Friss
Itt az első űrbor
Ian Hutcheon, a brit üzletember két szenvedélye keresztezésével megalkotta a világ első földönkívüli borát. Az úriember rajongott a csillagászatért, azonban a borászat sem hagyta hidegen. Úgy döntött, ötvözi a kettőt - írja a Borkultusz.
Felkészülni, vigyázz, regisztráció!
A Magyar Turizmus Zrt. 7. alkalommal szervezi meg a Budapest Winter Invitation téli forgalomélénkítő kampányt, amelynek célja Budapest mint vonzó turisztikai desztináció népszerűsítése, valamint a főváros utó- és előszezoni vendégforgalmának növelése. Az MT Zrt. a 2012 szeptemberében induló 1 millió Euró médiaköltségvetésű, 2013. április 7-ig tartó akcióhoz várja csatlakozó partnerek jelentkezését.
Véget ért az RDA
Július 19-én zárta kapuit Németország legnagyobb buszos turisztikai szakvására, az RDA, melyen 40 ország 1100 kiállítója képviseltette magát. A háromnapos kölni rendezvény kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy a résztvevők a konkrét üzleti megbeszélések mellett első kézből szerezzenek információt szakmai partnereiktől az aktuális trendekkel és a jövő évi várakozásokkal kapcsolatban. Az idei vásár a gasztronómiát állította a középpontba, amelynek keretében a kiállítók különböző gasztronómiát fókuszba állító szervezett programlehetőségekkel kedveskedtek a látogatóknak, közölte lapunkkal a Magyar Turizmus Zrt.
Graz: kiszáll a Ryanair?
Jó egy évtizeddel ezelőtt még Graz volt a Ryanair légitársaság legkeletibb bástyája.
A neten kéri ki a bringások véleményét Eger
Eger régóta tervezi az észak-déli kerékpárútvonal hiányzó szakaszainak megépítését, amire most egy pályázatnak köszönhetően lehetősége nyílik.
Prémium partnerek a Dertournál
A Dertour Magyarországon elsőként 4 irodát nevezett ki Prémium Partnerének.
Aludjon taxiban
Alkalmi szálláshellyé alakította londoni taxiját egy élelmes sofőr, aki úgy gondolja, üzletileg sikeresebb lesz így az Olimpia napjai alatt.
Csütörtök este újraindult a légi forgalom Burgaszban
Csütörtök este újraindult a forgalom a burgaszi repülőtéren, tudta meg lapunk.
Lenyomtuk Pozsonyt, Bukarestet és Vilniust
Harmincegy európai város adatait összevetve kiderül, hogy Budapest szállodáiban jobb volt az átlagos foglaltság az idei első öt hónapban, mint Pozsonyban, Bukarestben vagy Vilniusban.
Olimpiai festést kapott a SAA gépe
Különleges festéssel indult útjára a dél-afrikai olimpiai csapatot szállító South African Airways (SAA) gép csütörtökön.
Fényképezőt, iPadet, jegygyűrűt is a gépen hagyunk
A Skyscanner legújabb, 700 ember megkérdezésével készült felmérése szerint az utazól gyakran kifejezetten értékes dolgokat is a repülőgépek fedélzetén felejtenek.
Egy hét múlva kezdődik az olimpia
Egy hét múlva, 2012. július 27-én kezdődik és augusztus 12-ig tart Londonban a XXX. nyári olimpiai játékok rendezvénysorozata.
Másolat készült a Dreamliner motorjáról
Több mint 150 ezer darab Lego-kockából készítették el egy Boeing 787 Dreamliner repülőgép Rolls-Royce Trent 1000 típusú hajtóművének mozgó mását brit fiatalok.
Avatják az új mórahalmi lovasparkot
A Nemzeti Vágta dél-alföldi előfutamával avatják föl szombaton az újonnan létrehozott Futó Dobó Lovasparkot Mórahalmon.
Kerékpárútra fűzött soproni borospincék
A kultúrtáj bemutatását köti össze a kerékpáros turizmussal az a program, amelyet szombaton rendeznek meg először a soproni borvidéken Bringázz a szőlőben! elnevezéssel.
Nyugat-Dunántúl a harmadik legerősebb turisztikai régió
A főváros és a Balaton után a Nyugat-Dunántúl, 13 százalékos részesedéssel Magyarország harmadik legerősebb idegenforgalmi régiója - mondta el egy szerdai soproni szakmai rendezvényen a Magyar Turizmus Zrt. térségi marketingigazgatója
A vörösiszap-katasztrófát bemutató tanösvény készült
Lezárult a vörösiszap-katasztrófát bemutató tanösvény létrehozásának első üteme Kolontáron, az emlékpark és az ahhoz kapcsolódó sétányok kialakítása 55 millió forintba került - közölte a település polgármestere szerdán az MTI-vel.
Csehország is megerősítette reptereinek védelmét
Megerősítették csütörtökön a nemzetközi repülőterek őrzését Csehországban az előző napi bulgáriai merénylet után. Különösen szigorúan ellenőrzik az Izraelbe tartó járatokat.
Még négy napig pályázhat az Aranybikára
Egyelőre nem lesz a hitelező bankoké a Debrecen jelképének tartott Aranybika szálló. A tulajdonos Cívis Hotels Zrt. felszámolási eljárása két év elteltével sem zárult le, sőt még évekig eltarthat, addig pedig a felszámolónak hirdetnie kell a patinás szállót, amely jelenleg is üzemel. Az irányár nettó 1,35 milliárd forint - írja a Napi.hu.
Nem engedték be kerekesszékkel
Százezer rubel (körülbelül 700 ezer forint) kártérítést ítélt meg a bíróság annak a mozgássérült férfinak, akit kerekes széke miatt nem engedtek be egy bárba az oroszországi Jekatyerinburgban - adta hírül az MTI alapján a Magyar Nemzet Online .
Balneoterápiás információs portál készül
Hiánypótló balneoterápiás információs portál készül a hazai gyógyvizekhez kapcsolódó egészségügyi szolgáltatásokról.
Akármi is történhet: Ramsay az élen
(MTI/Reuters) - Világszerte 24 étterme és összesen 11 Michelin-csillaga van, számos szakácskönyvet írt, tévéműsorokat vállal és most már az Egyesült Államok legjobban kereső szakácsa is a brit Gordon Ramsay, akinek keresetét 38 millió dollárra taksálta vadonatúj listáján a Forbes pénzügyi magazin.
Kultúripari főváros lesz a Városliget
Magyarország „kultúriparának” fővárosa a Városliget lesz – jelentette ki L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, miután Baán László kormánybiztossal felkereste Magyarország leglátogatottabb kulturális-turisztikai intézményét, az idén egymillió vendéget fogadó Fővárosi Állat- és Növénykertet.
Négyperces Lambada-flashmob a CGD repülőtéren
Az Air France négyperces flash mob akciót mutatott be a párizsi Charles de Gaulles reptér 2E termináljának vadonatúj beszállító csarnokában.
Fokozott éberség az angol légtérben
Minden nagyobb, tömegeket vonzó megmozduláskor, a különösen veszélyeztetett országok a légtérben is fokozott biztonsági intézkedéseket vezetnek be. Így történik ez Angliában is.
Turistabusz elleni merénylet Burgaszban
Bomba robbant Bulgáriában egy izraeli turistákat szállító buszon. A bolgár külügyminisztérium szerda esti közlése szerint a burgaszi merényletben hat ember halt meg és 32-en sebesültek meg, közülük ketten kómában vannak.
Magyar Hotel Monitor: vegyes hatású hosszú hétvégék
A Magyar Hotel Monitor (MHM) elkészítette a 2012-es év első hat hónapjának szállodai teljesítményekre vonatkozó elemzését.
Hektikus első hat hónap
A Magyar Hotel Monitor (MHM) elkészítette a 2012-es év első hat hónapjának szállodai teljesítményekre vonatkozó elemzését. Az eredmények, ahogyan a mellékelt ábrák is mutatják, jelzik a piac igencsak hektikusan mozgó trendjeit:
Nagyobb gépekkel jön Budapestre a Qatar Airways
Augusztus másodikától nagyobb gépekkel közlekedik Doha és Budapest között a Qatar Airways. Az A 321-esek forgalomba állítását az indokolta, hogy jelentősen megnőtt a kereslet a világ ötcsillagos légitársaságaként számon tartott Qatar Airways budapesti járata iránt, amely egyébként Zágrábbal is összeköti a magyar fővárost.
Róma – Trapani szezonális útvonal az Alitaliától
Ezen a nyáron az Alitalia útvonal hálózata új üdülő célállomással bővül.
Több SZÉP kártyát a Balatonra
(MTI) - A Szép-kártya elfogadásához szükséges szolgáltatási szerződések gyors megkötésére kérték a bankokat a turizmusban érdekelt szervezetek keddi siófoki rendezvényükön.
Újabb szupersztárok jönnek?
Wes Anderson rendező legújabb filmjének főszerepét Johnny Depp fogja játszani, és a Deadline híre szerint Magyarországon forog a film, írja az Index.
Minden nap kultúra!
2012. július 12-én Hódmezővásárhely Önkormányzata turisztikai tanulmányútra invitálta a Dél-Alföld turisztikai szakembereit. A szakmai együttműködés jegyében a tanulmányúton az MT Zrt. Dél-Alföldi Regionális Marketing Igazgatósága is képviseltette magát. A kirándulás apropója az Új Magyarország Fejlesztési Terv segítségével fejlődő város és kulturális intézményeinek bemutatása volt.
Szó szerint "viharos siker" Kínában
Pekingben az év legnagyobb vihara is csak megzavarni, de elmosni nem tudta a múlt héten beindult Magyarország MICE kampányt.
Nem kell napi két liter víz!?
Az Australian and New Zealand Journal of Public Health vezércikkében Spero Tsindos, a La Trobe Egyetem szakértője azt állítja, szervezetünknek körülbelül két liter folyadékra, de nem kifejezetten vízre van szüksége - írja a webszakacs.hu.
Stegersbach: a turizmusra alapoznak
A magyar határhoz közel lévő, alig két és félezer lelkes, burgenlandi Stegersbach (Szentelek) sokáig a hátrányos helyzetű települések közé tartozott.
Exit Fesztivál: az erőd velünk van!
A korábbinál kevesebb résztvevővel, de kiváló hangulatban rendezték meg július közepén Újvidéken a 13. Exit fesztivált, amelyen munkatársunk is részt vett.
Lecsó és Fröccs piknik
Lecsó és Fröccs piknik lesz a Mikszáth Kálmán téren július 20. és 22. között.
Bringázz a szőlőben...
A Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága a soproni Kékfrankos Nyár eseménysorozatot „Kiemelt rendezvény” címmel tüntette ki.
Németország 700 golfpálya hazája
A golfozás már régen az egyik legkedveltebb szabadidős elfoglaltsággá vált fiatalok és idősek körében egyaránt, ami fitten tartja a testet és a szellemet is.
Ismét leégett egy étterem...
Szerdára virradó hajnalban 1 óra után érkezett a segélyhívás a tűzoltókhoz, hogy lángokban áll a 4-es főút mellett Császárszállásnál lévő Víg Vándor étterem - adta hírül a Hajdú Online.
Felfedezők nyomában a Déli-sarkon
A google vadonatúj szolgáltatása révén szétnézhetünk a Déli-sark felfedezőinek egykori menedékházában is.
A Sky Court lett a legjobb
Rangos nemzetközi elismerést kapott a Budapest Airport termináljain elérhető étel- és italkínálata. Az utazási iparág legbefolyásosabb kereskedelemmel foglalkozó szakújságja, a Moodie Report a közlekedési csomópontok, ezen belül a repülőterek és pályaudvarok gasztronómiai szolgáltatásaival kapcsolatos konferencián osztott ki tizenhét kategóriában díjakat, a budapesti repülőtér pedig az egyik legfontosabb kategóriában nyert.
Tovább erősíti pozícióját Latin-Amerikában az Accor
Szeptemberben bejelentett terjeszkedési stratégiájának megfelelően tovább erősíti jelenlétét Latin-Amerikában az Accor.
Középföldére viszi a világot az Air New Zealand
Középfölde hivatalos utaztatója lett az Air New Zealand légitársaság, miután bejelentették együttműködésüket a két Hobbit filmet készítő New Line Cinemával és Metro-Goldwyn-Mayerrel.
Hangversenyterem a kőhodályban
Nemcsak a rövid szárú fekete cseresznyéről, valamint a nemes borairól híres a dél-borsodi kis falu, Szomolya, hanem az egyre jobban fejlődő turizmusáról is.
Magyar sárkányhajós siker Hongkongban
Egy szinte kizárólag amatőrökből álló, a sárkányhajózással hobbi szinten, de annál lelkesebben foglalkozó kis magyar különítmény, a Fekete Gyöngy – RÁBA SC képviselte a magyar klubokat Hongkongban (2012. Július 4-8.) az idei 8. IDBF Klub Legénység Világbajnokságon.
Megjelent az Országos Kéktúra turista kalauz új kiadása
A Cartographia Kft. országos turistatérkép- és turistakalauz sorozatában újra megjelentette az Országos Kéktúra útvonalát részletesen bemutató turistakalauz I. kötetét, amely Hollóházától Nagymarosig, azaz a Zempléni-hegységtől a Dunakanyarig vezeti végig a túrára indulókat.