Bezárnak a párizsi luxushotelek

Két évre bezár Párizs két nevezetes szállodája, a Ritz és a Crillon. A szinte a luxus szinonimájaként ismert Ritz vendégei jövő hétfőig költöznek ki a Place Vendome-on levő szobáikból − ahol minimum 850 eurót, több mint 240 000 forintot kell fizetni egy éjszakáért −, ezután kezdődhet a 200 millió eurós renoválás, írja a Napi Gazdaság.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Ez lesz a legnagyobb megújulás, amelyen a mára kissé elöregedett ötcsillagos hotel átesik 1979 óta, vagyis azóta, hogy mostani tulajdonosa, Mohamed Al-Fajed megszerezte. Az egyiptomi milliárdos − akinek a fia a Ritzből indult Lady Dianával együtt a tragikus autóútra 1997-ben − a vásárlás óta legalább 250 millió eurónak megfelelő összeget költött a nevezetes épületre, beleértve egy uszoda megépítését is.

Ez sem volt elég azonban ahhoz, hogy a legendás vendégkörrel, irodalmi-művészeti kapcsolódások sokaságával bíró, a XVIII. században magánpalotának épült szálloda bekerüljön a Párizsban tavaly bevezetett csúcskategóriába, a palace-nak számító hotelek közé − emlékeztetett a Telegraph.

kétéves felújítás idejére a 470 fős személyzetet elküldik, de többségüket vissza akarják venni az újbóli nyitás után. Akkor azonban még a mainál is erősebb versenyben kell majd helytállniuk: addigra fejeződik be a Place de la Concorde-on a közvetve ugyancsak arab kézben levő Crillon 250 millió eurós felújítása, sőt akkorra lesz kész a tervek szerint az LVMH luxuscsoport szállodája, a Cheval Blanc Paris is.

Mindeközben jövőre készül színre lépni Párizsban és ezzel Európában a sanghaji Peninsula is − a volt Majestic szállóban, az Avenue Kléberen −, követve a feltörekvő országok milliomosainak kedvencei közül már jelen levő Shangri-La, illetve Mandarin Oriental szállodákat. A legfelső kategóriás hotelek ugyanis alapvetően az új, főleg Kínából, Oroszországból és Dél-Amerikából érkező gazdag vendégek áradatára alapozva nyílnak sorra Párizsban, illetve Európa más nagyvárosaiban. (forrás: Napi / index)


Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.