os magyar BW hotel

Nézzen be a jövő szállodájába
A Novotel szállodalánc a Microsofttal közösen megnyitotta a „Jövő szobáját” az egyik párizsi szállodájukban. A modern technológiát és a forradalmian új vendégélményt kombináló 3120-as lakosztályának lelke a Microsoft videojáték-konzoljának mozgásérzékelője.

Jó üzlet a karácsony Bécsben
365 millió eurós karácsonyi forgalomra számítanak a bécsi kereskedők, ami 1,5%-kal több, mint tavaly. A bécsiek 90 százaléka vesz ajándékot szeretteinek, átlagosan 370 euró értékben.
Új számozások a frankfurti repülőtéren
Október 23-tól, a próbaüzem kezdetétől új neveket kaptak az „A-Plus Terminál”, nem-schengeni beszállóhelyei (korábban A-51-A-65), azóta Z-11-Z-25 közötti számokon futnak.
Tegyék meg tétjeiket!
„Hó váró” játékot indított a salgótarjáni TDM.
Legélhetőbb Magyar Városok
Megállapodás született a CSR Hungary és a TÜV Rheinland Intercert között, hogy a Legélhetőbb Magyar Városok megmérettetés résztvevői, így rangsorának győztesei is a hitelesség és a szakmai függetlenség érdekében minősített, tanúsított rangsorolási folyamaton essenek keresztül.
Hamarosan indul az új MÁV menetrend
Új menetrendi év kezdődik december 11-én a vasúton, a vonatok közlekedése nagyobb részben változatlan marad, azonban több hazai régióban és nemzetközi viszonylatban lesznek az utasok igényeihez jobban illeszkedő módosítások. Január elsejétől a vonatokon nem lehet dohányozni, az év végéig a kijelölt vonatokon és kocsikban még megengedett a dohányzás.
Líbia lehet az új kedvenc mediterrán úti cél?
Egy friss elemzés szerint Líbia komoly turisztikai potenciállal rendelkezik, és a politikai helyzet rendeződésével ezeket a lehetőségeket végre ki is tudja használni. Addig azért hosszú lesz még az út.
Útlevél sürgősen 39 ezerért?
Jövő év január elsejétől magánútlevél soron kívüli, sürgősségi, valamint azonnali eljárásban történő kiállításáért 19 ezer, 29 ezer, illetve 39 ezer forint igazgatási szolgáltatási pótdíjat kellene fizetni - áll a Belügyminisztérium (BM) vonatkozó, egyelőre véleményezés alatt álló rendelettervezetében.
Karácsonyi csillogás a repülőtéren
A Budapest Airport minden eddiginél szebb és ragyogóbb karácsonyi díszítéssel látta el az 1-es, valamint a 2A és 2B terminálokat és az idén először „karácsonyozó” új utasforgalmi csarnokát, a SkyCourtot.
15 milliós bírság
Hatalmas mennyiségű szeszre bukkantak a napokban a Pest megyei Nyáregyházán a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) bevetési főigazgatóságának járőrei, akik váratlan ellenőrzést végeztek. A kizárólag bérfőzést folytató szeszfőzde tulajdonosai a termékek származását nem tudták igazolni. A várható jövedéki bírság összege meghaladhatja a 15 millió forintot is - írja az Agromonitor.
Négycsillagos szálloda nyílt a Soroksári-Duna-ág partján
Turisztikai szempontból jóformán kihasználatlan terület a természeti értékekben gazdag Soroksári-Duna-ág. Ezért különösen szerencsés, hogy egy négycsillagos szálloda nyitotta meg kapuit a napokban Pesterzsébeten, közvetlenül a folyóparton.
Már megint mit tett az easyJet?
Ezúttal is erős novembert zárt - tudtuk meg a légitársaságtól.
Turizmusfejlesztés svájci pénzből
Több millió svájci frankkal támogatnák a Mátra és a Tisza-tó turizmusát a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében. Az erről szóló egyezményt a két ország képviselői december 14-én írják alá - tudta meg a Turizmus Online a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől (NFÜ).
Új HR igazgató az Accornál
Antoine Guego, az Accor Magyarország/Szlovákia vezérigazgatója 2012. január 3-tól Sallai Mihályt nevezte ki az Accor Magyarország /Szlovákia humánpolitikai igazgatójának - tájékoztatta a Vendég&Hotelt az Accor.
Étterem Konfuciusz templomából
(MTI) - Szálloda és étterem épül a tervek szerint egy több száz éves Konfuciusz-templom udvarán Kínában.
Múzeumban a legjobb pálinka
(MTI) - Ünnepélyesen vitrinbe helyezték az Agárdi Pálinkafőzde szilvapálinkáját, a XIX. Magyar Országos Pálinka- és Törkölypálinka, Nemzetközi Gyümölcs- és Borpárlat Verseny győztesét a Mezőgazdasági Múzeumban kedden.
Hullócsillag özön Pekingben
(MTI) - Összesen 131 szálloda veszítette el csillagos státusát Pekingben, a fővárosi turisztikai hivatal januártól végzett ellenőrzésének következményeként - jelentette kínai média kedden.
Ellenőr fogta róka a konyhán
Még az ellenőröknek is elállt a szava, amikor egy rutin ellenőrzés közben az egyik magdeburgi gyorsétkezdében rókát találtak a konyhában. Éppen az állat előkészítése során sikerült rajtakapni Thuc Van N. - t (60), a szakácsot, ahogy a konyhakövön darabolta a tetemet - írja a Blikk.
A Coca-Cola Karácsonyt ünnepel
A Coca-Cola karácsonyi kampányt indított a nemzetközi popsztár, Natasha Bedingfield segítségével. A kampánydal címe "Shake Up Christmas", amit Bedingfield hat nyelven énekelt fel: az angol mellett, spanyolul, franciául, szuahéliül, ukránul és filippínó nyelven - adta hírül a Marketinginfo.
Csillagjaiktól fosztottak meg pekingi szállodákat
Összesen 131 szálloda veszítette el csillagos státusát Pekingben, a fővárosi turisztikai hivatal januártól végzett ellenőrzésének következményeként - jelentette kínai média kedden.
Starbucks nyílt az Arénában
Karácsonyi ajánlatokkal nyílt meg a Starbucks kávézólánc legújabb üzlete, a budapesti Arena Plazában. Az új egységet regionális modern stílusban alakították ki, mely a legújabb trendeket felhasználva kényelmes és hívogató atmoszférát teremt - fogalmaz a cég közleménye.
Elfeledett borfajtákat kóstolhattunk
Hatvanhét féle szőlőfajtából készült borokat kóstolhattak és szakmai előadásokat is hallgathattak az érdeklődők hétvégén a Keszthelyen rendezett 100 Hungarikum Bormustrán – írja a Zalai Hírlap. A Balaton Színházban második alkalommal rendezték meg a programot, melynek különlegességét az adta, hogy az ország számos részéből érkeztek, mutatkoztak be különleges fajtáikkal szőlészek, borászok.
20 évbe is beletelhet, mire kész a múzeumi negyed
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és Baán László miniszteri biztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója sajtóbeszélgetést tartott az Andrássy negyed és a MúzeumLiget előkészítéséről december 6-án, kedden az Antique Café-ban.
Ne átok, hanem áldás legyen a Világörökség
Elöregedés, elvándorlás, elszegényedés – ezekkel a szavakkal kezdődött a Tokaji Történelmi Borvidék Világörökségi Egyesülete 2011. december 5-én tartott rendkívüli közgyűlése, amelynek célja az volt, hogy a Világörökségi Törvény hatályba lépése után elkészülő Kezelési Terv és a Világörökségi Gondnokság felállítása ezeket a folyamatokat megállítsa és ne újabb terhetek rójon az egyébként is hátrányos helyzetű településekre és a helyi lakosságra, hanem a világörökségi védelmet pozitívumként élhessék meg a borvidéken élők - tájékoztatott Tokaj Város Önkormányzata.
Ment a Café del Rio a levesbe
Az önkormányzati határozatnak eleget téve a Café del Rió üzemeltetője, és nem az önkormányzat bontotta el a Petőfi híd lábánál lévő szórakozóhelyet - mondta Milassin Levente, az újbudai önkormányzat sajtófőnöke.
A világ két legjobb bárja Budapesten van
Magyar kocsmák viszik a prímet a világ egyik legnépszerűbb útikönyvének százas listáján, amely a föld legjobb bárjait gyűjti egybe - számolt be a Kossuth Rádióra hivatkozva a Hiradó.hu.
Dunakanyari Advent
Van élet a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron is túl. Két napos, ünnepi hangulatú tanulmányúton ismerkedtünk meg a Dunakanyar legújabb és legizgalmasabb turisztikai attrakcióival.
Már megint a Travel Service a Malév kérő?
A cseh hátterű Travel Service-szel folytat tárgyalásokat a kormány egy Budapest központú új nemzeti légitársaság indításáról. A Malévot pedig valószínűleg hagyják csődbe menni - írja a Világgazdaság.
Óriási konferencia a Hungexpón
December 7-10. között tartja éves tudományos konferenciáját a Cardiográfusok Európai Szövetsége (European Association of Echocardiography, EAE) Budapesten. A konferenciára Európa majd minden országából több mint 3000 szakembert várnak. Az eddigi regisztrációs adatok alapján a budapesti kongresszus nagy siker lesz a szövetség számára, jó eséllyel több mint 10%-kal fogja meghaladni a résztvevők száma a korábbiakat. Az EUROECHO-t a kilencvenes évek közepétől rendezik, legutóbb 2010-ben Koppenhágában tartották - közölte a Turizmus Online-nal a Hungexpo.
Közép-európai turizmus együttműködés
Támogatják a közlekedési hálózatok és a kölcsönös együttműködés fejlesztését az Európai Unió programjai keretében a Centrope csoportosulásba tömörült tartományok és városok, amelynek vezetői hétfőn tárgyaltak Pozsonyban.
Arculatot váltott a BKF
Interaktív fényfestéssel kísért rendezvényen mutatta be új arculatát a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) - tájékoztatta a Turizmus Online-t a főiskola.
Az osztrák határon nem figyelnek minket kamerákkal
Elutasította az osztrák belügyminiszter hétfőn az egyik osztrák ellenzéki párt felvetését, hogy helyezzenek ki kamerákat a burgenlandi határátkelőkre a hadsereg decemberben lejáró segédszolgálatának letelte után.
Magyarország: A kultúra és a pihenés földje
Óriási érdeklődés mutatkozott Magyarország turisztikai kínálata iránt, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) Arab-öböl térségét érintő roadshow-jának keretében. A 2011. november 26. és december 2. között megvalósult, négyállomásos szakmai rendezvénysorozat célja az volt, hogy elősegítse és támogassa a magyarországi utazási irodáknak és szállodáknak a térségben történő bemutatkozását, továbbá lehetőséget biztosítson a helyi döntéshozó kiutaztató irodákkal történő kapcsolat létesítésére és szolgáltatásaik személyes bemutatására. A roadshow-t megelőzően az Arab-öböl országainak turisztikai lapja, Travel Trendz már a címlapján, a „kultúra és a pihenés földjeként” harangozta be Magyarországot. Mint ismeretes, az MT Zrt. B2B piacként kezeli az Arab-öböl térségét, így ennek megfelelően ezekben az országokban elsősorban az utazásszervezők megnyerésére helyezi a hangsúlyt mind a hivatás- mind pedig a szabadidős turisztikai szegmensben - közölte a Turizmus Online-nal az MT Zrt.
Befejeződik a Zsolnay negyed épületeinek átadása
Befejeződik a héten a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében kialakított Zsolnay Kulturális Negyed épületeinek átadása.
Fehér Könyv készült a Malévról
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter sajtótájékoztatón mutatta be a Malév jelenlegi helyzetéhez vezető okokat összegző Fehér Könyvet 2011. december 5-én, Budapesten. A tárcavezető kiemelt kormányzati célként említette, hogy Magyarországon Budapest központú nemzeti légitársaság működjön, amely biztosítja a nemzetgazdasági érdekek hatékony érvényesülését is. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azzal a céllal állította össze a Fehér Könyvet, hogy részletesen bemutassa, miként jutott el a Malév a jelenlegi súlyos helyzetébe, megnevezze a felelősöket, és e tények feltárásával jusson közelebb a megoldáshoz - közölte honlapján a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hétfőn. (A Fehér Könyv színesben olvasható a Turizmus Online oldalán is.)
Apartmanházzá alakítanák a Hotel Saphirt
Úgy tűnik, hogy az immár hónapok óta zárva lévő soproni Hotel Saphir a jövőben nem üzemel szállodaként. Júniusra és júliusra mintegy 1800 vendégnek volt előfoglalása a szállodába, de hiába is érkeztek volna, nem volt, aki fogadja őket - emlékeztet a Kisalföld írása.
Banktól vesz kocsmákat a söróriás
Állami hiteleit kell törlesztenie, így megválik nagy-britanniai kocsmáitól a Royal Bank of Scotland (RBS); a 918 ivót 422 millió fontért a holland Heineken veszi meg. A 84 százalékban állami tulajdonú bank a hiteltörlesztés érdekében kénytelen eladni minden, nem a banki üzletághoz tartozó tevékenységét - írja az Agromonitor.
Egy éves a METRO Vevőakadémia
A METRO Magyarországon teljesen egyedülálló tudásközpontja, a budaörsi METRO-központ mellett épült Vevőakadémia már egy éve áll a tanulni vágyók rendelkezésére. Ez idő alatt 914 érdeklődő vett részt az eddig lezajlott összesen 93 képzésen – 343 különféle cég képviseletében. Amellett, hogy hiánypótló szakmai képzőközpont, a Vevőakadémia egyben kitűnő rendezvényhelyszín is: az utóbbi egy évben nem kevesebb, mint 97 rendezvényt bonyolított le 1933 résztvevővel.
Magyar bor mindenkor – magyar bor ünnepkor!
Nagyszabású adventi borkampányt indított december elsején az Agrármarketing Centrum és a Közösségi Bormarketing Alap. Az ország legnagyobb kereskedelmi hálózatait érintő akciósorozat ösztönözni akarja a karácsonyi ünnepi borfogyasztást, és fel kívánja hívni a figyelmet az áruházakban kapható magyar borokra.
Balogh Levente az "Év Vállalkozója”
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) előterjesztése alapján az Ügyvezető Elnökség a „2011. Év Vállalkozója” díjban részesítette Balogh Leventét, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét. Az ásványvíz forgalmazó cég Balogh Levente irányítása alatt több hazai és nemzetközi díjat is elnyert, azonban most először a cégvezető munkáját ismerték el. A díjat ma délután, a Magyar Vállalkozók Napja ünnepi rendezvényen vehette át a Művészetek Palotájában Varga Mihálytól, a Miniszterelnökség államtitkárától, Demján Sándortól, a VOSZ ügyvezető elnökétől és Tardos Jánostól, a VOSZ soros elnökétől.