Hamburgi raktár, norvég műtrágyagyár - újabb világörökségek 

Újabb 16 európai, amerikai, ázsiai és izraeli helyszínt nyilvánított a világ kulturális örökségévé az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Bonnban ülésező világörökségi bizottsága.

Az Uber ideiglenesen felfüggeszti Uber POP szolgáltatását Franciaországban 

Az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás Franciaországban úgy döntött, ideiglenesen felfüggeszti az Uber POP szolgáltatását. Az Uber két vezetője ellen eljárás is folyik - erősítette meg pénteken Grégoire Kopp szóvivő.

25 nagykövetség a Budapest Pride mellett 

Huszonöt nagykövetség a 20. Budapest Pride fesztivál alkalmából pénteken közös közleményben támogatásáról biztosította a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösségeket, valamint a békés és törvényes keretek közötti önkifejezésüket.

Nem működik együtt többé a Hertz és a Ryanair 

Hosszas tárgyalások ellenére a Hertz társaság felbontja a Hertz a Ryanairrel kötött autóbérlési megállapodását.

Mentő vitte el a repülőgép kapitányát 

A SAS, skandináv légitársáság A321-ese fedélzetéről.

Ennek az Esztergomba tartó turistacsoportok is örülnek 

Hivatalosan is átadták az Ürömi és a Bécsi út kereszteződésében gyakori torlódást okozó lámpás kereszteződést kiváltó  ürömi körforgalmat pénteken. Felgyorsult a közlekedés.

Visszaél a Booking.com a piaci erőfölényével 

A Booking.com saját szabályait igyekszik érvényesíteni az on-line értékesítésben egész Európában - dohog a HOTREC.

A hétvégén még több vonat indul a Balatonra 

Az előttünk álló hétvégén a kánikula miatt várhatóan nő a – közúti és vasúti – forgalom a Balaton térségében. A MÁV-START a zsúfoltság elkerülése érdekében a nyári menetrend bevezetésével több, hétvégi csúcsforgalomban közlekedő járatot állított forgalomba: a Tekergő, a Naplemente, a Napfürdő, a Bagoly, a Hétvégi Flirt és a Siófoki Flirt vonatokat.

Kié lesz 2015 legszebb vendéglátóhelye? 

Gastro Design 2015 versenyünk keretén belül keressük Magyarország legszebb éttermeit, bárjait, szállodáit, food truck-jait, vidéki csárdáit és szórakozóhelyeit! Nevezési határidő: augusztus 7.

Dinnyeárusok, reszkessetek! 

Fokozottan ellenőrzi a dinnyeárusokat a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI), miután több mint egy tonna, ismeretlen eredetű görögdinnyét foglalt le egy fejér megyei, főút mellett árusító termelőtől - közölte honlapján a KÜI.

Kovászos uborkaleves és boldog pecsenyekacsa a Balatonnál  

Idén nyáron régi tervek válnak valóra Paloznakon, ami Homola Szabolcsot és a Homola Pincészetet illeti. A pince melletti telken csodálatos panorámával nyílik a borterasz, mely ezentúl a pince állandó kóstolási helyszínéül szolgál majd. A Sáfránkert Vendéglővel pedig egy régóta dédelgetett álom is valóra válik: egy igazi minőségi konyhával és szezonális, helyi alapanyagokkal dolgozó, tisztességes vidéki vendéglővel gazdagodik a falu és a régió.

Ha Függetlenség Napja, akkor kávézás 

Az út, ami a teázástól a „sétálós” kávéig vezetett.

Segal Viktor kávéhoz párosítja az ételeket 

Mindennapjainkba erősen beágyazódott a kávé fogyasztási kultúra. A Nespresso által végzett kutatások szerint a népesség 82 százaléka kávézik. Magyarországon a legtöbben egy jó eszpresszóra esküsznek, ugyanis a válaszadók 45 százaléka ezt jelölte meg kedvencként, a kávéfogyasztók közel fele meg is cukrozza, 36% pedig tejet is ad hozzá, 7% tejszínnel fehéríti, 18 százalék édesítőszert használ és csupán a megkérdezettek 20 százaléka issza tisztán, feketén. A második legkedveltebb kávé típus a lungo, vagyis hosszú kávé, amit a megkérdezettek 18 százaléka fogyaszt, majd a népszerűségi listán a 20 milliliteres ristretto, szerepel. Az esti és a késő délután kivételével tulajdonképpen bármely napszakban szívesen iszunk egy-egy csésze feketét: reggel, délelőtt, ebéd után és délután is. Sokan ragaszkodnak a jól bevált eszpresszóhoz, vannak azonban, akik napszaknak, vagy évszaknak megfelelően másfajta kávé alapú italt készítenek – derült ki a Nespresso megbízásából a Nielsen által 2012-ben készített, fogyasztói szokásokat vizsgáló Usage & Attitude kutatásból.

Szél nélküli Kék Szalag 

Csütörtökön 9 órakor elrajtolt Balatonfüreden a 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj 540 hajóból álló mezőnye, hogy megtegye a verseny légvonalban mintegy 155 kilométeres távját.

Corvin vagy Sissi lesz a jövő tavasszal nyíló pesti hotel? 

Ez még nem dőlt el. Ami azonban biztosnak látszik: novemberben bezár a pesti Ferencváros egyik, közel húszéves emblematikus szálláshelye, a Corvin Hotel, hogy jónéhány hónap múlva, jövő tavaszra, a mellette lévő Hotel Sissi Budapesttel közösen nyíljon meg ismét.

Utazóréteget is kapott a megújult Google Earth 

A Google Earth 10. születésnapja alkalmából több újdonsággal is készült az utazást kedvelő internetezőknek.

A Taurus Reisen közleménye a tunéziai helyzettel kapcsolatban 

Közleményt adott ki a Taurus Reisen a június 26-i tunéziai merényletre és annak folyományaira reagálva.

Új kifutópálya épül a nagyváradi repülőtéren 

Új kifutópályát építenek a nagyváradi repülőtéren, ezért július 6. és szeptember 2. között a légi kikötő nem fogad gépeket – közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség.

Hamarosan újra nyit a Nyugati pályaudvar 

Befejeződnek július 5-én éjfélig a Nyugati pályaudvaron a felújítási és karbantartási munkálatok, így július 6-án, hétfőn a hajnali üzemkezdettől megindul a menetrendszerinti forgalom - közölte Lőcsei Virág, a MÁV Zrt. szóvivője csütörtökön az eddig elvégzett munkálatokról tartott sajtótájékoztatón a helyszínen.

Diákok segítik a bűnmegelőzést a Balatonnál és Velencén 

Hétfőtől augusztus 24-ig összesen 260 rendészeti fakultációs középiskolás diák segíti a rendőrök munkáját több dél-balatoni településen, bűnmegelőzési feladatokat ellátva, míg Velencén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói vesznek részt a szezonális bűnmegelőzési pont munkájában - közölték a csütörtöki megnyitó rendezvényeken.

Szombaton ismét átúszhatjuk Balatont 

A meteorológiai előrejelzés, illetve a balatoni vízirendészet vezetőjének véleménye alapján a szervezőbizottság úgy döntött, az eredetileg tervezett időpontban, szombaton megtartja a 33. Pek-Snack Balaton-átúszást.

Megritkítja járatai számát a KLM 

Megritkítja járatai számát a KLM holland légitársaság, hogy csökkentse költségeit, és ezzel növelje piaci versenyképességét.

A beharangozás ellenére idén sem lesz Hegyalja Fesztivál 

Két hét múlva kezdődött volna az idei Hegyalja Fesztivál, a főszervezők azonban megerősítették, hogy ebben az évben is elmarad a Hegy' - új nevén Kingdom of Hegyalja.

Tibolddaróc, ahol még a kútból is bor folyik 

A Bükk lábánál fekvő Tibolddarócon valaha pincelakásokban éltek a helyiek, akiken még Mikszáth Kálmán igyekezett segíteni. A falu most a turizmusban látja a jövőt, ebben központi szerepet játszanak a térség borai.

Újabb charterjáratot indít a Sun&Fun Törökországba 

Ismét bővíti törökországi charterkapacitását a Sun&Fun Holidays a 2015-ös szezonban.

Ilyen lett a felújított Berekfürdői Termál- és Strandfürdő 

Június 29-én ünnepélyes keretek között átadták a felújított Berekfürdői Termál- és Strandfürdőt. Az ÉAOP-2.1.1/A.I-12 pályázat keretében 582.868.298 forint költségvetésű pályázat összeg 60%-os támogatással valósult meg, ennek összege 349.720.978 forint volt.

Fotózzon a Fehér Házban, de a szelfibotot hagyja kint! 

A washingtoni Fehér Ház közölte, hogy szerdától – négy évtizedes tiltást feloldva - engedélyezik a fotózást az épületben szervezett látogatáson részt vevők számára, s egyúttal rögtön arra buzdította az amerikai elnöki rezidenciát felkeresőket, hogy osszák meg ott készített képeiket a közösségi oldalakon.

Lengyel titkosszolgálat: további terrorakciók várhatók Észak-Afrikában 

További terrorista merényletek várhatók nemcsak Tunéziában, hanem Egyimptomban is  - figyelmezetette csütörtökön a TVN24 lengyel hírtelevízióban az Észak-Afrikába készülő lengyel turistákat Marek Biernacki államtitkár, a lengyel titkosszolgálatok felügyelője.

Nyereséges, mégis eladó az Adria Airways 

Újra megpróbálja eladni a szlovén állam az Adria Airways légitársaságot, a részvények 91,58 százalékát kínálja fel megvételre – közölte a Poslovni Dnevnik horvát gazdasági napilap csütörtökön.

Hahóhajó néven hajós hirdetési oldal indult 

Hajókkal, vízisportokkal, illetve a hajós és vízi élet egyéb szegmenseivel foglalkozó apróhirdetéses és szolgáltatásgyűjtő oldal indult Hahóhajó néven.

Lerövidítenék az európai repülési útvonalakat 

Jelentős előrelépések voltak a közép-európai funkcionális légtérblokk (FAB CE) működésében a vezérigazgatói bizottság magyar elnökségi éve alatt 2014 júniusától 2015 júniusáig - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt., a FAB CE tagja szerdán az MTI-vel.

Borostyánfallal az élhetőbb városért 

A zöld borostyánfalak elnyelik a szén-dioxidot és a port, cserébe oxigén termelnek és a városi környezet is sokkal elviselhetőbbé válik. A borostyán ma már népszerű és modern építőanyag mely a városrehabiloitációt szolgálja. 

Ókori romvárosok, csillogó szállodák 

Az almától a búzáig, az ökörtől a kapuig legalább 500 török eredetű szót találunk a magyarban – és ez csak az egyik jele annak, hogy ezer szállal összeköti a magyar és a török népet a történelem.

Új commercial account manager az Amadeus-nál 

Július 1-től új kollégával erősít az Amadeus.

Olajhordó, műanyag tutaj és Noé bárkája a felsőtárkányi tavon 

A Bükki Nemzeti Park nyugati kapujában fekvő Felsőtárkányban minden a turizmusról szól. A helyi közművelődési intézmény – a Faluház, a Tájház és a Tópart – munkatársai sokszínű programokkal igyekeznek vonzóvá tenni a községet. Júlis 4-én például úszóalkalmatlanságok színes parádéját rendezik meg.

Vetítőgéppé alakítható az új pizzás doboz 

A Pizza Hut legújabb, formabontó pizzás doboza végszükség esetén filmprojektorrá alakítható, amely közvetlenül az okostelefonunkról sugározza az általunk kiválasztott felületre a mozgóképeket. A cikk forrása a Foodbeven található írás.

Hamarosan autópályán is átkelhetünk a magyar-román határon 

Megnyílik július 11-én, szombaton Nagylaknál az első autópálya-határátkelő Magyarország és Románia között - közölte a romániai Autópályák és Országutak Országos Társaságának (CNADNR) szóvivője a Mediafax hírügynökséggel szerdán.

14 százalékos vendégéjszakaszám-növekedés Romániában 

Az első öt hónapban 14 százalékkal, 6,3 millióra nőtt a romániai kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma a tavaly azonos időszakihoz képest - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.

Előrukkolt a BKK a negyedéves Bubi-bérlettel 

Új negyedéves bérletet vezetett be a Mol Bubi (Budapest Bicikli) közösségi kerékpárkölcsönző rendszer keretében július 1-jével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), ez 5000 forintba kerül, amelyből 1000 forint lebiciklizhető - tájékoztatta a BKK szerdán az MTI.

Létrejöttek a szakképzési centrumok 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter aláírta a 2015. július 1-jével létrejövő szakképzési centrumok alapító okiratait és kinevezte a centrumok főigazgatóit. Ezzel a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába kerülő köznevelési intézmények 44 szakképzési centrumba szerveződnek. A munka azonnal megkezdődik: a tárcavezető keddre állománygyűlést is összehívott.

Kedden elkezdődött a Volt Fesztivál 

A fellépők között Motörhead, Slash és David Guetta, Fatboy Slim és John Newman, Bastille és Lilly Wood, valamint a hazai pop-rock élet színe-java a Tankcsapdától, Quimby-n át a Ákosig, a Punnany Massiftól a Wellhellon át a Halott Pénzig. 

Kifizette a BKV összes adósságát az állam 

Június 30-án, kedden az állam kifizette a BKV adósságállományát.

Távozik a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője 

Nyugdíjazását kérte Márta István, a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) ügyvezetője, ezért augusztus 31-én távozik a szervezet éléről.

1913-as állapotát kapja vissza a Szamos-parti kastély 

A cégénydányádi kastélyban felújítás után múzeumot üzemeltetnek majd, de a kastélypark természeti kincseinek bemutatása ökoturisztikai attrakció is lesz egyben.

150 millió forintból újult meg a Harkányi fürdő lepkemedencéje 

Egy közel 150 millió forintos beruházás révén teljesen megújult a Harkányi Gyógyfürdő lepkemedencéje, mely Magyarország egyik legnagyobb feszített víztükrű medencéje. 

Bemutatkozott a balástyai autópálya-hotel 

Június 30-án megnyitotta kapuit az M5-ös autópálya balástyai lehajtójánál felépült Family Hotel. Egyelőre csak a szálloda partnerei és a sajtó képviselői láthatták a háromcsillagos komplexumot, ugyanis a nagyközönség számára július közepétől lesznek elérhetők a szálloda szolgáltatásai. Az autópálya-hotel nem csak a külföldről érkező, átutazó vendégeket várja, hanem non-stop önkiszolgáló bisztróval a környékbelieket, illetve rendezvénytermeivel a konferenciaturizmus szereplőit is.

Így változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje júliustól 

Július elején a nyár középére érvényes idénymenetrend lép életbe több villamos-, autóbusz- és trolibuszvonalon a fővárosban, emellett néhány járat megállóhelyei is változnak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.

Elfogadta a kormány a Nemzeti Várprogramot 

31 műemlékvédelem alatt álló vár és várrom újul meg 25 milliárd forintból 2020-ig.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére