Lockdownt lebegtet a most hivatalba lépett új kancellár a németeknek a fa alá

A napokban hivatalba lépett új német kancellár,  Olaf Scholz nem zárta ki a lockdownt karácsony idejére egy most közzétett interjúban elmondottak alapján.

"Nem szabad, hogy létezzenek vörös vonalak, ezt a járvány megmutatta nekünk. Mindig készen kell állnunk arra, hogy újragondoljuk az álláspontunkat, ha a körülmények úgy kívánják" - mondta a Bild am Sonntag c. lapnak adott interjújában. Szerinte ilyenkor gyorsan és határozottan kell cselekedni, adta hírül az euronews.com portál.

 

"Annak érdekében, hogy a kórházak a sok koronavírusos beteg ellenére elegendő intenzív ágyat tudjanak biztosítani, most sok pénzt bocsátottunk a rendelkezésükre", nyilatkozta, megemlítve azt is, hogy a szilveszteri petárdázást is azért tiltották be, nehogy a sérült emberek tovább terheljék a sürgősségi osztályokat.

Scholz nem utasította el kategorikusan egy karácsonyi lockdownt (tejes lezárást). "A szövetségi kormány és a tartományok most nagyon szigorú intézkedéseket hoztak. Minden nap ellenőrizni fogjuk, hogyan hajtják végre ezeket, és hogy elegendőek-e."

A szociáldemokrata kancellár az interjúban hangsúlyozta, hogy "egyben akarom tartani az országot", majd ezt ki is fejtette bővebben, ami ITT olvasható el.

 

Forrás: Bild am Sonntag / Euronews.com


UniTravel 2025: bővülő úti célkínálat, változás a charterezésben

UniTravel 2025: bővülő úti célkínálat, változás a charterezésben 

Valentin-napi ajándékként mutatta be idei árualapját értékesítő partnereinek a több mint 30 éves múltra visszatekintő, hazai alapítású utazási iroda.
Spanyolország legdrágább nyaralóhelye

Spanyolország legdrágább nyaralóhelye 

A legfrissebb adatok szerint a szállodai tartózkodásokat figyelembe véve Marbella Spanyolország legdrágább nyaralóhelye.
Izraeli turizmus: mikor jöhet a nagy visszatérés?

Izraeli turizmus: mikor jöhet a nagy visszatérés? 

Vajon a körülmények továbbra is nehezítik a hosszú távú stratégiák kialakítását?  És mit mutat a realitás? A teljes fellendülés még várat magára? 
Múzeummá alakítják Tito egykori luxushajóját

Múzeummá alakítják Tito egykori luxushajóját 

Felújították Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök legendás luxushajóját, a Galebet (Sirály), amely újra behajózott Fiume (Rijeka) kikötőjébe, és amelyet múzeummá alakítanak át.
Párizsban betiltották a kulcsszéfeket a közterületeken

Párizsban betiltották a kulcsszéfeket a közterületeken 

Betiltotta a párizsi városháza a bútorozott lakások kiadásához használt eszközök, egyebek mellett a számkombinációs kulcstárolók és más tárolók kihelyezését a francia főváros közterületein.
Kezdődik a velencei karnevál

Kezdődik a velencei karnevál 

A szerelmeseket várják a Szent Márk térre pénteken, ahol az idén Valentin-napon kezdődik a március 4-ig tartó velencei karnevál, amely a Casanova kora címet kapta.
Bár mozog a föld Szantorinin – de továbbra is a hajózási társaságok útvonalterveiben

Bár mozog a föld Szantorinin – de továbbra is a hajózási társaságok útvonalterveiben 

A hajótársaságok figyelemmel kísérik a szeizmikus tevékenységet, és szükség esetén módosítják útvonalaikat az utasok biztonsága érdekében.
Randevú a bécsi múzeumban

Randevú a bécsi múzeumban 

Az Osztrák Történeti Múzeum rendhagyó tárlatvezetéssel várja a párokat Valentin-nap alkalmából.
Málta beutazó turizmusa 2024-ben: nincs okuk panaszra

Málta beutazó turizmusa 2024-ben: nincs okuk panaszra 

A szigetország turisztikai konferenciáján a Máltai Idegenforgalmi Hivatal vezérigazgatója ismertette a 2024. évi turisztikai eredményeket.
Santorinin tényleg nagy baj van, de nem akkora, ami a világhálón terjed

Santorinin tényleg nagy baj van, de nem akkora, ami a világhálón terjed  

Hamis vulkánkitörésről készült videók terjednek Szantorini szigetéről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.