Hungarikum Konferenciát tartottak

A magyarországi közösségekben megvan az igény, hogy bemutassák értékeiket, hisz az elmúlt években több mint ezer helyi értéktár jött létre Magyarországon, ahol több mint hétezer értéket tartanak számon – mondta Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár a Hévízen megtartott Hungarikum Konferencián.

Ha a hungarikumokról esik szó, akkor nem csak a Hungarikumok Gyűjteményében található nemzeti értékekről, hanem egy összetett, egész rendszerről beszélhetünk. A hungarikum szabályozás ugyanis nem kíván ítéletet mondani, nem akarja megszabni a helyi közösségek számára, hogy mi legyen érték, inkább a partnerség lehetőségét teremti meg számunkra – mondta előadásában a helyettes államtitkár.

Szakáli István Loránd elmondta továbbá, hogy két évvel ezelőtt sikerült úgy módosítani a hungarikum törvényt, hogy nem csak az országhatáron innen, hanem azon túl is dinamizálódott az értékek gyűjtése, létrejött egy Kárpát-medencére kiterjedő, össznemzeti hungarikum mozgalom.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy az értékek feltérképezése és összegyűjtése nem csak a helyi közösséget és az identitást erősíti, hanem kiemelt szerepük van a települések jövőjének alakításában, gazdasági, turisztikai erejük növelésében is. Meg kell vizsgálni, hogyan lehet hatékonyan kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyek a nemzeti értékek, hungarikumok összegyűjtésében rejlenek – emelte ki beszédében.

Amikor gazdaságfejlesztésről beszélünk, nagyon fontos, hogy az adott közösségek, települések, amelyek a jövőbe tekintenek, és fejlesztési stratégiát készítek, tudatában legyenek annak, hogy melyek azok az értékek, azok az erősségek, melyekkel gazdálkodhatnak – mondta el Szakáli István Loránd.

Forrás: Élelmiszer Online


Megvan, ki kapta 2024-ben az Év Vendéglőse címet

Megvan, ki kapta 2024-ben az Év Vendéglőse címet 

A díjat 2001-ben alapította az MVI, a győztes kiválasztásakor az általa végzett munka minősége, szakmai magatartása és közéleti tevékenysége számít.
Újult elemekkel gazdagítva rendezik idén a derecskei disznótort

Újult elemekkel gazdagítva rendezik idén a derecskei disznótort 

Főleg az „új elemek” hangzik izgalmasnak ebben a hírben.
Beszáll a Coca-Cola a személyzet nélküli boltnyitásos üzletágba

Beszáll a Coca-Cola a személyzet nélküli boltnyitásos üzletágba 

Mintegy 250 millió forintot fordítanak erre Magyarországon. A bolt működésében az MI kiemelt szerephez jut.
Ha február, akkor Kávébár Bazár

Ha február, akkor Kávébár Bazár 

A jubileumi, tizenötödik KávéBár Bazár rendezvénynek a Millenáris B épülete, a nagycsarnok ad otthont.
Üdítőket hív vissza a multicég Európában

Üdítőket hív vissza a multicég Európában 

Európa néhány országában visszahívott bizonyos üdítőitalokat a Coca-Cola, mert „magasabb szintű” klórátot tartalmaznak.
A Lidl csökkenti a tojás árát

A Lidl csökkenti a tojás árát 

A lépés nem meglepő.
Gasztrorendezvény Szlovákiában

Gasztrorendezvény Szlovákiában 

Új ételek, élő főzés és technológiák a HoReCa szegmens számára – ételek és italok széles választéka Szlovákiából és külföldről, technológiák és konyhai berendezések.
Van az az étel, ami még a koreai influenszeren is kifog

Van az az étel, ami még a koreai influenszeren is kifog 

A dél-koreai mokpang influenszer, aki napjainkban Budapesten hódít hatalmas étvágyával, úgy tűnik, legyőzőre talált néhány kolbász és hurka képében.
Magyar siker a Bocuse d'Or-on

Magyar siker a Bocuse d'Or-on 

Ismét bizonyított a magyar csapat a gasztronómiai világbajnokságon.
 Nagy Szabolcs: Egy szalontüdő és egy töltött káposzta is lehet izgalmas

Nagy Szabolcs: Egy szalontüdő és egy töltött káposzta is lehet izgalmas 

A tradíciók tisztelete és a kreativitás ötvözése áll Nagy Szabolcs séf konyhájának középpontjában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.