Visszatérnek Egyiptomba és Törökországba a német turisták

A német tour-operátorok többsége elégedett a nyári foglalási adatokkal. A legfőbb nyertes Görögország és Egyiptom, úgy tűnik, Törökország is visszatér lassan visszatér a kedvencek közé.

A tavalyi nyár nem volt túl jó a német utazási irodák számára, az idén azonban a cégek többsége forgalombővülésre számít – összegzi a helyzetet az fvw.com portál.

A 2016-os visszaesés után az idén bővülésre számít a Thomas Cook és az Alltours is. A TUI nemcsak a forgalmát, hanem a piaci részesedését is növelni tudta egyes desztinációkban, például Spanyol- és Görögországban, illetve Portugáliában.

A megkérdezettek egyetértettek abban, hogy az idei szezon nyertesei a német utazók körében a következők: Görögország, Egyiptom, Horvátország és Portugália. A kereslet olyan erős, hogy egyes görög szigeteken, például Korfun és Koson bizonyos időpontokra lehetetlen kiadó helyet találni. A TUI illetékese szerint ugyanakkor mindenhol vannak még kiadható kapacitások.

Tény az is, hogy a Baleári- és a Kanári-szigetek, továbbá a spanyol szárazföld is jelentősen megdrágult tavalyhoz képest, és ugyanez igaz a görög szigetekre is. Az áremelésre válaszul a spórolós német utazók egy jelentős része inkább az ár/érték arányban kiváló Egyiptomot, Tunéziát vagy Törökországot választja idén nyáron. Egyiptomba van olyan iroda, amely 30%-kal több utat adott el, mint tavaly ilyenkor és új charterláncokat állított forgalomba.

Törökország is megrázta magát, különösen a last minute-ajánlatok terén teljesít jól. Ennek egyik fő oka, hogy az árak a török riviérán jelentősen alacsonyabbak az idén, mint a spanyol vagy az olasz tengerparton.

Forrás: FVW


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.