Felszállt az EVA harmadik Hello Kitty gépe

Felszállt az EVA harmadik Hello Kitty gépe 

A Tajpej-Tokió útvonalon debütált 2011. december 26-án az EVA Air harmadik, Hello Kitty tematikájú repülőgépe.

Márciusban nyit Eger Nemzetközi Művészeti Központja 

A tervek szerint  2012. márciusától várja a látogatókat az egri Kepes György Nemzetközi Művészeti Központ, melynek  megvalósításához 85%-os támogatást ítéltek oda az ÉMOP 2.1.1/B-09 Turisztikai attrakció fejlesztése c. pályázatán. 

Berlin megelőzte New Yorkot 

Berlinben tavaly év végén már 30 ezerrel több szállodai férőhely volt, mint New Yorkban, a megkezdett beruházások alapján pedig az idén további 8 ezerrel nő a férőhelyek száma a német fővárosban, ahol az év végi ünnepek alatt újabb idegenforgalmi rekordot mértek.

Világszerte javult a légi közlekedés biztonsága tavaly 

Tovább javult a légi közlekedés biztonsága tavaly, a balesetben elhunytak száma alapján 2011 a második legbiztonságosabb év volt 1945 óta, a balesetek száma alapján pedig a harmadik - mutatta ki a repülésbiztonsági hálózat (Aviation Safety Network, ASN) elnevezésű nemzetközi civil szervezet.
Díjeső a Qatarnak

Díjeső a Qatarnak 

A Qatar Airwayst az amerikai utazók a legjobb nemzetközi légitársaságnak választoták, és a légitársaság nyerte el a "legjobb Business Class a Közel-Keleten" elismerő címet is.

Áfaemelést terveznek Horvátországban 

Horvátországban 23-ról 25 százalékra tervezi emelni a kormány az áfa normál kulcsát.

Tanyákon is kukkolhatunk 

Két alföldi tanyán is 24 órás, turisztikai célú webkamerát helyeztek el a közelmúltban.

A Mercedes-beruházás lendített a kecskeméti szállodák forgalmán 

Míg országos szinten enyhe viszszaesés jellemzi a külföldi és hazai vendégforgalmat a szállodákban, Kecskeméten javultak a mutatók, elsősorban a Mercedes-beruházásnak köszönhetően, írja vg.hu.

Egyénileg utaznak a fiatal kínaiak 

A kínai turisták új generációjának már esze ágában sincs befizetni a korábban hatalmas népszerűségnek örvendő csoportos utakra - derült ki az ITB World Travel Trends jelentéséből.
Megújul a nagyváradi Royal

Megújul a nagyváradi Royal 

Hamarosan visszanyeri régi pompáját Nagyvárad egyik legpatinásabb műemlék épülete, az egykori Rimanóczy Szálló és Gőzfürdő Bémer tér felőli szárnya, legalábbis annak földszintje. A historizmus stílusában épült Sebes-Körös Szálloda 1900-ban felépült szárnyának földszintjén eredetileg is a szálló étterme, a Royal kávéház működött - adta hírül a nagyváradi Krónika

Malév GH: Irreális béremelést is követel a LESZ 

A Malév földi kiszolgáló leányvállalatánál reprezentatív szakszervezet, a LESZ megszakította a Kollektív Szerződés (KSZ) meghosszabbításáról folyó tárgyalásokat a munkáltatóval.

Megemelt közlekedési bírságok Romániában 

A Romániába utazók fokozottan figyeljenek a közlekedési szabályok betartására, mert január 1-től drasztikusan megugrottak a büntetések.

Zöld hotel haladóknak 

A környezettudatos utazás, kikapcsolódás egyre népszerűbb, és mára már számos lehetőség közül válogathatnak a leendő, kezdő, illetve haladó ökoturisták. A Svédországban található Koloarbyn „hotel” szinte az extrém-ökoturizmus ikonjává vált: a szálló tizenkét fűvel és mohával borított, vezetékes áram és víz nélküli fakunyhót kínál vendégeinek kvártélyként az igazi ökoélmény ígéretével - írja a Tiszta Jövő.

8 hosszúhétvége lesz idén 

2012-ben az újév kivételével minden ünnepnap hétköznapra esik. Magyarországon évente 10 ünnepnap van, amelyek közül húsvét- és pünkösdhétfő biztosan plusz szabadnapot biztosít.

Tíz éve ment el a Sörkirály 

(MTI) - Tíz éve, 2001. január 3-án halt meg Alfred Henry Heineken holland sörgyáros, aki világmárkává fejlesztette az apjától örökölt vállalatot.

Zöld alak lesz a zöld férfiból 

"Nemteleníti" a gyalogosoknak szóló közlekedési lámpajelet egy önkormányzat Nagy-Britanniában: a zöld férfit zöld figurára cseréli.

A borászok is perelik a MAL-t 

A Somló-hegyi termelők szerint az iszapszennyezés miatt sérült a történelmi borvidék jó hírneve, és ez anyagi kárt jelent - adta hírül a hirado.hu.

Márkában is számol a németek többsége 

Tíz évvel azután hogy az euró megjelent a készpénzforgalomban, a németek túlnyomó többsége még mindig átszámítja az árakat időnként márkára.

Törölték a pécsi utazási irodát 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) a Sopianae-Tours Utazás- Szervező és Szolgáltató Kft. engedélyét visszavonta, közölte az MKEH.

Sztrájkbizottság alakult a Malév GH-nál 

Megakadtak a tárgyalások a kollektív szerződés meghosszabbításáról a Malév-csoport földi kiszolgáló cégénél, tájékoztatta a TurizmusOnline-t a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ).

XXL-es lovak túlsúlyos turistáknak 

XXL-es méretű nyergekkel és lovakkal áll az Egyesült Államokban a "falusi turizmus" a túlsúlyos vendégek rendelkezésére.

Létrán a kapszulaétterembe 

Ki ne szerette volna gyerekkorában a nehezen megközelíthető, rejtett zugokat? A bergeni Fabbrica étterem belsőépítészetének tervezői, a holland Tjep Sutdio munkatársai határozottan a vendégek gyermeki énjét célozták meg ötleteikkel: a létesítményben ugyanis a falra szerelt „étkezőkapszulák” várják a vendégeket, amelyeket néhány fokos létrákon át lehet megközelíteni - írja a hg.hu.

11 millió utasa volt tavaly a Wizz Airnek 

2011-ben több mint 11 millió utast szállított járatain a Wizz Air, ami 15%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A járatok átlagos telítettsége – a korábbi évekhez hasonlóan – meghaladta a 84%-ot.

Digitális csőd: kizárták a vendégeket 

Nem kezdődött túl boldogan az új év egy elegáns szálloda vendégeinek az Egyesült Államokban: kizárták őket szobáikból abban a pillanatban, ahogy az óra elütötte szilveszterkor az éjfélt - írja az mno.hu.

Az oroszok a Tátrában is vannak 

A szlovákiai Magas Tátrában megkezdődött az úgynevezett aranyhét, amikor a szállodákat és a sípályákat az orosz turisták ezrei lepik el - tudósította az InfoRádiót Protics János Pozsonyból.

99 százalék", hogy a valutaunió szétesik 

Londoni pénzügyi elemzők hétfői prognózisa szerint "99 százalék", hogy a valutaunió előbb-utóbb szétesik, és a folyamat nagy valószínűséggel az idén megkezdődik.

Január végéig várják a pályázatokat Nyugat-Dunántúlon 

A Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága 2012-ben ismét meghirdeti a „Nyugat-dunántúli turisztikai régió kiemelt kulturális és örökségturisztikai rendezvénye” című pályázatot. 

Megalakult a LATIMO 

Megalakult a Magyar–Latin-Amerikai Egyesület (LATIMO), hogy fejlessze a latin-amerikai és magyarországi kapcsolatokat.

Mostantól kötelező a kamarai regisztráció 

Az idei évtől minden egyéni és társas vállalkozás számára kötelező a kamarai regisztráció. Ennek díja 5000 forint, a határidő február vége.

Spórolós nyugdíjasok, indiai milliomosok és japán élményutazók 

A világ turizmusa 2011-ben a politikai válságok és természeti katasztrófák ellenére új, eddig soha nem látott teljesítményt ért el. Globálisan az idei évre sem rosszak a kilátások – állapították meg a pisai World Travel Monitor Forum-on.

Hamarosan kezdődik az EB műemléki Műjégpályánkon 

2012. január 6-8. között a századforduló stílusában felújított Városligeti Műjégpálya ad otthont a kontinens krémjét felvonultató 2012. évi Essent ISU Gyorskorcsolya Európa-bajnokságnak. A rangos nemzetközi esemény a versenykorcsolyázás népszerűsítése mellett az utánpótlás támogatást és az országimázs építést tűzte zászlajára.

Megjelentek az Erzsébet-utalvány részletszabályai 

A papír alapú és elektronikus Erzsébet-utalvány kibocsátási szabályait tartalmazza az a közigazgatási s igazságügyi miniszteri rendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Megszűnt a négynapos matrica 

Január elsejétől emelkedtek az autópályák úthasználati díjai, és megszűnt a (D1-díjkategóriájú) személyautókra érvényes négynapos e-matrica. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tájékoztatása szerint ugyanakkor a pótdíjfizetés határideje 30 napra nő.

Bezáratták a szállodai spa-kat a Maldív-szigeteken 

A Maldív-szigetek kormányzata azonnali hatállyal elrendelte az összes szállodai spa bezárását.

Százezrek London olimpiai újévköszöntőjén 

Százezrek köszöntötték Londonban és más brit nagyvárosokban - az időeltolódás miatt a kontinenstől egy órával lemaradva - az újévet, amelynek legnagyobb eseményére, a nyári londoni olimpiai játékokra a főváros nagyszabású tűzijátéka is emlékeztette az ünneplő tömeget.

Elefántházzal bővül az állatkert 

Tágas, három-öt elefánt fogadására alkalmas elefántpark építését tervezi a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark. A 250-300 millió forintos beruházást főként pályázati forrásból valósítják meg - tudta meg az MTI Török László igazgatótól.

Drágább lett a parkolás Szombathelyen 

Drágult a parkolás hétfőtől Szombathelyen is: minden parkolási zónában egységesen 20 forinttal emelkedtek az árak, így a zöldben 100 forintba, a sárgában 200 forintba, a pirosban pedig 300 forintba kerül egy órányi parkolás.

Ügyfélszerzés és ügyfélmegtartás online 

Az új ügyfelek megszerzése, az ügyfél-elégedettség elnyerése és az ügyfelek megtartása legalább akkora probléma a magyar kis- és középvállalkozások számára, mint a tőke sokszor emlegetett hiánya. Míg a vállalkozók egyre tudatosabban keresik a megoldásokat az ügyfélszerzés terén, a kisvállalkozások 55 százaléka még weboldallal sem rendelkezik, ahol a hazai 5,5 millió internetező rájuk bukkanhatna.

Imádják az oroszok a magyar wellnesshoteleket 

Egyre népszerűbb a magyarországi wellnessüdülés az orosz turisták körében – tájékoztatott az Orosz Tour-Operátorok Szövetsége (ATOR).

Beelőzhetnek a felzárkózó országok 

Az Egyesült Államok belátható ideig a világ legnagyobb gazdasága marad, ám a vezető európai gazdasági hatalmakat az évtized végéig megelőzik a legnagyobb felzárkózó országok londoni pénzügyi elemzők szerint.

Népszerűek voltak év végén az utazások is 

Lassan indult, de az utolsó három hétben rekordszintű forgalmat hozott a közösségi vásárlás idei karácsonyi időszaka, amelyet ekkor már a nap mint nap megdőlő rekordok jellemeztek. Mind a napi ajánlatok száma, mind az eladott bónuszok és a forgalom vonatkozásában újabb és újabb csúcsokat döntött meg az időszakban a Bónusz Brigád, így feltételezhető, hogy a közösségi vásárlóoldalak hazai történetük legerősebb negyedévét zárták, tájékoztatta lapunkat a közösségi vásárló portál. 

Elhunyt Szigeti Andor 

Szigeti Andor a Belvárosi Vendéglátó Vállalat volt igazgatója, számos szakácskönyv, néprajzi gyűjtemény, és a gasztronómia történet írója 2011. december 17-én hosszas megpróbáltatásait példásan viselve elhunyt. Temetése a Fiumei temetőben lesz 2012. január 4-én 9-órakor.

Vacsorázzunk a Ferrari főhadiszállásán 

(MTI) - Munkaértekezletre és vacsorára is bérbe vehető a Ferrari egykori központja és az olasz sajtó szerint nem is kerül sokba azon a széken ülni, mely egykor Enzo Ferrarié volt.

Alkalmazott kaphatja meg a Gál Tibor emlékdíjat 

A család kérésére megváltozott a Gál Tibor emlékdíjban részesíthetők köre díjazottak köre: ez az első év, hogy egy olyan borász kaphatja a díjat, aki alkalmazottként dolgozik valamely pincészetben – írja a borászat.hu. A Magyar Borok Bálja ügyvezetője Puskás Attila 2006-ban alapította a Gál Tibor emlékdíjat, a család támogatásával, hogy a közönség szavazatai alapján az év „Kedvelt Borásza” kapja ezt a díjat.

Egri Borvidék: kiváló a 2011-es évjárat 

Az egri borvidéken a termés mennyisége csaknem kétszerese a tavalyinak, de így is csak erős közepesnek mondható, a minőség viszont kiváló – hangsúlyozta Varsányi Lajos, az Egri Hegyközségi Tanács elnöke.

Nagy veszteség érte a magyar vendéglátást 

Szigeti Andor a Belvárosi Vendéglátó Vállalat volt igazgatója, számos szakácskönyv, néprajzi gyűjtemény, és a gasztronómia történet írója 2011. december 17-én hosszas megpróbáltatásait példásan viselve elhunyt. Temetése a Fiumei temetőben lesz 2012. január 4-én 9-órakor.

Még egy évig melegkonyhás vendéglátóhelyeken is beváltható az Erzsébet-utalvány 

(MTI) - A papír alapú és elektronikus Erzsébet-utalvány kibocsátási szabályait tartalmazza az a közigazgatási s igazságügyi miniszteri rendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Sikerekben és eredményekben gazdag évet kívánunk a Vendég&Hotel és a Vendég&Hotel Online valamennyi olvasójának! 

Sikerekben és eredményekben gazdag évet kívánunk a Vendég&Hotel és a Vendég&Hotel Online valamennyi olvasójának!
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére