Friss
Novalja polgármestere elnézést kért a turisták viselkedéséért
A fiatal turisták törnek-zúznak, lármáznak, nem tisztelnek senkit és semmit, ott vizelnek, ahol akarnak, és félmeztelenül ülnek be bárokba vagy éttermekbe - mondták a helyiek.
300 milliárd forintot oszt az állam vidéki szállásfejlesztésre
Magyarország eddigi legnagyobb szállásfejlesztési támogatási konstrukcióját jelentették be július 3-án, Budapesten, amelynek keretén belül az összes hazai vidéki szálláshely megújulhat. A Kisfaludy Program indulása egyben a hazai pályázatírók fekete napja.
Borszerdák az MNG-ben és a Vasarely Múzeumban
A Vasarely Múzeum is csatlakozik idén a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Borszerda elnevezésű programsorozatához, melyet ebben az évben is júliusban, ám ezúttal már részben az óbudai társmúzeumban tartanak meg.
Harmincöt helyszín világörökséggé nyilvánításáról dönthet az UNESCO
A világ 35 kulturális és természeti helyszínének világörökségi listára kerüléséről dönthet az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Oktatási Szervezetének (UNESCO) világörökségi bizottsága, amely szombattól ülésezik Krakkóban.
Munkaerőhiánnyal küzdenek a horvát tengermelléki vendéglátók és szállodák
A horvát tengerparton jelenleg 2700, főleg a szezonban dolgozó szakács, felszolgáló és takarító hiányzik a munakerőpiacról, ami annak a következménye, hogy nem megfelelőek a munkakörülmények és egyéb feltételek számukra - közölték a tengermelléki turizmusban dolgozók szakszervezetei pénteken sajtótájékoztatójukon.
Közel ezer utasa van jelenleg külföldön a Green Holidays-nek
Közel ezer főt érint jelen pillanatban a Green Holidays csődje – tudtuk meg az Uniqa Biztosító lakossági és kárrendezési területért felelős vezetőjétől, Vereczki Andrástól, aki elmondta azt is, hogy az utasok 99%-a jelenleg Törökországban tartózkodik. Ez a szám ugyanakkor nem tartalmazza azokat a károsultakat, akiknek befizetett útjuk van az irodánál, de még nem utaztak el.
Green Holidays - sikerült szállást találni a magyaroknak
A 180 fős magyar csapatból vannak, akik ma reggel már elhagyták a szállodát és útban vannak a repülőtérre, hogy hazamenjenek.
Beszüntette tevékenységét a Green Holidays (Frissítve!)
Fizetésképtelenséget jelentett július 2-án, vasárnap kora este a Green Holidays Kft.. A társaság közleményben értesítette partnereit arról, hogy nem tudja folytatni utazásszervezői tevékenységét, a szükséges intézkedéseket helyette az Uniqa Biztosító teszi meg.
Öt év után újra van egyiptomi charterjárat Debrecenből
Ismét van nyári repülőjárat Debrecenből Egyiptomba: az első gép pénteken szállt fel a cívisváros légikikötőjéből, fedélzetén száz utassal - közölte az MTI-vel a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója.A járatot az Express Travel International bérli.
Gastro Design Award 2017 – Egy héttel kitoltuk a nevezési határidőt!
Még egy hétig pályázhatnak a hazai szállodák, éttermek, kávéházak, bárok, bisztrók, sörözők, csárdák valamint szállodák kisebb-nagyobb vendéglátóegységei a megújult Gastro Design versenyre. A meghosszabbított nevezési határidő: július 7. péntek.
Nagy problémát okoznak a medvék Erdélyben
A négy leginkább érintett megye – Brassó, Hargita, Kovászna és Maros – elöljárói és a szakmai szervezetek képviselői július 5-én a minisztérium elé vonulnak – jelentette be Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Visszatérnek Egyiptomba és Törökországba a német turisták
A német tour-operátorok többsége elégedett a nyári foglalási adatokkal. A legfőbb nyertes Görögország és Egyiptom, úgy tűnik, Törökország is visszatér lassan visszatér a kedvencek közé.
Az EU több városban is éves bérbeadási limitet kíván bevezetni a rövid távon kínált lakások esetében
A rövid távon kiadott magánszállások esetében már nem csak az új szabályozás szükségessége a kérdés, hanem a végrehajtással kapcsolatos kihívások is.
Új híd épül a fővárosban, kiírták a nemzetközi tervpályázatot
Új híd épül a Budapesten, amelynek révén közvetlen közúti kapcsolat jön létre Dél-Budapesten; a létesítmény Észak-Csepelen keresztül köti össze a Galvani út vonalában Dél-Budát, az M1/M7 bevezető szakaszát Dél Pesttel, a Jászberényi útig - adta hírül a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja (KKBK) Nonprofit Zrt.
Jó hír a bubisoknak
További 11 gyűjtőállomással és 200 kerékpárral bővült a Mol Bubi közbringarendszer, és nőtt a szolgáltatási terület is, így a vizes világbajnokság helyszínei is megközelíthetőek lesznek a kerékpárokkal - közölte a fővárosi önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A RegioJet új buszjáratot indított Prágából Temesvárra, Szeged az egyik megálló
A RegioJet új buszjáratot indít Prágából Temesvárra június 28-án, melynek egyik állomása Szegeden a Tarján Víztorony téri megállóban lesz.
A VII. kerület után a VI-ból is kitiltották a beerbike-okat
Gyakorlatilag megtiltja az önkormányzat tulajdonában lévő közterületeken a sörbiciklik közlekedését az a rendeletmódosítás, amelyet csütörtökön fogadott el a terézvárosi önkormányzat. A rendeletben foglaltak betartásáról a VI. kerületi közterület-felügyelet gondoskodik.
Új helyen a komáromi Klapka György Múzeum
A hajdani Méntelep főépületébe költözik a komáromi Klapka György Múzeum, és ide telepítik a római korral foglalkozó régészek képzésnek egy részét is, a beruházás összege meghaladja a félmilliárd forintot - közölte a város polgármestere.
A Baltikumban terjeszkedik Lengyelország legnagyobb utazásszervezője
Az Enterprise Investors (EI) által kezelt Polish Enterprise Fund VI magántőke-befektetési alap (PEF VI) szándéknyilatkozatot írt alá a Novaturasban, a Baltikum legnagyobb utazásszervező irodájában birtokolt teljes részesedésének eladásáról. A vevő az Itaka Holdings.
A munkaerőhiány megoldása és az ÁFA-csökkentés is szerepel a VIMOSZ terveiben
A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) június 29-én tisztújító közgyűlést tartott a Gundel étteremben, ahol Gál Pál Zoltánt – immáron harmadik alkalommal - újabb 2 évre megerősítették elnöki pozíciójában.
Átadták a főváros első fénykertjét
Tarlós István jelenlétében csütörtök este átadták a margitszigeti multimédiás szökőkutat és a főváros első fénykertjét.
Virtuális és valódi országjárásra hív az MTÜ
Virtuális és valódi országjárásra hív a Magyar Turisztikai Ügynökség a nyári fesztiválokon, először a most zajló VOLT Fesztiválon. Az MTÜ célja az, hogy a fesztiválok résztvevőinek felhívja a figyelmét: nem csak a színpadok környékén zajlik az élet, érdemes felfedezni fesztiválhelyszínek környékét is. A nyári fesztiválokra egy speciális, 360 fokos VR (virtuális valóság) túrával készül az MTÜ, így a VOLT Fesztivál, a Balaton Sound és a Sziget Fesztivál közönsége is megismerheti a környék látnivalóit.
Hamarosan Egri Bikavér Ünnep
A XXI. Egri Bikavér Ünnepen több tucat borászat, több mint százféle bor, kiváló ételek és sok-sok ingyenes program várja a vendégeket.
Ön is ajánlaná Magyarországot a külföldi turistáknak?
A PayPal és a GfK felmérésében a magyar válaszadók 92%-a ajánlaná külföldieknek az ország meglátogatását, és csupán 4 százalék szerint nem érdemes ide utazni.
"Bécs nem is olyan büdös" - nyári programok az osztrák fővárosban
Szabadtéri filmvetítések, fagyi- és popfesztivál, koncertek, különleges városnéző séták várják az osztrák fővárosba látogatókat.
Egyre több magyart fordítanak vissza az amerikai hatóságok
Az Egyesült Államok határellenőrzésének szigorodása miatt az elmúlt hónapokban rendkívüli mértékben növekedett a repülőtéren visszafordítottak aránya - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).
Pert nyert a Gazdasági Versenyhivatallal szemben az utazási iroda
2016. októberében a Gazdasági Versenyhivatal 1,6 millió forint bírságot szabott ki az Unitravelre a fogyasztók megtévesztésére hivatkozva. Az utazásszervező bírósági keresetet nyújtott be a határozat ellen. A perben nemrégiben hozott ítéletet a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság: az Unitravelnek adtak igazat a GVH-val szemben.
Új ismeretterjesztő film a levenduláról
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és a tihanyi Levendula Ház Látogatóközpont bemutatta új ismeretterjesztő filmjét.
Megjelent a Balaton 2017 Gasztrokalauz
A Balaton legjobbnak ítélt éttermeit, strandbüféit, borászatait, piacait, cukrászdáit és egyebek mellett kerékpározóknak ajánlott helyeit ismerteti a Magyar Konyha magazin Balaton 2017 Gasztrokalauz című kiadványa, amelyet kedden mutattak be Balatonszemesen.
Fokozottan ellenőrzik a budapesti taxisokat az idegenforgalmi főszezonban
A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban működő közlekedési hatóság június végétől célzott ellenőrzésekkel szűri ki a szabályszegő taxisokat a főváros turisták által leginkább látogatott helyszínein. A jogszerűtlenül, engedély nélkül nyújtott szolgáltatás szankciója a rendszám azonnali bevonása lehet, ahogy arra a gyakorlatban is volt már példa.
Robot segíti az utasokat a brüsszeli repülőtéren
A brüsszeli Zaventem repülőtéren már munkába is állították a BRUce Peppernek nevezett serdülő fiatal fiú méretű „robotkát”.
NAV: június 30-ig kell átvenni az új jövedéki engedélyeket
Június 30-ig kell átvenni és kitölteni a jövedéki engedélyes gazdálkodónak az ügyfélkapura érkező új jövedéki engedélyeket a július elsejével hatályos törvény szerint - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Teltházzal üzemelnek a budapesti strandok a hétvégéken
Teltház van a budapesti fürdőkben és strandokon hétvégenként, az elmúlt szombaton több mint 25 ezren keresték fel a strandokat, ami csaknem annyi volt, mint tavaly a Dagály fürdő nélkül számított forgalom - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) csütörtökön.
Együttműködéssel fejlesztik az egri térség turizmusát
Egymás jobb megismerésére, a partneri kapcsolatok erősítésére és szemléletformálásra rendezett szomszédoló Study Tourokat az Eger Térsége TDM Egyesület. A negyedik, záró rendezvényt szerdán tartották a hevesi megyeszékhelyen.
Trump szerint a nagyszülő már nem számít közeli rokonnak
Trump beutazási tilalma alól mentességet kaphatnak azok, akiknek közeli rokonai élnek az USA-ban. Most meghatározták azt, ki számít közeli rokonnak.
Turistaházat avattak Halápon
2017. június 28-án adták át a Nyírerdő Zrt. halápi erdészetének turistaházát.
Hetven százalékkal több vendég lesz a fővárosban a vizes VB idején
70 százalékkal több vendég lesz a fővárosban a vizes VB idején, mint tavaly ilyenkor – derült ki a Szallas.hu friss elemzéséből. Egy éjszaka átlagosan 17 960 forintba kerül, főként az apartmanokra és a háromcsillagos hotelekre van kereslet. A legtöbb vendég Nyíregyházáról és Miskolcról érkezik, a határon túlról pedig lengyel, szlovák és román kirándulók foglaltak szobát a szállásfoglaló portálon.
Rendelkezésre áll a 117 milliárd forint támogatás a kiemelt turisztikai térségekben
A következő három évben a Balaton, a Sopron-Fertő, valamint a Tokaj-Felső-Tisza-Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térségekben tervezett projektek megvalósításához 117 milliárd forintot biztosít a kormány, a források akár már holnaptól rendelkezésre állnak a legfrissebb Magyar Közlönyben is megjelent határozat értelmében - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Balatonfüreden.
Hungarikumokat árusító üzlet nyílt a Vajdahunyad várban
Az Anonymus kávéház és hungarikum bolt a minőségi magyar termékeket és ételeket népszerűsíti.
Elgondolkodni a város zajában
Pop-up parkot avattak a budapesti Városháza parkban. Arra jártunk, megnéztük, a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. kezdeményezésére épített létesítményt.
Ingyenwifis fülkéket állítanak fel Londonban
New York után London is gigabites ingyenwifis fülkéket állít fel a városban, hogy lehessen netezni vagy a mobilt tölteni - olvasható a 24.hu-n.
Változások a máltai repülőtéren
A repülőtér újítási munkálatai miatt néhány változás várható a Máltai Nemzetközi Repülőtéren (MIA).
2019-ben nyílik a világ legnagyobb repülőtere
A Peking Daxing kerületében nyíló repülőtér lesz a világ legnagyobb repülőtere. 700 ezer négyzetméteren, eleinte 4 kifutópálya üzemel majd és több mint 100 millió utas befogadására lesz képes évente.
Nyári forgalmi korlátozások és lezárások Budapesten
A FINA vizes világbajnokság és a Red Bull Air Race rendezvények ideje alatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési és Közlekedési Osztálya ideiglenes forgalomkorlátozást rendelt el a sportesemények zavartalan lebonyolítása érdekében.
Hétvégén újra hazánkba érkezik a Red Bull Air Race
Ingyenesen látogatható kétnapos rendezvénnyel készülnek a szervezők a hétvégén, amikor a Red Bull Air Race, műrepülős verseny újra hazánkba érkezik.
Elkészült az MVI online kérdőíve
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete készített egy kérdőívet, mert fontosnak tartja, hogy a vendéglátás ágazat szereplőit érintő ügyekben megismerje minél több vendéglátó vállalkozás véleményét.
Szemtől szemben Európa legnagyobb akváriumával
Aki a portugál fővárost Lisszabont választja úti célul, az a sokféle látványosság közepette sem hagyhatja ki az Óceanáriumot. Ez a portugálok egyik büszkesége, amely jelenleg Európában a legnagyobb akvárium. Itt négy óceán: az Atlanti-, a Csendes-, az Indiai- és az Antarktiszt körülvevő Déli-óceán élővilágát ismerhetik meg a látogatók.
Újabb két évig viselhetik a hévízi szállodák a Hévízi Tradicionális Kúra védjegyet
2015-ben Hévíz városa saját védjegyet hozott létre a Hévízi tó gyógyhatására alapozott terápiák akkreditálása érdekében. A mozgásszervi panaszok enyhítésében kiváló eredményekkel bíró Hévízi Tradicionális Kúrát (HTK), azóta uniós szakmai szervezetek is elismerték.