Friss
Eger 11 településsel és a Bükki Nemzeti Parkkal is együttműködik
A „pályázati finis" időszakában Eger polgármestere november 27-én, Egerszalókon, a térség 11, értékekben gazdag településének vezetőjével írta alá a 2023-as évre való közös felkészülésről, a pályázati együttműködésről szóló együttműködést.
A hétvégén már síelhet Székelyföldön
Keddtől hó borítja Székelyföld csaknem teljes területét. A Madarasi Hargita síközpont közleményben tudatta: már a hét végén elindítják a felvonót az egyik - kezdőknek szánt - pálya mellett.
Balaton után Pesten is Paletta
Változatos ebédmenü, balatoni nyarat idéző ízek, törzshelygyanús hangulat a 9. kerületben – a megnyitó napján teszteltük a budapesti Palettát.
Jubilál a Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál idén
Immár tizedik alkalommal rendezik meg a Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivált december 8. és 10. között. A rendezvényen idén is kihirdetik az év mézét.
Súlyos próbatétel előtt a hazai kkv-k
Az a cégtulajdonos, aki felelősen tekint vállalkozására, időben elkezdi lehetséges utódának kijelölését és kinevelését. A vagyonátadás és a tudástranszfer stratégiai megközelítést igénylő tulajdonosi feladat, amelyet csak kellő körültekintéssel szabad elvégezni, ellenkező esetben az évtizedek munkájával felépített vállalkozás léte is veszélybe kerülhet – többek között ezek a gondolatok hangzottak el a Budapest Bank által szervezett, kkv-knak szóló rendezvénysorozat november 7-én a sáregresi Rétimajorban megrendezett állomásán. Az üzleti találkozón az utódlástervezésben jártas szakemberek mutatták be a generációváltáshoz kapcsolódó kihívásokat, és egy jó vállalati gyakorlati példa is segített közelebb hozni a lehetséges megoldásokat.
Viszkis burgerrel promózik a Zing
A sajtburesz-hullám után a Viszkis-filmére is felül a Zing, közben az első franchise egységet is megnyitották.
Újabb kerékpárutak épülnek Vas megyében
Több mint 423 millió forintos beruházással újabb kerékpárutak épülnek Vas megyében - közölte az MTI-vel kedden Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke.
Jönnek az elektromos-hibrid utasszállítók
Az Airbus, a Siemens és a Rolls-Royce három éven belül elektromos-hibrid utasszállító tesztrepülőgépet indítana útjára, ezzel verseny indulhat az Airbus és a Boeing között a kisebb elektromos utasszállító gépek előnyeinek kihasználására
Új zarándokutat alakít ki a fehérvári egyházmegye
A Székesfehérvári Egyházmegye 1,5 milliárd forint támogatást nyert el pályázaton A magyar szent család nyomában elnevezésű tematikus zarándokút projektjének megvalósítására.
Öt új célállomás Nagyszebenből á la Wizz Air
A Marosvásárhelyről tavaly Kolozsvárra költöztetett járatainak csak egy részét indítja újra Marosvásárhelyről a repülőtér kifutópályájának felújítása után a Wizz Air diszkont légitársaság, a frankfurti, madridi párizsi és római járatai ezentúl is Kolozsvárról közlekednek.
A németországi beutazó turizmusra nem lehet panasz
Január és szeptember között a Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján 65,3 millió nemzetközi vendégéjszakát jelentettek a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyek, amely négy százalékkal haladja meg az előző év ugyanezen időszakát — közölte kedden a DZT, Német Turisztikai Hivatal budapesti képviselete.
15 ezer látogató és kiemelkedő érdeklődés a magyar stand iránt
Az üzleti turizmus egyik legnagyobb szakvásárát 2017. november 28. és 30. között tartják, a várakozások szerint több mint 15 ezer hivatásturisztikai szakember érkezik a városba. Magyarország standján az MTÜ mellett 20 partner jelenik meg, és már a vásár kezdete előtt több mint 200 külföldi szakember jelezte, hogy szeretne tárgyalni vagy részt venni a prezentációk egyikén.
Nyílik az égbolt Tunéziában
December 11-én írja alá a Nyitott Égbolt egyezményt az Európai Unió és Tunézia, a fővárosa kivételével a többi nemzetközi reptere szabaddá válik az uniós légitársaságok előtt.
Múzeum lesz Michelangelo "teleskiccelt" búvóhelye
Megnyitják a nagyközönség előtt 2020-tól Michelangelo hajdani búvóhelyét a firenzei Szent Lőrinc templom alagsorában, ahol annak idején nagyjából két hónapig rejtőzködött a reneszánsz mester a Medici család elől, és ez idő alatt falrajzok készítésével ütötte el az időt.
Súlyos pénzbírsággal büntetik a Dávid-szobor kereskedelmi felhasználását
Egész Európában tilos lesz ezentúl engedély nélkül kereskedelmi célra felhasználni Michelangelo Dávid-szobrának képét - döntött az illetékes firenzei bíróság.
Íme az új Bocuse-reménységek
A Magyar Bocuse d'Or Akadémia kiemelten fontos feladatának tekinti az utánpótlásnevelést. Lezajlott a commis jelöltek versenye.
Növelné turisztikai vonzerejét Révfülöp
A Balaton-parti település emellett átépülő szabadtéri színpaddal és útfelújítással növeli turisztikai vonzerejét.
Turistavízumot vezet be Szaúd-Arábia
Szaúd-Arábiába külföldinek szinte lehetetlen bejutnia. Ez eddig vagy vallási, vagy üzleti vízummal volt csak lehetséges, melynek szigorú feltételei vannak.
Megszünteti egyik kanári-szigeteki járatát a Wizz Air
2018. március 21-től a Wizz Air kiveszi kínálatából a kanári-szigeteki Lanzarotét.
Kitört az Agung vulkán Balin
Bali szigetén lévő Agung szombat este egyszer, vasárnap pedig háromszor is kitört. Kráteréből a hamu mintegy négyezer méteres magasra lövellt fel, térségében sűrű, fekete füst gomolygott.
Natúrparkkal lendítenék fel a turizmust Tápió-mentén
A környezetvédelem, valamint a helyi térségek jövőjének biztosítása a kor legnagyobb kihívásai közé tartozik vidéken. E kettős célt együttesen szolgálja a natúrparkok létrehozása – fogalmazott Czerván György a „Natúrpark a Tápió-vidéken” konferencia megnyitóján, Nagykátán.
Egyre több a kínai turista Közép-Európában
Kína és a kelet-közép-európai országok együttműködése kölcsönösen előnyös minden országnak - mondta Li Ko-csiang kínai miniszterelnök a Kína és 16 kelet-közép-európai ország gazdasági és kereskedelmi fórumának megnyitóján, hétfőn Budapesten.
Felújítják a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszát
A mai naptól elérhető a MÁV Zrt. honlapján, továbbá feladásra került az Európai Unió Hivatalos Lapjába (TED-adatbázis) is a Soroksár és Kelebia közötti, 152 km hosszú vonalszakaszra vonatkozó, tervezés-kivitelezés tárgyú beszerzési eljárás részvételi felhívása.
Gazdát cserélt a Sofitel Budapest Chain Bridge
Az Orbis Hotel Group, Kelet-Európa vezető szálloda-üzemeltetője, aláírta a Sofitel Budapest Chain Bridge hotelre vonatkozó eladási szerződést a Starwood Capital Group-pal és lefektette az üzemeltetés feltételeit.
Téveszmék lengik körül az édességeket
Nem igazán tartják egészségesnek az édesipari termékeket a fogyasztók – derül ki a TÉT Platform reprezentatív felméréséből. A fiatalabbak azonban meglepően sokat áldoznak a cukorkákra, csokira a zsebpénzükből.
Elment, akitől még anyáink tanultak főzni
November 22-én 90. életévében elhunyt F. Nagy Angéla Aranytollas újságíró, gasztronómus szakíró, a Magyar Konyha egykori főszerkesztője, aki teljes generációkat tanított meg a polgári konyha alapvető fogásaira.
Hungarikum Konferenciát tartottak
A magyarországi közösségekben megvan az igény, hogy bemutassák értékeiket, hisz az elmúlt években több mint ezer helyi értéktár jött létre Magyarországon, ahol több mint hétezer értéket tartanak számon – mondta Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár a Hévízen megtartott Hungarikum Konferencián.
Kiderült, melyik 2017 legjobb sajtja
A világ egyik legrangosabb sajtversenyén a zsűri idén egy nyugat-angliai készítményt ítélt a legfinomabbnak.
Fusson a Mikulással Siófokon!
Idén harmadjára rendezik meg a Mikulásfutást december 3-án vasárnap Siófokon. A program reggel 10 órától kezdődik a Víztoronynál.
Regisztráljon az MTÜ téli kampányára!
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) új országos, desztináció alapú kommunikációs kampányt tervez 2018. január 15. és február 15. között, amelyben a szállodák, a gyógy- és élményfürdők aktív közreműködésére is számít. A kampány célja, hogy bemutassa, Magyarország a téli időszakban is számos élményt kínál a belföldi utazóknak. A kommunikáció fókuszában a preventív jellegű egészségturizmus, ezen belül a gyógyfürdők, a rekreáció és az év eleji feltöltődési lehetőségek állnak.
Csütörtökig inkább ne szervezzen budapesti városnézést!
November 26-29. között Magyarországon tartózkodik Li Ko-csiang, a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke valamint 15 közép-kelet európai és kelet európai ország vezetője. Biztonságuk kedvéért a fél várost lezárják - derül ki a rendőrség honlapjáról. A nagyszabású nemzetközi találkozó apropója Kína és a térség közti gazdasági és politikai kapcsolatok mélyítése. A politikusok jövés-menését azonban a városi forgalom és a parkolás sínyli meg.
Robbantás Egyiptomban
Legalább 200 ember meghalt, amikor fegyveresek támadást intéztek egy mecset ellen az egyiptomi Sínai-félszigeten, Bir al-Abed városánál.
Szakmai konferencia a turizmusfejlesztések gazdaságélénkítő hatásáról
A Budapesti Corvinus Egyetem MMI Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont 2017. december 14- én Turizmusfejlesztések gazdaságélénkítő hatása – Hogyan éljünk a lehetőséggel? címmel szakmai konferenciát szervez az MTÜ támogatásával, a februárban induló Turisztikai fejlesztési menedzser szakirányú továbbképzési szak felvezetéseként.
Különadóval sújtaná az USA az öböl menti légitársaságokat
A Bloomberg szerint az Egyesült Államok plusz adót vetne ki a Qatar, az Emirates és az Etihad járataira.
Óriáskerék várja a debreceni adventi vásár látogatóit
Idén először óriáskerék is várja a debreceni adventi vásár látogatóit - hangzott el a rendezvények helyet adó Kossuth téren tartott pénteki sajtótájékoztatón.
Turisztikai fejlesztések Dunaföldváron
Több mint háromszázmillió forintot fordít idegenforgalmi fejlesztésekre a dunaföldvári önkormányzat, felújítják a parti sétányt és lehetővé teszik személyhajók kikötését a városban.
Áfacsökkentés, munkaerőhelyzet és jövő évi célok
Az MSZÉSZ hajdúszoboszlói közgyűlésének második napján tájékoztatót tartott többek között a szövetség elnöksége és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója is.
Még egy hétig kedvezményes akció a Budapest Guide-ra és Card-ra
Kedvezményes és egyénre szabott megjelenési lehetőségeket kínál a Budapest Guide kiadványban és a Budapest Card katalógusban a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ november 30-áig.
Portó és Barcelona után itt az első budapesti IWINETC
Budapest először ad otthon a borturizmus legnagyobb presztízzsel bíró nemzetközi eseményének, az International Wine Tourism Conference, Exhibition & Workshop (IWINETC) konferenciasorozat tizedik, jubileumi rendezvényének 2018. április 10-12. között. A háromnapos rendezvény két konferencianapból és egy egésznapos workshopból áll. A kétnapos konferencián való részvételre november végéig lehet kedvezménnyel jelentkezni.
Napi 800 forintért törhetjük kezünk-lábunk
Az utasbiztosítások elárulják: így nyaralt idén a magyar - derül ki a Netrisk. hu elemzéséből.
Food truck egy elit étteremben?
Igen, valóban van ilyen. Éspedig Bécsben. Egy étterem, ahol a mozgóárus nem járja az utcát, hanem egy helyben áll. Egyedülálló kezdeményezés a városban, food-truck zárt térben. Szokatlan az ilyesmi ezen a környéken. A konyháját ráadásul nem is akárki, hanem egy gourmetszakács viszi.
Étterem, ahol a nagyik főznek
A világon egyedülállónak számít a New York-i Enoteca Maria, amelynek a konyháján hivatásos szakácsok helyett nagymamák főznek közel 20 országból.
Egyen garnélás pelmenyit a Holdon!
Tizennyolc champagne-ház pezsgőit, ezek mellé pedig tizennégy étterem különleges ételpárosításait, például Bresse-i csirkét, korhely hallevet, garnélás pelmenyit vagy akár osztrigát is kóstolhatnak a VinCE Champagne a Holdon látogatói vasárnap a Hold utcai Belvárosi Piacon.
Átmárkázza a Soproni a Démon barna sörét
Termékcsaláddá alakul a Soproni Óvatos Duhaj, a nyáron debütált Soproni Óvatos Duhaj IPA után a Soproni Démon barna sör is ezt a nevet viseli novembertől.
Régi barátok, újdonságok
Budapesti partnertalálkozó keretében ismertette csütörtökön a Robinson Tours 2018-as árualapját. Továbbra is Bulgáriában a legnagyobbak, de erősen jön fel Albánia és Montenegró.
Uniqa: a hatósági vizsgálatok lezárásáig nem fejeződhet be a kártalanítás
A hatósági vizsgálatok és a rendőrségi nyomozás lezárásáig nem fejeződhet be a júliusban csődbe ment Green Holidays utasainak kártalanítása - mondta Vereczki András, az Uniqa Biztosító Zrt. lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője az MTI érdeklődésére csütörtökön.
Emirates: fókuszban a kidolgozott Fenntartható Fejlődési Célok
A jelentés a csoport 2016-2017-es pénzügyi évre vonatkozó, környezetet érintő teljesítményét mutatja be.
Nehogy már csak az osztrákoknak legyen ilyen!
Míg az ország nagy részén sokan talán a munkahelyüket sem találták meg a nyálkás, csúszós és szöttyös köd miatt, addig az ország délnyugati fertályán néhányan vélhetően ingujjra vetkezve örültek a 17 foknak — derül ki az Időkép.hu beszámolójából.