Friss
Magyar turisták is utazhatnak az Északi-sarkra
Magyarországi képviselőt bízott meg az északi-sarki túrákat szervező Poseidon Expeditions.
Gyertek Budapestre fürödni!
Az utóbbi hetekben számos nagy presztízsű médium, mint a CNN és a brit Guardian készített összeállítást Budapestről. Az összeállításokban minden esetben megemlítik méltán világhíres gyógyfürdőinket, különösen a Szent Gellért Gyógyfürdőt és az idén100 éves Széchenyi Gyógyfürdőt. A francia közszolgálati televízió, a France 2 pedig külön összeállítást készített kizárólag a budapesti fürdőkről - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
Van-e értelme az utazási irodáknak katalógust nyomtatnia?
Mivel egyre növekszik az utazásukat interneten foglalók száma, a nyomtatott katalógusok létjogosultsága megkérdőjeleződik - Kreatur szerint.
Ökoturisztikai látogatóközpontot épít a Bakonyerdő Zrt. Gyenesdiáson
A Balaton-felvidék, a Keszthelyi-hegység és a Balaton élővilágának megismertetését szolgáló látogatóközpontot épít a Bakonyerdő Zrt. Gyenesdiáson, ahol csütörtökön helyezték el a létesítmény alapkövét.
Közeli helyeken karácsonyoznak a britek
A britek tavaly legszívesebben olyan távoli pontokon töltötték a karácsonyi ünnepeket, mint Bangkok, New York vagy Szófia. Nos idén a trend megváltozott, minél közelebb annál jobb az új módi.
Rossz reptéren szállt le az etióp gép
Kilimanjaro repterére tartott az Ethiopean Boeing 767-ese december 18-án, de teljesen máshol szállt le - számolt be az Aviation Herald.
Dél-amerikai légitársaságé lehet a LOT
A kolumbiai Avianca tulajdonosa bejelentette, hogy fontolóra veszik az Alitalia vagy a lengyel LOT felvásárlását - írja az AIRportal.hu.
Győrből Pestre költözik a Gardisette
Mások virslit főznek, pezsgőt nyitnak, a győriek ellenben pakolnak szilveszterkor.
Január 23-án rendezi meg a Magyar Franchise Szövetség Díjkiosztó Gáláját
Január 23-án rendezi meg a Magyar Franchise Szövetség Díjkiosztó Gáláját
"Karcsúak" az idei dél-balatoni vörösborok
A mennyiségre és a minőségre sincs panaszuk a dél-balatoni borászoknak, ám az idei vörösborok, ahogy Bujdosó Ferenc balatonlellei borász fogalmazott a Somogy TV-nek, kicsit karcsúbbra sikerültek.
Delfinhús az olasz éttermekben?
Vannak olyan éttermek Rómában és a fővárostól északra Civitavecchia városában, ahol a különleges vendégeknek – kérésre - delfinhúst szolgálnak fel. Az ügyben már az olasz környezetvédelmi rendőrség is vizsgálódik - írja a greenfo.hu.
Négycsillagos egészségturisztikai hotel épül Székesfehérváron
A Csónakázó-tó partján, az egykori Vidámpark területén négycsillagos, egészség- turisztikai célokat szolgáló hotel épül Fehérváron. A 2015 márciusában megnyíló Alba Medical Hotel 86 szobával, konferencia és rendevény központtal és magas színvonalú szolgáltatásokkal biztosítja az ide érkező vendégek kényelmét és fejleszti Fehérvár turisztikai vonzerejét.
A Gallicoop tovább erősíti külföldi pozícióit
A szarvasi Gallicoop Pulykadolgozó Zrt. fennállásának legrosszabb üzleti évét könyvelte el 2012-ben, ám az idei évet már megerősödve zárja. 2013-ban belföldi piaci pozícióját megerősítette, ezzel párhuzamosan pedig a kiterjedt nemzetközi kapcsolatait tovább bővítette, amely révén a vállalat ambiciózus külpiaci tervekkel kezdi a 2014-es évet. A cég idén az export forgalom több mint 15%-os emelkedésére számít.
Veresegyházán a Fehérasztal Lovagrend vándorserlege
Lábszár leves házi finom metélttel, fokhagymás paradicsomos szaftban párolt pecsenye knédli cipóval és párolt káposztával, végül desszertként herőke – a menü, mellyel megnyerte a veresegyházi Dédi Vendégháza az idei Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Versenyt.
Munkácsy kiállítás, adventi forgatag és borozás Sopronban
Sopron a turisták számára télen is vonzó város, kulturális programok és kulináris élvezetek várják az ide látogatókat.
Nem hagyjuk a karácsonyi készülődést az utolsó pillanatra
Legalább egy hetet szán a magyarok nagy része a karácsonyi készülődésre, az ajándékok beszerzését csak kevesen hagyják az utolsó pillanatokra - derült ki egy reprezentatív online felmérésből.
Fehér lesz-e a karácsony?
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése alapján aligha suhan majd szán karácsonykor a behavazott tájon, inkább az esernyőt kell elővenni.
Törökország eltörli a vízumkényszert a magyaroknak
Kézzel fogható eredményt hozott Orbán Viktor ankarai látogatása: Törökország eltörli a magyarok számára a vízumkényszert.
Kik a legkreatívabbak?
Laptársunk, a Kreatív összeállította a 25 legkreatívabb magyar listáját.
Spanyolország fele bővít a Wizz Air
A Wizz Air 2014. június 14-én megkezdi új Budapest-Alicante útvonal üzemeltetését, és növeli a járatsűrűsséget a Budapestről Brüsszel Charleroi repülőtérre és Stockholm Skavsta repülőtérre tartó útvonalain - közölte szerdán a Wizz Air.
A Lufthansa is repülni fog Tokió-Hanedára
2014. március 30-tól a Lufthansa naponta indít járatokat a tokiói Haneda Repülőtérre Frankfurtból és Münchenből. Korábbi út célját, a tokiói Narita Repülőteret is kiszolgálja, ami 2014. március 30-tól Oszakán keresztül lesz elérhető Frankfurtból - közölte szerdán a Lufthansa.
Ljubljana reptere feltámadt hála a Wizz Air-nek
8,1 százalékos utasforgalom növekedést könyvelhet el Ljubljana Jože Pučnik reptere 2013 első 9 hónapjában. A látványos sikerben kulcsszerepe volt a Wizz Air újonnan indított járatainak londoni és brüsszeli úticéllal.
Ellopta a Ferihegyen a Rolexet, lebukott
1,6 millió forintot érő luxus karórát lopott utastársától az idős asszony - közölte honlapján a rendőrség.
Minden Pécsre érkező turistára számítanak
Másfél milliárdos uniós támogatás felhasználásával folyamatosan újulnak meg a Pécsi Egyházmegye belvárosi épületei Baranya székhelyén.
Múlt századi kalandozás Egerben
Különleges, múlt idéző album jelent meg a 20. századi Egerről, amelyet kedden mutattak be a Bródy Sándor Könyvtárban. A hevesi megyeszékhely múlt századi életéről, emlékhelyeiről képeslapok és fotók segítenek eligazodni.
Átadták a felújított gyulai fürdőt
Csaknem 1,2 milliárd forintos uniós támogatásból megújult a Gyulai Várfürdő, az új élményfürdő, az AquaPalota megnyitásával a létesítmény négyévszakos fürdővé vált.
Negyedszerre is: az Alitalia fedélzeti konyhája a legjobb
Immár negyedik éve sorozatban az Alitalia Magnifica osztályának innovatív fedélzeti menüjét tüntették ki a legjobbnak járó díjjal - közölte a légitársaság.
Paleo és csíramálé, szauna szeánsz és Magyarország miniben
A test és lélek téli kényeztetése jegyében szervezte meg programajánlatát az MT. Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága, a Jövő Építők TDM, Orosháza-Gyopárosfürdő, a Tourinform Szeged és a Tourinform Békés megye.
Luxus a fedélzeten!
A holland Teuge repülőtéren épült egy használaton kívüli 1960-ban gyártott Ilyushin repülőgép belsejében, egy igazi luxushotel hamisítlan légi hangulattal.
Indonéziában fejleszt az Accor
Az Accor Jakartában rendezett sajtótájékoztatóján, a világ első számú szálloda-üzemeltetőjeként és a legnagyobb nemzetközi csoportként a Csendes-óceáni térségben, bejelentette a délkelet-ázsiai országra vonatkozó hosszútávú terveit.
2015-ig 100 hotelt nyit az Accor Indonéziában
Az Accor célként tűzte ki, hogy 2015-ig 100 hotellel és 20.000 szobával képviselteti magát Indonéziában. A szálloda-üzemeltető vállalat bejelentése annak apropójából született, hogy az Accor ma már 20 sikeres évet tudhat magáénak Indonéziában - hangzott el a Dzsakartában tartott sajtótájékoztatón.
Újabb „műanyag” repülőket vesz a Norwegian
Két Boeing 787-9 Dreamliner beszerzéséről írt alá megállapodást a Norwegian. A két gépet a cég a new yorki MG Aviation-től lízingeli - közölte szerdán a légitársaság.
Elfogták a sármelléki reptéren történt robbantás gyanusítottját
Az oroszországi Szocsiban elfogtak egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett egy orosz teherszállító repülőgép elleni pokolgépes támadásban, amelyet 19 évvel ezelőtt követtek el a sármelléki repülőtéren - közölték szerdán oroszországi hírportálok.
Hungarikumok háza
Igazi hungarikum, bár eredetileg a törökök hozták magukkal, ők idővel elmentek – a rétes pedig szerencsére maradt, és azóta is egyik legkülönlegesebb finomságunk. Lehet édes, lehet sós, sőt a hagyományos ízek mellett lehet kalocsai, hortobágyi vagy lazacos rétest is rendelni. Hol? Budapest szívében, egy eredetileg 1812-ben épült, műemlék épületben, ahol 2007-től – karácsony szent napja kivételével – mindig nyitva van az Első Pesti Rétesház.
Nem járt a hotelben, mégis kiszámlázták neki az éjszakát
A sértett felesége és annak jelenlegi élettársa ellen folytatott eljárást a Balatonfüredi Rendőrkapitányság csalás vétség és magánokirat-hamisítás vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt.
Kigyulladt egy szálloda pincéje
25 embernek kellett elhagynia egy hotelt, mert a Király utca Deák tér felöli részén kigyulladt egy szálloda pincéje - adta hírül a Vidget.
Amikor a szakács showman is egyben
Ha kajával nem tudják becsalni az embereket a vendéglőbe, akkor a szakácsot sütik ki Indiában - adta hírül a Daily Mail.
Csőstül jön a hamburger
Eddig a megrendelések mentek csőpostán egy új-zélandi étterem konyhájára, ezentúl a hamburger is acélkapszulában, 140 kilométeres sebességgel teszi meg az utolsó pár métert a vendég asztaláig, és közben mindenki látja mit kap, mert a szállítószalag fala átlátszó - írja az Origo.
IFA kedvezményt hozott a Jézuska Szarvason
gy Magyarországon meglehetősen szokatlan kezdeményezéssel a szarvasi önkormányzat a Körös-menti TDM szakmai véleményezését is figyelembe véve módosította az idegenforgalmi adóról (ifa) szóló helyhatósági rendeletet: 2014. január 1-től a városban pihenő, nyaraló 70 év felettiek mentesülnek az ifa megfizetése alól. A Körös-menti régió turizmusának élénkítéséért dolgozó szakmai szervezet kezdeményezésére a magánszállások esetében a jövő év elejétől a korábbi 400 forintos idegenforgalmi adót a rendelet 250 forintra csökkentette.
Cseh söröző nyílt Győrben
Cseh söröző nyílt Győrben
Hackelt az elbocsátott szakács
Akit kirúgnak, szívesen áll bosszút a főnökein. Így volt ez Jim Knight-tal is, aki szakácsként dolgozott a Plough nevű brit étteremben. Amikor karácsony előtt egy héttel kirúgták, gonosz ötlete támadt. Nem volt másra szüksége, csak a vendéglő twitter oldalára.
Madáretető lett a szálláshelyekből
Az elsősorban kiadó lakásokat kínáló Airbnb szállásportál új videófilmjében madáretetővé varázsolják a legkülönlegesebb szálláshelyeket.
Turisztikai tanácsadó testület győzködi majd a fővárost és a BKK-t
Turisztikai tanácsadó testületet hozna létre a szakma több szereplője, hogy segítse a fővárosi turizmus alakulását.
Szállás világítótoronyban és a pórul járt Concordia
A MaremMare Konzorcium, mely a Toszkán tengerpart homokos partjait szegélyező kempingjeit, üdülőfalvait, szállodáit népszerűsíti, 14 európai városban folytatott marketing és értékesítő kampányának utolsó állomásaként Budapesten tartott workshop -ot.
Adómentes idegenforgalom Szarvason
Egy Magyarországon meglehetősen szokatlan kezdeményezéssel a szarvasi önkormányzat a Körös-menti TDM szakmai véleményezését is figyelembe véve módosította az idegenforgalmi adóról (ifa) szóló helyhatósági rendeletet: 2014. január 1-től a városban pihenő, nyaraló 70 év felettiek mentesülnek az ifa megfizetése alól. A Körös-menti régió turizmusának élénkítéséért dolgozó szakmai szervezet kezdeményezésére a magánszállások esetében a jövő év elejétől a korábbi 400 forintos idegenforgalmi adót a rendelet 250 forintra csökkentette.
Londont értékelték a legtöbben idén
Újabb listát hozott nyilvánosságra a Tripadvisor. Ezúttal a legtöbb felhasználói értékelést kapott város került reflektorfénybe. Az is kiderült, hogy a belgák adják a legtöbb pozitív értékelést, míg a britek szeretik bő lére ereszteni véleményüket.
Nem tetszik a fejed, felgyújtom a kocsid!
Több mint száz üzletember, hivatalnok és politikus autóját gyújtották fel az elmúlt két évben Kárpátalján, ahol kedden egy munkácsi vállalkozó, egy nappal korábban pedig egy ungvári közéleti szereplő személygépkocsiját lobbantották lángra ismeretlen elkövetők.
A TUTSZ is a versenyképes turizmust pártolja
A Nemzeti turizmusfejlesztései koncepció 2014-2024 Erőt adó Magyarország - A versenyképes turizmus koncepció programtervezetével kapcsolatban ismertette javaslatait a Turisztikai Tanácsadók Szövetsége.