Újabb bolt van kilátásban a Bolt-nak

Az Uber legnagyobb riválisa, az eredetileg taxiszolgáltatásként indult tallini cég ugyan nemrég vágott bele az élelmiszer-kiszállításba, de jövőre már Svédországot, Lengyelországot és a Cseh Köztársaságot is célba veszi, írja az amerikai Forbes.

A Bolt (eredeti nevén Taxify) még 2020-ban kezdett bele az ételkiszállítási szolgáltatásba, amit főleg azzal indokolt, hogy a koronavírus-járvány miatt kiesett személyszállításból származó bevételt valamivel pótolják. A húzás bejött, írja az amerikai portál híre alapján a Forbes.hu portál.

 

A Bolt-alapító Markus Villig augusztusban 600 millió dollárt gyűjtött be befektetőktől annak érdekében, hogy szuperalkalmazássá tegye a fuvarozással indult startupot. A szolgáltatás lefedi a személyszállítást, a roller-, és a rövid távú autóbérlést, és az ételszállítást is.

A tallini székhelyű startup már hét európai ország ételszállító-piacán van jelen, 2022-ben pedig tovább terjeszkedik Kelet-Európában és Skandináviában is. Olyan helyi riválisokkal kell majd szembenéznie, mint a cseh Rohlik, a tőkeerős és gyorsan bővülő Getir, valamint a Gorillas, és persze az Európa-szerte működő Wolt, amit novemberben 7 milliárd euróért (azaz 2500 milliárd forintért) vásárolt fel a DoorDash.

Villig szerint a Bolt a konkurenciánál gyorsabban és hatékonyabban képes kiépíteni az élelmiszer-kiszállításhoz szükséges hálózatát, köszönhetően a már meglévő infrastruktúrájának. „Sokkal könnyebb számunkra egy új terméket beépíteni a már meglévő platformba, ahelyett, hogy az egészet a nulláról építenénk fel", mondta Villig, a Bolt vezérigazgatója és társalapítója az amerikai Forbesnak.

A teljes hír megtalálható: ITT

 

Forrás: Forbes.com / Forbes.hu


Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.
Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen! 

Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban 

Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.
Emirates: nyári-téli újdonságok

Emirates: nyári-téli újdonságok 

A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.
airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség 

A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.
Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest 

A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.
Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása 

Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét 

A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.
Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket 

A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.