A borászok is perelik a MAL-t

A Somló-hegyi termelők szerint az iszapszennyezés miatt sérült a történelmi borvidék jó hírneve, és ez anyagi kárt jelent - adta hírül a hirado.hu.

Tizennégy Somló-hegyi szőlő- és bortermelő indított pert a vörösiszap-katasztrófa felelőseként vádolt MAL Zrt. ellen a Fővárosi Bíróságon, mert szerintük a szennyezés miatt sérült a történelmi borvidék jó hírneve, ami visszavetheti az innen származó bor iránti keresletet, ezzel uniós és állami pénzből indított beruházások kerültek veszélybe - írja a Népszava.

A keresetlevél szerint 2010. október 4-én az ajkai timföldgyár kolontári tározójából kiömlő vörösiszap a Veszprém megyei Somló-hegyet övező 8-as út aljáig folyt el. Ott szétterült az alacsonyan fekvő mezőgazdasági területeken, majd a száradó vörös iszapból fennmaradó - lúgot és nehézfémeket is tartalmazó - por a hegy szőlőültetvényei felé terjedt.

A felpereseket a katasztrófa válságos helyzetbe hozta, mivel EU-s és állami támogatással, pályázaton ötmilliárd forintos beruházást akartak együttesen megvalósítani. Jelenleg azonban nem tudható, hogy a káresemény folytán milyen fokú lesz a talaj, a víz és a szőlőtermés szennyezettsége.

Beláthatatlan továbbá, hogy a gazdákkal kapcsolatban álló üzleti partnerek, kereskedők "tudatában milyen mértékű negatív hatásokat vált ki a katasztrófa", mely a somlói bor keresletére alapvetően negatív hatást gyakorolhat - ismerteti a Népszava. (forrás: MTI/Népszava/hirado.hu)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.