Balaton után Pesten is Paletta

Változatos ebédmenü, balatoni nyarat idéző ízek, törzshelygyanús hangulat a 9. kerületben – a megnyitó napján teszteltük a budapesti Palettát.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

"Aki szeret, etet" – ez Bezerics Dani hitvallása, így nőtt fel, felmenői borászok, gazdálkodók, vendéglátók. November 24-én pénteken este nyitotta meg harmadik éttermét a fenti szellemben, Keszthely és Balatonboglár után ezúttal a fővárosban. A nyitás napján elmentem kipróbálni, hogy hogy működik az újhullámos balatoni életérzés egy 9. kerületi üzlethelyiségben.

Balatonon azért jók a Paletta éttermek, mert szuper, környékbeli alapanyagokból kínálnak olyan pofonegyszerű, – ennek ellenére a tó körül mégis sok helyen pocsék minőségben összerakott – ételeket, mint a hamburger vagy a rántott sajt. Budapest belvárosában azért ezzel nehéz lenne csúcsra törni, így itt egy kifinomultabb bisztrókonyhát visz a séf, Várszegi Bence. 12 évig dolgozott Angliában, abból négy évet a Ramsay csoportnál, most jött haza, hogy a Palettában főzzön.

Szóval hamburgert ne keress a pesti étlapjukon, de ettől még a balatoni életérzés és alapanyagok megmaradtak. Amit csak tudnak a Balatonról szereznek be, egyrészt mert így a leginkább önazonos a hely, másrészt hogy ezzel is támogassák a helyi termelőket. Egyelőre az alapanyagok 70-80 százaléka balatoni, baromfit például sajnos még nem találtak megfelelőt.

Nem csak az alapanyagok jönnek innen, de az ételek stílusa is a magyar tengert idézi. Van például lángos (a fenti képen láthatod milyen formában), vagy éppen palacsinta is. A balatoni gasztrohagyományok jóval sokszínűbbek mint elsőre gondolnánk – magyarázza Bezerics Dani. Többféle hatás érvényesül a Bakonytól, a zalai paraszti konyha hagyományain át a somogyi vidék ízeiig. A tervek szerint ezeket a hagyományokat eleveníti fel, és egészíti ki újdonságokkal a budapesti Paletta.

 "Olyan étterem volt az álmom, ahol két-három frissen, becsületesen elkészített, az átlagosnál mégis izgalmasabb étellel jól laksz, mint mondjuk a Kővirágban Köveskálon" – mondja a tulajdonos. Kis 30 fős új éttermének berendezésében a fehér és a natúr fa dominál, a tányérokon, padlón felbukkanó kék szín a Balatont idézi. Az egész hely nagyon barátságos, otthonos, környékbelieknek törzshelygyanús.

Ez eddig mind szép és jó, de mi a francnak budapesti étterem annak, akinek a balatoni vendéglátás a szívügye, ráadásul két helyet már működtet is a tó partján? Leginkább azért, hogy a téli hónapokban meg tudjon valamiből élni. A balatoni Paletták ugyanis kikötői épületekben működnek, a téli szünet után március 15-én nyitnak majd meg újra.

És hogy konkrétan mit lehet itt enni?

Hétköznapokon ebédmenüvel készülnek, az első héten lesz például currys karfiolleves, lassan sült tarja, túrós palacsinta szőlőlekvárral, cukkinikrémleves bébi spenóttal, marhahúsos lasagne sajtmártással. A naponta változó menü mellett három állandóan választható főétel is lesz: a rántott fledermaus mustáros kurmplipürével és házi savanyúsággal, a híres rántott sajt Nemesbükkről, párolt rizzsel, és a boglári harcsa fish and chips konfitált hópehely burgonyával és zöldborsó majonézzel. Hétköznap este és hétvégén á la carte menüről lehet válogatni, ezt gyakran frissítik majd, összeállításánál a szezonalitást és a kedvüket követik.

Forrás: Index


Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére

Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére 

A verseny célja idén is a minőségi, kreatív és helyi alapanyagokra épülő strandételek bemutatása és népszerűsítése.
Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon

Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon 

Az etyeki Gasztrosétány ad otthont június 18-án az Etyek Sunset Fashion Show elnevezésű rendezvénynek.
Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak

Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak 

Nemzetközi elismerés Budapest egyik legautentikusabb spanyol éttermének.
Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában

Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában 

A tavaly októberi, nagysikerű hazai debütálást követően a Popeyes cajun ízei a Westend után most a budapesti Árkád bevásárlóközpontba is megérkeztek.
A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.
Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete

Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete 

Megerősítik, hogy az MVI kész szakmai tapasztalatával és tudásával támogatni az ágazat további fejlődését.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.