Friss
Jövőre nyílik a Párisi Udvar Hotel Budapest
Mintegy 12,5 milliárd forintból épül új ötcsillagos szálloda a Párisi Udvarban, 1 milliárddal többért, mint ahogy előzetesen tervezték. A luxushotelt a tervek szerint jövő év májusban vagy június elején adják át - mondta Hermesz János, a Párizs Property Kft. projektmenedzsere az építés alatt álló Párisi Udvar sajtóbejárásán május 19-én, pénteken, Budapesten.
Megújult a Hisztéria Kávézó
Csúcsminőségű fagylaltok, francia desszertek, letisztult design, megújult külső - ez ma a Hisztéria Kávézó a Westendben, ahol az ország tortája versenyen induló remekművüket is bemutatták.
Első alkalommal rendeznek Dunamenti Halfesztivált Mohácson
Első alkalommal rendezi meg július 22-én a Dunamenti Halfesztivált Mohácson a baranyai város német nemzetiségi önkormányzata, amelyre a Duna Győrtől Újvidékig tartó szakaszáról várnak halfőző mestereket, valamint szabadidős halászléfőző csapatokat.
Gourmet-fesztivál a szegényekért Bécsben
Második alkalommal rendezik meg az osztrák fővárosban a jó ételek és italok fesztiválját, a Wienissimot. A rendezvény bevételével egy olyan egyesületet támogatnak, amely a boltokban kidobásra ítélt, de még fogyasztható élelmiszereket gyűjti össze és juttatja el szociális szervezeteknek.
"Visszakastélyosítási" munkálatok kezdődnek a Forgách-Lipthay-kastély épületén
A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében megkezdődött a szécsényi Forgách-Lipthay-kastély és a szécsény-benczúrfalvai Benczúr-kúria turisztikai és infrastrukturális fejlesztése; 600-600 millió forintból állítják helyre az épületeket és új turisztikai funkciókat alakítanak ki - mondta Virág Zsolt, a program végrehajtásáért felelős miniszteri biztos pénteken Szécsényben.
1,5 milliárd forintos beruházásra készül a BAHART
A BAHART saját forrásból közel 1,5 milliárd forint beruházást valósít meg két év alatt a Balaton régióban.
Kedvezményekkel ünnepli 13. születésnapját a Wizz Air
A Wizz Air utasai 141 célállomást fedezhetnek fel, és a születésnap alkalmából a légitársaság alacsony viteldíjain túl akár 30% kedvezményt is nyújt minden, ma éjfélig elvégzett foglalásra.
Leesett Pom Pom a fáról Kisújszálláson
…és ez még nem minden: a város kulcsát is ellopták! Új városmarketing applikációval rukkolt elő a kisújszállási Kumánia Gyógyfürdő Kft. és a Miratia
Vesztett népszerűségéből Amerikában az Uber
Jelentősen csökkent az Uber népszerűsége az Egyesült Államokban azután, hogy számos negatív hír látott napvilágot a közelmúltban a közösségi taxiszolgáltatóról.
Csoportos foglalás egyetlen egérkattintással a Lufthansánál
A Lufthansa új Book-a-Group csoportos foglalási eszköze integrált platformot biztosít az Austrian, a Lufthansa és a SWISS járataihoz, ezzel könnyítve az utazási irodák munkáját..
Németek építenének gyógyászati központot a román tengerparton
Németországi befektetők gyógyszállót és gyógyászati központot építenének Konstanca közelében. A polgármester nem örül a hírnek, és helyi népszavazást akar az ügyben.
"Márkát kell építeni a Kárpát-medencében"
Vidéki turizmus - márkafejlesztés a Kárpát-medencében címmel kétnapos konferenciát rendezett a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) és a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara május 18-19 én, az egyetemen.
Hamarosan nyílik a világ első Nutella Étterme
Május 31-én nyitja meg a Ferrero az első saját éttermét, a Nutella Cafét a chicagói Millenium Parkban, ahol a nutellás harapnivalók mellett kávékülönlegességeket kínálnak majd.
Nem fog unatkozni, ha Pozsonyba látogat a nyáron
Pozsony mutatkozott be a Szlovák Turisztikai Képviselet és a Pozsonyi Turisztikai Hivatal meghívására érkező újságíróknak május 18-án a Károlyi Étterem és Kávéházban.
Hr a döntéshozói asztalnál
Széles spektrumon mozognak a hr-es munkafeladatok: alapszinten a hr-es mások kéréseit hajtja végre, kimutatásokat rak össze, és többnyire softvereket, táblázatokat kezel. A skála másik pontján pedig a stratégiai hr áll, ahol elvárás a proaktivitás és kreativitás. A cél mindenképp ez kell, hogy legyen, ez viszi előre a céget, és nem mellesleg a hr-es karrierjét. (x)
Mától egyszerűbb az utazás a tengerentúlra
Az elmúlt években az USA-ba való beléptetés körülményesebbé és hosszadalmasabbá vált, de az Air Canada Rouge Budapest és Torontó között mától közlekedő járatainak utasait ezek a kellemetlenségek nem érintik. A kanadai átszállással, a repülőtéren üzemelő pre-clearance rendszernek köszönhetően gyorsan és egyszerűen repülhetnek a magyar utasok is Amerikába.
Kiveszőben a palóc kultúra
A palóc kultúra jelene és jövője címmel rendeznek konferenciát szombaton a Nógrád megyei Balassagyarmaton; Kovács László, az eseményt szervező Tar Lőrinc Baráti Kör Közhasznú Egyesület elnöke elmondta: a konferencia célja a palócság összetartozásának szolgálata, a palóc értékek megismertetése.
Hatcsillagos szállodát építenének Etyeken
Mert nagyot álmodni Felcsút és környéke az úgynevezett Pannónia Szíve Programban, amely az Etyek–Felcsút–Bicske határolta térséget virágoztatná fel.
Hordóreptetés is lesz az idei Csabai Sörfesztiváon
Csaknem százfajta csapolt sört lehet kóstolni a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádén, amelyet június 2. és 4. között rendeznek meg a békési megyeszékhelyen.
Május végéig lehet jelentkezni a Virágos Magyarországért versenyre
Meghosszabbították a Virágos Magyarországért verseny nevezési határidejét, így május végéig jelentkezhetnek a települések önkormányzatai a környezetszépítő megmérettetésre az eredeti május 15-i határidő helyett - jelentette be Borbás Marcsi, a verseny fővédnöke sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Megnyugtató rendőri jelenlétre készülnek nyáron a balatoni régióban
A rendőrség nem nyomasztó, hanem megnyugtató rendőri jelenlétet akar biztosítani a nyári idegenforgalmi szezonban a Balaton és a Velencei-tó térségében, előbbire a vizes világbajnokság egyik helyszíne miatt is kiemelt figyelmet fordítanak - közölte a műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes szerdán Keszthelyen.
Atyaég, mi jöhet még? 7ágra süt a nap a Gourmet Fesztiválon
Emberemlékezet óta nem történt meg, ami most tény: melegen süt a nap a Gourmet Fesztivál idején! Gumicsizma, esernyő, esőköpeny, villanymelegítő - a jól megszokott tárgyak egyelőre idén a szekrények mélyén maradnak...
Bezár a Planetárium
Június 18-tól hosszabb időre bezár a Népligetben lévő Planetárium. Az épület felújítását nem lehet tovább halasztani.
Cáfol a Hunguest
A Hunguest Hotels Zrt. igazgatósága határozottan cáfolja a HVG csütörtöki számában megjelent állításokat, melyek szerint a szállodaláncnál a humánpolitikai és üzemeltetési területért felelős vezérigazgató-helyettes távozásával megkezdődött a szakmai irányítók leváltása.
ETI-szezonkezdet: jöhet a Sharm el Sheikh-i járat és a Debrecen-Hurghada charter
Június közepétől két fontos újdonsággal rukkol elő az Express Travel International (ETI): nagy esély van arra, hogy sikerrel elrajtoljon jó pár év szünet után az első közvetlen charterjárat Sharm el Sheikh-re (dobbantás nélkül), illetve Debrecenből a szintén közvetlen Hurghada-járat. A részletekről Kerekes Gábor irodavezetőt kérdeztük.
Ezek most a legtrendibb nyári úti célok
A Trivago összeállította a legkeresettebb nyári desztinációk listáját, az elmúlt két év adataiból. A listára felkerült egy szomszédos ország kis városa is.
Elköltözik a Városligetből a Közlekedési Múzeum
A kormány döntése értelmében a Városligeten kívül fog felépülni az új Közlekedési Múzeum. A múzeum történelmi épületét felújítják, a magyar innovációkat bemutató interaktív kiállítás kap benne helyet.
Új olívaolaj múzeum nyitotta meg kapuit Pulában
Kóstoltatással, oktatással és történelemmel várja vendégeit a múzeum.
Mégsem lesz laptoptilalom az Unió és az USA közötti légi forgalomban
Az USA és az Európai Unió illetékesei Brüsszeli találkozójukon megegyeztek arról, hogy nem tiltják meg, hogy az Európából érkező járatok fedélzetére az utasok laptopot és tabletet felvigyenek.
A zenéé volt a főszerep a Szabad Tér Színház szezonnyitó sajtótájékoztatóján
Számos műfajban adtak elő részleteket a két színház, a Városmajori és a Margitszigeti Szabadtéri Színpad idei száz programot ígérő évadából a keddi szezonnyitó sajtótájékoztatón.
Negyvenöt belga sörfőzde egy budapesti fesztiválon
Negyvenöt belga sörfőzde 250 féle sörét, köztük 65 féle csapolt sört kóstolhatnak meg a hétvégén a 8. Belga Sörfesztivál vendégei a Bálna Budapestben.
Kötelező szervízdíjat javasol a szállodaszövetség
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) kezdeményezi a magyarországi vendéglátó üzletekben a kötelező szervízdíj bevezetését, mértékére 8-15 százalékot javasolnak - közölte az MSZÉSZ az MTI megkeresésére szerdán.
Románia kitart a szigorúbb határellenőrzés mellett
Románia folytatja a szisztematikus határellenőrzést, annak ellenére, hogy a szigorított vizsgálat jelentős torlódást okozott a magyar-román határon, és alaposan felforgatta a határ két oldalán élő, a másik országba rendszeresen átjáró polgárok életét - írta a bukaresti belügyminisztériumtól származó információkra hivatkozva csütörtöki számában a Kolozsváron megjelenő Krónika.
Fráter Erzsébet Emlékházat nyitnak és új szálláshelyek is lesznek a Cserhát kapujában
A következő időszakban még jobban előtérbe kerül a turizmus fejlesztése a Cserhát kapujaként emlegetett Csécsen. A közel ezer lakosú nógrádi falun keresztül vezet a Szarvasgede és Nagymező között nemrég elkészült út, amely kedvezően hatott az idegenforgalomra.
Horvát Nemzeti Napok a Nagycsarnokban
Május 23-25. között Horvátország mutatkozik be a Nagycsarnokban helyi jellegű termékeivel.
Bővülő programkínálat, már két pavilonban: Sirha Budapest 2018
2018 februárjában a tavalyinál nagyobb alapterületen, új programokkal gazdagítva rendezik a Hungexpo területén a Sirha Budapest szakkiállítást, jelentették be a szervezők.
Új hálókocsis vonatok indulnak az Adriai-tengerhez
Idén nyáron már naponta indítja hálókocsis vonatait az Adriára a MÁV-START-tal közösen a szlovén és horvát állami vasúttársaság. A vonatok Budapestről este kelnek útra, és másnap reggel már a szlovén vagy a horvát tengerparton ébrednek az utasok. A június második felétől elérhető új járatokra érdemes előre lefoglalni a fekvőhelyeket vagy a fülkét.
Elsőként magyar esettanulmány a UNWTO jelentésében
San Sebastianban május 7-9. között zajlott 3. Gasztroturizmus Világfórumra időzítve jelentette meg gasztronómiai turizmusról szóló második globális jelentését az ENSZ turisztikai világszervezete, a UNWTO (United Nations World Tourism Organisation). A 187 oldalas kiadványban elsőként magyar esettanulmány is helyet kapott. Ebben a Magyar Turisztikai Ügynökség jó gyakorlatként mutatja be a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) gasztro-roadshow kezdeményezését.
Élénkül a nyaralópiac
A lakáspiac élénkülésével párhuzamosan a nyaralópiac is emelkedő pályára került - állapítja meg az Ingatlan.com legfrissebb elemzése.
Hard Rock Hotel nyílik a bulinegyedben
Az egykori Instant szórakozóhely és hosztel helyén, a VI. kerületi Ó utca és a Nagymező utca sarkán nyílik majd meg 2019-ben a közép-kelet-európai régió első Hard Rock Hotelje.
MTÜ: megújult, díjnyertes magyar stand a frankfurti IMEX-en
Minden eddiginél nagyobb, 120 négyzetméteres standdal jelenik meg idén a Magyar Turisztikai Ügynökség az IMEX Frankfurton május 16. és 18. között. A berlini ITB-n díjnyertes magyar stand designját alapul véve egy újszerű standdal érkeztük Európa egyik legnagyobb hivatásturisztikai rendezvényére.
Beválasztották Nyíregyházát az ENSZ Turisztikai Világszervezetébe
Magyarországon az első település Nyíregyháza, akit társult tagként beválasztottak az ENSZ Turisztikai Világszervezetébe (UNWTO).
A próbaüzem véget ért, indul a szezon a Demjéni Termáltó Fürdőben
3500 négyzetméteres termálvízfelület várja a vendégeket az ország legújabb fürdőjében, a Demjéni Termáltó Fürdőben. A termálvizet egy 73 és egy 81 fokos hőfokú termálkút biztosítja.
Régi Mercikben gyönyörködhet a hétvégén Észak-Magyarországon
Aki szívesen gyönyörködne régi Mercedesekben, ezen a hétvégén Észak-Magyarország számos településén találkozhat velük.
Már foglalhatók átszállásos jegyek a Ryanairnél
Elindította az átszállásos repülőjegy értékesítést a Ryanair. Egyelőre még tesztüzem zajlik, de hamarosan akár a tengerentúlra is lehet majd jegyet foglalni.
A kulináris innovációt díjazza az MTÜ
A legjobb újrafelfedezett tradicionális magyar ételt készítő éttermet díjazza a Magyar Turisztikai Ügynökség az idei Gourmet Fesztiválon.
Új charter Törökországba a Sun&Fun Holidays kínálatában
A nagy érdeklődésre és a magas telítettségre való tekintettel új chartergépet állított be a Sun&Fun Holidays a Budapest-Antalya útvonalon június 12-től.
Aranynap-díj 2016: Gála a megújulás jegyében
2017. május 16-án tizenkettedik alkalommal került sor az Aranynap-díj átadására, amellyel a legjobb hazai konferencia és wellness szállodák munkáját ismeri el a díjalapító Day Holiday Kft. Az idei díjátadó ünnepség házigazdája a Hilton Budapest, amelynek felújított báltermét ezen a rendezvényen láthatták először a vendégek.