Megjelent a Balaton 2017 Gasztrokalauz

A Balaton legjobbnak ítélt éttermeit, strandbüféit, borászatait, piacait, cukrászdáit és egyebek mellett kerékpározóknak ajánlott helyeit ismerteti a Magyar Konyha magazin Balaton 2017 Gasztrokalauz című kiadványa, amelyet kedden mutattak be Balatonszemesen.

Az ötödik alkalommal megjelent és a Magyar Konyha júliusi-augusztusi számával együtt kapható gasztrokalauz igyekszik reális képet adni a térség vendéglátásáról. A Balatont 7 régióra osztja és 360 olyan helyet nevez meg, amelyet munkatársaink kipróbáltak - mondta el Lévai Anikó, a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök felesége.

Hangsúlyozta: régebben a Balatonról sokaknak a lángos és a hekk jutott az eszébe, az elmúlt 6-8 évben ugyanakkor a nyaralók növekvő igényeinek, a környék termelőinek, borászainak és a hozzáértő, szakmájukat szerető, lelkiismeretes vendéglátósoknak köszönhetően óriási fejlődés történt az itteni vendéglátásban.

Ehhez a változáshoz az újságírók, a Magyar Konyha magazin is igyekszik hozzájárulni, tavaly láttuk, hogy strandszatyrokban, a regények mellett ott van a hiánypótló gasztrokalauz is - közölte Lévai Anikó.

A jövőbeni tervekről elmondta, felmerült, hogy a zsebkönyvet 2018-ban német vagy angol nyelven is megjelentetik.

Vinkó József, a Magyar Konyha főszerkesztője arról szólt, hogy amíg az első gasztrokalauzba 170 cím került be „elég megengedően", az ideibe már 360 „elég szigorúan", ez érzékelteti a balatoni gasztronómiában bekövetkezett pozitív változásokat.

A négynapos fáradtolaj-szagból, a kínai palacsintatésztából, a fejnélküli hekkből nemcsak a vendégeknek, hanem termelőknek, tenyésztőknek, vállalkozóknak, szakácsoknak is elege lett, így születtek meg a különleges szendvicseket kínáló strandbüfék, a kecsege, az angolna visszahozására, a kínálat bővítésére irányuló törekvések - mutatott rá. A borászatról szólva hozzátette: a korábbi 10-20 emblematikus borász helyett ma már 100 készít bort saját elképzelései szerint.

Megítélése szerint a jó nyaraláshoz jó idő, jó társaság, jó bor és jó étel kell. A Magyar Konyha hiteles kiadványt igyekezett összeállítani, ami abban segít, hogy a nyaralás valódi élmény és ne kudarc legyen.

Vnkó József közölte, hogy az idei gasztrokalauz 30 ezer példányban jelent meg, a tavalyiból mintegy 20 ezret adtak el.     Csapody Balázs, a bemutatónak otthont adó Kistücsök étterem tulajdonosa azt mondta, hogy amikor a vendéglátóhelyét megnyitotta, még csak álom volt, hogy a régióról úgy beszéljenek: "a jóízű Balaton". Ez az álom azonban megvalósulni látszik, mert egyre jobbak az éttermek, a cukrászdák, a strandbüfék, a borok, s egyre jobb minőségű termékekkel, alapanyagokkal állnak elő a termelők.

Forrás: Élelmiszer Online/MTI


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.