Közel ezer utasa van jelenleg külföldön a Green Holidays-nek

Közel ezer főt érint jelen pillanatban a Green Holidays csődje – tudtuk meg az Uniqa Biztosító lakossági és kárrendezési területért felelős vezetőjétől, Vereczki Andrástól, aki elmondta azt is, hogy az utasok 99%-a jelenleg Törökországban tartózkodik. Ez a szám ugyanakkor nem tartalmazza azokat a károsultakat, akiknek befizetett útjuk van az irodánál, de még nem utaztak el.

A szakember hangsúlyozta, hogy igyekeznek mindent megtenni az utasok érdekében, ugyanakkor hivatalosan akkor kezdődik a biztosítótársaság segítségnyújtása, amikor a Fővárosi Kormányhivatal erről határozatot hoz. Telefonbeszélgetésünk pillanatáig, július 3-án délelőtt 10 óráig ilyen határozat nem született.

A szakember kérdésünkre elmondta, hogy a Green Holidays-nak 980 utasa tartózkodik jelenleg külföldön, közülük 210 főnek még ma rendeződik a helyzete, mivel ők eleve ma utaztak volna haza. Az őket szállító repülőgép ma délben az eredeti terveknek megfelelően felszáll Antalyáról.

Azok az utasok is örülhetnek, akik szerdán utaznának haza Törökországból, az ő szállásuk is rendezve van, és várhatóan őket is az eredeti tervek szerint szállítják majd haza, bár a tárgyalások még folynak a hazaszállítás módjáról.

A legproblémásabb a hétvégén kiutazottak helyzete, ennek a 369 főnek a szállodai elhelyezése biztosított ideiglenesen. Többféle megoldási lehetőség is körvonalazódik velük kapcsolatban. Azt már lehet tudni, hogy a Neckermann segítséget nyújt a kint rekedt Green Holidays-utasok ideiglenes szálláshoz juttatásában, ebben a kérdésben együttműködnek az Uniqa Biztosítóval - tudtuk meg Békefi Veronikától, a Neckermann ügyvezető igazgatójától. 

A Sun & Fun Holidays ügyvezetője, Tolga Deniz Sariyüce arról tájékoztatta lapunkat, hogy igyeznek megtenni mindent azért, hogy Green Holidays most kint tartózkodó utasai haza tudjanak térni, illetve azoknak, akik még nem utaztak el, ne vesszen el a szabadságuk. Utóbbiak átfoglalhatnak a  Törökország-specialista által kínált üdülésekre. Ezért az iroda két különgépet is indít a héten a török riviérára. 

Emlékezetes, hogy a Sun & Fun Holidays a főszezonban heti nyolc üdülőjáratot indít a török riviérára, ebből hetet Budapestről, egyet pedig Debrecenből. Újdonság a hétfői Corendon Airlines-járat és a második pénteki járat, amelyet a Sun Express légitársaság üzemeltet.

 


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.