Friss
Megkezdődhet a pécsi állatkert felújítása
Minden engedély megérkezett. A tervek szerint a munkálatok március végén indulhatnak, s ez év végére be is fejeződhetnek. Az elnyert támogatásnak köszönhetően az állatkert nem csak megújul, de ökoturisztikai látogatóközpontként működhet tovább.
A világ egyik legolcsóbb üdülőhelye még olcsóbb lett
Mélyrepülésben a thai baht: tíz napja csökken az árfolyama. A bangkoki tőzsde több mint tíz éve nem kezdte ilyen rosszul az évet mint most. A nyaralók viszont örülhetnek a világ egyik legolcsóbb üdülőhelye még olcsóbb lett nekik - írja az Asiaport.hu.
Nem tudta eladni a bank a fürdőt
Korábban olasz és magyar befektetők is érdeklődtek a dunaújvárosi Aquantis Élményfürdő iránt, de egyelőre nem kellett senkinek a létesítmény, ami közel két éve zárva tart - írja a Termál Online.
Kínában erősít a Carlsberg
A cég hétfőn közölte: átszámítva 250 millió dollárért (54 milliárd forintért) felvásárolja a Csungking kínai holdingot, amelynek nyolc sörgyára működik Kína három tartományában, és ezek összkapacitása évi 12 millió hektoliter.
Rókahús a menüben
A szamárhús kedvelt étele a kínaiaknak, ám most sokan érezhetik rosszul magukat azok közül, akik a csemegét Wal-Mart boltokban szerezték be, ugyanis rókahúst találtak az egyik fűszerezett termékben - írja a Spiegel Online nyomán a HVG.hu.
Újra nyithat a rég bezárt városi fürdő
Csurgó város valamikor híres volt termál fürdőjéről, mely azonban már évek óta zárva tart. Most egy 3,3 milliárd forintos támogatásból futná az újjáépítésre, ráadásul szálloda is kerülne mellé.
A chartertorta újraszeletelése és más finomságok
Szokásunkhoz híven, az újév kezdetén ismét összefoglaljuk a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal legfrissebb adatai alapján a hazai utazásszervezői piac változásait. Emlékezetes, hogy a tour-operátoroknak minden év október 31-éig kell igazolniuk a jövő évi vagyoni biztosítékukat, a Hivatal rendelkezésünkre bocsátotta a tavaly év végén aktualizált adatokat. A Best Reisen eltűnése átrajzolja a charteres utazásszervezői térképet: több tour-operátor is megpróbálja elfoglalni a korábbi években a második legnagyobb forgalmat bonyolító túraszervező által üresen hagyott piaci rést, ugyanakkor a nem-charterező, valamint a belföldet programozó irodák toplistáján is érdekes fejleményeket láthatunk.
Űrverseny lesz Budapesten
2014 júniusában Magyarországon, Budapesten tartják éves találkozójukat a világ egyik legjelentősebb technológiai versenye, a Google Lunar XPRIZE résztvevői. Az esemény házigazdája a verseny magyar résztvevője, a Puli Space Technologies, főtámogatója pedig a Design Terminál lesz - közölte hétfőn a Design Terminál.
Szent Kristóf éremmel ismerték el Czeiszing Miklós munkásságát
Abból is legmagasabb, arany fokozattal a Magyar Autóklub céljainak megvalósításának érdekében kifejtett tevékenységéért.
Colorado turizmusa nő, mint a fű
2014. január elsejétől legálisan vásárolhatunk marihuánát az Egyesült Államokban elsőként Colorado államban, amely határozat következményei már néhány nap elteltével is kimutathatók. Beindult a zöldturizmus.
Idén is indulnak újabb járatok a Ferihegyről
Egyre újabb járatok elindítását jelentik be a légitársaságok a 2014-es nyári menetrendi időszakra. A Wizz Air a napokban közölte, hogy a nyári időszakban a kelet-ukrajnai Donyeckbe indít járatokat, míg a Belavia belarusz légitársaság sűríti minszki járatait az idén nyártól - közölte hétfőn a Budapest Airport.
Új tulajdonos a Szidónia Kastélyszállóban
Új tulajdonossal nyitotta meg a 2014-es évet a röjtökmuzsaji kastélyhotel. Az ország elsőként átadott ötcsillagos kastélyát a napi.hu értesülései szerint az elmúlt év decemberében értékesítette három tulajdonosa.
Harmadszorra is a világ vezető TMC irodája az FCm Travel Solutions
A World Travel Award díjátadó ünnepségen az FCm Travel Solutions megtartotta a világ “ Vezető Üzleti Utaztatási Irodája” címet, amit egymást követő harmadik alkalommal nyert el. A 2013-as év idegenforgalmi díjainak átadását a Dohában található La Cigale hotelben tartották meg.
Elkelt a tonhalóriás
Elképzelhetetlen mennyiségű szusi készülhet abból a 230 kilós kék tonhalból, amely az új év első napján került kalapács alá a Tsukiji halpiacon.
Mit kezdjen a LOT Dreamlinereivel?
Alig érkeztek meg, átalakítási tervei miatt bérbeadni kényszerül a lengyel LOT Boeing 787 Dreamlinerei egy részét.
2013 Év Szállodája Díjátadó Gála
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége 2013-ban először hirdette meg a hazai szállodák részére az "Év Szállodája" pályázatot az 5, a 4 és a 3 * kategóriában.
Cigizni akart a gépen, jól lekötözték
Az Emirates Szingapúrból Brisbane-be tartó járatán az egyik német utas mindenképpen rá akart gyújtani. Többször is megpróbálta, és egyre ingerültebb lett, amiért nem hagyták neki. A végén annyira agresszív és fenyegető volt, hogy a személyzet nem látott más megoldást, és lekötözte - írja az Keletport.hu.
Újabb megmozdulások Thaiföldön
Bangkokban vasárnap több ezer kormányellenes tüntető vonult fel a január 13-ra kitűzött nagyszabású demonstráció főpróbájaként - írja az Asiaport.hu.
Közgyűlést tart az idegenvezetők szövetsége is
2014. január 22-én, szerdán 10:00 órától 17:00 óráig tartja 2013. évről beszámoló közgyűlését a MISZ, Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége, melyre meghívja a tagokat, idegenvezetőket és vendégeit.
Turizmus törvénnyel Európába
Mag. Achill Rumpold – a 2013-ban hatályba lépett karintiai turizmus törvény egyik megalkotója - lesz dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter mellett az Európai Desztináció Marketing Konferencia díszvendége Balatonfüreden január 9-10. között. Karintia példája is azt igazolja, hogy a jövő, a desztináció menedzsment szervezeti rendszeré.
Hamarosan megtudjuk, melyek az év szállodái
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) 2013-ban először hirdette meg a hazai szállodák részére az "Év Szállodája" pályázatot az 5, a 4 és a 3 * kategóriában - közölte hétfőn az (MSZÉSSZ).
Eladták a Szidónia kastélyszállót
Új tulajdonossal nyitotta meg a 2014-es évet a röjtökmuzsaji kastélyhotel. Az ország elsőként átadott ötcsillagos kastélyát értesüléseink szerint az elmúlt év decemberében értékesítette három tulajdonosa - írja a Napi.hu.
Mégis lehet tüntetni Szocsiban a téli olimpia idején
Vlagyimir Putyin orosz államfő módosította korábbi rendeletét és engedélyezte a tüntetéseket a szocsi téli olimpia idején, de előtte a város vezetésével és a biztonsági szervekkel kell egyeztetni.
Bangkoki járatait törli a Singapore Airlines
A bizonytalan politikai helyzet miatt.
Egyre jobban látszunk, ha bringán rakjuk
A kerékpárral közlekedők többsége jól látható sötétben is: országosan 75 százalékuk, Budapesten 80 százalékuk elől és hátul is jól látható lámpát használ. Három év alatt immár hatodik alkalommal mérte fel a magyarországi kerékpáros közösség a biciklivel közlekedők kivilágítottsági arányát - tájékoztatott a Magyar Kerékpárosklub.
Bús, délmagyar szállodasorsok
A megye legrégibb szállodáinak egyike sem látja el eredeti funkciójátt. Van köztük konferencia-központ, a szegedi Régi Hungária (Kass Szálló) sorsa bizonytalan, a szentesi Petőfi felújításra vár, míg a csongrádi Erzsébet legalább nyáron fogadhat szállóvendégeket - írja a Délmagyar.hu.
Ne küldjön csempészcigit postán!
Kiemelten ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a dohánytermékeket tartalmazó belföldi postacsomagokat az illegális dohánykereskedelem visszaszorítása érdekében - közölte a szervezet vasárnap.
Nehezedik a kis borászatok helyzete
Nehezedik a kis borászatok helyzete
Saját márkás ásványvizet vezetett be a babauszoda...
Decemberben bemutatta saját márkás, természetes ásványvizét a Stilianos Babauszoda hálózat.
Franchise Kiállítás Párizsban
A március 23-26. között immár harmincharmadik alkalommal megrendezésre kerülő francia Franchise Expo a világ egyik legváltozatosabb kiállítása. A rendezvényen több, mint 100 országból hozzávetőlegesen 460 cég állít ki, és a szervezők 30000 fölötti számban számítanak befektetési lehetőségeket kereső vállalkozók részvételére.
Szálloda kellene Bükkszéken
Jó évet zárt a Bükkszéki Termálfürdő, viszont a további növekedéshez nagy szükségük lenne egy szállodára, valamint a gyógyászati részleg fejlesztésére - írja a Termál Online.
Ügynökségeket vár a Hungarikum Bizottság
Két részből álló közbeszerzést írt ki a Vidékfejlesztési Minisztérium a Hungarikum Bizottság 2014-es kommunikációs feladatainak ellátására. Az ajánlattételi határidő január 31.
Kétmilliárdos tendert írt ki a Magyar Turizmus Zrt.
A Magyar Turizmus Zrt. (MT) AMC vezérigazgatósága belföldi és külföldi feladatokra hirdetett tendert. Az év végén kiírt eljárás keretösszege akár 2 milliárd forint is lehet.
Jó, vagy rossz a kutyaétterem?
A hír hallatán most biztos azon gondolkodnak, mi a fenének kellene a kutyáknak saját étterem, amikor szinte bármit megesznek, amit eléjük rakunk. Nos, bevalljuk őszintén, ez nekünk is eszünkbe jutott, sőt, a német újságíróknak is, ezért amint alkalmuk volt, meg is kérdezték az alapítót, mi szükség van "kutyaétteremre". Nos, meg fognak lepődni - állítja a Hír24.
Óriások kezében az európai utazási piac
Két mamutvállalat, a TUI és a Thomas Cook dominál az európai utazásszervezői piacon.
Stratégiai partner lesz a Green Travel és a SzállásOutlet
Az év végét sem töltötte pihenéssel a Green Travel csapata. Hosszas tárgyalásokat követően megszületett a döntés, miszerint a Green Travel Nemzetközi Utazási Iroda Kft. és a SzállásOutlet Kft. hamarosan stratégiai partnerek lesznek - mondta el Göktas Merdol és Forró Tamás a két cég tulajdonos-ügyvezetője.
A Ryanair egyre jobb fej
Csökkenti a reptéri csomagfeladás díját a Ryanair - közölte pénteken a légitársaság.
A tél az USA-ban tombol, a repülők sem járnak
A meteorológiai előrejelzések szerint két évtizedes fagyrekordokat dönthetnek meg az Egyesült Államokba beáramló sarkvidéki légtömegek.
Költözik a LOT
Egyik budapesti irodából a másikba.
Uj fajtával indulnak a szekszárdi borászok
Egy új fajtával kísérleteznek, a borkóstolásra még várni kell, a tőkék, melyeket a jövő év tavaszán telepítenek, három év múlva hoznak értékelhető termést - írja a teol.hu.
Borkészítés online
A nagyollózástól, vagyis a metszéstől a palackozásig nyomon lehet követni Losonci Bálint 2014-es rajnai rizlingjét a Twitteren - olvastuk a Mandiner Blogon.
Egyelőre nem fulladunk meg
Több helyen is csökkent a levegő szállópor-koncentrációja. Már sehol sem számít veszélyesnek a levegő, de Putnok levegőjét még egészségtelennek minősítette az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI).
Meghalt a felesége, nem kapta vissza az előleget
700 fontjától fosztotta meg a brit Eric Cliftont a Fareham-i Lysses House szálloda. A 78 éves férfi és neje 50 éves házassági évfordulójukat rendezték volna 45 fős baráti társasággal a hotelben. A 72 éves Cliftonné azonban sajnálatos módon 8 héttel az esemény előtt elhunyt rákban.
Pénteken nyílt a Zágrábi Magyar Intézet
Új magyar intézet nyitja meg kapuit Zágrábban 2014. január 3-án 14 órakor. Az ünnepségen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter mond megnyitó beszédet magyar és horvát nyelven, ezt követően a horvát kormány képviseletében, Orsat Miljenić horvát igazságügyi miniszter tart rövid köszöntőt, majd Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója és Sokcsevits Dénes, a Zágrábi Magyar Intézet új igazgatója köszönti a vendégeket.
Az USA a világbékét veszélyezteti
Az Egyesült Államokat tartja a világbékére leselkedő legnagyobb veszélynek a világ lakosságának közel negyede - derült ki a WIN/Gallup International közvélemény-kutató csütörtökön közzétett nemzetközi felméréséből.
Élő vár a Zemplénben
2014 novemberének végén zárul a füzéri felsővár rekonstrukciója, funkcióbővítése.
Csökkenő napi borfogyasztás
(MTI) - Ma már csak a magyarok 10 százaléka sorolja magát a naponta rendszeresen bort fogyasztók körébe, míg 10 éve ez az arány 19,1 százalék volt - derül ki a Varga Pincészet legfrissebb felméréséből.
Gasztronómia, római fürdőkultúra és Limes-napok
Befejezéséhez közeledik az Európai Unió által támogatott Danube Limes Brand- és a Sagittarius projekt. Mindkettő magyarországi partnere a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola.