Nyereségessé vált az IAG-csoport az első félévben

Nyereségessé vált az International Airlines Group (IAG) 2014 első felben a tavaly első fél évi veszteséges működés után, miután a British Airways-t, az Iberiát és a Vuelinget magában foglaló cégcsoport jelentősen növelte árbevételét.

A csoport honlapján pénteken közzétett jelentés szerint a társaság árbevétele 6,7 százalékkal 9,2 milliárd euróra nőtt 2014 első fél évében, kiadásai 3,6 százalékkal nőttek, 9 milliárd euróra.

A működési eredmény 230 millió euró lett, az adózás utáni eredmény 96 millió euró. Egy évvel korábban ugyanebben az időszakban a társaság rendkívüli tételek nélkül is 172 millió euró veszteséget jelentett.

A cégcsoport jelentősen, 11 százalékkal növelte kapacitásait, értékesített utaskilométerei ugyanilyen mértékben nőttek, járatai töltöttségi mutatója 0,6 százalékponttal 78,9 százalékra csökkent. A személyszállításból eredő árbevétel 9,1 százalékkal volt magasabb a 2013 első hat havinál, utasainak száma 22 százalékkal 35,4 millióra nőtt 29,1 millióról.

Az IAG teherszállítási üzletága a bázisidőszakinál 2,3 százalékkal több áru-tonnakilométert értékesített és 3,3 százalékkal több, összesen 441 ezer tonna árut fuvarozott.

A légitársaságok közül a British Airways 327 millió euró működési eredményt ért el, míg az Iberia az első félévben 95 millió euró veszteséget jelentett. Jelezték: az igazgatótanács csütörtökön jóváhagyta a spanyol leányvállalat flottamegújítási programját, ennek keretében kivonják a kevésbé költséghatékonyan működő, négy hajtóműves Airbus A340-eseket a flottából és helyettük 2015-től A330-asok és A350-esek érkeznek. A lépéstől az üzemelési költségek csökkenését várják.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.