Az utazásszervező számos csomagajánlatot kínál az országba látogatók számára az egyhetes körutazástól a bortúrán át a környező országokkal történő kombinálásig, ebből kaphattunk most egy kis ízelítőt.

Sztálin emléke

A Wizz Air közvetlen járatával érkeztünk Kutaiszibe helyi idő szerint kora reggel, innen haladtunk Tbiliszi irányába, útközben meg-megállva az egyes látnivalóknál. Első utunk Goriba vezetett, ahol ellátogattunk a szovjet diktátor emlékére állított Sztálin Múzeumhoz. Bár még túl korán volt, ezért a kiállításra nem tudtunk bemenni, Sztálin szülőházát azonban megtekinthettük, amelyet a múzeum kertjében konzerváltak. Itt áll egy páncélozott vasúti kocsi is, amellyel Sztálin olyan fontos eseményekre utazott, mint például a jaltai és a teheráni konferencia. Az egykori vezérnek a mai napig nagy kultusza van Grúziában: helyi idegenvezetőnk elmondta, hogy sokan, főként az idősebb generáció tagjai a mai napig elismerik és éltetik őt, míg a fiatalabbak már nem tudnak azonosulni elveivel és tetteivel.

 

Két világörökségi helyszín egy helyen

Gorit követően felkerestük Mchetát, Grúzia ősi fővárosát és vallási központját, ahol megtekintettük a Jvari székesegyház-kolostort, valamint a Szvetichoveli székesegyházat, melyek az UNESCO világörökségi listáján is szerepelnek. A Jvari-kolostor a 6. században épült Mcheta legmagasabb hegyén, ahonnan a kilátás két folyó, az Aragvi és Mtkvari találkozására nyílik – ez azért is különleges, mert a két folyó különböző árnyalatú, az összefolyásnál pedig egy vízfelületen két színt láthatunk. Úgy tartják, hogy még a 4. század elején állított a hegyen keresztet Szent Nino, később pedig ide építették fel a tempolomot és a kolostort is, ezért az épület fontos zarándokhelynek számít a keresztények körében. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy kis csapatunkon kívül számos turistabusz parkolt az épületkomplexum előtt és szállította ide a különböző nemzetiségű utasokat. A Szvetichoveli székesegyházat pedig azért is érdemes megnézni, mert a grúz ortodox egyház központjának számít, valamint az ország második legnagyobb vallási épülete. A székesegyházat egy kert veszi körül, ahol körbejárható az épület, körülötte pedig árusok tömkelege kínálja portékáit a frissen préselt gránátalmalétől és az erős helyi fekete teától a grúz specialitásnak számító, gyümölcsléből készült zselével bevont dióféléken – a csurcselán – át a kisebb-nagyobb szuvenírekig.

 

Bormustra: a modern és a tradicionális

Következő napunkat a bor jegyében töltöttük, mégis a két véglettel találkozhattunk. Kétféle borászatot kerestünk fel ugyanis: az egyik a modernitást és kifinomultságot, míg a másik a grúz hagyományőrzést hordozza magában.

Első megállónk Mukhrani volt, ahol felkerestük Ivan Mukhranbatoni herceg birtokát. A herceg lelkes gazdálkodó volt, aki még inkább elmélyült a szakmában egy 1875-ös franciaországi látogatása során, ekkor ugyanis el tudta sajátítani a borkészítés további fortélyait. Hazaérkezése után elhatározta, hogy ősei birtokán magasabb igényeket kielégítő bortermelésbe kezd. Borai először a Kaukázus országaiban, majd később a Balti államokban, Oroszországban, Franciaországban, de később még az Egyesült Államokban is rendkívül népszerűvé váltak. A herceg olyan elismert lett, hogy sírja Mchetában, a Szvetichoveli székesegyházban található, mely tradicionálisan uralkodói temetkezési hely. A Chateau Mukhrani borászat borai a ma ismert klasszikus eljárással készülnek, melyből mi is kaptunk egy kis ízelítőt. A zamatos borok mellett a hatalmas kert és a kifinomult épületek is szemet gyönyörködtetők, ahol megtekinthetjük az óriási fémtartályokat, láthatunk egy kisebb bortörténeti kiállítást, de található itt lovarda is.

 

A kontrasztot következő állomásunkon tapasztalhattuk meg: Chardakhi településen található Grúzia egyetlen bio borászata, melynek borai nemzetközileg is elismertek és népszerűek. Egy kis földúton közelítettük meg az Iago borászatot, melynek udvarán tyúkok kapirgáltak, és egy békés kutya süttette a hasát a napon. Itt még a hagyományos grúz eljárással készül a bor, amelyet ma már egyre kevesebben művelnek az országban. Eszerint a bort nagyméretű cserépamforákba töltik, melyet aztán leásnak a földbe, és itt érlelik tovább a nedűt, így pedig rendkívül különleges ízvilágú borok készülnek. Itt ismerkedhettünk meg a grúzok tradicionális italával, a chachával is, amely gyakorlatilag a mi törkölypálinkánknak felel meg – a kis borászat természetesen ezt az italt is házilag készíti. A helyi finomságokból készített ebédnek pedig minden fogása egy újabb kulináris utazás volt a grúz világba. Megkóstoltuk például a hacsapurit, ami egy helyi sajttal sült jellegzetes kenyér, sütés után frissen ráütött tojással a tetején, a hinkalit, a darált hússal töltött, szaftos tésztabatyut, mártásként pedig a fűszeres szilvalekvárt.

 

Tbiliszi, a modern nagyváros

Ezt követően visszatértünk Grúzia fővárosába, Tbiliszibe, ami – akárcsak a borászatok esetében – szintén hatalmas kontraszt volt a vidéki, sok helyen még fejletlen, máskor igazán bájos Grúziához képest. A város ugyanis egyre modernebb arcát mutatja formatervezett alakzatokkal, káprázatos éjszakai kivilágítással, restaurált épületekkel, éttermi és szórakozónegyeddel. Tbiliszibe beérve még megálltunk egy hatalmas, több szinten elhelyezkedő antik- és bolhapiacnál, ahol minden kapható, mi szem-szájnak ingere a festményektől a szocialista jelképeken és hűtőmágneseken át a gramofonig és elektronikus alkatrészekig. A városban pedig nem maradhatott el a nevezetességek megtekintése. Például a Narikala erőd, ahova a Tbiliszi jelképének is beillő modern felvonóval juthatnak fel azok, akik nem szeretnének gyalogolni, vagy néhány percig onnan csodálnák meg madártávlatból a várost. Mint az ősi kereszténység egyik legfontosabb helyszíne, Grúzia rengeteg korai templommal büszkélkedhet, így csak Tbilisziben is több vallási helyszínt tekinthetünk meg. Ilyen az Ancsiszkáti templom, a Sioni katedrális, a Metekhi templom és a Sameba-székesegyház. Kulturális utazásunkat követően belekóstolunk, milyen is az igazi grúz nagyvárosi hangulat. A szikrázó napsütésben egy kávézó teraszán kortyolgattuk italunkat, majd a város helyiektől és turistáktól, fiataloktól és idősebbektől, baráti társaságoktól és pároktól hemzsegő, éttermekkel és bárokkal tűzdelt negyedében vacsoráztunk – mi mást, mint az egyik helyi specialitást, a hacsapurit.

 

Barlangváros antik színházzal és bazilikával

Utolsó napunkon Grúzia nyugati része felé vettük az irányt. Hamarosan Upliszcihe barlangvárosánál álltunk meg, melynek keletkezése az i.e. 1. századra tehető, itt haladt át egykor a Selyemút is. A sziklába vájt város több ezer éven keresztül lakott volt és több mint 700 egységből állt, napjainkra azonban csupán körülbelül 150 helyiség maradt meg belőle. Ezek egykor lakóhelyiségek és borospincék voltak, de volt itt antik színház, pékség és középkori bazilika is. Ezt követően utunk a Borjomi Nemzeti Parkba vezetett, mely Európa egyik legnagyobb természetvédelmi területe. A park leghíresebb terméke a Borjomi ásványvíz, melyet országszerte értékesítenek áruházakban és éttermekben, kávézókban.

Utunk utolsó állomásként Kutaiszibe érkezve megtekintettük a 10. század végétől a 11. század elejéig épült ortodox Bagrati katedrálist, amelyet szintén a világörökség részeként tart nyilván az UNESCO. A katedrálist III. Bagratról nevezték el, aki az egyesített Grúzia első királya volt. Érdekesség, hogy a templom kupolája a 17. században – a török megszállás alatt – beomlott, és az épület sokáig tető nélkül maradt. Ezt nemrég állították csak helyre, a katedrálisnak most már újra van kupolája, idegenvezetőnk elmondása szerint azonban a helyi lakosok szomorúan fogadták a hírt, mert nagyon megszerették a szabad égre nyíló kilátást.