Kulináris vonalon erősít Kelet-Stájerország

Az Utazás Kiállítás egyik állandó résztvevője Oststeiermark, azaz Kelet-Stájerország. Az idei budapesti rendezvényre elsősorban gasztronómiai kínálatukat hozták el.

Nem véletlenül, hiszen régiójukban a kistermelők magas színvonalú termékeikkel vannak a jelen a piacon, és kínálják portékáikat akár háznál is.

Idén immár második alkalommal rendezik meg egyik sikeres tavaszköszöntő programjukat, amelyet a kulinária oltárán szívesen áldozóknak ajánlanánk figyelmükbe: ez a kulináris kerekasztal, amelynek során 11 fiatal szakács és egy vezető séf (aki több díjjal és ranggal rendelkező mesterszakács) állít össze olyan kreatív menüsort, amelynek alapanyagai kizárólag Kelet-stájer régióbeli termékek, és amelyekből tulajdonképpen hagyományos ételeket szokás főzni - most azonban a megszokott ételeket a fiatalok újragondolják. Ez egy nyolcfogásos menüsor, amelyet tavaly egy alpesi hüttében, idén március 12-én pedig a Bad Waltersdorf-i Quelle Hotelben szolgálnak majd fel.

Mint Luckerbauer Évától, a Kelet-stájer régió turisztikai képviselőjétől megtudtuk, májusban ismét megrendezik egy szintén, immár hagyományossá váló programjukat: a kerti ünnepet. Ekkor - május 31-én - a régió elküldi meghívóját a területükön lévő összes kistermelőnek, éttermi valamint szállodai kert tulajdonosnak, fűszernövényesnek, gyógynövénytermesztőknek. A program nyitott és így bárki által szabadon látogatható. Ráadásul idén eszményi körülmények között zajlik majd: a Vorau-i skanzen területén, ahol álomszerű, korhű kis házak portáján várják majd a kerti ünnep résztvevőit és vendégeit.

Végül a turisztikai szakember külön felhívta arra a figyelmet, aki régiójukban valamelyik szálláshelyen foglal szobát, ne feledje onnan magával vinni saját élménykártyáját (Genuss Card), amivel egész Kelet-Stájerországban mintegy 160 helyszínen különféle program, kirándulás, kóstoló díjmentesen látogatható és kipróbálható.

Forrás: Vendég & Hotel


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.