A gondok ellenére nőtt a romániai turistaforgalom

A gondok ellenére nőtt a romániai turistaforgalom 

A tengerparti üdülések frontján elvesztette a csatát Románia Bulgáriával szemben, ugyanakkor az utóbbi időben bővülést mutat az ország turistaforgalma. 
Sokan várják az új makói gyógyfürdőt

Sokan várják az új makói gyógyfürdőt 

A makói önkormányzat megbízásából országhatárokon átnyúló felmérés vizsgálta a készülő új fürdőre mutatkozó igényeket és a beruházás várható hatásait.

Újabb gigamegrendelést kapott a Boeing 

Története legnagyobb megrendelését kapta az amerikai Southwest Airlinestól a Boeing.

Adókonzultációt tartottak a MUISZ tagoknak 

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is megszervezte a MUISZ Közgazdasági Bizottsága konzultáció előadását a 2012. évi adótörvényekről.

Minden jegy elkelt Bécsbe 

Kedden elővételi jegyvásárlásokkal elfogytak advent negyedik szombatjának reggelére és délelőttjére a bécsi útirányra rendelkezésre álló helyjegyek.

Ukrán orvosok és utazásszervezők ismerték meg hazánk egészségturisztikai kínálatát 

A Magyar Turizmus Zrt. meghívására 13 fős ukrán csoport ismerkedett meg Magyarország egészségturisztikai kínálatával december 8- 12. között. A résztvevők között utazásszervezők és orvosok egyaránt voltak. A csoportot Kabish Szvetlána, az MT Zrt. ukrán külképviselője is elkísérte.

Magához tér a három csillagos szegmens? 

A Magyar Hotel Monitor 2011. január-novemberi adatai megerősítik azt a korábbi tendenciát, hogy a budapesti 3* szállodák teljesítménye elvált az iparág átlagos folyamataitól.
Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ és a Rail Cargo Hungaria között

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ és a Rail Cargo Hungaria között 

A Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) 2016-ig szóló keretszerződést írt alá a MÁV-TRAKCIÓ Zrt.-vel, vontatási szolgáltatások igénybevételéről. A mindkét vasúttársaság gazdálkodása szempontjából nagy jelentőségű okmányt az RCH részéről Kovács Imre CEO, az Igazgatóság elnöke, Arnold Schiefer, CFO, az Igazgatóság tagja, a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. képviseletében pedig Rácz Imre vezérigazgató látta el kézjegyével.
Újabb remekművekkel bővül a Csontváry-kiállítás

Újabb remekművekkel bővül a Csontváry-kiállítás 

A meghosszabbított szegedi Csontváry-kiállítás újabb remekművekkel bővül: az eddig Szentesen bemutatott tizennégy grafikát és festményt a Móra-múzeumban állítják ki a szervezők. A december 22-ig látható kiállítás szentesi kollekciója ingyenesen tekinthető meg.

Rengeteg megoldott, sok megoldásra váró feladat 

A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége igen aktív és sokrétű tevékenységet végzett 2011-ben. A szakmai szervezet elnökét, Molnár Gabriellát kértük meg arra, foglalja össze olvasóink számára a legfontosabb történéseket. 

Új életre kelt a 3*-os szállodapiac 

A Magyar Hotel Monitor 2011. jan-nov adatai megerősítik azt a korábbi tendenciát, hogy a budapesti 3* szállodák teljesítménye elvált az iparág átlagos folyamataitól.

Budapest-Balaton bringaút: javaslatokat várnak 

Méghozzá a Magyar Kerékpáros Klub várja az erre létrehozott weboldalon összefüggésben a kormány kerékpáros turizmusfejlesztési szándékaival.

Bulgária felé is nyit az MT Zrt. 

Bulgária felé is nyit az MT Zrt.

Télen is ügyeljen egészségére! 

A téli időszakban több tízezren pihennek távoli, trópusi országokban és még többen síelnek a környező országokban. Mindenkinek érdemes egészségügyi szempontból felkészülni utazás előtt, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy folyamatosan növekszik a betegen hazatérő utazók száma.

Nívódíjat kapott a Continental Hotel Z❖ra 

A Nemzetközi Ingatlan Szövetség (FIABCI) Magyar Tagozatának ma, 2012. december 13-án rendezte meg a XIII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázat ünnepélyes eredményhirdetését, melyen a Continental Hotel Z❖ra****Superior III. helyezést ért el, plusz a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének különdíjában is részesült.

Dél-alföldi erdei iskolák találkoztak 

A természetközeli turizmusban – saját túrahálózata példaértékű kialakításával is – élenjáró Mórahalom adott otthont a dél-alföldi erdei iskolák sorrendben harmadik találkozójának, 2011. december 9-én. 

Felejthetetlen élményeket nyerhet minden nap 

Karácsony közeledtével talán mindenkiben fokozódik az izgalom: sikerül-e eltalálni, hogy mire vágynak szeretteink? Készen lesz-e az ünnepi dekoráció időben?

Visszaszámlálás: napokon belül nyit a Hard Rock Café Budapest 

Piaci információink szerint még ezen héten megnyit a Vörösmarty téri VÁCI1 projektben Magyarország első Hard Rock Café üzlete. Az új étterem mintegy 1100 négyzetméteren várja a vendégeket - adta hírül a Potfolio.

Már Ázsiában sincs kolbászból a kerítés 

Ritkán történik ilyesmi: a rakétasebességgel fejlődő ázsiai légitársaságok közül többen is járatcsökkentésre kényszerülnek a téli menetrendben.

Megújul a pécsi Pintér-kert 

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hatvanmillió forint támogatást kapott a pécsi Pintér-kert rekonstrukciójára a KEOP pályázatán.

Madridból Londonba taxizott egy kutya 

Madridból Londonba taxiztatta kutyáját egy brit nő.

Felújítják az Afrika királynője legendás hajóját 

Ismét régi fényében fog ragyogni a Humphrey Bogart és Katharine Hepburn főszereplésével készült Afrika királynője (The African Queen) című 1951-es film legendás hajója.

Péntektől újra lehet korcsolyázni a Városligetben 

Péntektől – igaz, még csak ideiglenesen, a januári gyorskorcsolya EB beharangozó rendezvénye kapcsán – újra birtokba veheti a közönség a Műjeget.

Vissza Ázsiába 

Amikor Jalecz Lajos 1989 decemberében megnyitotta éttermét, sokan meglepődtek. Amikor Jalecz Lajos, az ezredforduló táján átalakította éttermét akkor még többen meglepődtek...

Legyen valami pezsgés...! 

Az év első 11 hónapjának forgalmi számai, a hazai pezsgőpiac újbóli fellendülését mutatják. Mind a Nielsen piackutató cég által mért forgalom, mind a Törley Kft. forgalmi statisztikái alapján megfordult a korábbi enyhe csökkenést mutató trend és újra nő a pezsgőfogyasztás.

Ne fogadj el italt a Mikulástól! 

Napról napra nő Berlinben a rejtélyes mérgezéses esetek száma, keddi adatok szerint egy ismeretlen férfi legkevesebb tizenegy embert mérgezhetett meg karácsonyi vásárokon osztogatott röviditallal.

Hotelben forgatott a női kosárválogatott 

(MTI) - Promóciós filmet forgatott a női kosárlabda-válogatott a magyar szövetség számára, amely vasárnap prezentációt tart a 2015-ös Európa-bajnokság helyszínének kijelölése előtt.

Aki a mártásalapról dönt 

Csak friss alapanyagokból dolgozó angliai bisztrókban tanulta ki a szakácsmesterséget Pálfi Zoltán (40), aki február óta az Unilever Foodsolutions régiós vezető séfjeként a Knorr márkán is dolgozik. Ő a profi felhasználók, vagyis éttermek, hotelek, iskolai és egészségügyi konyhák igényeit veszi figyelembe, amikor leteszi a voksát egy leves- vagy mártásalap mellett.

Rockos szezonnyitó Schladmingban 

Évről- évre igazi sztárokkal nyitják meg a téli szezont Schladmingban.

Megszépült a Bogácsi Thermálfürdő 

Befejeződött egy újabb fürdőfelújítás az Észak-magyarországi régióban. 2009-ben nyújtotta be a Bogácsi Önkormányzat, az ÉMOP keretein belül meghirdetett „Turisztikai attrakciók fejlesztése” című pályázatra a fürdő felújítás terveit tartalmazó pályázatát. A támogatási szerződést 2010 szeptemberében írták alá.

Ismét az Alitalia fedélzeti konyhája lett a legjobb 

Az idén az Alitalia ismét díjat nyert a “Best Airline Cuisine – A Legjobb Fedélzeti Konyha” megmérettetésen, mint a világ legjobb minőségű fedélzeti ételét kínáló légitársaság.

Ázsiai kincsek Aukciója 

Jótékonysági aukció a magyar orientalisztikai képzés javára.

Az ökoturizmust fejlesztheti az Ős-Dráva mintaprogram 

A hátrányos helyzetű dél-baranyai Ormánságban élőknek – mintegy 15 ezer embernek – teremthet kedvező gazdasági lehetőségeket a most induló Ős-Dráva program. V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár és Tiffán Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője Drávatamásiban tartott sajtótájékoztatót a program indulásáról - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium, Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkársága.

A fedélzeten értekesít autót az airBaltic 

Persze nem nepperek tukmálnak ócska rozsdaboglyákat a gyanútlan utasra. A vezérigazgató Martin Gauss büszke a friss marketingötletre.

Újabb járatot indított Budapestre a Jet2.com 

Újabb repülőjáratot indít Budapestre a Jet2.com. A brit diszkont légitársaság bejelentette, hogy 2012. márciusától elindítja az angliai Leeds és Budapest között közlekedő járatát. A Jet2.com gépei egyelőre heti két alkalommal teszik meg a Budapest és a Leeds/Bradford repülőtér közötti utat. Az új járattal fontos légi összeköttetés jön létre Magyarország és Nagy-Britannia egyik leggyorsabban fejlődő városa között - közölte a Turizmus Online-nal a Budapest Airport.

Étterem-villamos nyílik Bécsben 

Hamarosan új elemmel bővülhet az osztrák főváros gasztronómiai kínálata: egy étterem-villamossal. A patinás étteremnek berendezett jármű Bécs nevezetességei előtt gördül végig, miközben utasai négyfogásos menü mellett élvezhetik a látnivalókat.

Igazi turista paradicsommá fejlesztik a Szalajka-völgyet 

A turisták körében Budapest után hazánk egyik leglátogatottabb része a szilvásváradi Szalajka-völgy, ahol évente 5-600 ezer látogató fordul meg. A nagy érdeklődésre tekintettel döntött úgy a völgyet kezelő Egererdő Zrt. vezetése, hogy pályázattal, külső források bevonásával fejleszti tovább a Szalajka-völgyet

Stradivarius a Kincsek termében 

A Zelnik István Délkelet-Ázsiai Aranymúzeum Stradivariusa a múzeum falai között, a Kincsek termében, most először mutatkozik be.

A Betlehemi jászol-kiállítás remekeit díjazták 

A Vajdahunyadvárban lévő Magyar Mezőgazdasági Múzeumban rendezték hétfő délután a XVIII. Betlehemi jászol-kiállítás ünnepélyes díjkiosztóját. A zsűri a 152 alkotó 43 művét találta elismerésre méltónak, s ítélt létrehozóinak különféle tárgy- és pénzjutalmat.

Vintage kalandok a téli Stylewalker Nighton 

Az ünnepi díszbe öltözött Belváros karácsony előtti forgatagában egy estére, december 16-án újra éjfélig nyitva tartanak a kerületi dizájn boltok a Stylewalker Night keretében.

Rengeteg budapesti járatát törli az easyJet 

Sorra tűnnek el a már rég meghirdetett járatok az easyJet budapesti kínálatából, ráadásul sokszor különösebb logikát sem lehet találni a törlésekben, írja a http://fapadosinfo.hu.

Helyreállítják a vízi táblarendszert a Tisza-tónál 

A Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács kezdeményezésére helyreállítják a Tisza-tavi vízi információs táblarendszert, ami jelentős károkat szenvedett a 2010-es árhullám és a tavaly téli jeges ár nyomán - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a tanács elnöke.

Még négy napig pályázhatnak a borászok fejlesztésekre 

December 16-ig nyújthatják be kérelmeiket az egymilliárd forintos támogatási keretre a bortermelők, írja közleményében a Vidékfejlesztési Minisztérium.

Még négy napig pályázhatnak a borászok 

(MTI) - A bortermelők december 16-ig nyújthatják be kérelmeiket a vissza nem térítendő, technológiai fejlesztést szolgáló egymilliárd forintos támogatási keretre - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfőn.

Veszélyben az olasz múzeumok nyitva tartása 

A válság az olasz múzeumokat is elérte: karácsonyra elfogyott a pénz a nyitva tartásra, a teremőrök pedig már nyáron teljesítették az előírt túlórákat.

Átvette a GYSEV a személyszállítást is 

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) átvette MÁV-tól a személyszállítást is azokon a vasútvonalakon, amelyeket október elseje óta a regionális vasúttársaság üzemeltet - közölte hétfőn Unger Csaba, a GYSEV vezérigazgató-helyettese a szombathelyi pályaudvaron.

Bemutatták a Visiteurope.com kínai verzióját 

Az Európai Turisztikai Bizottság (European Travel Commission, ETC) és az Európai Bizottság (European Comission, EC) közelmúltban kötött megállapodása értelmében a két szervezet a jövőben közösen dolgozik azon, hogy növelje Európa ismertségét a tengerentúli feltörekvő piacokon. Az együttműködés első lépéseként Pekingben találkoztak az európai és a kínai turizmusipar vezető képviselői december elején, hogy Európát mint turisztikai desztinációt bemutassák a kínai szakmának, valamint, hogy ünnepélyes keretek között elindítsák a közös európai turisztikai portál, a visiteurope.com kínai verzióját, tájékoztatta szerkesztőségünket a Magyar Turizmus Zrt.

A séf állásába került a fugu-vacsora 

Felfüggesztették az állásából a két Michelin-csillagos tokiói Fugu Fukuji étterem séfjét, mert mérgező gömbhalat szolgált fel egy vendégnek - írja a brit Telegraph online oldala. Az étterem az után mentette fel állásából vezető szakácsát, hogy majdnem halálos ételmérgezést szenvedett egy nő.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!