Nagy problémát okoznak a medvék Erdélyben

A négy leginkább érintett megye – Brassó, Hargita, Kovászna és Maros – elöljárói és a szakmai szervezetek képviselői július 5-én a minisztérium elé vonulnak – jelentette be Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Az elmúlt időszakban egyértelművé válhatott, hogy a környezetvédelmi minisztérium azon döntése, amely egy ideig drasztikusan korlátozta a nagyvadak, konkrétabban a medve vadászatát, majd végképp megtiltotta, azt eredményezte, hogy az állomány elszaporodott, és ezzel párhuzamosan tetemesen megnőtt az állatok okozta károk mértéke – fogalmazott Tamás Sándor.

Háromszéken Bikfalváról, Sepsibodokról, Bacon községből, Kommandóról, Zaboláról már több esetet jelentettek, amikor állatokat ölt a medve, szerencsére az embereket eddig csak riogatta, de önmagában ez is komoly traumát okozhat – sorolta Tamás Sándor, hozzátéve: „Félnek, hogy előbb vagy utóbb emberéletet követel a minisztérium tiltása. Úgy vélem, azon túl, hogy az állatok megérdemlik a védelmet, egyensúlyt is kell találni a természet működése és az emberek biztonsága között, legyen szó az életükről vagy javaikról” – szögezte le a tanácselnök.

Az is egyértelmű, hogy az eddigi figyelemfelkeltési módszerekkel nem lehet kimozdulni a holtpontról (miközben az esetek száma egyre nő), ezért a megyei önkormányzatok vezetői közösen azt a döntést hozták, hogy július 5-én felvonulást szerveznek Bukarestben, és felkeresik a környezetvédelmi szaktárcát.

Tamás Sándor szerint a felvonuláson a megyei önkormányzat képviselőin kívül az érintett települések polgármesterei, valamint a vadásztársaságok is részt vesznek - olvasható az erdely.ma oldalon. 

Forrás: ErdélyMa


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.