Friss
Új helyszínen a „Menjünk világgá…!” Utazási Kiállítás Miskolcon
26 éven keresztül a Miskolci ITC székház volt az otthona a miskolci utazási kiállításnak. 2020-ban a szervezők új helyszínre, a Miskolci Egyetemváros Főépületének a Galériájára viszik a rendezvényt.
Ő a magyar Bocuse-csapat első tagja
A magyar döntőt február elején rendezik, ahol kiderül, ki lesz az a séf, aki a tallini európai selejtezőn versenyezhet, a csapat coach-a viszont már most hivatalos.
Megújul a királyréti és a kemencei kisvasút
Megújul a királyréti és a kemencei kisvasút A herceghalmi székhelyű Híd-Tám Hídépítési Fővállalkozó, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. újíthatja fel a Királyrét és Kismaros közötti Királyréti Állami Erdei Vasútat, valamint a Kemencei Erdei Múzeumvasutat, nettó 1 milliárd 150 millió forintért. A becsült ellenérték 1 milliárd 316 millió forint volt.
Még a levegőben kigyulladt a lezuhant ukrán gép
Még a levegőben lángra kapott, visszafordult és leszállásra készült a szerdán Teheránban lezuhant ukrán utasszállító repülőgép – derült ki az iráni polgári repülési hatóság előzetes vizsgálatából - értesült a napi.hu.
Várakozáson felül teljesített az év első napjaiban a MÁV app
Az év első bérletvásárlási hulláma felülmúlta a várakozásokat. Januárban pedig 7 nap alatt több bérletet vásároltak a MÁV alkalmazás segítségével, mint egész decemberben, vagyis jól láthatóan rohamosan nő az app népszerűsége.
Szennyező, hangos és engedélye sincs, mi az?
Augusztusban és szeptemberben üzemelt, de csak a közelmúltban derült ki – több miniszternek benyújtott, összesen hat képviselői kérdésre adott válaszból –, hogy a balatoni Hyperjet elnevezésű, nagy teljesítményű hajó balatoni üzemeltetésére az illetékes hatóság nem adott ki engedélyt és eddig hajózási bírságot sem szabott ki.
Bécs: Kilenc pont az e-rollerezés szabályozásá
Bécs kilenc pontból álló csomaggal enyhítené a belvárosban található e-rollerek kölcsönzésével kapcsolatos problémákat. A jövőben sem szeretnék teljesen kitiltani a rollereket a belvárosból, de szükségessé vált használatuk szigorítása.
Ezt az italt keresték a legtöbben az ünnepek alatt
Egy millió italkeresésből derült ki a végeredmény. A kimutatás rávilágít arra is, hogy mennyit költünk italokra az ünnepek alatt, amikor háromszorosára nő a kereslet az alkoholos italokat illetően.
A catering eszközök újrahasznosításán dolgozik a KLM
A KLM Amszterdamból Vancouverbe közlekedő decemberi 18-i járatán zárt rendszerben újrahasznosított poharak, fedők és tárolók segítségével szolgáltak fel. Az eszközöket négy korábbi Amszterdam-Vancouver járatról gyűjtötték vissza, amik a megfelelő tisztítás után újra felhasználhatóvá váltak.
Új igazgatósági tagok a Budapest Airportnál
A Budapest Airport Sir Michael Hodgkinsont, a korábbi angol repülőtér-üzemeltető vállalat, a BAA egykori vezérigazgatóját és Vazil Hudákot, az Európai Beruházási Bank korábbi alelnökét nevezte ki a társaság igazgatóságának tagjaivá.
A Wizz Air közleménye a közel-keleti biztonsági helyzetről
A Wizz Air az alábbi nyilatkozatot teszi közzé a közel-keleti biztonsági helyzettel kapcsolatban:
Szirányi András újévtől az Akomo csapatában
A szálláshelyek direkt értékesítését támogató szolgáltató csapata új kollégával bővült.
Lezuhant egy ukrán utasszállító Iránban
Lezuhant az Ukraine International Airlines (UIA) Boeing 737-800-as repülőgépe a teheráni Imam Khomeini Nemzetközi Repülőtér közelében. A Kijevbe tartó járat fedélzetén 167 utas és 9 fős személyzet utazott, a katasztrófát senki nem élte túl - értesült az AIRportal.hu.
Eladták a New York Palace Hotel Budapestet
Csinos összegért adott túl nyolc luxusszállodáján a Värde Partners. A csomagban két budapesti hotel is van - értesült a hvg.hu.
Felelősségteljes turizmuspárti az új osztrák kormány
A tavaly szeptemberi végi választásokat követő hosszú koalíciós tárgyalások eredményeként az új év eléjén, január 7-én megalakult Ausztria új kormánya. Összességében megállapítható, hogy az új, néppárti és zöld koalíciós kormány elköltelezett a turisztikai ágazat fejlesztése és támogatása mellett – olvasható a GD Consulting elemző blogjában.
Újévi partin itták meg a világ legdrágább borát. Egy Tokaji Essenciát
Egy újévi partin Kínában fogyasztották el az első palack Tokaji Essencia 2008-at, amely a világ legdrágább bora lett - számol be a CNN.
Vékony jégréteg alakult ki a Balatonon
A Balaton nyílt vízén többé-kevésbé összefüggő, vékony jégréteg alakult ki keddre az éjszakai fagyoknak köszönhetően, azonban érdemi jégvastagodásra nem lehet számítani a következő napokban.
Az enyhe tél miatt az idén nem épül meg Románia egyetlen jégszállodája
Az enyhe téli időjárás miatt 16 év óta először nem épül meg Románia egyetlen, nagy nemzetközi érdeklődésnek is örvendő jéghotelje - közölték kedden a létesítmény működtetői.
Világörökséggé nyilváníttatnák három német város zsidó múltját
Világörökségi rangra emeltetnék Németországban három Rajnavidék-Pfalz-i város - Speyer, Worms és Mainz - zsidó múltját.
Közös fejlesztésű repülőtaxi-prototípust mutatott be az Uber és a Hyundai
Közös fejlesztésű repülőtaxi prototípust mutatott be az Uber és a dél-koreai Hyundai, az eszköz akár 300 kilométeres sebességre is képes.
Színözönnel ünnepel az 50 éves Heimtextil
Keddtől péntekig - január 7-10-ig - nyitva a világ egyik legnagyobb textíl témájú nagyközönségi és szakmai vására, a most 50. évfordulóját ünneplő frankfurti Heimtextil kiállítás.
Velence legrégebbi városképi ábrázolását találta meg egy kutató
Velence legrégebbi városképi ábrázolását találta meg egy kutató
Felfüggesztették az isztambuli Sabiha Gökcen repülőtér forgalmát
Több órára felfüggesztették kedden az isztambuli Sabiha Gökcen nemzetközi repülőtér teljes forgalmát, miután a délelőtt folyamán az egyik érkező járat a leszállást követően a rossz időjárási körülmények miatt letért a légikikötő egyetlen kifutópályáról - jelentette a Hürriyet török napilap internetes oldalán illetékesekre hivatkozva.
Szörfdeszkán állva evezve szelné át az Atlanti-óceánt Rakonczay Gábor
Egy SUP-pal, vagyis szörfdeszkán állva evezve szeretné átszelni az Atlanti-óceánt Rakonczay Gábor kétszeres Guinness-világrekorder és hatszoros óceánátkelő magyar hajós.
Megújult a velencei Giardini Reali
Egy biztosító pénzügyi támogatásával megújult és megnyitotta kapuit Velencén a Királyi kertek, a Giardini Reali.
Már sípálya zárvatartásra is kínálnak biztosítást
Sípályák zárva tartására készített az egyik biztosító teljesen digitális, blockchain alapú biztosítási megoldást.
Megnyitott a BUD Cargo City, megérkezett az első óriásgép
Megérkezett az első dedikált cargo járat, egy Boeing 747 típusú óriásgép és a BUD Cargo City ezzel megkezdte működését a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Se nem vega, se nem vegán a Burger King új húsmentes hamburgere
Sem a vegetáriánusok, sem a vegánok nem fogyaszthatják a Burger King új, húsmentes hamburgerét, mert azt ugyanazon a sütőlapon készítik, mint a hagyományos változatokat.
Sárdi Rezső maradt Új-Zéland tiszteletbeli konzulja
Az új-zélandi Kereskedelmi és Külügyminisztérium megerősítette Sárdi Rezsőt tiszteletbeli konzuli tisztségében Magyarország teljes területén.
Az utak tömeges lemondásától tartanak Ausztráliában
Bár eddig nem volt nagyobb visszaesés, a szakértők attól tartanak, hogy a bozóttüzek miatt egyre többen lemondják ausztrál utazásukat.
Ideiglenes üzemelési engedélyt kaphatnak a csődbe ment brit légitársaságok
Ideiglenes üzemelési engedélyt kaphatnak a csődbe ment brit légitársaságok, amelynek birtokában a cégek hazaszállíthatják a kint rekedt utasokat.
Több mint 5 százalékkal nőtt a román vendégéjszakák száma tavaly tizenegy hónap alatt
Tavaly januártól november végéig 5,1 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma a romániai kereskedelmi szálláshelyeken az előző év azonos időszakához mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
Vízkereszti ebédet főztek Rómában a rászorulóknak a Kapuvári ÍzvadÁszok
Tömött sorok vártak Róma belvárosában a Kapuvári ÍzvadÁszok csapata készítette meleg ünnepi ebédre hétfőn, miután 2015-től hagyománnyá vált, hogy minden évben január 6-án a Szent Egyed közösség római konyháján a magyar amatőr szakácscsapat főz a rászorulóknak.
Lonely Planet: Irány az isztánok, Brazília és Horvátország!
Nyilvánosságra hozta a Lonely Planet 2020-as "Best in Travel" listáját, amelyben Közép-Ázsia, Brazília és Horvátország is szerepel.
Mikulás-világtalálkozót tartanak Izraelben
Izraelben négynapos Mikulás-világtalálkozó kezdődött 55 Mikulás-jelmezes vendég jeruzsálemi felvonulásával.
Fél év alatt 1,3 millió kilométert tettek meg Lime rollerekkel Budapesten
Fél évvel ezelőtt jelentek meg Budapesten a Lime elektromos rollerei, ez idő alatt a felhasználók több mint 1,3 millió kilométert tettek meg a kétkerekű eszközökkel.
MIE: A Lánchíd lezárása tovább nehezíti a turizmus helyzetét Budapesten
A Lánchídon bevezetett súlykorlátozás tovább nehezíti a turizmus helyzetét a fővárosban, majd káosz lesz a teljes lezárásnál. A döntéshozóknak ezért meg kellene hallgatnia a szakmát – mondta Stumpf Éda, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének tiszteletbeli elnöke lapunknak.
Feltételezett tűz miatt evakuálni kellett a Wizz Air gépét Debrecenben
Feltételezett tűz miatt kiürítették a Wizz Air Debrecenből Párizsba induló járatát szombat este a debreceni repülőtéren, senki nem sérült meg
Leégett a három Michelin-csillagos Schwarzwaldstube
Leégett egy három Michelin-csillagos étterem vasárnapra virradóra Németország délnyugati részén, Baden-Württemberg tartományban. A fekete-erdei tűzvészben senki sem sérült meg.
Bezárt a Mátyás Pince, munkát keres a személyzet
Egy szakmai Facebook-csoportban jelent meg az idei év első posztjaként az alábbi bejegyzés.
2019 meghatározó volt a hazai turizmusban
Várhatóan a korábbi rekordéveket is felülmúlja.
Több ezren strandolnak Európában az újév első napjaiban
Európaszerte sokan mártóznak meg a téli vizekben az új év első napján, a szokás a Benelux államokban is rendkívül népszerű, és Magyarországon is vannak követői.
Világörökségi védelmet kérnek az espresso kávéra az olaszok
A pizzakészítés után az eszpresszó kávé készítését is évdelem alá helyeztetné Olaszország az UNESCO-val. Korábban a belga sör, a kubai rumba, a magyar táncház vagy a matyóhímzés is kapott ilyen védelmet.
Szigligeti és villányi borok nyerték el a Magyar Bor Nagydíjat
Fehér bor kategóriában a hegymagasi Szászi Birtok 2015-ös Szigligeti Kabócás Olaszrizlingje, a vörös borok között pedig a villányi Tiffán's Pincészet Grande Selection 2015-ös házasítása nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt Magyar Bor Nagydíjat.
Csökkenő forgalomra számítanak a német repülőterek
Trendforduló várható a németországi légi személyszállításban, az utóbbi évek növekedése után az idén az utasok is, a járatok száma is csökkenhet a repülőterek szövetségének (Arbeitsgemeinschaft Deutscher Verkehrsflughäfen - ADV) előrejelzése szerint.
Korlátozzák a szennyező autók forgalmát több spanyol és belga városban
Jelentősen korlátozzák a leginkább környezetszennyező autók forgalmát Spanyolország és Belgium több városában is az új évtől.
Fizetés nélkül távozott a szállodából, elkapták
Fizetés nélkül távozott egy berekfürdői szállodából egyik vendégük, de szarvashibát követett el, és a rendőrök rövid időn belül elfogták.
Emukat sétáltató turistákat bírságoltak Velencében
Megbírságoltak két szlovén férfit az olasz hatóságok Velencében, mert két emuval sétálgattak a város szűk utcáin.