Szél nélküli Kék Szalag

Csütörtökön 9 órakor elrajtolt Balatonfüreden a 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj 540 hajóból álló mezőnye, hogy megtegye a verseny légvonalban mintegy 155 kilométeres távját.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Milyen volt az indulás?

A hajók nagyon gyenge szélben vágtak neki a távnak. Az esélyes hajók a déli partnál rajtoltak, innen került az élre a 11-szeres Kékszalag-győztes Litkey Farkas, aki új hajójával, a Cellum nevű 35 lábas katamaránnal elsőnek vette a balatonkenesei pályajelet. Mintegy két hajóhossz távolságban követte őt a svájci Safram csapat Ventilo M1 katamaránja. A verseny első részét a két hajó küzdelme határozta meg. A siófoki bóját a Safram több mint tíz perc előnnyel vette, de Tihany előtt Litkeyék ismét beérték a svájci egységet. 15 órakor a két vezető hajó már a Balaton nyugati medencéjében küzd egymással. Az üldöző boly körülbelül 10-15 perc lemaradással követi őket, de a mezőny nagy része, mintegy kétszáz hajó még Balatonkenese irányába tart. Sajnos az időjárási előrejelzések nem sok jót ígérnek, a szél továbbra is gyenge marad, így még a rendkívül gyors többtestű hajók is valószínűleg csak az esti órákban érhetnek be a balatonfüredi célba.

A rekorddöntés idén biztosan elmarad, hiszen tavaly a Fifty-fifty 16.14-kor már befutott a célba – míg 15.00 órakor a két vezető hajó – mindketten inkább a déli part közelében maradtak – Balatonföldvár előtt jár csak. Semmiképpen sem szabad megfeledkezni a mezőny zömét kitevő vitorlásokról sem. Számukra elsősorban az lesz az izgalmas kérdés, hogy sikerül-e 48 óra alatt megtenniük a verseny távját.

 Az élmezőny sorrendje a Tihanyi-szorosban:

1. Safram - Rodolphe Gautier (SUI)

2. Cellum - Litkey Farkas

3. Black Jack - Nagy R. Attila

4. Fifty-fifty - Józsa Márton

5. Principessa - Kaiser Kristóf

6. Raffica - Király Zsolt

7. Friss Víz - Petrányi Zoltán

8. RSM-DTM - Vándor Róbert

9. Rapidophen - Váradi Szabó János

10. Naturaqua - Ronald Gäbler (AUT)

A Kékszalagról

A Kékszalag a Balaton legkiemelkedőbb vitorlás eseménye, Európa legnagyobb tókerülő versenye. A táv mintegy 155 kilométer, amelyet 48 órán belül kell megtenni a mintegy hatszáz hajóból álló mezőnynek. A versenyen együtt rajtolnak a hagyományos, egytestű hajók és a két- vagy háromtestű high-tech vitorlások, a profi csapatok és a családi vitorlázók. A Balaton jellemzően komoly próbára teszi valamennyiüket, s a Kékszalag teljesítése önmagában is komoly sportteljesítmény.

Az idei 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj rajtja 2015. július 2-án, csütörtökön 9.00 órakor indult Balatonfüreden. Az eredményhirdetésre a balatonfüredi Gyógy téren, július 4-én 18.00 órától kerül sor. 

Forrás: Vendég & Hotel Online


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.