Az osztrákok kiöregednek és kivonulnak a turizmusból, a magyaroknak pedig jól jön a lehetőség. Főleg, ha elegük van abból, hogy Magyarországon vállalkozzanak, vagy csak tesznek egy kalandos próbát a működő magyar cégük mellett. Bemutatjuk a legmenőbb magyar falvakat Murautól Lackenhofig.
„Köszönöm, de én ezzel most nem szeretnék reflektorfénybe kerülni.” Ezzel hárította el a megkeresést egy magyar üzletember, amikor azzal hívtuk fel, hogy az osztrák cégadatok szerint két itthoni üzlettársával övék egy vadonatúj, a képek alapján felső kategóriás apartmanszálloda az egyik osztrák síközpont legjobb helyén.
A vállalkozónak a magyar érdekeltségei alapján nincs köze a szállodaiparhoz. Mint ahogy sok másik magyar üzletembernek sem, aki az osztrák sípályákon próbál szerencsét. A két ország cégadatbázisában kutakodva kiderül, hogy rengeteg szálloda olyanokhoz köthető, akik itthon műszaki cikkel, ruhával kereskednek, épületgépészeti, villanyszerelési, könyvelőcégük vagy mondjuk nyelviskolájuk van.
És nincsenek kevesen: a Kreischberg lábánál lévő, Murau melletti St. Georgen nevű sífaluban például újabban már minden szálloda és panzió magyar. Köztük két nagy immár Mészáros Lőrincé, tartanak is a dömpingáraitól a helyi magyar szállodások.
Magában Murauban is alig maradt mára osztrák kézen lévő szállás, de mondjuk Mariazellben, Schönberg-Lachtalban is rengeteg a magyar tulajdonú vagy üzemeltetésű ingatlan. A Síelők.hu 150 találatot ad „magyarul is beszélő” ausztriai szállásokra, kutatásaink szerint nagyjából kétharmaduknál magyar tulajdonosig vagy üzemeltetőig vezethetők vissza a megadott adatok vagy a domainbejegyzők.
Sok szállótulajdonost hiába kerestünk – nem reagáltak, vagy mint első megszólalónk, a háttérben akartak maradni, nem akarták nagydobra verni az új vállalkozását. Akik viszont nyilatkoztak, azok azt mondták: a síelés szeretete, egy-egy szálló éveken át történő „nézegetése”, illetve a jobb vállalkozói környezet miatt döntöttek a befektetés mellett.
„A bankkal egyetlen tárgyalás is elég volt, hogy hitelt adjanak, ráadásul 90 százalékot finanszíroztak a beruházásból” – mondta Váczi Gyula, a Da Capo Hotel társtulajdonosa, egy magyar mérnök-építő cég vezetője. Ő üzlettársaival 2013-ban vette a kreischbergi, a korábbi holland tulaj csődje miatt épp banki kézen lévő ingatlant. A helyiek üzleti hozzáállását azzal a példával szemléltette, hogy a bank régióigazgatójának természetes volt, hogy hetente megnézi az akkor már nem működő hotelt, lehúzza a vécéket, ellenőrzi a villanyt.
Hagyják élni a vállalkozókat. Az adóhatóság nem a normálisan működő cégekre száll rá, a politika nem pofázik bele.
Egy másik vállalkozó, az itthon gázvezetékekkel foglalkozó Radványi Miklós (róla részletesebben a keretesben olvashat) arról beszélt, hogy az ingatlan átalakításánál simán megcsinálhattak olyan dolgokat, amikhez itthon csomó engedélyeztetés kellett volna, ráadásul a tervező mindent elintézett, nekik semmi utánajárásba nem került. Többen említették előnyként a kiszámíthatóságot, a stabil rendszert.
Az osztrákoknak persze jól felfogott érdekük, hogy odavonzzák a magyarokat. Minden interjúalanyunk arról beszélt, hogy a vendéglátós-panziós osztrákok lassan mind nyugdíjba mennek, a gyerekeiknek pedig eszük ágában sincs vidéken szállodázni, ők már Bécsben, Grazban tanulnak egészen más vonalon, így szabadulnának a panzióktól. Mellesleg egyébként ez Ausztria legolcsóbb és legelmaradottabb régiója, ezért is megfizethető, és ezért is segít az állam, ahol tud, például adókedvezményekkel, beruházástámogatással.
Akik már régen belevágtak
Mátyás Tiborné egy szombathelyi utazási iroda tulajdonosa, évtizedek óta szerveztek síelést magyaroknak. Amikor az egyik szállás lepukkant volt, megérdeklődte, ki hagyta így lerobbanni. Kiderült, hogy a tulaj szabadulna tőle, úgyhogy megvették. A lánya kiköltözött, ő felügyeli a dolgokat, az alkalmazottak kétharmada magyar. Nyereségesen ki tudják hozni a dolgot.
Radványi Miklósnak gázvezeték-építő cége van Budapesten, régóta síel. 2008-ban az egyik túrán véletlenül kiderült, hogy Mariazellben eladó az egyik legjobb helyen lévő, lerobbant hotel, ami ráadásul a polgármesteré. A vállalkozónak személyes kötődése is volt a környékhez, mert az édesanyja sokat járt oda gyógyulni. Meglepően egyszerűen intézett adásvétellel 200 ezer euróért vették meg, átalakították, 2011-ben nyitottak. Magyar szállodavezetője, osztrák könyvelője van, nyereséges a vállalkozás.
Tóth Gábor 2008-ban, 29 évesen döntött úgy, hogy Ausztriában próbál szerencsét egy barátjával, az azóta elhunyt Horváth Tibor programozóval, hegymászóval. Elkezdtek ingatlanokat nézni, és Salzburg legszebb völgyében találtak egy üres házat, amit sok tárgyalás után kibéreltek, majd erős banki segítséggel lízingeltek. Az iskola és az óvoda a közelben van, a családjuk is kint él, nem tervezik, hogy hazaköltözzenek.
Azért nem minden megy mindig simán. Arról is többen beszámoltak, hogy a magyaroknak duplán kell bizonyítaniuk, hogy elnyerjék a helyiek bizalmát, hogy rengeteget kell dolgozni, a nyelvtudás és helyismeret hiányába is könnyen beletörik egyesek bicskája, és az osztrák mesterek sem szentek, átverik az embert, ha úgy adódik.
Hányinger, kipöckölés, halálfélelem
Van, akinek nem öröm, hanem kényszer az osztrák vállalkozás. Egy panziótulajdonos, aki név nélkül nyilatkozott arra hivatkozva, hogy nem akarja, hogy az otthon maradt családtagoknak legyen ebből bajuk, azt mondta, egyszerűen elege lett, hogy a 25 éve működő zöldségkereskedő vállalkozását ellehetetleníti az állami szabályozás, így nem látott más megoldást néhány éve, mint eljönni az országból. „Keserű a szám íze” – összegzett.
Ennél is meredekebb sztorijai vannak Parajdi Istvánnak. Ő 2008-ban ment el Magyarországról, most Murauban ingatlanértékesítő és -tanácsadó, és időközben magának is vett egy panziót. Azt mondja, neki főleg olyan ügyfelei voltak, vannak, akiknek vagy a 2008-as válság, vagy 2010 után az Orbán-kormány tett be, és Ausztriát látták megoldásnak.
„Akik engem megkeresnek, azok nyilván nem éheznek, évtizedek alatt felépítettek egy vállalkozást, összeszedtek némi vagyont, de már nem feltétlenül otthon akarják befektetni” – mondja Parajdi, és sorolja a példákat.
„Az egyiküknek cukrászdája és kávézója van. Azt mondta, nem látja a jövőt Magyarországon. Egy másiknak kéményseprő cége volt, azt vitte most csődbe az állam. Volt, aki közölte velem, hogy hányingere van a magyar helyzettől. Aztán beszéltem olyannal is, akinek egy Európa-szerte keresett találmánya van, de amikor otthon is üzletet akart belőle csinálni, akkor úgy írták ki a közbeszerzést, hogy kipöckölték őt belőle. És tárgyaltam valakivel, akinek autósiskolái vannak, nem is mennek rosszul, de azt magyarázta, hogy
érzi, hogy beteg lesz, és meg fog halni, ha marad otthon.
A kereslet miatt most már alig van a környéken eladó ingatlan. „Épp a napokban történt, hogy volt egy meghirdetett ház, amire tízen ugrottak rá. Egyikük a megmutatás előtti este felhívott, hogy látatlanban megveszi. Ilyen azelőtt sosem fordult elő.”
Hogy jön ki a matek?
Egy panzió/hotel ára Murauban 120 ezer és 500 ezer euró között van, üzemeltetési módtól és mérettől függ, hogy mennyire tud nyereséges lenni. A legjobb, ha a tulajdonos is kiköltözik, és a saját munkáját is beleteszi, plusz szemmel tartja a történéseket. Ekkor akár 10 százalékos hozam is elképzelhető. Ha menedzsmentre vagy alkalmazottra bízza az üzemeltetést, nagyon kell vigyáznia, hogy ne verjék át. Ha jó emberei vannak, 3-7 százalékos hozammal számolhat, ha nem, akkor viszont könnyen a földbe áll a dolog. Nem egy olyan hotel van, ami évente cserél gazdát, üresen áll egy csőd miatt, vagy szabadulnának tőle a magyarok is, mert nem jött be a biznisz.
Akiket elértünk, és beszélt is a kinti panziójáról, azok között csak egyvalaki volt, aki Magyarországon is szállodázik és vendéglátózik. Szántai Attila Jászberényben vállalkozó, évekkel ezelőtt ő vitte a jászapáti gyógyfürdőben a hotelt, majd amikor abból kiszállt, Ausztriába vitte át a magyar szállodás szakembereit. Kihívásnak gondolta a dolgot, eszébe sem jutott, hogy a magyar dolgaiból kiszálljon emiatt.
Egy éven át nézegetett öt osztrák ingatlanportált, míg talált egy megfelelő szállodát. Egy idős nénié volt, ő nyugdíjba ment, de a gyerekei-unokái nem akartak vendéglátózni, úgyhogy olcsón adta. Azt mondja, az első két év nehéz volt, sok kihívással és stresszel, átveréssel, és nem is érti, hogy mások hogy mernek belevágni tapasztalat nélkül.
„Van ismerősöm, aki autóalkatrész-kereskedőként vett hotelt, egy másik műanyag alkatrészeket gyárt. Mikor egyikük megmutatta a szállodáját, kiderült, hogy nem tudja kezelni a kávégépet. Hű, mondom, mi lesz ebből így, ha így kezdődik?" Ő egyébként a vendéglátóipari főiskolán tanuló gyerekeinek szánja befektetésnek a dolgot, de hosszú távon is itthonról gondolják működtetni, nem akarnak kiköltözni. A hotel már nem csak télen megy: a közeli sportcentrum miatt nyáron sok sportcsapat száll meg náluk, tavasszal a német vitorlázórepülők érkeznek.
Szántai azt mondja, a következő lépés, hogy egy magyar élelmiszer-nagykert rábeszéljen, lássák el őket és a környék magyar séfjeit. Hogy újabb ágazatban is hódíthassanak a magyar vállalkozások Ausztriában.
Forrás: Index
