Friss
Nagyon pörög a fogyatékosok dizájnvendéglője
A szekszárdi Ízlelő étterem szinte kizárólag fogyatékosokkal működik olyan sikerrel, hogy már franchise hálózatban gondolkodnak.
Betelt a pohár a NAV-nál: budapesti vendéglátósokat ellenőriznek
Átfogó ellenőrzést indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a budapesti vendéglátósok körében, a fellépés célja, hogy véget vessen a vásárlókat megtévesztő visszaéléseknek és rákényszerítse a vendéglátóhelyeket, hogy bevételeikről szabályos bizonylatot adjanak - tájékoztatta a NAV hétfőn az MTI-t.
Meghosszabbítja a BKK a Bubi tesztüzemét
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) újabb ezer tesztelővel bővíti és két héttel meghosszabbítja a MOL Bubi nyilvános próbaüzemét - közölték szombaton az MTI-vel.
Vajon kedvez az év második fele a Tolna megyei termálfürdőknek?
A Tolna megyei termálfürdők a tavalyinál nagyobb, de legalább azt elérő forgalomra számítanak az idén. A fürdők közül három felújítva várja a vendégeket, amelyre az elmúlt években együttesen mintegy hárommilliárd forintot fordítottak.
#metaxasun A Raqpart bizonyult a legjobbnak
Július végén a Metaxa igazi napsárga hangulatot csempészett a viharos budapesti estékbe. Hetekkel előtte pályázatot hirdetett Facebook és Instagram oldalán, ahol a rajongóknak kedvenc naplemente-néző helyeiket kellett feltölteniük.
Akváriumházban ismerkedhet a Velencei-tó halfajaival
A Velencei-tó jellegzetes halfaunáját és más vízi élőlényeket mutat be az agárdi hajókikötőnél megnyílt H2O Akváriumház – tájékoztatta a turisztikai fejlesztést megvalósító Velencei-Tavi Fejlesztési Nonprofit Kft. szombaton az MTI-t.
„Volt már olyan, hogy beszakadt alattam a színpad…”
Mindenki szívesen emlékszik vissza az első fesztivál élményére vagy elevenít fel különleges történeteket, amelyek egy életre megmaradtak benne. Az idei Campus Fesztivál Telekom Halljában fellépő előadók – mások mellett Majka, Ganxsta Zolee vagy az Ivan & The Parazol tagjai – a backstage-ben meséltek olyan történeteket, amelyek valamiért mind a mai napig különlegesek a számukra.
Sikeres volt a velencei tóúszás
Az elmúlt hét esős, viharos időjárásának nyoma sem maradt a hétvégére, így az 5. K&H mozdulj! velencei tóúszás és túratriatlon napsütéses, 30 fok feletti kánikulában zajlott le. 1500-nál is több nevező várta a rajtot, hogy legyőzzék a három táv egyikét a 26 fokos vízben.
Nem engedik a drónokat a szakadárok a maláj repülőgép-katasztrófa helyszínére
Nem engedték meg a kelet-ukrajnai szakadárok vasárnap a maláj utasszállító katasztrófájának helyszínén dolgozó ausztrál szakértőknek, hogy drónnal, azaz pilóta nélküli repülőgéppel kutassák át a területet, ahol szerteszét szóródtak a gép roncsai, az áldozatok testi maradványai és személyes tárgyai.
Bornapokat rendeznek Győrben
Hatvanegy borászat és két pálinkafőzde mutatkozik be az idei Győri Bornapok - Bor-, Borlovag és Gasztronómiai Fesztivál eseménysorozatán augusztus 21. és 24. között.
Hétfőtől leáll az orosz Dobroljot légitársaság
Hétfőtől felfüggeszti az orosz állami fapados légitársaság a Dobroljot a működését mivel az összes külföldi vagyonát, szerződéseit az EU rendelkezései miatt az ukrán válság következményeként zárolták.
A szír polgárháború begyűrűzik Libanonba?
Libanonnak sokáig sikerült kimaradnia a 2011-es szíriai polgárháborúból. Habár az arab ország területén is zajlottak összecsapások a libanoni szunnita és síita szélsőségesek között; sok szíriai állampolgár menekült az ország területére;valamint többször átlőttek a libanoni-szíriai határon, de komolyabb incidensekre nem került sor az ország területén. Azonban ez megváltozott: az al-Nuszra Front betört Libanon területére és elfoglalt egy határvárost - tudósítot a KeletPort.hu.
Mégsem kellett volna eladni az egyiptomi szobrot?
Visszavonta két múzeum működési engedélyét az Angliai Művészeti Tanács az után, hogy felügyeleti szervük, a northamptoni önkormányzat árverésen magángyűjtőnek eladott egy négyezer éves páratlan egyiptomi szobrot.
A magyar Limes a világörökség kapujában
Pest Megye Önkormányzata és a Magyar Limes Szövetség, mint stratégiai partnerek, előkészítő munkát kezdeményeztek július 30-án, az Önkormányzat dísztermében.
Záhonyig épül tovább az M3 autópálya
Év végéig Vásárosnaményig ér el az M3 autópálya, a folytatás M34 számozással Záhonyig fut tovább, a kormány uniós forrásból kívánja megépíteni a folytatást - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.
Uniós jogot sérthet a tervezett német úthasználati díj
Célja, hogy bevonja a külföldi autósokat a német úthálózat fenntartásának és fejlesztésének finanszírozásába, a német autósok terheit pedig ne növelje.
Törökország: a turizmus éltanulója
Április végén a Taurus Reisen törökországi tanulmányutat szervezett, amelynek elsődleges célja a török Riviéra szállodáinak bemutatása volt. Az út során a környék megismerésén túl munkatársunk abba is bepillantást nyert, mitől sikeres a török turizmus.
Az uniós borimport korlátozását kérik
A krími szőlőgazdák az uniós borimport korlátozását kérték Moszkvától - írta a Világgazdaság Online.
Az elitbe került a Törley egyik pezsgője
Az idén először hirdették meg a pezsgők és champagne-ok világversenyét, amelyet az egyik legtekintélyesebb champagne-szakértője, Tom Stevenson hívott életre - számol be a HVG. Az angliai tesztelés eredménylistáját augusztus 1-jén reggel tették közzé. A magyar Törley NV Fortuna pezsgő ezüstérmes lett.
Ősztől nemzeti tanúsító védjegyet kapnak a fürdők is
Különlegesen zsúfoltak lesznek a fürdők augusztus elsején, amikor állítólag a legtöbb csillagot látjuk az égen. Nézhetjük is, néhány fürdőben akár hajnali négy óráig, kellemes és különleges körülmények között tehetjük, mert pénteken 5. alkalommal startol a strandok éjszakája. Az országban több mint ötven fürdő jelentkezett be erre a lehetőségre. Persze nem mindegyik tart nyitva hajlani négyig, van, amelyik csak éjfélig, érdemes ezért böngészni a honlapjukat.
Wizz Air: bocs a turbóért
Ybbs fölött rázta meg a gépet, sérülés is történt.
#metaxasun Hol lehet Budapest legjobb naplemente-néző helye?
Elindult a Metaxa nyári játéka! A Metaxa megkeresi Neked a legjobb naplemente-néző helyet Budapesten, ahol július 29-én egy Sunset Partyval ünnepli rajongóival együtt a napnyugtát.
Háborús turizmus Ukrajnában
Az eTurboNews portál cikke szerint Ukrajnában utakat szerveznek a szakadár területekre, ahol a jól fizető turista páncélozott járműből figyelheti meg a szakadárok lelövését.
Az Amadeus az Alipay-el közös együttműködésében tör be a kínai fizetési piacra
Stratégiai együttműködésben állapodott meg az Amadeus és Kína vezető online fizetési rendszer szolgáltatója, az Alipay. Az együttműködés keretében az Alipay-t az Amadeus Fizetési Platformban (Amadeus Payment Platform, APP) egyesítik.
Román-magyar rendőrcsere
Magyar rendőrök a romániai Bihor megyében, román egyenruhások pedig Hajdú-Biharban látnak el járőrszolgálatot augusztusban, az erről szóló együttműködési megállapodást pénteken Ártándon írták alá a két megye rendőri vezetői - közölte a hajdú-bihari rendőrségi szóvivő.
Nyereségessé vált az IAG-csoport az első félévben
Nyereségessé vált az International Airlines Group (IAG) 2014 első felben a tavaly első fél évi veszteséges működés után, miután a British Airways-t, az Iberiát és a Vuelinget magában foglaló cégcsoport jelentősen növelte árbevételét.
Jól szeretne keresni? Öltözzön Mao Ce-tungnak!
Filmek és televíziós műsorok mellett kiállításokra, termékbemutatókra és születésnapokra is hívják a Mao Ce-tung-hasonmásokat Kínában, akik közül a legjobbak hatalmas összegeket keresnek.
A hazai fiatalok nem értik a pénzügyi hírek nyelvezetét
1946. augusztus 1-jén jelent meg a ma használatos forint a pénzforgalomban felváltva ezzel a hiperinflációs pengőt. Ezért ünnepeljük augusztus elsején a forint születésnapját. Ennek alkalmából indult útjára az az autó, amelynek célja, hogy a balatoni strandok parkolóiban hívja fel a figyelmet a pénzügyekben való jártasság fontosságára. Az autót, az egyébként sokat utazó Ady Endre portréja és versidézetei díszítik. A költő képét az idősebbek a régebbi 500 forintosról jól ismerhetik. A felmatricázott Ford Mondeo oldalán olvasható a Mi urunk: a pénz - című költemény is.
2020-2025. között a turizmus az ország első számú iparága lehet
Folytatódnak a turizmust segítő beruházások Budapesten és vidéken is, a kormány célja, hogy az ágazat az eddiginél is nagyobb mértékben járuljon hozzá a növekedéshez - mondta Kurucz Éva kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatóján. Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese szerint a turizmus 2020-2025. között az ország első számú ágazata lehet.
Véghatáridő a pénztárgépcserére
A véghatáridőről egyeztetett csütörtökön a Pénztárgép Munkabizottság. A vállalkozások augusztus 31-e után már csak online pénztárgépet használhatnak.
Kiemelt árak a tokaji cégnél
A prémium Tokaji márka építéséhez szükséges termelési és szüretelési módszerek alkalmazására ösztönzi a Tokaji Borvidék szőlőtermesztőit a Tokaj Kereskedőház Zrt. Ennek érdekében a társaság 2014-ben kiemelt felvásárlási árakkal honorálja a vele szerződésben álló, magas minőségű alapanyagot beszállító termelőket. Egyúttal a kiszámíthatóság jegyében a Tokaj Kereskedőház idén minden eddiginél korábban, július végén közzéteszi felvásárlási árait. Így a termelők eldönthetik, hogy a könnyű száraz borok; vagy a késői szüretelésű borok és borkülönlegességek alapanyagának előállítására törekedjenek, ennek megfelelően szüretelve, illetve gondozva ültetvényeiket a szüretig hátra lévő időszakban.
Elcsúfít a közösségi média
A közösségi médiát használók fele csúnyának látja magát, kétharmaduk pedig féltékeny a többiekre, mert szerintük azok tehetségesebbek.
Fegyvert kapnak a maláj gép roncsait vizsgálók
Engedélyezi a fegyverviselést és a fegyverhasználatot a maláj utasszállító gép katasztrófáját vizsgáló külföldi szakértőknek az az Ukrajna és Hollandia között létrejött megállapodás, amelyet Petro Porosenko ukrán kedden terjesztett jóváhagyásra a kijevi parlament elé.
A Kossuth tér felől is pompázik majd este az Országház
Szombaton este háromnegyed tízkor kapcsolják fel ünnepélyes keretek között az Országház Kossuth tér felőli díszkivilágítását - tájékoztatott az Országgyűlés Sajtóirodája.
Föld alá vonulnak a bringások Kőbányán
Augusztus 9-én, szombaton kerül megrendezésre ötödik alkalommal hazánk egyik legkülönlegesebb kerékpárversenye, a MOFÉM Underworld Kupa, amely a kőbánya alatt található pincerendszer mélyére kalauzolja le az érdeklődőket.
Továbbra is Kínából érkezik a legtöbb szellemi tulajdonjogot sértő termék
Az Európai Unió tagállamainak hatóságai tavaly 36 millió hamisított terméket foglaltak le több mint 760 millió euró - 237 milliárd forint - értékben, többségük Kínából származott - közölte csütörtökön az Európai Bizottság.
Felsorolni is nehéz, hogy milyen funkciói lesznek az új Puskás Stadionnak
180 szobás szálloda, konferencia-központ, irodaház, sportmúzeum, diagnosztikai labor, üzletek, éttermek, mélygarázs, panoráma futópálya, konditerem és még saját rendőrőrs is üzemel majd az MTI tudósítása szerint közel 100 milliárd forintnyi költségvetési pénzből felhúzni tervezett új Puskás Stadionban - olvasható a Nemzeti Sportközpontok honlapján.
Személyi változás az Air Malta képviseletén
Lehotai Zsófi távozik.
A Japan Airlines (JAL) is Amadeusra vált
A oneworld légitársaságok közül ezúttal a JAL döntött úgy, hogy az Altéa Suite-re cseréli le korábbi rendszerét.
Nem okoz világjárványt az ebola
Nem okoz világjárványt az Ebola-vírus a jelenlegi nyugat-afrikai gócon kívül, mivel a kórokozó terjedéséhez "igen közeli kontaktus" szükséges - jelentette ki a vírus belga felfedezője.
Csudajó a 2014-es főszezon
Optimista várakozások a 2014. évi főszezon alakulására a World Tourism Barometerben.
Háromnegyed év alatt 1500 vendégéj
A tavaly ősszel átadott Som-hegyi Turistaházban - tudtuk meg a Pilis Parkerdő Zrt-től.
Kijev-Moszkva járatot nyit a Wizz Air Ukraine
Szeptember 30-án.
Sziget jegyek a madaras teszkóból
Mind a 19 Auchan áruházban lehet jegyet venni a Fesztiválra, augusztus 17-ig - közölte a Sziget Kulturális Szervezőiroda.
Átnevezné magát a maláj légitársaság
Egyik gépük márciusi eltűnése és másik Boeing járatuk feltételezett lelövése után új néven gondolkodik a maláj állami repülőtársaság, a Malaysia Airlines – írta a Financial Times információira hivatkozva Werben und Verkaufen.
Drum and bass-szel indul az idei SZIN
5 nap, 6 színpad, 170 fellépő, ez az idei Szegedi Ifjúsági Napok. Augusztus 26-án 0. nappal startol a fesztivál Az ausztrál-angol koprodukció, a Pendulum Dj Set & Verse-szel a Nagyszínpadon.
Itthon is ki tudjuk mutatni az Ebola-vírust
Országos Epidemiológiai Központ Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában.
Logótervező pályázat a Hotel Karos Spa-tól
Logója újratervezésére írt ki pályázatot a négycsillagos zalakarosi Hotel Karos Spa. A terveket augusztus 8-ig várják.