Friss
Heathrow hosszabbít, Schiphol kompenzál
A nyári menetrend végéig maradhat az utasok számának limitálása a londoni Heathrow reptéren, az amszterdami Schiphol pedig kártérítést ad a sorban állás miatt járatukat lekésőknek - írja az AIRportal.hu.
Sűríti kairói járatait az Egyptair
A téli menetrendben az eddigieknél többször repülhetünk Budapestről az egyiptomi fővárosba - írja közösségi oldalán a Budapest Airport.
Néhány légitársaság nagyot nyer az orosz vízum-mizérián
Miközben Európa kormányai egyelőre vizsgálják, mit kezdjenek az orosz turistákra vonatkozó vízumkorlátozásos szankcióval, az ettől megrémült oroszok bármi áron útnak indulnak.
Turistacsalogató ízek és hangulatos helyek a Zsidai jóvoltából
Magyarországon barangolva elengedhetetlen Budapest meglátogatása, akár belföldi, akár külföldi utasról is legyen szó. Turistaként mindig a legjobb helyeket keressük szállás és étkezés területén is, hogy minél sokszínűbbé tegyük utunkat. Mindezekre nagyszerű megoldást nyújthat a Zsidai csoport, akik két budapesti szállodával és 13 étteremmel várják vendégeiket. (x.)
Medence-bezárásokkal spórolnának a fürdők
Annyira elszálltak az energiárak, hogy egyre több helyen képetlen ezt jegyáremelésből kigazdálkodni. Fürdőbezárások azért még nem várhatóak.
Egyre több a gond a repohár-biznisszel
Korrekcióra kéri a vendéglátókat a terézvárosi polgármester a poharak visszavisszaváltásával kapcsolatban, de ha erre nem kerül sor, megvizsgálják, hogyan szabályozható a helyzet.
Ír szakember vezeti majd a Wizz Air Malta-t
A cég máltai leányvállalata még az idén megkezdi működését.
Cukrász-berkekben ismert személyiség kapja idén az MKVM-emlékérmet
Az idei díjazott nagy népszerűségnek örvend cukrász berkekben, önzetlenül és rengeteget tett és tesz a szakmáért, pedig saját bevallása szerint még sütni sem tud.
Teljesen megújítja fedélzeti szolgáltatásait az Emirates
A világ legnagyobb nemzetközi légitársasága „Fly Better" szlogenjéhez hűen most több mint 2 milliárd dollárt (800 milliárd forintot) fordít a fedélzeti élmény fejlesztésére. Ennek részeként több mint 120 repülőgépen újítja meg a kabinbelsőket, és minden utasosztályon számos új szolgáltatást vezet be.
Megugorhat a külföldi kereslet a magyar bor iránt
Az alacsony szőlőtermésre vonatkozó becslések és a borvidékek jóváhagyására váró szőlőár előrejelzések a tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárakat indokolnak a rövidesen beinduló idei szüret során - állapította meg hétfői közleményében az Agrárminisztérium (AM).
Horvátországban tovább csökken az üzemanyagok ára
Horvátországban keddtől tovább csökken az üzemanyagok ára - közölte a kormány hétfőn.
Hosszabb időre érkeztek a külföldiek az idei Szigetre
"Számításaink szerint mintegy 450 ezren buliztak az idei Szigeten. A nyitónap teltházas volt, további kettő, a pénteki és a szombati csaknem teltházas" - mondta a fesztivál főszervezője hétfőn este az MTI-nek.
Két óriás hajótársaság is elengedi az oltási követelményeket
2022. szeptember 5-től már nem lesz kötelező COVID-19 védőoltással rendelkezniük a Royal Caribbean és a Celebrity Cruises utasainak - legalábbis járataik többségén. A világ legnagyobb tengerjáró hajóit is üzemeltető cégek a lazítás ellenére továbbra is fenntartják a tesztelési követelményeiket, ám számos vendég számára nyitják meg újra az utazás lehetőségét.
Magyarország ünnepi fényei közel s távol
2022-ben az augusztus 20-i tűzijátékok nem lesznek kevésbé fényűzőek, mint az elmúlt években, így érdemes lesz figyelemmel kísérni őket, amelyet Budapest mellett más településeken is meg lehet tekinteni.
(X)
Rejtett kincsek hálózata a Duna-mentén
A népszerű Dunakavicsok turisztikai podcast frissen megjelent nyári epizódjában a Duna turisztikai jelentősége és folyóban rejlő lehetőségek kerültek a fókuszba.
Megmenekülhet a SAS: megvan ki finanszírozza az átalakulást
700 millió dolláros áthidaló finanszírozási megoldást kötött a csődvédelem alatt működő légitársaság az Apollo Global Managemanttel.
Múltat és jelent összekapcsoló attrakcióval várják a látogatókat Nyíregyházán
Az 1900-as évek nyüzsgő belvárosi piaci életet idézi fel a Nyíregyházi Turisztikai NonprofitKft. megbízásából készült VR film, amit a városlátogató túrán tekinthetnek meg a látogatók.
Ezek a lángos és pizzakészítők tipikus trükkjei a Nébih szerint
Félidőnél jár a nyári szezonális élelmiszerellenőrzés, a hatóságok szerint a nyomonkövethetőség javult a vendéglátásban, de a higiéniával hűtéssel sok helyütt hadilábon állnak.
Kapolcs glamping helyszínként is izgalmas
Tudja, merre van Csóromfölde? - teszi föl a kérdést laptársunk, a privatbankar.hu cikkírója, aztán beavat a sziklahatású fakabinok nemzetközi szakírók tetszését elnyert luxusának világába.
Szlovénia még gondolkodik az oroszok turistavízumáról
Szlovénia továbbra is "az EU-tagállamokkal közösen keresi a megoldásokat", viszont a külügyminisztérium szerint Ljubljana még nem döntött az orosz állampolgárok turistavízumának felfüggesztésére tett javaslatról.
Hétfőn megnyílt a Mercure Debrecen hotel
Az Accor, a világ vezető szálloda- és vendéglátóipari csoportja ma Debrecenben nyitott Mercure szállodát, amellyel a fővároson kívül bővíti elismert márkákból álló portfólióját. , és megerősíti vezető szerepét Közép- és Kelet Európában. A város szívében található Mercure Debrecen az üzleti és a szabadidős utazók számára egyaránt tökéletes célpont - tájékoztatta lapunkat az Accor
Részlegesen újranyit az erdőtűz pusztította nemzeti park
Három heti küzdelem után a tűzoltóságnak sikerült megfékeznie a nyugat-csehországi Ceské Svycarsko (Cseh Svájc) Nemzeti Parkban pusztító erdőtüzet, amely az eddigi legnagyobb erdőtűz volt Csehországban - közölte Lukás Marvan, a tűzoltóság szóvivője pénteken délután a Twitteren.
Idén egészen más a brüsszeli virágszőnyeg
Kánikulában ünnepli 51. születésnapját a brüsszeli főteret, a Grand Place-t beborító virágszőnyeg, amelyet ez alkalomból úgy készítettek el, hogy jobban ellenálljon a hőségnek.
Rég látott csúcson az olasz turizmus
Alig maradt üres szoba a szállodákban és bérelhető napernyő a strandokon Olaszországban az augusztus 15-i Nagyboldogasszony ünnepe előtti hétvégén, amely a pandémia előtti idegenforgalmi adatokat idézi a CNA kereskedelmi szövetség adatai szerint.
Barátfülével bizonyított a magyar versenyző a szakácsversenyen
Egyre többen érdeklődnek a S.Pellegrino Young Chef Academy nemzetközi gasztronómiai kezdeményezés iránt; az előző évadhoz képest idén megduplázódott a séfversenyre jelentkezők száma.
Veszélyben a síszezon Ausztriában?
A megugró energiaárak, a szűkülő szállítási és beszerzési kapacitások, illetve az ezzel összefüggő ellátásbiztonság csökkenése már most komoly aggodalommal tölti el az osztrák szállodásokat, valamint a sífelvonókat, hóágyúkat üzemeltető szolgáltatókat - írja a GD Consulting.
Igazi világsztár a Hard Rock Cafe Budapestben
Sergio Perez "Checo"-val, a világhírű Forma 1-es pilótával találkozhattak a szerencsések a Hard Rock Cafe Budapest és a Red Bull Race Oracle által szervezett Meet & Greet keretében. (x)
Fontos műemlék újult meg
Befejeződött a székesfehérvári Szent István király székesegyház rekonstrukciója, amelyet Erdő Péter bíboros-prímás, esztergom-budapesti érsek áldott meg a város fogadalmi ünnepén, vasárnap.
Berlin az ukrán művészek legfőbb menedéke
Az ukrán művészek, akik a háború kitörése óta Berlinben találtak menedéket, saját művészetüket és világszemléletükkel gazdagítják Németországot.
Kigyulladt az Új Tanyacsárda Lajosmizsénél
Az Új Tanyacsárda egyik épületszárnya teljesen leégett, de a tűz továbbterjedését sikerült megakadályozniuk a tűzoltóknak.
CSR-akció egy demjéni hotel segítségével
Húsz-huszonöt hátrányos helyzetű gyermek szülői kísérőkkel három nap, két éjszakára a Barrico Thermal Hotelben kapnak szállást félpanziós ellátással augusztus 15-17. között.
Ryanair Saga: ki fizeti a révészt?
Közzétették a Ryanairt 300 millió forintra bírságoló fogyasztóvédelmi határozatot. Az indoklásból kiderül, hogy a légitársaság azért kapott rekordösszegű büntetést, mert a hatóság szerint olyan extraprofitadót, a légitársaságok hozzájárulását hárította át az utasaira, amit nem is neki kell befizetnie.
Szuper ötlet egy spanyol fesztivál idején
Ingyenes taxiszolgáltatással biztosítják egy spanyol városban a helyi hatnapos fesztivál idején a nők biztonságos hazaérkezését.
Szintet lépett a Digitális Magyarország Ügynökség
Megjelent a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ) működését érintő kormányrendelet.
Delfintámadás Japánban
Újabb delfintámadás ért két fürdőzőt egy japán strandon, egyiküket kórházba kellett szállítani, írta a BBC hírportálja.
Ukrán menekülteknek jegyek a Wizz Air-től
Bejelentették, hogy újabb 100 ezer ingyenes jegyet biztosítanak ukrán állampolgárok számára a Wizz Air Hungary és a Wizz Air UK járataira.
Varázslatos kalandok a Városligetben
Különleges élmények várják a Városligetbe látogatókat augusztus 20 - 21-e között.
Nyitva Budapest első levendulaparkja
Szelfipontok és lila padok is kerültek a közel hatezer tő levendula közé.
Saját kriptovalutája van egy osztrák szendvicsezőnek
Tokenekkel lehet fizetni az LAMEA Sandwich Corner éttermeiben.
Itt a készpénzmentes jövő, megváltoztak a fizetési szokások
A Covid-19 a társadalom számára egy új viszonyrendszert hozott: félünk a készpénz használatától, helyette inkább a bankkártya vagy a telefonon keresztüli fizetés gyors, kényelmes és biztonságos lehetőség a jó alternatíva.
A Ryanair visszavág: budapesti járatok törlése
Több Budapestről induló útvonalát is törölte a Ryanair ír fapados légitársaság az extraprofitadó körüli adok-kapok miatt.
Urban art Budapesten
Amikor street artról vagy urban artról beszélünk, egyszerre jutnak eszünkbe a firkák a közterek falain, Banksy szatirikus utcai művészete, a különböző kültéri installációk, de ide soroljuk a gigantikus falfestményeket, murálokat is.
Tömegével zárnak be a brit éjszakai klubok
Több mint két évtizede nem üzemelt ilyen kevés éjszakai klub az Egyesült Királyságban. Az elmúlt három évben ugyanis ötből egy szórakozóhely bezárt Angliában, Skóciában és Walesben - írja az Origo.
Finomságokkal is készül az ünnepi hétvégére a Skanzen
Augusztus 20-21-én a bringatúrák és tárlatvezetések, a kézműves foglalkozások és játékok, a mesemondók meséi is az ételekről szólnak a szentendrei Skanzenben. Az ünnepi hétvégén gasztronómiai kalandozással és számtalan múzeumi attrakcióval várja a Skanzen a látogatókat.
Szeptembertől újabb fejlesztések Ferihegyen
7,4 milliárd forint értékű infrastrukturális fejlesztéssorozat kezdődik szeptemberben a Budapest Airporton - tájékoztatta lapunkat a társaság.
Retró hétvégét tart a MÁV a Balatonnál
Augusztus 13-án és 14-én, a szerelvényeket többek közt Nohabok, 424-es gőzmozdony és más régi mozdonyok húzzák majd.
Megugrott a vendéglátás forgalma
Az egy évvel ezelőtti fokozatos nyitást követően a bázishoz képest júniusban 14,7 százalékkal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene a májusi 34,3 százalékos növekedés után, és 35,3 százalékkal emelkedett az árbevétel.
Növekvő utazási kedv, zavartalan forgalom a budapesti repülőtéren
Egyre többen választják újra a repülős utazást; júliusban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma elérte a 1 294 608 főt, amely a járvány előtti, 2019-es szint 80%-a, a tavalyi év azonos időszakához képest pedig több mint 140%-os növekedést jelent - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.