Friss
Budapest Airport: megdőlt az áprilisi utasrekord
Minden eddigi utas rekord megdőlt idén áprilisban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, hiszen az év negyedik hónapjában még sohasem volt hétszámjegyű a forgalom. A Budapest Airport legfrissebb adatai szerint 1 088 672 utas érkezett és indult a repülőtérről, ami nem kevesebb, mint 17,5 %-os növekedést jelent az előző év áprilisához képest.
Két átszállással Budapestről a világ második legszebb szigetére
Amszterdamon és a kínai Xiamen városán keresztül a magyar utazók is viszonylag könnyen eljuthatnak Boracayra, a világ második legszebb szigetére a Xiamen Air légitársaság új járatának köszönhetően.
A Klebelsberg Központ nem tud fellépni a károsultak nevében
A veronai buszbaleset nem iskolai rendezvény keretében következett be, ezért az intézményfenntartó Klebelsberg Központ nem tud fellépni a károsultak nevében - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatón.
Megnyitott a Zelna Borterasz és Vinotéka
A balatonfüredi borászatban csütörtöktől vasárnapig várják a kóstolni vágyókat.
Világelső lett a miskolci múzeum
Nemzetközi versenyt nyert a miskolci Hermann Ottó Múzeum.
A nyár első frissítői a Starbucksban
Ízvilágban ugyan még a csokoládé és a karamella dominál, az ételkínálatban viszont már légiesen könnyű muffinokkal és fehércsoki-tortával találkozhatunk a Starbucks kora nyári kínálatában.
Térségi együttműködésben gondolkodik Veszprém az EKF kapcsán
Olyan programot kell összeállítani, amely hosszú távon meghatározza Veszprém és a térség jövőjét - fogalmazott a város polgármestere a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa pályázat előkészületeiről szóló keddi sajtótájékoztatón Veszprémben.
Ausztria és Csehország messze megelőz minket a turizmus terén
Spanyolország az első, Magyarország a 17. helyet foglalja el a legnépszerűbb európai turisztikai célpontok listáján. Két regionális versenytársunk, Ausztria és Csehország sokkal jobban teljesít nálunk - derül ki az Eurostat frissen közzéadott 2015-ös összefoglalójából.
Nőtt az utasforgalom az európai repülőtereken
A szomszédos országok közül Bulgária, Csehország és Lengyelország után a magyarországi repülőtér produkálta a legnagyobb növekedést az utasforgalomban. Az EU-n kívül az izlandi repülőtérre utaztak a legtöbben.
Üzleti utaztatókkal spórolhatnának a hazai középvállalkozások
A magyarországi kis- és középvállalkozások többsége nem tervezi csökkenteni az üzleti utazásokra fordított költségeit, ugyanakkor szeretnének spórolni a külföldi kiküldetéseken, ezért szívesen használnak internetes foglalási oldalakat, de hajlandóak lennének együttműködni utazási irodával is – derül ki az Amadeus friss felméréséből.
Megelevenedik Izland "tüzes szíve"
Új interaktív múzeum nyílik június 1-én Izlandon, mely az ország egyedülálló és illékony geológiáját vizsgálja és mutatja be a látogatóknak.
A legboldogabb csirkék és az isteni nedűk nyomában
Csokoládés bortúra, fondue, raklett, Franciaország egyik legjobb chardonnay-ja és még sok más ínyencség Lyonban.
Elindult az "Úgy is lett" a Szállás.hu nyári kampánya
Elindította eddigi legnagyobb nyári kampányát a Szallas.hu, melynek fókuszában a szállásadói ígéretek teljesülése áll. A közel 9000 hazai partnerrel dolgozó oldal mindezt persze humoros formában teszi egészen nyár közepéig tartó – tévés, rádiós, kültéri és online megjelenéseket egyaránt felvonultató – aktivitása keretében.
Visszatérnek a német nyaralók Egyiptomba
A tavalyi visszaesés után, az év első harmadában mért adatok alapján, az érkezések száma 35%-kal nőtt és a kereslet száma is folyamatosan növekszik Egyiptom iránt a németeknél.
A vevőnek továbbra is igaza van
Utazási döntéseink hátterében megállíthatatlannak tűnő arányban állnak az okos telefonok, alkalmazások — hívták fel a figyelmet a Google egyik illusztris budapesti helyszínén, a budapesti Google Grundon rendezett, Travel Goes Digital című konferenciáján.
Új szállodaláncok jönnek Budapestre
Három nemzetközi szállodalánc is bejelentette 2017 első hónapjaiban, hogy új egységeket nyitnak Budapesten.
Sorra vásárolják a magyarok az osztrák szállodákat
Az évek során észrevétlenül magyar vállalkozók kezébe kerültek több osztrák síterep szállodái.
A héten indul hazánk egyik legnagyobb borászati eseménye
A borrendek felvonulásával kezdődik el pénteken a 23. Szegedi Borfesztivál.
Dél-olasz körúton a Christian Tour partnerei
Olaszország déli részének legfőbb látványosságait mutatja be a napokban viszonteladó partnereinek a Christian Tour.
Csökkenti járatainak gyakoriságát az Emirates az USA-ba
Az Emirates csökkenti járatainak gyakoriságát az Egyesült Államokba, mivel Trump politikája csak súlyosbította az amúgyis visszaeső keresletet.
Szigorítanak a kártyatársaságok
A világ nagy kártyatársaságai kampányt kezdtek a szigorú szabályaik betartatása érdekében. A IATA irodáknak pedig hamarosan igazolniuk kell megfelelőségüket, ha fenn akarják tartani jóváhagyásukat.
Továbbra is lehet személyi igazolvánnyal utazni Olaszországba
A magyar állampolgárok személyi igazolvánnyal továbbra is utazhatnak Olaszországba, ehhez nem kötelező útlevelet kiváltani.
Kolbászünnep a Hold utcai Piacon
Békéscsaba polgármestere, Szarvas Péter kezdeményezésére hatféle hagyományos, Csabai kolbászt mutatnak be és értékesítenek békéscsabai kistermelők a Hold utcai Piacon, 2017. május 13-án szombaton.
Vasárnap indul a VII. Magyar Világtalálkozó programsorozat
Május 14-én indul Balatoni szezonnyitóval a VII. Magyar Világtalálkozó. Ezután Bereg-vidéken és Budapesten folytatódik és végül Szegeden zárul.
Mostantól tilos kebabos standokat nyitni Velencében
Velence kulturális örökségének megőrzése érdekében mostantól tilos a városban kebabos standokat nyitni, szabályozzák a pizzaszelet-árus boltok számát is.
Kulturális és turisztikai együttműködési megállapodást kötött nyolc magyar város
Kulturális és turisztikai kapcsolataik erősítése érdekében írtak alá együttműködési megállapodást hétfőn Balatonfüred, Debrecen, Győr, Gyula, Kecskemét, Komárom, Szolnok és Vác vezetői a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.
„Egy kicsit jobbá tesszük a világot”
2017 sem múlhat el a Germany Travel Mart (GTM) nélkül. 43. alkalommal rajtolt el a DZT, Német Turisztikai Hivatal legnagyobb beutaztató seregszemléje, ezúttal a sokat látott, közel ezeréves Nürnbergben.
A világ legjobbjai között lehet a miskolci Herman Ottó Múzeum
Ma délután két órától indul a Museum Dance Off 4 döntő, amelyen a világ legjobbja lehet a miskolci Herman Ottó Múzeum.
Horvátország és Olaszország a befutó az osztrákoknál
A Osztrák Utazási Szövetség közgyűlésén elhangzott, hogy az előfoglalások alapján a 2017-es év turizmusának várhatóan Horvátország, Olaszország és az osztrák belföldi turizmus lesz majd a nyertese.
Megújul a rio de janeirói Sofitel Copacabana
Várhatóan 2018-ra fejezik be a rio de janeirói Sofitel Copacabana felujítását. A hotel modernizálást már az Olimpia alkalmából elkezdték, de a teljes felújításra most kerül sor.
Négy fürdőnk is kapott európai tanúsítványt
Az Európai Fürdőszövetség (ESPA) EuropeSpa MED minőségbiztosítási védjegyét vehette át négy magyarországi gyógyfürdő képviselője pénteken a Vas megyei Bükfürdőn.
Kiosztották az utolsó Balatoni Bringakör Bizonyítványt
Befejezi működését a Balatoni Bringakör Bizonyítvány rendszer.
Nemzetközi elismerést kapott négy magyarországi fürdőhely
Nemzetközi EuropeSpa elismerést kapott négy magyarországi fürdőhely; a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum, a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő, a Hévízi Tófürdő és a hozzá tartozó szálloda, illetve a budapesti Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda.
Grúzia: ősi kereszténység, Sztálin-kultusz és modern életérzés
A kulturális örökségek fellegvárába, Grúziába szervezett tanulmányutat az 1000 Út Utazási Iroda. A néhány nap során különös múltbéli időutazásban lehetett részünk, melyet egy csipetnyi nagyvárosi modernitás tett még izgalmasabbá.
Közvetlen járatot indít Budapestről Szentpétervárra a fapados
A Wizz Air új útvonalat indít Budapestről Oroszországba, Szentpétervárra. A járat augusztus 27-én indul és hetente kétszer közlekedik majd.
A Transindex megszavaztatja Erdély csodáit
A kampány erdélyi összefogásként jött létre és a régió népszerűsítését tűzte ki céljának.
Nyert a Danubius a Medical Travel Awards-on
Nívós nemzetközi díjjal jutalmazták a Danubius pöstyéni Irma Gyógyfürdőjét.
Megjelent az 1897-es Mátra-kalauz reprint kiadása
A 130 éves a Mátrai turizmus programra megjelent Hanák Kolos 1897-ben kiadott Mátrai kalauzának reprint kiadása.
Románia bezárja külföldi turisztikai irodáit
Füstölög a turisztikai szakma Romániában, miután kiderült, hogy a szakminisztérium bezárja a meglévő, kilenc külföldi irodáját – Berlinben, Bécsben, Pekingben, Párizsban, Moszkvában, Rómában, Londonban, Varsóban és New York-ban). A feladatot – a külügyi tárcával már egyeztetve – a jövőben a nagykövetségek látják el.
Külföldre terjeszkedik a belépőjegyek piacterét kínáló magyar startup
A Tickething májustól Ausztriában is elérhető.
A turizmus új PR-eszközeiről is szó lesz a IV. PR Akadémián
A PR szakma nyári találkozója Kecskeméten lesz.
Globális nagyágyúk is jönnek a Brain Bar Budapestre
A Deutsche Telekomtól egy fejlesztőegység vezető érkezik, a Google meg a tudományos vezetőjét küldi.
Csipkekiállítás belga díszvendéggel
Belgium a díszvendége az idén 115 éves halasi csipke előtt is tisztelgő csipkekiállításnak és találkozónak, amely május 5-én délután nyílik a Csipkeházban.
Akár részletes életrajzi adatok is kellhetnek az amerikai vízumhoz
A vízumkiadási gyakorlat szigorítását javasolja az amerikai külügyminisztérium, amely a vízumkérők kiterjedt és átfogó ellenőrzését kívánja bevezetni.
Street food drosztokért vonultak fel Budapesten a büfékocsik
Figyelemfelkeltő demonstrációt tartottak az ország legjobb büfékocsijai, hogy a truckok működésének belvárosi engedélyeztetésére hívják fel a figyelmet. Csütörtökön közel 30 street food-os vonult fel a Citadellától az Erzsébet hídon át az Astoriáig, a demonstráción fővárosi és vidéki büfékocsik egyaránt részt vettek. A felvonulás után az autók a hétvégi Food Truck Showra mentek a Kincsem Parkba, ahol több mint 50 kocsi kínálatát lehet megkóstolni a hétvégén.
Idén a Balaton kávéját is megválasztják
A Balaton fagylaltja után a Balaton kávéját is szeretnék megtalálni és népszerűsíteni a Gyenesdiáson másodszor tartandó Balaton Barista Bajnokság keretében, az egyre több minőségi étterem és bor után a "feketelevesnek" is nagyobb figyelmet szentelve - mondta el a rendezvény ötletgazdája és szervezője az MTI-nek.
A tavalyinál nagyobb az Air France-KLM vesztesége
Növekedett az Air France-KLM csoport vesztesége az első negyedévben az előző évihez viszonyítva.
Elindult a Flybe London-Budapest járata
Járatot indított London-Southend és Budapest között az angol regionális Flybe légitársaság, a magyar fővárosból ezzel ötre nőtt az elérhető londoni repülőterek száma.