Friss
Március 14-én nyithat a Pesti Vigadó
A tervek szerint március 14-én tartják meg a felújított Pesti Vigadó ünnepélyes megnyitóját, ezt követően az épület többek között egy Makovecz Imre- és egy Schrammel Imre-kiállítással várja a közönséget - mondta el az MTI-nek Kucsera Tamás, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára.
Krakkó Főtere Európa legszebb tere
Krakkó Főterét Európa legszebb terének választotta a Lonely Planet.
Aranykulcsosok Újévi Koccintása
Szép számban gyűltünk össze a Magyar Aranykulcs hagyományos újévi koccintásán az Aszú étteremben, Kovacsik Tamás úr vendégszeretetét élvezve.
A turizmus a boldogság forrása?
A címben feltett kérdésre keresik a választ egy ősszel Budapesten megrendezésre kerülő konferencián.
Az első magyar túszdráma
A két túszejtő - a 19 éves Pintye András és 17 éves öccse, László - apja a Szob és Miskolc közötti határőrkerület párttitkára volt, és a térség pártelitjéhez tartozott.
Rövid idejű űrutazások jönnek
Az orosz űrkutatási hivatal visszaállítaná a rövid idejű, tíznapos űrutazásokat, de azt is tervezi, hogy 9 hónapra megnöveli a Nemzetközi Űrállomás legénységeinek tartózkodását.
Előfoglalási vagy last minute kedvezmény?
Avagy foglaljunk időben, vagy várjunk az utolsó pillanatig? - morfondírozik Kreatur.
Ez volt a tévés piac 2013-ban
December vége és január eleje az évértékelések és a jóslások ideje. A héten a különböző média- és reklámpiaci szegmensek teljesítményét és kilátásait elemezzük. Első körben a tévés piacot egy általános bevezetővel. A Kreatív Magazin összeállításának első része.
Ez volt a nyomtatott sajtó 2013-ban
Tegnap a televíziós piac tavalyi évének értékelésével és idei évének esélyeivel kezdtük a nagy médiás és ügynökséges összefoglalásunkat, most a nyomtatott sajtóval folytatjuk. A Kreatív cikke.
Ez volt az online- és mobilpiac 2013-ban
Hétfőn a televíziós piaccal, kedden a nyomtatott sajtóval, most pedig az online- és mobilpiac tavalyi évének értékelésével és az idei lehetőségekkel foglalkozunk. A Kreatív magazin cikke.
Így tegyen, hogy gyeden legyen
Gyakorlati útmutatót állított össze a leendő kedvezményezetteknek a gyed extráról az Országos Egészségbiztosítási Pénztár.
Számos újdonság a 2014-es Erzsébet-programban
Új pályázatokat hirdetett meg a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány: az Erzsébet-program keretén belül 62 pályázatra jelentkezhetnek gyerekek, nagycsaládosok, nyugdíjasok és fogyatékosságokkal élők.
A legmagasabb hotel
Az új év első hétvégéjén adták át hivatalosan az Észak-Amerika-i kontinens legmagasabb szállodáját New Yorkban.
A MNGSz versenyfelhívása
A MNGSz versenyfelhívása
Mit gondol, hány nap van még hátra a riói olimpiáig?
Ezer nap van a Riói Olimpiáig, de már a 2016-os olimpiai játékokat ünnepli egész Brazília - tájékoztatott Sárdi Rezső a HAVAS Creative Tours(Rio de Janeiro) magyarországi marketing képviselője szerdán.
Önfeláldozás felső fokon
Brittany Mathis (19) még gyermekkorában vesztette el az édesapját, aki agydaganatban halt meg 33 évesen. A múlt hónapban nála is rosszindulatú elváltozást találtak: egy ping-pong labda nagyságú tumort fedeztek fel agyának bal féltekéjében, ami komoly fejfájásokat okoz a lánynak - kezdi a különleges történetet a Blikk.hu.
Hidegebb van az USA-ban, mint az Antarktiszon
Rendben, utóbbin éppen nyár van és null-huszonnégyben fenn a nap, de azért a Montanában január 7-én mért mínusz 52 fokot mégis csak túlzásnak érezhetik az állam alapvetően nem sarkkutató lakói. De már érkeznek a felmentő légtömegek.
Jót hozott a Jézuska az easyJet-nek
Forgalmas decemberi napok az easyJetnél; jól zárta az évet a légitársaság.
A szocsi olimpiára menet ne vigyen semmilyen löttyöt a repülőre
Megtiltották minden folyadék felvitelét a repülőgépek fedélzetére Moszkva egyik legnagyobb nemzetközi repülőterén a szocsi téli olimpiával kapcsolatos biztonsági intézkedések keretében - közölte szerdán az orosz sajtó.
Az vagy, amit megeszel
A NoSalty gasztrooldal nyilvánosság elé tárta a 2013-as év hazai Top 10 receptjének listáját, melyet havi 1,2 millió egyedi fel- használó oldalletöltése alapján állított össze. A listából kiderül, hogy a hazai recept-fogyasztók igen édesszájúak, de az is, hogy egyre többen használnak egészségesebb alapanyagokat, mint az olívaolaj és olyan nem mindennapi hozzávalókat, mint a medvehagyma vagy a koriander.
Magyar királyok brazíliai karneválon vonulgattak
A középkori Magyarország volt a téma szombat hajnalban a kétnapos Sao Paulo-i karneválon. A "Rosas de ouro" szambaiskola magyarra hajazó ruhákban vonult végig a fesztiválon, az egyik kocsit pedig egy hatalmas magyar címer borított - írja a Richpoi.
Bár közel a Balaton, szép strandot kap Tapolca
Több száz millió forintból újítják fel a strandot Tapolcán. A beruházást, mint önkormányzati feladatot, a kormány 250 millió forinttal támogatta - tájékoztatott szerdán a város polgármestere.
Változik a KFC marketingstratégiája
A gyorsétterem-lánc KFC egy új fogyasztói elkötelezettség-központú digitális branding és marketingkampányt indított, amelynek reklámfilmjeit iPhone-nal vették fel - adta hírül a mediapost nyomán a Marketinginfo.
A németeknek bejött a Lotus Therme
A németeknek bejött a Lotus Therme
Nagyival olcsóbb!
Nagyival olcsóbb!
A schönbrunni palota egyszerűen verhetetlen
2012-es adatok alapján toronymagasan nyerte a bécsi schönbrunni palota az osztrák attrakciók látogatottsági „versenyét” - tudtuk meg az Österreich Werbung (ÖW) budapesti képviseletétől.
Kedves németek, mi a csuda ez az autópályadíj?
Nem szabad különbséget tenni német és nem német autós között, ha Németországban bevezetik az autópályadíjat - figyelmeztetett Siim Kallas közlekedéspolitikai EU-biztos egy keddi interjúban a külföldi autósokat terhelő autópályadíjra vonatkozó berlini kormányzati elképzelésekkel kapcsolatban.
Nincs bor, nincs hús, nincs étterem
Bezárta a tulajdonos azt az Islamabad-i francia éttermet, amelynek ellentmondásos üzletpolitikája nagy vihart kavart az elmúlt időben.
Eladták a Bokrosi Borászati Kft.-t
Elkelt a Csongrádi borvidék egyik legnagyobb szőlőfelvásárlója; a Bokrosi Borászati Kft.-t 2012 márciusában kezdték fölszámolni, vagyonát meghirdették a Cégközlönyben, de sokáig nem talált vevőre.
MegHÖKkentő
Hónapok óta törölt adószámmal működnek szegedi hallgatói önkormányzat érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyek. A NAV szerint sehogyan sem lehetséges szeszes ital forgalmazása törölt adószámmal.
Januárban újra Vendég & Hotel Business Klub
Január 20-i első találkozónk fókusztémái:
Gyógyszálloda Esztergomban
(MTI) - Négycsillagos gyógy- és wellness szálloda építését kezdte meg Esztergomban az EGOM MEDHOTEL Kft. - tájékoztatta a társaság munkatársa kedden az MTI-t.
Gyógyszálloda épül Esztergomban
Négycsillagos gyógy- és wellness szálloda építését kezdte meg Esztergomban az EGOM MEDHOTEL Kft.
Ferihegy: ne csak a fapadosokat dicsérjük!
Többnyire a Ferihegy forgalmi előterét kettészelő bódévárost emeltető fapadosokról szól a dicshimnusz, ha a ferhihegyi repülőtér forgalmi adatait vizsgáljuk. Annál kevésbé a Malév kényszerű pusztulását kihasználó hálózati légitársaságkról. (Az Utazó cikkéből szemezgettünk, és hozzátettünk még ezt-azt).
Hakni-turné a világ diktátorainál
Időről-időre újabb híres előadó kerül relflektorfénybe dollármilliókat hozó privátkoncertjei kapcsán. Habár a helyszínek egzotikusak és a plusz bevétel sem jön rosszul, a vendéglátók sok esetben néprtásért felelős diktátorok.
Január 31-ig lezárná az online pénztárgépek támogatását az NGM
Nemzetgazdasági Minisztérium az online pénztárgépekre való átállás megfelelő ütemének biztosítása érekében javaslatot tesz a pénztárgép-cserét figyelemmel kísérő Munkabizottságnak arra, hogy az 50.000 forintos állami támogatás végső igénybe vételi határideje 2014. január 31. legyen.
300 milliós kauciót igazolt a Taurus Reisen
300 millió forintos vagyoni biztosítékot igazolt 2014-re a Taurus Reisen – közölte lapunkkal az utazásszervező.
Bezár a patinás szombathelyi étterem
Bezár a patinás szombathelyi étterem
Új Germanwings járat Hamburgból
A Germanwings bővíti Hamburgból elérhető kínálatát Németország dél-nyugati részére - közölte kedden a légitársaság.
Határidőhöz kötné az NGM az online pénztárgéphez adott támogatást
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az online pénztárgépekre való átállás megfelelő ütemének biztosítása érekében javaslatot tesz a pénztárgép-cserét figyelemmel kísérő Munkabizottságnak arra, hogy az 50.000 forintos állami támogatás végső igénybe vételi határideje 2014. január 31. legyen - közölte kedden az NGM.
Valamivel több volt a turista Romániában
Három százalékkal több turista látogatott el tavaly január és november között a romániai szállodákba és panziókba, mint 2012 azonos időszakában - adta hírül a Kolozsvári Rádió.
Repülésbiztonsági rekordot hozott 2013.
A rangos The Aviation Safety Network folyóirat szerint utoljára 1950-ben követelt olyan kevés sérültet és halottat világszerte a polgári repülés, mint az elmúlt évben.
Nem panaszkodhat a Wizz Air a tavalyi évre
A Wizz Airt 13,5 millió utas választotta 2013-ban, mely 12 százalékos növekedést jelent - tájékoztatott kedden a légitársaság.
5 év dutyi jár „bosszúpornóért”
A kneszet hétfő este elfogadott új törvénymódosítása szerint ezentúl akár öt év börtönt is kaphat Izraelben az, aki pornófelvételt tesz közzé az interneten partnere beleegyezése nélkül.
Újra megnyílt a magyar nagykövetség Chilében
Martonyi János külügyminiszter 2014. január 5-7. közötti chilei hivatalos látogatása során újranyitotta a Santiago de Chile-i magyar nagykövetséget - közölte honlapján a Külügyminisztérium.
A britek háromnegyede korlátozná a bevándorlást
A briteknek több mint a háromnegyede pártolja a bevándorlás korlátozását, és több mint a felük drasztikus mértékű csökkentést szeretne a kedden nyilvánosságra hozott legújabb országos felmérés adatai szerint.
A "láthatatlan ember" ismeretlen levelei Egerben
Gárdonyi Géza újabb, eddig ismeretlen levelei kerültek az egri Dobó István Vármúzeum birtokába - tájékoztatta a Turizmus Online-t Szalainé Király Júlia irodalomtörténész-muzeológus, a hevesi megyeszékhelyen.
Az érintetlen természethez pöfögnének a Tisza-tónál
Ingoványos talajon és meredek emelkedőn is biztosan halad, a vízben pedig csónakként órákon át használható az a lánctalpas terepjáró, amelyet az év elején helyeztek üzembe a Tisza-tónál egy kirándulásokat szervező turisztikai cégnél.