Vadásszák a turistákat Szekszárdon

A tolnai megyeszékhelyen 2017. május 1-től új informatikai rendszert, a Turistavadászt vehetik használatba a város idegenforgalmában érintett szereplők.

A különféle számítástechnikai megoldások nyújtotta azonnali adat- és információtovábbítás, követhetőség, ellenőrizhetőség napjainkban az idegenforgalom vonatkozásában is új dimenziókat nyit. Szekszárd felismerte a Turistavadász szoftverben rejlő potenciált, mellyel a hatékonyabb önkormányzati működés mellett egyfajta szolgáltatói attitűderősítéssel a helyi szállásadók mindennapi munkáját is támogatja.

Hogy mit éreznek ebből a turisták? Egyrészről gyorsabb vendég-bejelentkeztetést, hiszen nem kell bajlódniuk a különféle bejelentőlapok kitöltésével, másrészről pedig rendszeres tájékoztatást a városban megrendezésre kerülő programokról, rendezvényekről.

A vendégek egyszerűbb bejelentkeztetése a szállásadók munkáját is könnyíti. A Turistavadász szoftver használatával nem duplikálódik a munka a különféle bejelentők és vendégkönyvek egymással párhuzamos kitöltésével. Az adminisztrációs terheket pedig tovább csökkenti, hogy az adóhatóságnak továbbítandó havi IFA-bevallások egy gombnyomásra elkészülnek, összegződnek.

A pontosan és határidőre beérkező adóbevallások az önkormányzat adóbevételeinek növekedése mellett a hivatali dolgozók munkáját is segítik. A rendszer használatával a hivatalnak lehetősége van bármelyik pillanatban megtekinteni az adott szállásadó vendégforgalmát, ezzel is javítva az ellenőrzés hatékonyságát, felszámolva a láthatatlan vendégéjszakákat, fehérítve a helyi gazdaságot.

Jól látható tehát, hogy a fejlesztés nyomán az idegenforgalomban érintett szereplők az önkormányzat segítségével jelentős fejlesztéshez jutnak. Munkájukat, a vendégek számának növekedését, a szezonalitás csökkentését nagyban segíti az a marketingfunkció is, mellyel a városi programok, attrakciók híre szélesebb körben jut el az érdeklődőkhöz. Ezáltal nagyobb eséllyel térnek vissza a városba azok a turisták is, akik korábban már egyszer ellátogattak a megyeszékhelyre.

A város tehát az idegenforgalmi adóbevételek növekedése, az adminisztráció csökkenése mellett azzal is számolhat, hogy szélesebb célcsoportot szólíthat meg, s az így odalátogató turisták nagyobb számban veszik igénybe a város szolgáltatásait, üzleteit, attrakcióit.


A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó és Zakopane – kiállítás nyílt Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó és Zakopane – kiállítás nyílt Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.
Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény

Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény 

Köztük a legendás Ferrari Testarossa és De Tomaso Mangusta.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.