Friss
Tama István: marketingigazgatóból szállodaigazgató
Tama István csaknem másfél évtizeden keresztül volt a nyugat-dunántúli régió turizmusának egyik meghatározó személyisége, előbb mint a regionális marketing igazgatóság munkatársa, majd vezetője. Az igazgatóság megszüntetése után az elmúlt év végén az ő munkaviszonya is megszűnt. Az idegenforgalomtól azonban nem szakadt el, a celldömölki JUFA szálló igazgatójaként továbbra is a szakmában dolgozik.
Idén a tokaji borok arattak a XVI. Országos Syngenta Borversenyen
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg az Országos Syngenta Borversenyt, amelyre idén összesen 459 nevezés érkezett az ország összes bortermelő térségéből. A megmérettetésen a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a tokaji borok vitték a prímet: a legjobb tizenhárom borból hetet a történelmi borvidék borászai készítettek. A siófoki díjátadón elhangzott: a kihívásokkal teli tavalyi év ellenére kiváló 2016-os borok kerültek a zsűri elé.
Hétfőn kezdődik a tavaszi Országos Étterem Hét
Hétfőtől vasárnapig kedvezményes áron kóstolhatók háromfogásos menüsorok, a magyar éttermek különleges fogásai az Országos Étterem Héten.
Miskolci utazási kiállítás Tokajjal és a Mahart Tours-szal
2017. március 17-18-án 24. alkalommal rendezik meg az észak-magyarországi régió legnagyobb turisztikai rendezvényét „Menjünk világgá…! Utazási Kiállítás 2017. Miskolc” néven.
A turizmust is fellendíthetik a fertő-táji fejlesztések
Több mint százezer hektáron javul majd a természeti és természetközeli élőhelyek állapota 2020-ra, az eddig soha nem látott mértékű európai uniós támogatásoknak köszönhetően - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára pénteken Sarródon, a Fertő-Hanság Nemzeti Park 836 millió forintos élőhelyfejlesztési projektjének nyitó rendezvényén.
Vadásszák a turistákat Szekszárdon
A tolnai megyeszékhelyen 2017. május 1-től új informatikai rendszert, a Turistavadászt vehetik használatba a város idegenforgalmában érintett szereplők.
Megelevenedik Pompeji a Gorsiumban
Elkezdték építeni azt a nagyszabású kiállítást a táci Gorsium látogatóközpontjában, amely Pompeji - Élet és halál a Vezúv árnyékában címmel az egykor virágzó város katasztrófáját mutatja majd be március végén. A székesfehérvári Szent István Király Múzeum ezzel párhuzamosan nyitja meg Tácon állandó tárlatát, amely Gorsium történetét mutatja be.
Kétszer annyian vesztették életüket repülőgép-balesetben 2016-ban
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint 2016-ban többen veszítették életüket repülőgép-balesetben, mint egy évvel korábban, ugyanakkor a balesetek száma csökkent.
Hamarosan látható lesz az elárasztott Bözödújfalu
A hét végén elkezdődött a bözödújfalusi mesterséges tó leeresztése, s mintegy másfél hónap múlva újra látható lesz az egykori település víz alatti része - jelentette szombat este a Maszol.ro erdélyi portál Csibi Attila Zoltán erdőszentgyörgyi polgármesterre hivatkozva.
Soproni Tavaszi Napok koncertekkel és drónshow-val
Tizennégy eseménnyel, koncertekkel, előadásokkal és gyermekprogramokkal várja a közönséget a kedden kezdődő és április 16-ig tartó 34. Soproni Tavaszi Napok - hangzott el az esemény hétfői sajtótájékoztatóján.
Sztrájk miatt törölték az összes Budapest-Berlin járatot
A Berlin és Budapest között közlekedő öt járat mindegyikét törölték hétfőn a berlini reptéri dolgozók sztrájkja miatt - mondta Hardy Mihály, a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója.
A magyar lett a legjobb európai stand az ITB-n
A legjobb európai kiállítónak járó díjat kapta meg a magyar nemzeti stand szombaton a világ legnagyobb idegenforgalmi szakvásárán, a berlini Nemzetközi Turisztikai Börzén (ITB).
A Heimann fiú vihette haza az Aranygyűrűt
Lezárult a pályázat, március 9-én hirdettek nyertest ünnepélyes gálavacsora keretében a Pannónia Női Borrend tagjai, ahol átadták a 14 karátos Pannónia Aranygyűrűt az idei fiatal borász győztesnek, ifj. Heimann Zoltánnak, Szekszárdról.
Konferencia a gasztronómia oktatásról
A Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Vendéglátás Intézeti Tanszéke 2017. március 28-án (kedden) 14.00-18.00 óra között a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola alapító tanára és a tanszék volt oktatója, Gundel Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából konferenciát szervez "Ízelítő a gasztronómia oktatásunk múltjából és jelenéből" címmel.
Megkezdte működését a Hungrail Vasútakadémia
Megkezdte működését a Hungrail Vasútakadémia, amely a vasúti alágazat versenyképességének növelését és magas színvonalú szakemberképzését támogatja - közölte a vasutas szakmai szervezet.
Újra megnyitja kapuit a Kemenes Vulkán Park
Március 11-től keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között újra várja az egyéni látogatókat is az ország egyetlen vulkanológiai kiállítását magában foglaló Vulkánpark.
Tavaszi programkavalkád Bécsben
Bőséges kulturális kínálattal várja az osztrák főváros mindazokat, akik húsvét körül nem csak az aktuális vásárokra kíváncsiak. Javában zajlik a harmonikafesztivál, amit blues és elektronikus zene követ, de női animációs filmfesztivál és komplett húsvéti programsorozat is várja az érdeklődőket.
Digitalizál és testre szab a Lufthansa
Az emberek hozzászoktak, hogy egyéni preferenciáik szerint szervezzék életüket. Erre reagálva a Lufthansa Csoport jelentős beruházásokat hajt végre termékei testre szabása és digitalizálása terén.
Pilóták, figyelem! Budapesten toboroz az Emirates
Tapasztalt pilótákat keres dubaji központú légitársaság. Az Emirates Európai Pilótatoborzó Roadshow-jának budapesti állomásán várja a leendő kollégákat.
„Hagyjuk itthon az európai mentalitást!”
A Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság szervezésében előadássorozatot tartottak Egyiptom és az arab országok turizmusáról az Utazás kiállításon. Marokkóban folyamatosan növekszik a turisták száma, Kairóban pedig új múzeum épül és a látogatók már fotózhatnak is az Egyiptomi Múzeumban.
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál: fókuszban Kodály és a szecesszió
Március végéig tart a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, amelynek programjai a Kodály és a szecesszió mottó köré szerveződtek - közölte a szervező Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ igazgatója.
Kérdések és válaszok az utazási irodai felelősségbiztosításról
Március 3-án az Utazás kiállításon tartott tájékoztatót a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) az új biztosítási termékről, az utazási irodai felelősségbiztosításról.
Indiából érkező utasszállító miatt riasztották a Gripeneket
Riasztották a honvédség Gripen vadászgépeit péntek délelőtt, miután egy utasszállító repülőgép nem vette fel a kapcsolatot a polgári légiforgalmi irányítással - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
A kanyaró miatt figyelmezteti a külügy a Romániába utazókat
A Romániában kialakult kanyarójárvány veszélyeire figyelmeztette az országba induló magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata csütörtökön közzétett tájékoztatásában.
Jól zárta a 2016-os évet az Embraer
Az előző évinél nagyobb árbevétellel és nagyobb adózott nyereséggel zárta a 2016-os évet a brazil Embraer repülőgépgyártó.
A csíksomlyói búcsú látogatótipológiáját vizsgálták
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet dr. Tőzsér Anett vezetésével a csíksomlyói búcsú látogatótipológiáját, látogatottságát vizsgálta.
Súlyos sérültek a düsseldorfi baltás támadásban
Megsebesítettek több embert baltával csütörtök este a németországi Düsseldorf főpályaudvarán - jelentették német hírportálok.
Tíz év: ünnepel az Onyx
Budapest szívében a Vörösmarty téren 2007 tavaszán nyitotta meg kapuit az Onyx étterem a valamikori Kis-Gerbeaud helyén. Az étterem nyitásával a menedzsment célja az volt, hogy Magyarországon is legyen nemzetközi mércével is elismert étterem. Ez sikerült, nem is akárhogyan!
Van, ahol kolbász- és sódarmustrával startol a szezon
Gyulán hamarosan indul a turisztikai szezon: március 31. és április 2. között rendezik meg a VII. Gyulai Kolbász- és Sódarmustrát - hangzott el a rendezvény csütörtöki, beharangozó sajtótájékoztatóján a fürdővárosban.
SIRHA Budapest 2018: megvan az időpont
A következő Sirha Budapest nemzetközi szakkiállítás a jövő év elején, 2018. február 7-9. várja az élelmiszeripar, sütő- és cukrászipar valamint a HoReCa szektor szakembereit.
Kivételes fürdőélmény a város szívében
The Ritz-Carlton Budapest bejelentette, hogy megnyílt a The Ritz-Carlton Spa Budapest, amely mostantól olyan kivételes fürdőélménnyel várja vendégeit a város szívében, amelyet a hotel magas színvonalú szolgáltatásai tesznek egyedivé.
Készül az Ország Tojása
Nagy bejelentést tett Európa legjobb tojásdíszítője, Zsigóné Kati népi iparművész: 2018 húsvétjára elkészíti az Ország Tojását. A különleges és értékes hímestojás tervezése évek óta tart, Kati sok különböző technikával díszíti, és a rajta megjelenő motívumok sokszínűsége tükrözi majd az országunkra leginkább jellemző mozzanatokat.
I Bike Budapest új útvonalon
Új starthellyel és új városrészek érintésével rendezi meg a tavaszi nagy bringás felvonulást a Magyar Kerékpárosklub. Az I Bike Budapest április 22-én délután 4-kor a Szabadság térről indul, érinti a rakpartokat, a Móricz Zsigmond körteret, a Bartók Béla utat, majd az Alagút, a Lánchíd és az Andrássy út érintésével a városligeti Királydombon ér véget. A felvonulás célja, hogy mindenkit bringára ültessen, és a várható tízezres tömegével a hiányzó kerékpáros fejlesztések fontosságát mutassa meg.
Fogadj örökbe egy hegyet a Mátrában!
Májusban a „130 éves a mátrai turizmus” programsorozathoz kapcsolódva a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület felhívással fordul magánszemélyek, közösségek, intézmények, szervezetek, önkormányzatok felé „Fogadj örökbe egy hegyet!” néven.
Egerszalók: országos átlag fölött a vendégéjszakák száma
Országos szinten a 2016-os évben 7%-kal emelkedtek a vendégéjszakaszámok, Egerszalókon az összes szálláshelyet figyelembe véve az emelkedés 9,5%-os volt.
Az ITB-n egyeztetett Kína és a KKE-országok
Magyarország berlini nagykövetsége Kína és tizenhat közép-kelet-európai ország (Kína-KKE) turisztikai együttműködését támogató rendezvénynek adott otthont az Internationale Tourismus Börse (ITB) első napján. Az eseményt dr. Györkös Péter berlini magyar nagykövet és dr. Somogyi Zoltán UNWTO főtitkár-helyettes nyitotta meg. A találkozón Princzinger Péter, az MTÜ általános vezérigazgató-helyettese ismertette az együttműködés 2016-os eredményeit és 2017-es terveit.
Újra Kollár Lajost jelölték a Magyar Vitorlás Szövetség elnökének
A jelenlegi vezető, Kollár Lajos az egyetlen jelölt a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöki posztjára.
Ilyen lett a felújított kaposvári vasútállomás
Kaposváron – a műemlékvédelmi szempontok szerinti felújításnak köszönhetően – már eredeti szépségében pompázó pályaudvar fogadja a vasúton utazókat, a kaposváriakat, somogyiakat és a városba érkező sok ezernyi turistát, színházlátogatót.
A holdújév miatt nőtt ekkorát a légi utasforgalom januárban
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint nőtt a légi áru- és utasforgalom januárban az előző év azonos időszakához képest.
Újabb ötcsillagos szálloda lett Mészáros Lőrincé
Mészáros Lőrinc megszerezte Tokaj-Hegyalja egyetlen ötcsillagos szállodáját, az Andrássy Rezidencia Wine & Spát.
Új légi járat indul Budapest és Kijev között
A Ukraine International Airlines naponta közlekedő járatot indít Kijev és Budapest között 2017. június 15-től. Az ukrán nemzeti légitársaság 183 ülést kínáló Boeing 737-800 típusú gépeket állít forgalomba ezen az útvonalon.
20 millió éves leletek és sörtörténeti tárlat a Füleki Vármúzeumban
Alapítása tizedik évfordulója alkalmából megújult és modernebb állandó kiállítással indítja az idei turistaszezont a szlovákiai Füleki Vármúzeum március 14-én.
Tavasz helyett idén ősszel szedjük a szemetet
Idén ősszel lesz a Te szedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció, ezáltal Magyarország is csatlakozik a nemzetközi takarítási világnaphoz - közölte a rendezvény főszervezője, a Földművelésügyi Minisztérium (FM). Az akció a korábbi években tavasszal volt.
Magyar fotós núbiai képei Szudánban
Az Eltűnő Núbia címmel nyílt kiállítás Lantai-Csont Gergely fotóművész képeiből a Magyar-Szudáni Regionális Kereskedőházban Kartúmban.
Környezetbarát Kaposvár
Kaposvár nyerte idén az E.ON Energy Globe Magyarország-díjat önkormányzat kategóriában - közölte a polgármesteri hivatal.
Visszaadja mandátumát a BKIK elnöksége és ellenőrző bizottsága
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöksége és az ellenőrző bizottság visszaadja mandátumát az új testületek, tisztségviselők megválasztásáig a 2017. március 30-ra összehívott küldöttgyűlésen - közölte a BKIK.
Műhelybeszélgetés a TUTSZ és a balneológiai egyesület részvételével
A keddi találkozón a Turisztikai Tanácsadók Szövetsége (TUTSZ) és a Magyar Balneológiai Egyesület közösen áttekintették az együttműködési lehetőségeket a hazai fürdők nyereségessé tétele érdekében.
Márciusi kedvezmények az Amadeus szállásfoglaló rendszerében
Az Amadeus Content Inn felhasználók március hónapban egyedülálló, 20%-os kedvezménnyel foglalhatják a rendszerben található több mint 400.000 hotelt.